Népesség, családok, nevek

Teljes szövegű keresés

Népesség, családok, nevek
A középkori népességszámot nehezen lehet megbecsülni, a szórványos adatokból mégis legkevesebb tizenöt telekkel és az ehhez tartozó háztartásokkal számolhatunk. Ez a szám a a török hódoltság idején folyton változhatott. 1598-ban mindössze nyolc ház állott a faluban. A kanizsai török 1640 körül 32 ház után vetett ki adót. A török alóli felszabadulás évében, 1690-ben Iváncon tizenkét telkes gazdát és négy zsellér családfőt írtak össze. Nyolc év múlva Kazó főesperes közöl először – nem teljesen megbízható – népességszámot: 113 fő élt ekkor Iváncon.
Bár a település folytonos lakottsága soha nem szakadt meg, az ivánciak a török hódoltság alatt az iratok szerint legalább háromszor menekültek el a faluból, üresen hagyva házaikat: 1600-ban, Kanizsa várának elestekor, 1664-ben, a szentgotthárdi csata idején és 1685-ben, a felszabadító hadjáratok kezdetén.
Az első használható népességösszeírás II. József idejében készült, azóta lehet a népesség számának alakulását követni településenként. Ennek alapján Ivánc össznépességének 215 év óta kimutatható számarányváltozásairól annyit lehet elmondani, hogy a kezdő évet, 1785-öt alapul véve (418 fő), a lakosság létszáma gyorsan és egyenletesen emelkedett körülbelül a két és félszeresére, az 1941. évi 1068 főre (256 százalék). Ez volt a csúcspont, majd csökkenés kezdődött. A szomszédos hegyháti községekkel (Hegyhátszentmárton, Viszák, Felsőmarác, Őrimagyarósd, Hegyhátszentjakab és Szőce) összevetve azt látjuk, hogy hasonló ütemű emelkedés után a csúcspont és a csökkenés náluk két-három évtizeddel korábban következett be. Falvaink lassanként közelítenek a XVIII. század végi népességszámhoz, ebben talán Ivánc „maradt le” egyedül.
Korábban a majorok népének besorolása okozott bizonytalanságot a statisztikai adatok értékelésében, manapság pedig a szociális otthon lakóinak és a falu lakosságának az együttes szerepeltetése jelent ilyen gondot. Az utóbbi statisztikák, nem kell mondani, teljesen használhatatlanok a falu demográfiai helyzetének leírására.
A falu történetének feltárásakor rendkívül fontos a családok eredetének és a lakosság kontinuitásának, folytonos helyben lakásának vizsgálata.
A XVIII. század közepe előtti korszakokban ez meglehetősen nehéz. A gyakori családnevek, például a Kovács említése húsz-harminc évenként nem föltétlenül jelenti azt, hogy ugyanazzal a családdal van dolgunk. Mégis, az egyes nevek ritkasága, a gyakori említések, a jobbágyság röghözkötöttségének számításba vétele lehetővé teszik bizonyos családok esetében az azonosság és a folytonosság feltételezését.
A folytonosság vizsgálatát két időszakra lehet osztani. A kettő közötti választóvonalat az urbáriumnak (1767), illetve az anyakönyvvezetés kezdetének (1749) az éve jelenti, durván tehát a XVIII. század közepe a határ.
Az első korszak évszázadairól csak szórványadatok állnak rendelkezésünkre. Iváncról a török hódoltság alatt sok törzsökös család elköltözött, kihalt, a nevük többé nem szerepelt a különböző összeírásokban, jegyzőkönyvekben.
Az 1690 előtt legalább két különböző időpontban említett, majd kihalt vagy elköltözött régi ivánci családok nevei betűrendben: Andorkó, Balaskó, Barabás, Beczők, Bertalan, Bödör, Csanád, Cempel, Cséplő, Csordás, Fölnagy, Fülöp (ez volt talán a legnépesebb), Gazdag, Lőcz, Lőrinc, Molnár, Párnás, Salka, Szigethy, Tatár, Tegzes, Varga és Vörös.
Az alábbiak viszont olyan középkori eredetű ivánci családok, melyek nemcsak a hódoltság előtti iratokon, hanem az anyakönyvekben is végig szerepelnek, sőt a mai napig megtalálhatók a faluban. Ezek a következők (zárójelben az említés éve):
Balla (1554, 1564, 1678, 1690, 1697, 1698, 1720, 1728, 1733, 1767...)
Gál (1564, 1605, 1720, 1728, 1767...)
Gerencsér (1564, 1690, 1720,1728, 1733, 1767...)
Kiss (1419, 1546, 1645, 1733, 1767...)
Nagy (1404, 1488, 1546, 1564, 1572, 1573, 1605, 1609, 1637, 1639, 1643, 1678, 1690, 1697, 1728, 1767...)
Németh (1404, 1541, 1546, 1564, 1637, 1642, 1678, 1690,1698, 1708, 1720, 1728, 1733, 1767...)
Tóth (1404, 1419, 1481, 1552, 1554, 1564, 1582, 1678, 1690, 1720, 1728, 1733, 1745, 1767...)
Vass (1554, 1564, 1573, 1582, 1605, 1608, 1637, 1642, 1643, 1678, 1690, 1697, 1720, 1728, 1733, 1767...)
A Vass és a Nagy család tekinthető a legnagyobb biztonsággal a török hódoltság előtt is itt élőnek. A Németh és a Tóth név túl gyakori a magyarlakta területeken ahhoz, hogy teljesen biztosak lehetnénk a dolgunkban, de jelenlétük szintén folyamatos az iratokon. Megengedhető, hogy őket is a középkori eredetűek közé soroljuk.
A Kiss család XVII. századi Iváncon lakása, úgy tűnik, megszakadt.
A XVIII. században itt lakó Kissek új telepeseknek tekinthetők.
A Balla az egyik legrégibb ivánci család, nem halt ki, az urbárium (1767) óta lakóhelye alapján inkább szentmártoninak tekinthető.
1848 előtt Iváncon csak a Vass család szerzett nemességet. 1744-ben próbálták meg először érvényesíttetni ezt a státusukat. Őrségi tanúk esküvel igazolták, hogy az ivánci Vassok a göcseji nemes Vass-szegről vándoroltak Iváncra a török hódoltság idején. Sigray Károly azonban a megyegyűlésen protestált a fortélyos Vassok nemesítése ellen. Elég határozottan, mert utána kimaradtak a nemesi lajstromokból. Az öntudatos hagyomány azonban apáról fiúra szállt a családban, végül 1806-ban sikerült az ivánci Vassok egyik ágának nemességet szereznie. A kimaradt Vass Gergely pedig, mire szintén megszerezte a kiváltságos státust, alig néhány évig élvezhette azt, mert a negyvennyolcas forradalom eltörölte a nemesi jogállást. A család a XVIII. században nem tért át a katolikus hitre (ami példa nélküli), és református kisnemesként a nagyrákosi református eklézsiához kötődött.
Néhány ma gyakori családnév viselőinek az eredete is megállapítható az iratok alapján. A Köbli család 1690-től, tehát a török kiűzésével egy időben költözött Iváncra, ahol azóta a falu életében mindig meghatározó szerepet játszott. A Baksa név 1643-ban szerepel először, feltehetően az őrségi Baksáktól ered a család.
A Benczik család 1550-ben és 1576-ban az őrségi Nagyrákoson lakott (egyik völgy neve ma is Benczik-völgy). Benchyk Mátyásnak és fiainak itt volt egy fél telke. A mezővárost 1588-ban a török teljesen elpusztította. Az 1610-es években megpróbáltak visszatelepülni szülőföldjükre, sikertelenül. A közeli Jánosfán és a Zalalövő melletti Mindszenten laktak, két emberöltőn át hajdúként szolgáltak a lövői Perneszy-kastélyban és a magyarósdi Darabos-kastélyban. A felszabadító háború után Szőcén laktak, majd valamikor 1728 előtt Iváncra költözött az a Benczik Ferenc, akinek a leszármazottai a ma élő Benczikek. A család neve a Benedek (más nézet szerint a Vince latin alakja, a Vincentius) becéző alakjából ered a hasonló képzésű Bencével, Becőkkel együtt. A régi magyar családnévképzés egyedi voltát éppen a latin eredetű keresztnevek roppant gazdag becézőalakjai mutatják. A fenti Balla ivánci családnév is a Balázs (Blasius) becéző alakja.
A Zsigovits családot a tótsági Dankócról költöztette be a Batthyány család 1745-ben (ekkor néhány telkük még volt Iváncon a csákányi Batthyány grófoknak). A Siposok, Mártonok és a Koránok 1728-tól szerepelnek ivánciként az iratokon. A Szivos család viszonylag későn, a XIX. században költözött a néhai Kása Márton telkére.
Mária Terézia urbáriuma (1767) és a tagosztály (1853) között a falu új, „betelepült” gazdacsaládai betűrendben: Bubla, Bedő, Holecz, Huszár, Korponyai, László, Mikos, Pintér, Sebők, Szivos, Tibola és Zanathy.
A kontinuus lakosságot igazolja a régi helynevek fennmaradásának nagy aránya. A következő, iratokban is szereplő helynevek a legrégebbiek, és ma is használatosak (betűrendben, zárójelben a legkorábbi írásos említés):
