Az Ajakosok, akik Ivánczyak lettek

Teljes szövegű keresés

Az Ajakosok, akik Ivánczyak lettek
Ivánc és Viszák első – nem csupán feltételezhető, hanem bizonyosan ismert – birtokosa a tatárjárás előtt a Miskolc nemzetségbeli Bors ispán (comes) volt. A Miskolc nemzetség Borsod vármegyében honos rokonság, ott összpontosult birtokaik zöme is. Bors apja, Domokos szlavón bán, aki a királyi ház rokona volt, 1187-ben fogadalmat tett, hogy a Szentföldre irányuló keresztes hadjáratban vesz részt. Fogadalmát nem teljesíthette, ezért III. Béla engedélyével a Kőszeghez közeli, Sopron vármegyei babaduri hegyen ciszterci apátságot alapított 1194-ben. Ez volt az első magánalapítású monostor Magyarországon, előtte ezt a gesztust királyok gyakorolhatták. A megkezdett építkezést Domokos bán nem tudta befejezni, ez fiára, Bors ispánra várt.
Az új ciszterci monostort Borsról nevezték el Borsmonostornak, ez is maradt a falu neve egészen a XX. századig, amikor az első világháború után Ausztriához csatolták, s az újonnan létrehozott Burgenland tartomány része lett (mai hivatalos neve Klostermarienberg).
Bors, halála előtt, 1237-ben kelt végrendeletében a monostor kegyuraságát visszaadta a királynak, IV. Bélának. A monostorépítő valószínűleg férfi utód nélkül halt meg, előtte azonban birtokokat adományozott a borsmonostori cisztercieknek. Mivel Ivánc és Viszák nem szerepelt ezek között, feltételezhetően már az adományozás előtt eladta őket.
Anonymus, akit a magyar történetírás szinte egyöntetűen III. Béla király jegyzőjének tart, kortársa volt Bors ispánnnak. Mértékadó vélemény szerint a valóságos, történeti Bors személyét szőtte bele számos eredetmagyarázó történetébe A magyarok cselekedetei című munkájában. Ezért érdemes részletesen idézni Anonymustól a róla szóló részt, aki Borsod vármegye keletkezését így meséli el:
„És miközben ily módon gyökeret eresztettek, közös döntés és valamennyi helybéli kérése alapján Böngér fia Borsot erős csapattal a lengyelek földje felé küldték, hogy kikémlelje az ország határait és végig akadályokkal erősítse meg, egészen a Tátra hegységig, valamint hogy alkalmas helyen várat emeljen az ország őrzésére. Bors pedig az engedély birtokában jó szerencsével útnak indult, és miután sok parasztot egybegyűjtött, a Bódva folyó mellett várat emelt, amelyet a helybeliek kicsiny volta miatt Borsodnak neveztek el. Bors pedig túszul vette a helybeliek fiait, s megjelölvén a Tátra hegységen át vezető határt, visszatért Árpád fejedelemhez. Megérkezése a fejedelmi udvarba nagy örömet keltett. A fejedelem Borsot szolgálataiért az általa emelt vár ispánjává tette meg és teljes egészében ráruházta amaz országrész feletti hatalmat.”
Bors a főszereplője még Bars vármegye és Barsvárad alapításának is Ano-nymusnál.
A „történeti”, valóban élt Borsnak (és a Miskolc nemzetségnek) Vas megyében Iváncon és Viszákon kívül más birtokuk nem volt. Elképzelhető, hogy királyi adomány révén szerezték a két falut.
A másik nemzetség, a Gatal, akkor jelent meg birtokosként a Lugos völgyében, mikor a gyepűelve benépesítése hatalmas lendületet vett III. Béla idejében. Az őri szolgálat rendszere a Rába és a Zala között a ciszterciek telepítésével funkcióját veszítette, a határvédelem Dobra (Neuhaus am Klausenbach, ma Burgenland) és Németújvár (Güssing, ma Burgenland) vonalára helyeződött át. A király az őröktől elhagyott Lugost, lévén királyi föld, eladományozta a rangos Gatal nemzetségbeli, „nagy”-nak („magnus”) mondott Gergelynek 1181-ben. Lugos birtok nem a mai majorhelyet jelentette akkoriban, hanem a Lugos patak csaknem egész völgyét a Zala-őrök földjéig.
Nagy Gergely egyik fia, Gatal ispán 1221-ben a pornói apátság eladományozásánál volt a király megbízottja. Fivérével, akit szintén Gergelynek hívtak, vették meg a Lugossal keletről határos két falut, Iváncot és Viszákot Bors ispántól annak végrendelkezése előtt. Az ő életükben épülhetett a mai Hegyhátszentmárton temetőjében lokalizálható egykori Szent Márton-templom, a környék első kőegyháza, magas dombtetőn, a Rába és a Lugos szögletében. Egyetlen fennmaradt emléke egy viszonylag nagyméretű félbetört kaputimpanon. A faragott ívmező Isten bárányát ábrázolja a kereszttel. A művészettörténészek a munkát a „jáki műhely” alkotásai közé sorolják. Az ott dolgozó kőfaragók az 1240-es években tevékenykedtek megyeszerte.
A Gatalok nem alakíthattak ki nagyobb birtoktömböt a Nádasdiak hegyháti és a ciszterciek nyugatra eső, számos falut számláló területe között. Nemzetségi monostoruk egyébként a szlavóniai Körös megyében, Gatalócon épült fel Szűz Mária tiszteletére.
A nemzetség befolyását megtépázták a XIII. század végének eseményei: a nagyhatalmú Kőszegiek őket is familiárisaikká tették. A Kőszegieket végül Károly Róbert 1319-ben éppen a tőszomszédságban, a szalafői csatában legyőzte. Ekkor azonban a Gatal család hatalma már csak halvány visszfénye volt a Nagy Gergely korabelinek. Leszármazottjuk, Rendesi András Veszprém megyében, a Balaton mellett lakott, távol itteni birtokaitól. Iváncot, Viszákot és Lugost lassanként eladogatta egy új családnak, az Ajakasoknak. 1353-ban a jogbiztosító okleveleken is túladott százötven ezüstmárkáért.
A Gatalok emlékét egy ideig őrizte a hatalmas területű ivánci erdő neve. 1463-ban Ivánczy Ferencné Erzsébet asszony kapta özvegyi ellátásul a „Gathol”-erdőt, 1554-ben pedig a kastélyerődítés és a hozzá szükséges pénz előteremtése végett sürgetővé lett erdőosztálykor a „Gathal”-erdő Ivánczy Farkasnak és Menyhértnek jutott. Mára senki nem ismer ilyen erdő- avagy dűlőrészt.
Ajkas vagy Ajakas Miklós megjelenésével új fejezet kezdődik Ivánc és a hozzá kapcsolódó falvak életében. A régi, messze élő birtokos helyett az új azonnal Iváncra költözött, új falvakat alapított, és egy idő után felvette az Ivánczy („de Iwanch”) előnevet. 1309-ben a Nádasdiak nővérüknek, Csalának („Chala”) és férjének, Ajkas Miklósnak, illetve az ő addig született örököseiknek adták Himföldét (ma Himfamajor). 1317-ben a vasvári káptalan privilegiális formában átírta az oklevelet. Ezek voltak az első lépések az 1353-ig tartó birtokszerzésben, mikor is végleg az övék lett az egykori Gatal-birtok.
Ajkas Miklós messziről érkezett. Eleinte a leánysoki („de Leansuk”) előnevet használta, ami leánynegyedként kiadott birtokára utalt, és az azóta elpusztult Moson megyei falu, Lehndorf régi neve volt. Miklós apja, Balázs viszont a Vas megyei Surányról nevezte magát. Surány (ma Vassurány) falu is egyébként egészen 1750-ig, tehát több mint négy évszázadig Ivánc mindenkori birtokosáé volt, előbb az Ivánczyaké, később a Sigrayaké. (A surányi rész jelentéktelennek számított a hegyháti Ajakas-birtokhoz képest.)
1328-ban egy immár sűrűn lakott Lugos-völgy rajzolódik ki az Ajkas fivérek osztálylevelében. Öt falut sorolnak fel: Vásárlugast, Németlugast, Cenkfalvát, Miskét és Felsőlugast. Az Anjou-kor elején telítődöttnek tekinthető a faluhálózat, a Lugos pataknak középső és alsó szakaszán egymást érik a falvak, elérik azt a számot, ami a későbbiek során csak csökkeni fog.
Ajkas Miklósnak négy fia volt: Domokos, János, László, ifjabb Miklós és egy leánya: Bogy. Az utóbbi a Mákfán birtokos Petőhöz ment férjhez, tovább erősítve a rokoni szálakat a Nádasd nemzetséghez.
A négy testvér ügyei adják meg azoknak az okleveleknek a tartalmát, melyeket 1309-tol 1388-ig, az Anjou-kor végéig tartó időkben állítottak ki. A különféle birtokügyek, legfőképpen az osztálylevelek, jól megrajzolják nemcsak a család gazdasági erejét, hanem azt is, hogy az Ivánczy-birtoktömb a mai Ivánc, Viszák és Hegyhátszentmárton területén hogyan formálódott ki.
1336-ban Domokos és Miklós egyik bátyjuknak átadtak egy jobbágytelket Ivánc északi részén, a Rába fölött egy bizonyos helyen, melyet Laknak hívnak, a hozzá tartozó Telek nevű termőfölddel, a mezőben négy hold szántóval, gyümölcsfákkal és minden egyébbel. Lak falurészen 1344-ben egyébként hat jobbágytelek feküdt. 1338-ban János, Domokos és ifjabb Miklós három részre osztották Iváncot és Viszákot.
1344-ben Domokos és László osztozkodtak Ivánc területén. A falut észak-déli irányban kettéosztó patak mentén maguk között megfelezték a „telek”-nek mondott jobbágyhelyeket. A telkek egy része a falu patakjáig, másik része ettől keletre, a falu patakjától a Zulnuk patakig („Zulnukpataka”) nyúlt el. „Szabó Pál házánál való faluhelyen” („Zabopaulhazanaluolofohelun”) északra négy Domokosnak, délről öt Lászlónak jutott, ötödikként egy telek a Lugos patak és egy bizonyos völgy között kiegészítésképpen Domokosnak. Vásároslugas földje szintén felosztatott.
1346-ban az osztozó két fél, ifjabb Miklós és János, illetve Domokos és László. A Rábán lévő három kövű malom Jánosé és Miklósé lett, a másik kettőé a Rábán egy malomhely és a Cenkfaluhelye („Chenkfoluahele”) nevű birtok (későbbiekben Cenkmolna, Malomeleje néven is szerepel). Falukezdeményt jelölő irtás lehetett „Miklós fia Jakab irtása” is („Myklosfiaiacabritasa”), területe a völgyön túl az Icce-patakig („Sechepataka”) ért. Ez is Domokos és László része lett. Lugosvásárhely vámját is felosztották.
A faluhelyek, irtások említése, később soha nem szereplő nevek felbukkanása azt jelzi, hogy ezekben a mozgalmas évtizedekben teremtődik meg az a faluhálózat, rögzülnek azok a falunevek, melyek a hódoltság koráig fennmaradnak.
Fejér György okmánytárában is szerepel egy birtokmegosztás, valószínűleg ezekből az évekből. A dokumentum szerint a négy fivér Ivánc, Lugos, Vásárlugos, Németlugos, Cenkfalva, Miske, Felsőlugos, Viszák és Surány faluról dönt.
1358-ban a Lugos-völgyi Németfalu és Miskefalva felosztására 150 márka terhe mellett kötelezte magát János mester és Miklós.
Az utolsó osztály 1360-ban kelt. A négy testvér az addig még fel nem osztott erdőt és bozótosokat is negyedelte, Iváncon János mester szőlejétől Tótfalu határáig a Rába melletti részen. Viszákon és Felsőlugoson a nyolc helyen lévő erdőket és szántókat négy részre osztották.
Nem minden e korbeli dokumentum szól azonban birtokügyekről. 1353. augusztus 14-én Budán kelt oklevelében Nagy Lajos király meghagyta az ország összes bíróságának, hogy miután Jánosnak és társainak, Nádasdi Darabos Lőrincnek és Domokosnak ártatlansága kitűnt, háborgatni senki ne merészelje őket. Arról nem értesülünk, mi is volt a nagy horderejű ügy, amelyben a király döntésére volt szükség.
A családon belüli birtokviszonyok tisztázásával szinte egyidejűleg kiéleződött az Ivánczyak és a nyugatról szomszédos hatalmas nagybirtok vezetője, a szentgotthárdi apát közötti ellentét. 1354-ben az Ivánczyak Szentgotthárd felé szekéren bort szállíttattak. Péter apát emberei azonban Kedhely és Lak (ma Magyarlak) között a nyílt úton megtámadták őket, elrabolták hatökrös szekerüket meg egy hordó borukat.
1355-ben Széchy Miklós országbíró a peres feleket birtokigazoló okleveleik bemutatására idézte. Az apát irataival szemben Ivánczy Miklós fiainak sikerült bemutatniuk a Rendesi Miklóstól két éve megvásárolt jogbiztosító okleveleket, köztük III. Béla király Nagy Gergely részére kiállított 1181. évi privilégiumát Lugosról.
1360-ban már emberéletet követeltek a viszályok: Tamás és István nevű familiárisok halála miatt perelt Miklós apát. Ez év november 23-án végül új jeleket rakva, a régieket megerősítve kitűzték a végleges határvonalat a szentgotthárdi apátság és az Ivánczyak földje között az Icce-patak mentén (ahol ma is húzódik a faluhatár).
Az 1380-as évektől új fejlemény, hogy az Ivánczyak egymás között is adtak-vettek részeket, míg máskor éppen az eladástól tiltották az ősiség elve alapján rokonaikat. Miklós fia Gergely rábai malomrészét 150 márkáért adta el János mesternek és fiának, Istvánnak 1388-ban. Pénzszűkében lehetett László mester, hiszen egy Mihály fia István nevű jobbágynak három telkét adta zálogba 1380-ban 3 márka 2 pensáért.
A családtagok közötti viszály is felütötte a fejét. 1377-ben László anyját Iváncon az utca, vagy inkább kis tér (platea) közepére vonszolta a házából és megverte. Se szeri, se száma a szomszéd birtokon élőkkel való konfliktusoknak, melyek nemegyszer halállal végződtek.
1403-ban Ivánczy Györgyöt hűtlennek nyilvánították Felsőlendvai Herceg Péterhez történt csatlakozása miatt, de még ebben az évben kegyelmet kapott. 1409-ben Ivánczy Gegőt (Gergely) Garai nádor a megyegyűlésen levelesítette, azaz tolvajlás és rablás bűntette miatt bárki elfoghatta és megölhette, egyszóval törvényen kívül helyezték.
A két ismertebb családtag Ivánczy Gergely és fia, Mihály. Gergely Szentmártonban lakott, sokszor érte itt támadás mind a csákányiak, mind a maráciak részéről. Támadás érte viszáki, himföldei részeit is.
Gergely fia Mihály szentmártoni lakását abból is sejthetjük, hogy nádori emberként eljárva az oklevél Szentmártoni Ivánczy Mihálynak („Michaelis Iwanchy de Zenthmarthon”) írja 1454-ben. Fiatalkorában, 1431-ben Zsigmond királytól címeres levelet kapott rokonaival, a Dobri és a Fernekági családbeliekkel. A címeren balra dőlt kerek talpú pajzs kék mezejében arany koronából kinövő, szembenéző, kivágott ruházatú női mellkép, elválasztottan leomló szőke hajfürtökkel, fején aranykoronával, füle helyén egy-egy hatágú arany aganccsal látható.
Ivánczy Domokos és István (utóbbi a győri egyházmegye papjaként) ugyanabban az évben, 1442-ben az olaszországi Pádua egyetemén tanultak. A XV. században néhányan alispáni posztot értek el az Ivánczyak közül.
Ez idő tájt telítődik a faluhálózat Ivánc környékén és a Lugos mentén. A különböző birtokfelsorolásokban a következő falvak (possessio) szerepelnek 1439-tól: Lak, Ivánc, Viszák, (Lugos)Vásárhely, Németfalu, Miske(falva), Szentmárton(falva), továbbá Cenkmolna, másként Malomeleje, valamint a Lugosok (ez utóbbiak minden létező variációban fellépnek: mindkét Lugos, Alsó-, Felső-, Közép-Lugos, és előtag nélkül is).
A középkori viszonyok egyik jellegzetessége az, hogy a földesúri családnak nincs központi udvarháza, kastélya, hanem a család minden tagja máshol, a birtokrészét képező faluban lakott. Gergely Szentmártonban 1417-ben, ugyanezen évben György Viszákon lévő háza említtetik, 1475-ben pedig Ivánczy Ilona és férje, Gosztonyi Orbán németfalusi kúriájáról esik szó.
A pusztán hagyott jobbágytelkek először a mohácsi csata előtti évben regisztrálhatók; 1525-ben Ivánczy Sebestyénnek és Istvánnak Miskén egy és Lugoson szintén egy pusztatelke volt. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy a Lugos völgye rossz adottságú, a szántóföld növelésére képtelen településeinek elnéptelenedése már Mohács előtt megkezdődhetett, s a török harácsszedők és portyázók csak beteljesítették ezek pusztulását.

A szentmártoni kaputimpanon töredéke a XIII. századból. Jól látható az Isten báránya dombormű részlete

Ivánczy Mihály 1431-ben Zsigmond királytól nyert címere

„Az ivánczi templom” – Rómer Flóris rajza az 1860-as évekből

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT