Egy parasztfalu és a koronauradalom | Száz Magyar Falu

Egy parasztfalu és a koronauradalom

Grassalkovich III. Antal fiági örökös nélkül halt meg, a hatalmas domínium darabjaira hullt. Ezeket az uradalmakat különböző pénzintézetek, valamint a bank- és kereskedelmi tevékenységgel roppant vagyonokat gyűjtő, feltörekvő újgazdagok szerezték meg. Isaszeg báró Sina György bécsi bankár tulajdona lett. A császári rendelet alapján meginduló úrbérrendezés a község közössége és a báró Sina kezében lévő uradalom között az 1850– 60-as években zajlott le.

Az úrbéresek panaszának már 1846-ban helyt adott Pest megye, amikor is elmarasztalta az uradalmat, amiért az allódiumhoz csatolt olyan földeket, amelyeket évtizedek óta a jobbágyok és zsellérek használtak. Ezért aztán a szabadságharc leverése után az úrbérrendezés nem „barátságos megegyezéssel”, hanem peres úton bonyolódott le. Az 1851-től 1863-ig tartó eljárás végén a most már szabad parasztok kezére ötvenöt teleknyi föld (egy telek minden tartozékokkal együtt 59 holdat tett ki) jutott, ezenkívül 84 házas zsellérrel számoltak. Az 1863. január 21-én aláírt megállapodásban a felek – a régi szőlőket kivéve – mindenben megegyeztek. Ennek alapján részletes kimutatást készítettek a határ dűlőinek nevéről, területéről, valamint a volt úrbéresek és szabadosok földterületéről. Ezek szerint a telkes gazdák bel- és külterületi földjei összesen 3025 holdat, a zsellérekéi 212 hold 377 négyszögölet, a szabadosokéi (pap, kántor, harangozó, községi jegyző) 192 hold 692 négyszögölet tettek ki, a telkesek és zsellérek erdőilletménye 262 hold volt, az egyéb területek (utak) 29 holdat foglaltak el. Ez ösz-szesen 3721 hold 69 négyszögöl. A határ többi része az uraságé, az uradalomé maradt.

Az öreg-hegyi és az új-hegyi szőlők megváltására az 1870-es években került sor. Az ekkor még mintegy kétszáz holdat meghaladó szőlőhegyek közönséges asztali fehér borral szolgáltak. Aztán a filoxéra itt is kipusztította a régi ültetvényeket. A századfordulón az uradalmi gazdatiszt leánya egy alkalommal elsétált a „szőlőbe”, és élményeiről az alábbiak szerint számol be a naplójában: „1900. szeptember 16. Kirándultunk az isaszegi szőlőkbe, hol még sohasem voltam, habár 10 éve ismerem falunkat. Az út, melyen mentünk, oly szép volt, hogy többször visszafordultam gyönyörködni főleg a szép látképbe(n), a kemény agyag több méter magassága folytán váltakozó alakokban valóságos sziklafalhoz hasonlított. Egy kanyarulattal beértünk a szőlőkbe, hová szép befásított út és kapu vezet, de ahol sajnos egy tő szőlőt keresve is alig lehet találni. Helyette kukorica van bőségesen, s néhány gyümölcsfa. Fekvése oly szép, hogy alig tudtam betelni nézésével.”

A megegyezési iratban név és területnagyság szerint rögzítették a parasztság tulajdonába került szántókat, kaszálókat, legelőket és erdőket. A legtöbb szép dűlő- és határrésznév már feledésbe merült, a megőrzés céljából tesszük most közzé őket:

