A birtokrendezéstől az orosz megszállásig

Teljes szövegű keresés

A birtokrendezéstől az orosz megszállásig
A jobbágyvilág lezárását jelentő birtokrendezés, a „tagosztály” Iváncon 1858-ban elkészült. Az egész határ a következőképpen oszlott meg ekkor: urasági birtok: 2020,30 hold; volt jobbágyföld: 968,82 hold; külső birtokosok: 137,32 hold; sorkívüli: 377,12 hold; haszontalan; 98,96 hold.
Mint látható, a hatalmas urasági birtok területe, amely a későbbiekben is a falu gazdasági életlehetőségeinek a fő meghatározója lesz, több mint a kétszerese az összes paraszti földnek. Művelési ág szerinti megoszlása azonban egészen más, mint a parasztok kezén lévőé: uradalom: 397,78 hold szántó (19,7 százalék), 1301,55 hold erdő (64,4 százalék); paraszti birtok: 563,28 hold szántó (58,1 százalék), 23,10 hold erdő (2,4 százalék).
A százalékok az összes uradalmi, illetve paraszti földön belüli arányokat jelzik, melyből jól látható az erdővagyon meghatározó túlsúlya a grófi család birtokán és annak elenyésző szerepe a parasztgazdaságban. A nagybirtok szántóterülete ugyan alatta marad a faluénak, de például a kastély és a hozzá tartozó uradalmi épületek belterületi részaránya nagyobb magánál az egész faluénál, azaz a lakossági belterület részarányánál.
Hetvenhat gazda kapott a határban immár jobbágyszolgálattal nem terhelt földbirtokot. A 76 új gazda 63 házban lakott. A falu teljes lakossága 1857-ben (a grófi családdal és uradalmi alkalmazottakkal együtt) 528 fő. Durva becslésként megkockáztatható, hogy egy paraszti háztartásban nyolc fő élt együtt.
Az egy háztartásra jutó átlagos földterület kerekítve 13 (12,75) holdat tett ki. Ennek a döntő része természetesen szántó (7,4 hold), de elég jelentős a legelő aránya is (2,7 hold).
Az egyes gazdák birtokában lévő föld eloszlása nem mutat szélsőséges különbségeket. A legtöbbet birtokló tíz gazda földjének átlaga az egész átlagának nagyjából a kétszerese, a legkevésbé tehetős tíz fő földjének átlaga a teljes átlagnak körülbelül a fele. A legmódosabb paraszt öreg Németh József (36,56 hold), a legszegényebb Sipos Józsefné (5,4 hold), a birtoknagyság különbsége több mint hatszoros.
Az egyes dűlők művelési módjában az 1864-es földminősítés szerint markáns különbségek mutatkoznak. A jobb földeken, a falu északi részén, a Rába mentében, illetve a házhelyek mögött található szántóföldeken (Rába-mellék, Fü-berek, Telekvég) trágyázás után három-négy évig vetésforgót alkalmaztak, ezeken a réteken évente kétszer kaszáltak. Esetenként zöldtakarmányt is vetettek a dűlőkben.
A fennsíkon fekvő táblákat viszont egy-két évig parlagoltatni kellett, hogy egyszer rozzsal vagy zabbal bevethessék, a rétek (Nagypást, Csordahajtó stb.) itt egyszer kaszálható savanyú füvet teremtek. A mai erdészlakás környékén található Ritás hatalmas területét tíz-tizenöt évi (!) parlagoltatás után egyszer rozzsal bevethették, de a bevetett magot akkor is ritkán hozta meg. Csak azért kaszálták, hogy legelőnek jobb legyen.
Az erdei legeltetés általánosnak mondható. A legények gyermekkoruktól fogva tavasztól őszig az erdőben, távol a falu házaitól, őrizték a marhákat. Kinn is aludtak, ritkán jártak haza.
A falu adózó iparosai 1876-ban nincsenek kéttucatnyian. Az akkor virágzó falusi takácsmesterség művelői közül négy mester élt meg, talán céhük is lehetett, mert Sigray Fülöp egyik, 1871. évi végrendeletében régi kötelezettségükre hivatkozva a grófi család tagjainak temetőbe szállítását az ő feladatukká tette. Asztalosból, cipészből, szabóból, szintúgy a korcsmáros-mészárosból és a vegyeskereskedőből – néhányuk egy-egy segéddel, tanonccal dolgozott – csupán egynek-egynek biztosított megélhetést a falu. A kevés hasznot hozó vízimalomban dolgozó molnár adójánál (hat forint) csak a cipészé volt kevesebb (négy forint). Az erdei kátrányégető viszont tisztes megélhetéshez jutott munkájából.
A paraszti élet kiúttalanságát, a fokozatos elszegényedést jelző kivándorlás a századforduló táján indult meg. 1907-ben folyamodtak útlevélért Iváncon először nagyobb számban: tizenegyen. A következő évben tízen, 1909-ban tizenhárman. A falu lakosságához mérten, megyei összehasonlításban, ezek nem kiugró számok, hiszen e három évben az egész megyéből 4040, 1427 és 2394 kérelmet adtak be.