Bakonya-erdő (1554: silva Bakonnya), Cinkes (1346: Chenkfoluahely), Csordahajtó (1745), Fenyős-föld (1698: „a fenyős főlőt”), Halom (1437: Holm), Hosszú (1766), Ritás (1731), Kapitány-rét (1697), Kecske-hát (1744), Moláka (1698), Nagypást (1758), Óma-kút (1744), Pap-telek (1758), Puca-föld (1564: Puchafelde, 1658: Pucza földe), Pusztatelek (1698), Rakodlás-tó (1437: Rakothyafew, 1554: Rakotthyas tho), Sós-erdő (1544: Sos pwzthaya), Szénaság (1560: Zenasaagh), Szőlő-hegy (1360: „vinea ipsius magistri Johannis”).
A korai századok Iváncának etnikai összetételéről, annak változásáról volt már szó a korábbiakban. A szlovén nyelvű tótok és kisebb arányban a Lugos völgyébe költöző német anyanyelvűek gyorsan asszimilálódtak a körülbelül nyolcvan százalékot kitevő magyarsághoz a XIV. században. A középkor végére már emléke sem maradt a néhai telepeseknek, sem a családnevekben, sem a helynevekben. Ivánc a török kiűzésekor is lakott, ezért idegen nemzetiségűek XVIII. századi tömeges betelepítésétől, beköltözésétől érintetlen maradt.
A XVI. században néhány németesen hangzó nevű tiszttartó felbukkan, de később nem találkozunk velük az iratokban. A XVII-XVIII. században sem mutatható ki más nemzetiségűek beköltözése említést érdemlő arányban, ez a török hódoltság alatt is népes, tizenöt-harminc házból álló falu életképességének köszönhető. A beköltözők a kuruc háborúk idején is inkább Zala megyeiek, vagy őrségiek. Szinte kivételnek számít a már említett Zsigovits család, amely a tótsági Dankócról vándorolt ide. 1745-ben a falu végén lakó cigányt házikójával együtt a Batthyányak emberei kihányták, és egy „tót gazdá”-nak nevezett jobbágyukat telepítették le. A későbbi úrbéri névjegyzék (tabella) szerint ő volt a Zsigovitsok őse.
A XIX. században sem változott meg alapvetően az összkép. A szórványos tót beköltözés menete először Lugosi-majort érintette, majd néhányan onnan házasság révén a faluba kerültek (például a Radics család).
Az uradalom a XVIII-XIX. században is szívesen hívott németeket vadásznak, tiszttartónak, kasznárnak, de közülük sem gyökerezett meg senki Iváncon.
Az első zsidó kocsmárost 1848-ban jegyezték fel. Hamarosan az egyik fo-gadónak is zsidó bérlője lett. 1906-ban a vegyeskereskedők (Günsberger Mór, Kohn Fülöp, Steinberger Izidor), a vendéglősök (Moschanzker Salamon, Steinberger Izidor) és a téglagyáros (Krausz Ignác) már kizárólag a zsidóság köréből kerültek ki.
A két világháború között, 1930-ban viszont Benedek Zsigmond az egyedüli izraelita a három kocsmáros közül. Gabona- és terménykereskedelemmel, italméréssel foglalkozott. Felesége 1934-ben a Rábába ölte magát. A faluban egyébként megbecsült, a nagy válság éveiben a gazdákat pénzkölcsönökkel segítő Benedek üldözésének kezdetéről a Vasvármegye című lap 1940. január 12-i száma tudósít: „Mint arról már egy régebbi híradásunkban beszámoltunk, a győri tábla jogerős ítélettel nemzetgyalázásban mondta ki bűnösnek Benedek Zsigmond ivánci vendéglőst, ki a Felvidék visszacsatolásakor a Hősök terén tüntető és lelkesedő ifjúságot, kiknek megmozdulását a rádió is világgá kiáltotta, csőcseléknek nevezte. Most a kiszabott büntetés következményeképpen az illetékes hatóság elvonta Benedek Zsigmond italmérési engedélyét is. Benedek Zsigmond az ivánci közbirtokosság korcsmáját bérelte. Ez a korcsma most a hónap végén megürül.”
A falu zsidó kocsmárosának élete, mint annyi sorstársáé, német haláltáborban végződött.

Jellegzetes, régi ivánci beépítési mód: a Kiss családok házai a patakvölgyre néznek

Tóth (Bódi) Károly (1877–1971) a húszas évek községbírója, feleségével és leányával (Gyarmati Tiborné tulajdona)

Baráti társaság vasárnapja 1943-ban (Köbli Istvánné tulajdona)

Köbli József és Szabados Anna esküvőjükön a násznép körében, 1939-ben (Derecskei Csabáné tulajdona)

Óvodások 1961-ben (Derecskei Csabáné tulajdona)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT