Hetény a fölkelőkhöz áll
Hetény a fölkelőkhöz áll
Minden település történetében van legalább egy olyan esemény, amire méltán büszke a falu. Milyen jó lenne, hogy azok nevét, akik azokban a napokban kiemelkedtek bátorságban, hőstettet hajtottak végre, márványtáblába vésnék, hogy soha senki el ne felejtse őket. Az idő azonban nagy úr, gyakran a feledés homályát borítja az eseményekre, és az utódok már nem is hallanak róluk. Pontosan így van ez Hosszúhetény esetében is. Pedig Baranyában nem volt még egy olyan település, amelyik olyan lelkesedéssel vette volna ki részét a forradalmi eseményekben, mint Hosszúhetény. Még akkor is, amikor már vérbe fojtották a felkelést. Noha a faluban voltak, akik vissza akarták fogni a lakosságot a túlzott heveskedéstől, sőt a baranyai reakció egyik legerősebb embere is éppen Hosszúhetényben élt. A helybeli plébánosról, Hegyessy Lászlóról van szó. Nem véletlen az sem, hogy Hegyessy később a már prímássá előlépett Scytovszkytól díszes ezüstserleget kapott ajándékba érdemei elismeréseként, az ausztriai ház iránt tanúsított hűségéért. Pedig Hegyessy, akár Scytovszky nem volt rosszindulatú – számtalan tanújelét adta ennek később –, csakhogy ők a másik oldalon álltak.
Ennek előrebocsátása után tekintsük át a két év eseményeit, elsősorban a falu nézőpontjából. A pesti forradalom üzenete március 17-én érkezett Mohácsra. Egy komáromi hajós hozta a lelkesítő híreket, s egy-egy példányát a Nemzeti dalnak valamint a Tizenkét pontnak. Másnap érkeznek a hírek Pécsre a két forradalmi dokumentummal egyetemben. Március 19-én nagygyűlés zajlik a városházán, majd a Fő téren (a mai Széchenyi téren).
Az egyik szemtanú, Kelemen József kanonok erről a következőket jegyezte fel naplójába: „Itt Pécsett március 18-án kiáltatott ki a szabadság, s midőn másnap Perczel Miklós asztalra állott a Sz. Háromság előtt s onnét prédikálta az egyenlőséget. Nincs most többé földesúr – így szólott – nincs nemes, nincs főpapság, hanem mindnyájan egyenlők vagyunk. Amit hallván a piarcon vasárnapi napon ácsorogni szokott káptalani jobbágyok, egymásra néztek és mondták: Koma, ha ez így van, jerünk haza, vegyünk paripát, puskát, pisztolyt. Erre nézve minden uriszolgálatok ezen naptól fogva megtagadtattak...”
A kanonok csak káptalani jobbágyokról tett említést, mivelhogy ezeket ismerte, de bizonyára – már csak a közelség miatt is – a hosszúhetényi püspökéi is ott lehettek, mert már aznap a faluba is eljutott az események híre. Erről egy másik szemtanú, a püspöki uradalom számtartója Náray János írt naplójában: „...a hetényi erdőt kényük szerint rombolták és midőn az uradalmi ispán Zach kiment fát eladni, egy csapat hetényi nemzetőr dobszó alatt körülvette az erdőben és mondván az erdő többé nem az Uraságé, hanem a községé (pedig az erdő vagy 6000 hold), fogolyként a faluba vitték és folvást rombolták az erdőt: de 1849-ben, midőn gróf Nugent Laval tábornagy alatt a Cs.K. katonaság Pécsre jött, ezen erdő és más pusztításokért meglakoltak, po. Szekeres János hetényi sessios (telkes) 500 fton felül bírságoltatott...”
Náray különben Scytovszky bizalmas embere volt, esküdt ellensége a forradalomnak, s az eseményeket elfogultan értékelte. Mert miről is lehetett szó? A hetényiek nyilván kijelentették, hogy többé az úrbériséget nem fogadják el, az erdő az övék, az uradalmi ispán összekülönbözött velük, erre a hetényi nemzetőrök elfogták és bevitték a faluba. Náray dúlásról is említést tesz, de legfeljebb csak az történhetett, hogy az eladásra kikészített fát lefoglalták. Mit dúlhattak? Nem állhattak neki a fák kivágásának!
A forradalom hírére tehát azonnal megalakult Hosszúhetényben a nemzetőrség, s ha dobszóval vonultak ki, szervezetten tették, talán fegyverrel is rendelkeztek, mint ahogy a korábbi években is puskákat koboztak el a falusiaktól. (1829-ben megyei határozat alapján összeszedték a faluban lévő lőfegyvereket, szám szerint huszonötöt, de a község használatára visszahagytak öt darabot.) Ezek a nemzetőrök bizonyára részt vettek azokban a megmozdulásokban, melyek az őszi eseményekben kristályosodtak ki (oroszlói és pécsváradi rajtaütések).
1848. május 18-án a miniszterelnök – Batthyány Lajos – felhívta Pécs városát, hogy haladéktalanul kezdje meg a honvédok toborzását. Azt nem tudjuk, hogy Hetényben hányan jelentkeztek, de azt igen, hogy a fegyverletétel után hányan érkeztek haza. Őket név szerint is ismerjük. Általában egy zászlóaljban szolgáltak és harcoltak, a harmincnyolcadikban. Mégpedig Molnár József, Varga György, Dallos János, Rózsa Miklós, Dallos József, Pál János, Török István, Radó József, Botz Máté, Botz József. Lovas András az 1. huszárezrednél, Balázs Márton a 127. zászlóaljnál szolgált. Kisújbányára öt volt honvéd érkezett vissza a fegyverletétel után: Kungl József, Fuksz József, Ebert János, Girschik Fülöp és Mayer János. Püspökszentlászló lakosai között nem található hazatért honvéd.
Hosszúhetényben a forradalmi hangulat még azután sem csökkent, hogy 1849. január 31-én Pécsre bevonultak a császári csapatok. Idézzük továbbra is az erősen elfogult Náray János számtartót:
„Február 28. Kováts Károly csak e napokban kitett szolgabiró részeg fővel (?!) Hetényben és környékén arra bújtotta a népet, hogy keljen fel és vele menjen Pécsre, tépje le a a fekete-sárga lobogót, fogják el a Cs. K. katonaságot és a 848-ki törvényt állítsák vissza. Tehát Hetény és nehány község állítsa vissza a 848. Törvényt, badarság, de a nép nem is hederített rá... Március 1. Kováts Károly bújtogatását a királyi biztos megtudván Förster Béla szolgabírót 12 katonával Heténybe küldé vizsgálatra, ki a dolgot valónak találván Kováts Károlyt a hetényi bíróval és 1 esküdtel fogva Pécsre hozta.”
Mindenesetre Náray azon kijelentése, hogy a nép rá sem hederített Kováts Károly szavára, erősen kétséges, hisz a falu vezetőit másképp nem kellett volna letartóztatni. Valószínű a falu felbolydult állapotban lehetett, s az sem véletlen, hogy épp Hosszúhetényt igyekeztek meggyőzni ezzel a valóban képtelen ötlettel. Az a megjegyzése, hogy a szolgabíró részeg volt, szintén kevéssé valószínű. Náray ugyanis minden forradalmárról azt állítja, hogy ital hatása alatt állt, amikor színre lépett a forradalom oldalán.
1849-ben a császári megszállók ellen Pécsett és vidéken is több támadást hajtottak végre gerillacsapatok. A kiindulópont Tolna megye volt, ahonnét két irányból lehetett megközelíteni a megyét és Pécs városát: Mecseknádasdon és Pécsváradon keresztül, illetve a Bonyhád-Szászvár-Komló-Hosszúhetény útvonalon. Kezdetben Pécsváradról támadtak, de ezt az utat a megszállók hamar lezárták, maradt a Hosszúhetényen át vezető ősrégi út.
Hetény a gerillák mellett állt, kitűnő bázisnak számított. Ezt alátámasztja az is, hogy amikor május 26-án több falut kirendeltek a pécsi megszállók fuvarozására, éppen a mi falunk (és Hird) tagadta meg az utasítást, és egy kocsit sem bocsátott a császáriak rendelkezésére. Amikor pedig június 8-án ismét megjelentek a gerillák, az egész falu a „felkelőkhöz állt” – írta Náray naplójába, sőt amikor újból bevonultak a forradalmi szabad csapatok (ostorosoknak nevezi őket Náray) a hetényiek támogatásával Hegyessy László plébánost, Kisfaludi Károly szolgabírót szobájukban letartóztatták, és fogolyként Bonyhádra hurcolták.
Június 13. és 15. között zajlott le a császári csapatok kivonulása Pécsről, melyet honvédcsapatok szálltak meg. A visszatérő császári csapatok később Vashámornál, a mai bőrgyárnál áttörték a honvédek védelmi vonalát, és ismét elfoglalták a várost. Erről az eseményről Náray így írt: „A pécsi nemzetőrség gyéren gyülekezett a nagy térre (Főtér). Estve ismét 1000 nemzetőr érkezett hetényből, Hirdből, Vasasról, Szabolcsból, Somogyból...” Perczel Antal nemzetőr major ezután a nemzetőrökkel Pécsvárad felé visszavonult.
Mindenesetre rendkívül érdekes, hogy ez az öt falu ezer nemzetőrt tudott adni, többet, mint Pécs városa. A hetényi nemzetőrök erejét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Pécsre érkezésük előtt a lakosság (természetesen a falu nemzetőrei) kiverte az ott tartózkodó császári őrséget.
A megszálló erők nem tudtak belenyugodni abba, hogy egy falu nem hajlandó elfogadni a fegyveres megszállást, és páratlan vakmerőséggel szembeszállt velük, ezért július 2-án éjjel bevonultak Heténybe, és a mészárost, a bírót, az egyik esküdtet és Vitt Jánost elfogták, fogolyként Pécsre vitték. Vittet kezesség mellett szabadon bocsátották, de a többit a megyei tömlöcbe zárták. (Amikor Stokucha major általános amnesztiát hirdetett, tizenöt személy nem kapott kegyelmet. Köztük volt Vitt János is, aki valószínűleg Hosszúhetényben bujkált.) Ettől kezdve a megszállók különösen ügyeltek arra, hogy a gerillák se Pécsvárad, se Hosszúhetény irányából ne tudjanak támadást indítani. Az ostorosok továbbra is Hosszúhetényt tartották a fő bázisuknak, kitörni azonban nehezen tudtak, mivel a hetényi keresztnél és Csokoládépusztánál igen erős őrség állomásozott. Augusztusban, amint az őrség ereje, valószínűleg elvezénylés miatt gyengült, sikerült csak a gerilláknak kitörni.
A harcok lassan lecsendesedtek, a forradalmat leverték. A hetényiek természetesen várták, hogy a korábban elhurcolt bírót és a mészárost szabadon bocsássák. Hiába. Ezért a falu kérelmet nyújtott be arra vonatkozóan, hogy Bencze Mihály öregbírót és Müller Imre mészárost kezesség mellett engedjék el. A kérelem legfőbb érdekessége az, hogy Hegyessy László plébános is aláírta.
Mindezek az események és történések azt bizonyítják, hogy Hosszúhetény lakossága, az egykori jobbágyok a forradalom leglelkesebb hívei voltak, készek voltak harcolni, és szembeszálltak még a túlerővel is. Külön tisztelet azoknak, akik ebben vezető szerepet játszottak, s ezzel kockára tették falujukért vagyonukat, az életüket is. Köztük első helyen áll az akkori öregbíró, Bencze Mihály.
)
A statárium kihirdetését igazoló irat (Kisújbánya)
