Jászdózsa Összefoglaló
Jászdózsa
Összefoglaló
Összefoglaló
A települést 1433-ban említik először, Dosa alakban. A puszta személynévből keletkezett helynevek XII. század előttiek. Okleveles adatok nincsenek korábbról, s azt sem tudni, hogy a jászok mikor költöztek be a faluba. Tény, hogy az 1550 előtti dézsmajegyzékekben s az akkor készült török defterben Dózsa a jász települések között szerepel.
A hagyomány szerint a lakosok a szomszédos Négyszállásról telepedtek át. Egy határrész valóban Négyszállásé volt, s azt is feljegyezték, hogy a négyszállási templom köveit (jászberényi határ) hordták el saját templomuk építéséhez.
A határ a Tarna folyó gyakori kiöntései miatt mocsaras, vízállásos terület volt. Ám a lakosság már a XVIII. század elejétől nagy részét lecsapolta, lokalizálta, s a réteket, vízállásokat szántófölddé tette, majd a XIX. században még a legelőket is felszámolta: tanyák keletkeztek a határban (372 tanya). 1702-ben a Jászságot, a Kis- és a Nagykunságot eladták a német lovagrendnek, s ezzel az itt lakók régi kiváltságai megszűntek. Ám Mária Terézia királynő lehetővé tette mindhárom kerület számára az önmegváltást (redemptio). Ezzel 1745-től, 1848-ig jászok és kunk szabad kerület részeivé váltak önálló közigazgatással, törvényhozási lehetőséggel községi szinten is. Kiváltságaik miatt az addig jobbágykörnyezet fölé kerültek, 1848 után földeket szereztek.
A község határában jelentős ásatások folytak (Boldogasszony halma vagy más néven Kápolna-halom: bronzkori tell; illetve Négyszállás: jász temető és középkori templom). Mind a régészeti, mind a néprajzi és az antropológiai kutatások valószínűsítették, hogy a lakosság kontinuus a jász etnikumot tekintve. Igaz, hogy jelentős beköltözés is történt északról (Palócföld), de a helyi lakosság asszimilálni tudta a jövevényeket.
A redemptióban kiskunsági pusztabirtokot is tudtak szerezni, ahol mintegy öt-hatszáz marhát tartottak (Jászszentlászló). Maga a település a Tarna folyó jobb partján fekszik, ahol jellegzetesen zsúfolt, apró telkek alakultak ki, míg a Tarna bal partján voltak a kertek, ahol a kezes állatokat tartották.
A falu lakosai római katolikusok. Az egri egyházmegyéhez tartoznak, de a középkor óta papjaikat maguk választják, s a kommunitás a kegyúr. Szép barokk, műemlék templomát Szent Mihály nevére szentelték. Másik műemlék nevezetessége egy kőhíd, amelyet az 1810-es években építettek.
A földművelővé vált település nagy tanyavilága az 1960-as, 1970-es évek politikájának áldozata lett. De arculatában a falu most is őrzi a régi kertes települési szerkezetet beltelkeivel.
Szokásai – amelyek mind a belterületet, mind a tanyavilágot jellemezték – ma csak emlékeiben élnek. Ám az 1960-as, 1970-es években nagyarányú néprajzi és történeti gyűjtés folyt a településen, s az egyik legódonabb jász falut dokumentálni tudta a tudomány tárgyi anyaggal, adattári és zenei anyaggal egyaránt. A vallásosság, a vallási társulatok ma is őrzik a szokások egy részét, mint ahogy a Gulyás János alapította néprajzi szakkör és a tájház, amelyben őseik hagyományaival ismerkednek meg a felnövekvő generációk.
