A templom és az iskola históriája

Teljes szövegű keresés

A templom és az iskola históriája
Jászdózsa népe római katolikus vallású, plébániája az egri püspökséghez tartozik. A falu régtől fogva maga választja papjait, mivel jász településként a közösség kegyúri joggal rendelkezett. A templomépítésről már korábban is szóltunk. Ennek, mint láttuk a település helyének kijelölésében is szerepe volt (a négyszállási kövek elhordása 1600 körül). A közösség templomának építéstörténete olyan elevenen élt a helyi hagyományban, hogy azt egy 1908-ban keletkezett paraszti kéziratból, Kiss Áron leírásából is nyomon követhetjük.
Az egyházi dokumentumokra is támaszkodó feljegyzés szerint az első templomot 1600 körül építették. Ezt később többször is bővítették: az 1700-as évek első felében harangokat, illetve orgonát vásároltak. 1757– 58-ban nagyobbították és új kőtoronnyal látták el.
Az 1770-es évekre meggyengült, korábban már többszöt is toldozgatott jászdózsai templom helyett 1777 és 1782 között újat építettek. A visszaemlékezés szerint az építést Andri Kristóf kőműves (Quadri Kristóf gyöngyösi kőműves) végezte, a famunkát pedig Kancsel Gáspár ácsmester, aki szintén gyöngyösi illetékességű volt. A később megrongálódott tornyot Homályosi Ferenc szolnoki építő aranyozása tette díszessé 1829-ben. A paraszti vissaemlékezés név szerint sorolja fel a templom számtalan jótevője közül azokat, akik a legtöbbet adták a felújítási, építési munkákhoz.
A névsor élén Micsonai Erzsébet neve olvasható, aki 1800. évi, augusztus 30-án kelt végrendeletében utódai kihalása esetére több mint 53 katasztrális hold földbirtokot hagyott az egyházra. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Jászdózsán a környék egyik legdíszesebb és leggazdagabb temploma épülhetett fel.
Freskóit Fárenshon Ferenc egri művész alkotta, 1793-ban. Az oltárképet 1856-ban Kovács Mihály festette: Gábriel arkangyal tüzes karddal űzi Lucifert a pokolba.
A két legnagyobb harangot és az orgona sípjait az első világháború idején elvitték, azokat a húszas évek végén tudták pótolni.
Jászdózsán az egyház és az iskolaügy szorosan összetartozott.
Az 1550-es összeírás írástudót nem említ. 1701-ben kezdődött a faluban az anyakönyvezés. A település első plébánosa 1704-ben Zorger Gergely jászberényi pap, nagy műveltségű személy, aki később magas egyházi méltóságokat töltött be.
1740-ben Sütő Jakab tanító nevét jegyezték fel, de nyilván már előtte is folyt tanítás a községben. Tudjuk, hogy 1802-ben Tamáskovics Erzsébet tanítónő működött Dózsán. 1805-ben 243 tanköteles gyermeket jegyeztek be, közülük 214-en látogatták az intézményt rendszeresen. Ebben az időben külön a leány- és külön a fiúgyermekeknek szervezett osztályok működtek.
Az 1840-es években két tantermes iskolát építettek. 1851-ben két vegyes első osztályába összesen 276 tanuló járt, két tanító foglalkozott velük. 1873-ban a község mint kegyúr két újabb tantermet építtetett a régi mellé. 1885-ben 688 tanulója volt, három tanító állt itt alkalmazásban.
Az iskola épülete – melyet időközben ismét bővítettek – használhatatlanná vált, s néhány évig nehéz körülmények között tanultak a gyermekek. 1898-ban épült fel a „Csengettyűs iskola” az egyház és a község költségén. De, hogy közben sem szünetelt a tanítás, azt jól mutatják az adatok: 1894-ben egy I–II. fiú-, és egy I–II. leányosztály működött, összesen 373 tanulóval. 1910-ben Bozóky János plébános saját költségén építtette fel a második belterületi iskolát Kiss Antal Istvánnak az egyházra hagyott telkén.
1925-ben két belterületi iskolájában nyolc tanerő nyolc tanteremben, két tanyai iskolájában két tanerő két tanteremben oktatott. Az 1930-as években még egy tanyai iskolát létesítettek. Ezek szolgálták az oktatás ügyét egészen 1960-ig.
1948. május 30-án a nemzeti bizottság, június 5-én a képviselő-testületi közgyűlés egyhangúlag elfogadta az iskolák államosításáról szóló határozatot. Egyidejűleg több társadalmi szervezet (ÉPOSZ, UFOSZ, MNDSZ) is „kérte” az iskolák államosítását.
1958-ban két tanteremmel bővítették a Bozóky-iskolát, és 1960-ban egy új óvodát építettek húsz gyermek számára.
Külön kell szólnunk a növekedő tanyavilágban létrejött, fentebb már említett oktatási intézményekről. A nagy-halmi és közép-halmi tanyasi iskolákat egyszerre építették (1925–1926), majd a Kápolna-halmon is megkezdődhetett a tanítás 1941-ben. Minden iskolában egy nagyméretű terem volt, ahol a tanítás folyt, volt tanítói lak is, igen kényelmesen elrendezve. Addig a tanyasiak sajátos körülmények között tanultak. Néhány írástudó ember vállalkozott az oktatásukra, szinte úgy (laikus tanítói rendszer), ahogyan azt Móra Ferenc Kiskunfélegyházáról leírta.
Fontos része volt az iskolák mellett a közösségi életnek, a művelődési lehetőségek megteremtésének, az egyletek működésének. Az 1892 és 1950 közötti időszakból tizenhat különféle bejegyzett, alapszabállyal rendelkező társadalmi kört ismerünk Jászdózsán. A jelentősebbek: Kaszinó Egyesület (1892–1946), Gazda Olvasókör (1893–1948), Iparoskör (1908–1950), Római Katolikus Munkáskör (1926–1949).
Ezekben az egyesületekben, körökben folyt a község kulturális élete 1945 előtt. Tevékenységüket az 1923-ban létrejött iskolán kívüli népművelési bizottság irányította, szervezte a műkedvelő előadásokat, a dalárdák találkozóit.
1943-ban két, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által felügyelt könyvtár, öt egyesületi és egy iskolai könyvtár kölcsönzött irodalmat, szakkönyveket a településen. Közülük négy – összesen 1228 kötetes könyvállománnyal – átvészelte a háborút is.
Nagy jelentőségű lépés volt 1948-ban a falu villamosítása, kilencezer méteres hálózatot építettek ki ekkor. 1957-ben, átalakítással, százötven férőhelyes mozit helyeztek üzembe. A kultúrházat 1948-ban szintén átalakítással korszerűsítették, s tették háromszáz fő befogadására alkalmassá. (Az épület eredetileg az Iparosköré volt.) A létesítmény 1960-ra még száz férőhellyel bővült.
Mint Gulyás János írja, Békéssy György a második világháború után összeszedte a különböző körök tulajdonát képező könyveket, és az Iparoskör épületében megkezdte a kölcsönzést. Haláláig ő volt a könyvtár vezetője, gyarapítója. Aztán a felesége vette át az intézményt, az állomány jelentős bővülését követően különvált a Gyermekkönyvtár, míg a felnőttrészleg régi helyén, a Kultúrházban maradt. Ma az épület üresen áll.

A római katolikus templom a piactér felől

Jászdózsa főtere a katolikus templommal korabeli képeslapon (1910 körül)

Szent Mihály arkangyalt ábrázoló oltárkép. Alkotója Kovács Mihály

A Csengettyűs iskola ma. Nevét onnan kapta, hogy az óraközi szünet kezdetét és végét csengővel jelezték. Épült 1898-ban

Az alapító emléktáblája a Bozóky-iskola homlokzatán

A Bozóky-iskola, melyet a falu plébánosa alapított 1910-ben (képeslap az 1940-es évekből)

Iskolások az 1950-es évek végén Gátfalvi József tanárral

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages