A lélek és a test doktorai | Száz Magyar Falu

A lélek és a test doktorai

A XX. század első felében látványos előrelépés történt a gyermekek szervezett oktatásában és a nagyközség egészségügyében is.

Az isaszegi római katolikus egyház újjászervezése körüli időben, tehát a XVIII. század elején létesítették az iskolát, melynek élén az egyház kántora állt. A XIX. század közepén már olyan sok tanulója volt a tanodának, hogy a kántortanító segédet is alkalmazott. E század végén az oktatás két épületben, három tanító vezetésével folyt. A kántortanító az 1890-es évek elejétől a szép emlékű Marcsányi István volt, aki édesapja örökébe lépve végezte hivatását.

Az oktatás az épületek állaga, a magas osztálylétszámok miatt 1895-re any-nyira rossz helyzetbe került, hogy a község képviselő-testülete elhatározta egy két tantermes új iskola építését. Közel egy évtizedig tartott körülötte azonban a huzavona, ugyanis az elemi népiskola egyházi volt, de az intézmény fenntartásáról a község gondoskodott. Az 1890-es években az országgyűlés és a magyar kormányok olyan egyházpolitikai döntéseket hoztak, melyeknek eredményeként megtörtént az állam és az egyház részleges szétválasztása. A kultuszkormányzat a magyarosítás ügyét szolgáló iskolarendszer kiépítésére törekedett, és ennek okán egyre több egyházi iskolát szerveztek át községivé, államivá.

Isaszegen 1901-ben az iskolaszék és a képviselő-testület döntése alapján (egyházi tiltakozás ellenére) az iskolát községivé nyilvánították, majd miután a kultusztárca kilátásba helyezte, hogy amennyiben a tanodát átadják az államnak, jelentős támogatást nyújtanak a korszerű tanintézmény felépítéséhez, ebbe is beleegyeztek. A tervek 1902-re elkészültek, és az épületet 1905-ben át is adták rendeltetésének.

A község Fő terén álló, impozáns, emeletes Damjanich János Általános Iskola az elmúlt, közel száz évben sok felújítást, korszerűsítést élt meg, napjainkig szolgálva a nagyközség tanügyét.

Az iskola tulajdonjogának a megváltozása, valamint több tanító alkalmazása az intézmény vezetésében is változást eredményezett. Az új iskola megnyitása előtti évben váratlanul elhunyt az iskolavezető Marcsányi István kántortanító. A helyében alkalmazott Richter József (1881–1936) elsősorban kántor volt, míg az ötfős iskolai tantestület élére igazgató tanítót állítottak, 1905–1944-ig a következő tanférfiakat: Schwarcz János (1905–1916), Otti Károly (1916–1918), Homonnay Károly (1918–1919), Süle Dénes (1919–1928 ), Homonnay Károly (1918–1944).

Az 1905–1906-os tanévben öt tanító 724 tanulót (!) oktatott. S bár a világháború évei alatt csökkent a tanulólétszám, az 1920-as években ismét fokozatosan növekedett: 1930–31-ben 751, 1940–41-ben 856 fő a létszám. A korszerű diákellátást szolgálta az 1940-ben megindított napközi otthon.

Hamarosan már az új, hat tantermes iskola is szűknek bizonyult. A Nagyatádi-féle földreformot követő házhelyparcellázásokkal és házépítkezésekkel új falurészek is épültek, ezek távol estek a központi fekvésű tanintézménytől. Ez is az oka, hogy már 1927-ben felmerült új iskola építése. Ezt az elképzelést a nagy gazdasági világválság söpörte le az asztalról. Aztán 1935-ben a képviselő-testület hozott határozatot az újtelepi iskoláról, ám ezt a második világháború odázta el.

Az állami elemi népiskola kiegészítéseként, hosszas készülődés után 1934-ben megindították a gazdasági továbbképző iskolát 210 diákkal, de volt olyan esztendő, amikor a diáklétszám 253 főre is megszaporodott.

A nagyközségben egyre több önálló iparos és kereskedő találta meg a számítását, akiknek létérdekük volt a jól felkészült segédek alkalmazása. Ezért 1941-ben huszonhárom tanulóval létrehozták a tanonciskolát, de alig kezdte meg működését, a háború miatt be kellett zárni.

Az iskola a község kulturális közéletében is jelentős szerepet játszott. A tanítók közül többen a különböző egyesületekben, majd a szervezett népművelésben végeztek áldásos munkát. Az 1941-ben szervezett népművelési gondnoki állást először Tiszai István állami tanító töltötte be.

A magyar kultuszkormányzat nevelési rendszerében, az úgynevezett magyarosítási programban kiemelt szerepet kapott az óvoda. A nők egyre nagyobb bekapcsolódása a termelőmunkába szükségessé, az oktatási-nevelési eszmék korszerűsítése pedig kívánatossá tette az iskoláskort még el nem ért gyermekeket ellátó hálózat kiépítését. Isaszegen először 1909-ben vetődött fel egy gyermekmenedékház felállításának a gondolata. A képviselő-testület e tárgyban rendre elutasította a felsőbb hatóságok sürgetését, minden esetben a község nehéz anyagi viszonyaira hivatkoztak. Végül aztán 1911-ben a Templom utca egyik házában megnyitotta kapuit az isaszegi gyermekmenedékház, melynek első vezetője, óvó nénije a több generáción át a községben élő iparoscsalád egyik tagja, Turai Emilia (Kocsis Károlyné), mindenki Milka nénije lett. Az évek folyamán több helyre költözött a hányatott sorsú intézmény, míg 1930-ra végleges otthont nem kapott. Jelentős állami támogatással ekkorra készült el Papp Ferenc balatonboglári építőmester pályadíjnyertes tervei alapján és kivitelezésében a mintaóvoda, amit 1931-ben állami kezelésbe vettek.

A régmúlt korok egészségügyi viszonyait a maival összehasonlítani sem lehet. Orvos és gyógyszertár csak a járási központokban, városokban volt, még szakképzett bábát is csak a népesebb települések alkalmaztak. A nép körében a higiénia, a rendszeres tisztálkodás, az egészséges ivóvíz fontossága nem számított az ismerős fogalmak körébe. Nagy, országos méretű járványok (pestis, kolera) tizedelték a lakosságot, pusztított a tüdőbaj, nem ismerték a védőoltásokat, így aztán a megszületett gyermekeknek egyes korszakokban a hetven százaléka sem érte meg a felnőttkort.

A kiegyezést követően indult meg a mozgalom az ország egészségügyi állapotának a megjavítására. Az 1876. XIV. törvénycikk alapján Valkó központtal térségünkben is körorvosi állást szerveztek. Ide tartozott Dány, Zsámbok, Vácszentlászló és Isaszeg. 1882-ben dr. Gere Gyula a körorvos. A törvény elrendelte, hogy a községnek bábát kell alkalmaznia. A Gödöllő székhelyű Magyar Királyi Koronauradalomnak külön orvosa volt (1882-ben Schmid Benedek), aki az isaszegi uradalmi alkalmazottakat is ellátta.

A XIX. század végén a valkói orvosi körzet kettévált. Még az új körorvos, dr. Hirsch Ármin is jobb megoldásnak találta volna, ha a körzetközpontot nem Valkóra, hanem a népesebb Isaszegre telepítik, ám ezt az elképzelést a döntéshozók elvetették. Ezért aztán a község vezetése elhatározta, hogy önálló községorvosi állást szervez.

Az első helyi orvos 1899-től dr. Polgár Károly volt. Nyugdíjba vonulása után, 1919-től Schulhof János töltötte be a tisztséget. A községorvosi állás létesítésével egy időben Pest megye engedélyezte Klauzenburg Károlynak gyógyszertára megnyitását. őt Pesthy Mihály, az Angyal patika tulajdonosa követte, halála után özvegye lett a gyógyszerész.

A jelentős számú közlekedési alkalmazott ellátására a MÁV üzemorvosi, más néven pályaorvosi állást szervezett a községben. Kezdetben mind a községi, mind a pályaorvosi állást dr. Sáska László töltötte be, de 1933-as távozása után a két munkahelyet különválasztották. A dr. Sáskát követő dr. Voloncs (Barabás) Géza nyugdíjba vonulásáig szolgálta Isaszeg betegeit.

A község egészségügyi állapotát és annak lassú, de fokozatos fejlődését, javulását a statisztika számai is mutatják. Néhány példát a XX. század első két évtizedének összesített adataiból mutatunk be ennek illusztrálására.

Halálokok alakulása a XX. század első negyedében

Betegségek	1901–1910		1911–1920
Betegségek	Elhunytak száma	Százalék	Elhunytak száma	Százalék
Gümőkor	175	34%	225	28%
Tüdő- és mellhártyagyulladás	138	27%	87	11%
Veleszületett gyengeség	88	17%	80	10%
Aggkori kimerülés	68	13%	93	12%
Járványos betegségek	42	8%	305	39%
Összesen	511	100%	790	100%