1912-ből az úti célt is ismerjük. A kilenc ivánci kérelmező, akik közül érdekes módon hat nő volt, mind az Egyesült Államokat nevezte meg a kivándorlás célországának.
1914 nyarán kitört az első világháború. Ez év karácsonyán a grófné kórházat rendezett be tizenkét sebesült részére a kis kastélyban. A karácsonyfa alatt megajándékozta a magyar, német, cseh, lengyel és román nemzetiségű katonákat fehérneművel, szivarral. Az eltávozáson lévő, korábban szintén megsebesült huszár főhadnagy, gróf Sigray Antal is üdvözölte őket. Az amerikai származású grófné jótékonykodása a háború alatt kiterjedt Szombathelyre is. A városi nyomor enyhítésére 1916 júliusától havonta ezerkoronás összeget küldött a polgármesterhez. Ebből a pénzből később étkezőt létesítettek, ahol a gyermekágyi idő tartamára a szegény sorsú anyák ingyenebédet kaptak.
Az első világháborúban Iváncról százkilencvenhatan vonultak be, és harmincketten hősi halált haltak a frontokon. A hadifoglyok közül, akik 1920 körül tértek haza, volt olyan, aki Vlagyivosztokból érkezett meg feleségestül, gyerekestül. Sigray Antal százados román fogságba esett, egyik megszöktetője a későbbi jószágigazgatója, Jung Ferenc volt.
A Tanácsköztársaság idején Sigray az Antibolsevista Comité szervezésével volt elfoglalva Bécsben. Ivánci otthonában a kommunisták Miske Kálmán szombathelyi múzeumigazgatóval összeíratták a kastély kincseit. A neves szakértő kitűnő leltárt készített, a Sigray-műkincsek felkutásához ma is alkalmas segédeszköz.
A faluban egyetlen 1919-es esemény maradt meg az emberek emlékezetében. Moldova György Az Őrség panasza című könyvében írta meg Benczik Péter esetét a vörösőrséggel. 1919 pünkösd napján a mise idején a kiérkező kommunisták körbevették a templomot. A bejárattal szemben géppuskát állítottak föl. Mindenkit igazoltattak, ellenforradalmárokat kerestek. Benczik Pétert elfogták, hamarjában föl is akasztották, de a nagy sietségben magára hagyták. A kastély személyzete a kastélykert fájáról levágta a felakasztott embert, aki így szerencsésen túlélte a kivégzést. Moldova viszáki interjú-alanya úgy tudta, hogy Sigray a fát később Benczik Péternek adta.
1928-ban Sigray Antal a Nemzeti Múzeumnak felajánlotta, hogy az ivánci erdőrengetegben található „gyanús dombok” régészeti feltárásának teljes költségét állja. A múzeum kiküldötte, a fiatal vasi származású régész, Fettich Nándor huszonkét munkással dolgozott egy hétig a helyszínen, hét halomsírt tártak fel. A Lugos patak völgyében egymás mellett fekvő késő római császárkori halomsírok a későbbi szakirodalom szerint a romanizált őslakosság temetkezőhelyei lehettek. A kevés lelet közül említést érdemel egy Marcus Aurelius-érme és néhány észak-itáliai eredetű, hasáb alakú füles üvegkorsó. Fettich még öt tumulus helyét határozta meg a patak folyása mentén.
A két világháború között a paraszti birtok szerkezetét a folyamatos és feltartóztathatatlan aprózódás jellemezte. 1930-ban senkinek sem volt 35 holdja, mint néhai öreg Németh Józsefnek a tagosztálykor. A nagy többség öt-tizenöt holdon gazdálkodott.
A gépesítésnek kevés jelét lehetett tapasztalni. Mindenütt az állati erőforrás biztosította a a gazdaság működtetését. A lófogatok száz év alatt valamelyest nagyobb szerephez jutottak, 1930-ban tizenöt kétlovas és tizennyolc egylovas gazda számoltatott össze. A hatvan marhafogat zöme tehenekből állott.
A harmincas években megkezdődött az áttérés az ősi, úgynevezett bakhátas földművelési módról a szélesebb közök szántására: a hatfogatásos közök helyett a nyolc-tíz fogatásosokra. Több trágyát használtak talajjavításra.
Ellentmondásossága ellenére is az első világháború utáni időszak sikeres kísérletének tekinthető a Hangya-mozgalom beindítása. Iváncz és Vidéke Hangya Fogyasztási és Értékesító Szövetkezet néven jegyezte be a cégbíróság az 1920. június 11-én megalakult gazdaszövetkezést. Meghirdetett célja szerint a parasztság kiszolgáltatottságát próbálta mérsékelni. 96 tag 513 üzletrészt jegyzett egyenként száz koronáért. A közgyűlés az igazgatóságba gróf Sigray Antalt (ő átlagon felüli száz üzletrészt vásárolt), Benczik Ferencet, Mikos Józsefet és Sipos Józsefet választotta. A falu mindenkori tanítója látta el a jegyzőkönyv vezetését.