Szántók (dűlők): Tulláti- és Keskeny-, Molnár-föld, Varga-hegyi-, Úrvári-hegyi-, Gubó-völgyi-, Gubó-hegyi-, Péceli határra fekvő, Pesti út feletti, Görbe-völgyi- és Péceli út fölötti, Pesti út széli, Békás-tó-völgyi, Koldus fölötti, Pásztor-hegyi-, Pásztor-hegyi körtvélyes, Szilfa, Toldalék, Kereszt-völgyi, Kerepes-hegyi, Kerepes-völgyi, Úrföldi, Káposztaföldek és a közötte lévő kaszálók, Kenderföldek és a közötte lévő kaszálók, Komlóskerti. Kaszálók: Alsó kaszáló, Békás-tó-völgyben, Kenderföldek mellett, Felső kaszálók. Legelők: Falu alatti és Régi szőlők körüli legelő az erdősarokkal, kihagyva a malomhelyet, Alsó malom melletti legelő a malomhely kihagyásával, Tulláti-földek közt lévő kiserdős legelő, Varga-hegyi apróbb legelődarabok, Úrvári-hegyi-dűlőben lévő apróbb legelődarabok, Gubó-völgyi, Gubó-hegyi apróbb legelődarabok, Péceli határon és Pótlék dülőbeni darabok, Békásvölgyi, Koldus-földi-dűlőben lévő darabok, Szilfa és Pásztor-hegyi-dűlőben partoldal, Toldalék-dűlő melletti tisztás, Kereszt-völgybeni darabok, Gödöllői út melletti legelő. Erdők: Keskeny- és Tulláti-földek feletti, Varga-hegyi-, Gubó-hegyi dűlőben , Péceli határi és Pótlék-dűlőbeni apróbb darabok, Pesti út széli oldalon, Szarkaberki-erdő a vörös választóvonalig.

Az úrbéri pert követően Gödöllőn a báró Sina és egy magyar mágnás közötti nézetkülönbség oda vezetett, hogy a bankár minden magyarországi birtokát felszámolta (a javát 1864-ben egy brüsszeli bankcsoportnak adta el), és visszaköltözött Bécsbe. Az isaszegi uradalom, a gödöllői birtoktest részeként, az 1867-es kiegyezési tárgyalások, majd az ezt követő koronázás után Magyar Királyi Koronauradalom néven királyi birtok lett. Ez a birtoktest megmaradt a két világháború közötti évtizedekben, sőt a második világháború után is, csak ekkor már állami birtokként (Állami Gazdaság, Állami Erdőgazdaság).

Az 1863–1944 közötti évtizedekben a koronauradalom és a község lakóinak a kezén lévő földek aránya alig változott. A földbirtokok birtoknagyság szerinti megoszlását kördiagramunk mutatja.

Földbirtokok területi megoszlása 1935-ben

A birtokok száma és a hozzájuk tartozó földek területe sajátos képet nyújtott: a földbirtokok közel hetven százaléka egyenként egy vagy egy kataszteri holdnál kisebb területű. A megélhetéshez ez teljességgel elégtelen volt.

A földbirtokok művelési ágában az évtizedek folyamán jelentős változás, hogy számottevően csökkent a legelő és növekedett az erdő területe.

A művelési ágak változása a XIX–XX. században

Év	Szántó	Kert	Rét	Erdő
Év	(katasztrális holdban)			Erdő
1895	3581	64	430	2998
1933	3727	77	363	3797

A Magyar Királyi Koronauradalom isaszegi földjeit bérmunkásokkal (cselédekkel) művelték meg. Három nagy majort építettek az idők folyamán, ezek tulajdonképpen már a Grassalkovich-időkben is megvoltak: Szentgyörgypusztát, Ilkamajort és Ürgemajort (később létrehozták a Belső-majort is). Ezekben a gazdaságokban a lakosság száma és összetétele ugyan folyamatosan változott, mindazonáltal a cselédek túlnyomó többsége évtizedeken át megújította kommenciós szerződését. A koronauradalmakban általában jobb viszonyok között éltek az alkalmazottak, mint más, kisebb birtokosok pusztáin.

A XIX. század végén (1897) a foglalkoztatott cselédek száma százkilenc fő. A felszereltség: négy járgány, hét vetőgép, négy rosta, 114 eke, három magtisztító, öt szecskavágó, tizennégy-tizennégy borona és henger, 49 igás szekér. Az állatállomány: 750 szarvasmarha, 26 ló, hat anyasertés, 635 juh. Természetesen az idők múlásával a felszerelés korszerűsödött, az állatállomány változott.

Cselédnek már tizenkét-tizenhárom éves korban alkalmazták a fiúkat, ám ekkor még háromnegyed, tizenhat évesen viszont egész kommencióért.

Hajnali háromkor kezdődött a munkanap, és este nyolc óráig tartott. Az is igaz, hogy a nyári melegben (tíz és fél négy között) pihenőt tartottak, mindenekelőtt az igásállatok kímélése végett.

Az egész kommenciós béres járandósága a következő volt: lakás (egy szoba, egy kamra), a konyha, padlás, kút, kemence közös; terményből nyolc mázsa rozs, négy mázsa tiszta búza, hat mázsa árpa, hús, szalonna, só; egy katasztrális hold kukoricaföld, kétszáz-kétszáz négyszögöl dinnyeföld és konyhakert; két anyadisznó nevelése, baromfitartás (akár harminc darabé is), tizenkét űrméter fa, négy szekér gallyfa kenyérsütéshez; malomba szállításkor ingyenfuvar, orvosi ellátás, betegszabadság (egyébként szabadság nincsen, egy-egy napot kaphattak a cselédek lakodalomra, vásárra, ilyenkor a cselédtársak helyettesítették őket). Jártak ezenkívül még kisebb jutalmak a jó munkáért, a nyári kaszáláskor, aratáskor szalonna-kiegészítés és bor.

A cselédházakban általában sok gyermek élt. Egyfajta családi pótlék is létezett: két gyermek után ötven kilogramm búzatöbbletet adtak, ezen felül minden további gyermekért huszonöt-huszonöt kilogrammot.

Akkor is voltak szorgalmasak, akik, bár roppant szerény körülmények között, tisztességesen éltek, mások elitták a keresményt, és bizony az ilyen családoknál sokszor kopogtatott a szükség. A cselédnek a viszonylagos biztos megélhetés mellett egyfajta „röghöz kötöttséget” kellett elviselnie, a pusztai életből kitörni igen nehéz volt.

A majorok telefonkapcsolatban álltak a gödöllői központtal. A hosszú évtizedek alatt több intéző, főintéző működött Isaszegen, akik mindenkor a település első számú vezetői körébe tartoztak. A hivatalában utolsó főintéző Morgós Jenő (1893-1968), aki Szentgyörgyön, a kastély méretű főintézői házban lakott. A front után a községbe költözött, a Földmüvelésügyi Minisztérium alkalmazta, és Isaszegen is sok hasznos közösségi munkát végzett, amiért nagy közmegbecsülésnek örvendett.

Gazdaságtörténeti érdekességként említsük meg, hogy a Dányi út mentén kis mukivonat szállította az uradalomból a terményt. Elbontására 1920-ban került sor.

Az úrbérrendezést követően a parasztgazdaságok jelentősebb fejlődésének gátat szabott a föld korlátozott területe. Mindazonáltal mérhető a különbség az elmaradottabb jobbágyrendszerhez viszonyítva. Legjobban az állatállomány számszerű és minőségi összetételén mutatható ki a változás.

Az állatállomány alakulása

Év	Ló	Szarvasmarha	Sertés	Kecske	Juh
1862	348	430	261	8	–
1935	280	798	802	43	334

Az adatokból kitűnik, hogy mivel a föld területe nem növekedett, az igavonó állatok száma sem gyarapodott. (Egyébként 1897-ben négy egyes, száznyolc kettes, öt hármas lófogat, harminckilenc négyes ökörfogat, egy-egy öszvér- és tehénfogat szolgáltatta az igát a gazdaságokban. A XX. században az ökörfogatokat szinte teljesen felváltották a gyorsabb és hatékonyabb lófogatok.) Viszont a gyorsan növekvő népesség ellátására több tej és hús kellett, ezért a belterjes állattenyésztésben megszaporodott a szarvasmarhák, a sertések és egyéb állatok száma.

A kertek területi növekedésével fontos gazdasági ággá lépett elő a zöldség- és gyümölcstermesztés. A XIX. század végén a község gyümölcsfaállománya a következő: alma 1282, körte 1128, cseresznye 416, meggy 353, őszibarack 40, kajszibarack 243, szilva 1736, dió 424, mandula 2l, gesztenye 24, eper (szeder) 775 – összesen: 6442.