Az évek során a Hangya az időnkénti hullámzások ellenére egyre bővült. Üzleti tőkéje induláskor csak 51 300 korona volt, körülbelül egy ivánci közepes gazdaság értékének felelt meg. Üzletét és raktárát előbb a Mikos család házának egyik helyiségében nyitották meg. A harmincas években a Hangya a községi közbirtokosság üzletházában előbb bérelte a bolthelyiséget, majd a negyvenes években ugyanitt vendéglőt is nyitott. A megerősödött szövetkezet ingatlant vásárolt a falu központjában, hogy saját üzlete legyen.
Sigray igazgatósági tagságát 1937-ben nem hosszabították meg; igaz, kisebb résszel Jung Ferenc jószágkormányzó a helyére lépett. Az utolsó háborús években növekedni kezdett a tagok száma, az 1943. december 31-i tagnévsor szerint 357 tagja lett az ivánci Hangyának, 4835 üzletrésszel, 9670 pengő értékben. Gróf Sigray Margit 227 részt jegyzett. 1945. december 31-én lényegében ugyanez volt a helyzet, a „comtesse” része akkor hatszáz egységnyi volt.
Az már a szövetkezet utótörténetéhez tartozik, hogy az 1947. október 11-i új alapszabályt még az alapítók, Benczik Ferenc és Sipos József igazgatósági tagok írták alá, akik több mint negyedszázada a Hangya minden ügyében eljártak. De aztán az országos politikai helyzetnek megfelelően az ivánci gazdaintézmény is, felértékelt vagyonával együtt, fölszívódott az új földművesszövetkezetben. 1948 egyik februári napján kedvezményes lódenkabátvásárral egybekötött politikai gyűlés keretében, mozgalmi dalokat énekelve, a kommunisták felszámolták a „reakciós” Hangyát.
Az 1930-as 1051 főnyi népesség a gazdasági viszonyokhoz képest igen magasnak tűnik. Az átlagos családnagyságról nincsen adat, de közvetve jól jelzi a termékenységet, hogy az összlakosság 44,4 százaléka húsz éven aluli. A nagy népszaporulat és a falu viszonylagos zártsága ahhoz vezetett, hogy egyre több ember azonos nevet viselt. Eleinte a családnevek mellé az apa nevét (Vaspeti, Najjanku, Kispali) vagy az anyai ág családnevét (Csupor, Radics, Tupics) ragasztották. Keresztnevek terén sem volt jobb a helyzet, a falu konzervatív névadási szokásai nem engedtek nagy változatosságot. Ehhez a körülményhez kapcsolódik egy ivánci adekdota. Horváth esperes megelégelte a nevek terén uralkodó zűrzavart, és az újszülöttek keresztelője előtt nyomást gyakorolt a szülőkre, hogy válasszanak olyan nevet, ami a születésnap táján a naptárban található. A falu kovácsa ezért megneheztelt. Egyszer aztán a pap a törött vasvilláját a gulyásával a kovácsműhelybe küldte, de a kovács elzavarta: „Mondja meg a papnak, ma nem a villa, hanem a kasza napja van!”
Még az 1910-es állapotokhoz képest is romlott a foglalkoztatási helyzet. A falu népének mintegy háromötöde most is a földművelésből élt (127 családfő), a másik része cseléd (41 családfő) volt, a többiek a statisztikában ugyan a „munkás” rubrikában szerepeltek, de felerészben időszaki munkásokat és summásokat takart az elnevezés (94 családfő). A faluban egyetlen-egy tisztviselő lakott.
Az első világháború után születettek közül néhányan középiskolában tanulhattak. Az 1930 és 1945 között polgáriban, gimnáziumban és egyéb középiskolában tanulók (23 fő) a korosztály talán öt százalékát tették ki. Szüleik uradalmi alkalmazottak, iparosok, korcsmárosok. A parasztok gyermekei közül minden századik juthatott középiskolába (öten).
A diktatúrák korának közeledtét a politikai agitáció megjelenése jelzi. 1938. június 29-én, Péter és Pál napján, a Magyar Nemzeti Szocialista (Nyilaskeresztes) Párt a Bodó-kocsma udvarán zászlóbontó gyűlést tartott. Gróf Pálffy Fidél tartott szónoklatot. „Mi izzó hazaszeretetet, krisztusi kereszténységet hirdetünk, arányos jövedelemelosztást, a munka megbecsülését és ellenértékét, és a munkához való lehetőséget minden magyarnak” – állt a plakáton. Kevey járási főszolgabíró hatósági biztosul helyettesét, Szentai Endrét küldte ki, hogy a gyűlésről 24 órán belül jelentést tegyen.
Iváncon végül is nem alakult meg a nyilaskeresztes párt helyi szervezete.

Magyar honvédek valahol a román fronton az első világháborúban. Jobbról a második Benczik Ferenc szakaszvezető, későbbi községbíró.

A Hangya üzlete képeslap részletén

A Kiss család 1900 körül épült parasztháza

Ivánci képeslap 1943-ból

Rábai fürdőzők a negyvenes években (Gyarmati Tiborné tulajdona)

Sigray Antal és leánya Margit (kalapban) a zászlóavatás ünneplőivel 1930 körül (Gyarmati Tiborné tulajdona)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT