Fontos útvonalak csomópontja
Fontos útvonalak csomópontja
Hosszúhetény környékének régmúltjáról keveset tudunk.
Írhatnánk arról romantikus vagy akár szentimentális történeteket, hogyan tette ide be a lábát először az ember, hogyan küzdött azért, hogy itt berendezkedjen, hogyan harcolt a természettel, a ragadozókkal és az ugyancsak letelepedni szándékozó más népekkel. Minden monográfia ezzel kezdődik, mint ahogy a történet is így igaz. Megjelent az ember, megküzdött a nehézségekkel, a természettel, a máshonnan érkező más népcsoportokkal. Először fegyvert készített kőből, csontból, rézből, bronzból, vasból, s hozzákezdett környezete erőszakos meghódításához. Nem történt ez másképp e tájon sem.
Hosszúhetény határában kevés tárgy került elő a történelem előtti korból. Ez a vidék akkor hatalmas erdőségekkel borított táj, s természetesen vonzotta a zsákmányra éhes embereket. A késő neolitikumból való az első nyom, sok ezer évvel ezelőttről, a lengyeli kultúra – melynek legismertebb helye Zengővárkony – azonosítható a szórványos leletekben. (Hosszúhetény, széntöltő állomás) Feltehető, hogy e kultúra népének itt kisebb lakótelepei is lehettek. A nyomok erre engednek következtetni. Jó vadászóhely lehetett!
Mit rejt még a föld – végül is nem tudjuk. De hogy lakták a neolitikum után és a római kor előtt is, bizonyítja például, hogy kelta pénzérmék kerültek elő Hosszúhetény környékén.
Benépesedésének első csúcsa azonban bizonyítottan a római korra tehető. A késői császári korból való nevezetes római villa (a Somkerék-dűlőben), a téglasírok ennek ismert tárgyi emlékei. A későbbi időből a hirdi vasúti bevágás Hosszúhetény felé eső részénél avar kori lovas sírok kerültek elő, bizonyságául annak, hogy a rómaiak után a népvándorlás népei is megfordultak itt.
Hosszúhetény a jól megközelíthető települések közé tartozik. Arról az útról, mely Aquincum (Óbuda) felől Sopianae (Pécs) felé vezetett, tudjuk, hogy az ókorban igen forgalmas és jelentős hadi út volt. Ebből Lugiónál (Dunaszekcső) ágazott ki Sopianae felé egy nem kevésbé fontos szakasz. Fontosságát növelte, hogy Lugio nemcsak limes menti erődítmény volt, de egyúttal dunai átkelőhely is, mely Dacia (Erdély) felé vezetett. Az út Szilágy alatt futott, s nagyjából a mai Csokoládépuszta körül találkozott az aquincumi úttal.
A környék stratégiai jelentőséggel bírt tehát, de fontos kereskedelmi csomópont is lehetett. (Bár arról nincsenek adataink, hogy a Komló, Bonyhád felé vezető út akkor már létezett.) Feltételezhető, hogy ez a fontos pont védelmet, de legalább egy kiépített megfigyelőállást kapott. Akad régész, aki ezt tényként kezeli, azt valószínűsítve, hogy a katonai őrhely a Zengő csúcsának közelében épülhetett ki. Más vélemények szerint ott római kori település is lehetett. A rommaradványok kétségkívül középkori kis várra utalnak, az építési törmelékek közt talált római bronzfibula (Kárpáti Gábor 1994) előkerülése bizonyítja, hogy az eredeti figyelőhely ókori létét sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni.
A fontos útvonalak, a magas hegyek adta védelem, a kellemes klimatikus viszonyok, a jó termőföld fontossá tették a helyet. A Mecsek déli oldalán sorra épültek a kisebb-nagyobb villák az ott elterülő latifundiumok központjában. Ezek közül többnek elő is kerültek az alapfalai (Kővágószőlős, Komló). Valamennyi közül a legjelentősebb az a már említett villamaradvány, amelyet 1937–1940-ben Dombay János talált meg a Somkerék-dűlőben, Hosszúheténytől délre, nem messze Csokoládépusztától.
A feltárt s rögzített romokból csaknem tökéletesen restaurálni lehet az építményt. Hossza 67, szélessége 32 méter. A homlokzat két sarkán egy-egy hatszögletű torony állott, amelyhez elöl félig fedett oszlopos tornác csatlakozott. Az épület közepén téglalap alakú udvar terült el, s a körbefutó folyosóról nyíltak a lakószobák. Az épület hátul apszissal záródó nagy helyiséggel végződött. A padlók terrazzóból készültek, a falakon falfestés nyomai kerültek elő.
Közelében gazdasági épületek is állhattak. Valószínűleg a III–IV. században, a késői császárság idejében épült. Jelentőségét tovább növeli, hogy nem messze a villától egy elpusztult és további négy téglasír is előkerült. Az egyik sír boltozott. Ez is arra vall, hogy a római kor második szakaszában igen jelentős gazdasági központ lehetett ezen a helyen. A lelet alapján az is valószínűsíthető, hogy a terület földesura itt élt, a birtoka központjában álló hatalmas épületben.
Amíg állt a Duna mentén a védelmi vonal, s a limes mentén vissza tudták verni a barbár támadásokat, az élet itt biztonságos lehetett, de a császárság végleges hanyatlásakor már minden bizonytalanná vált. A villa azonban valószínűleg túlélte a provincia megszűnését, megérte a népvándorlás zavaros korszakait, amíg álltak a falak, mindig menedéket nyújthattak. Talán még a honfoglalás idején is téli szállásul szolgálhatott, de az omladozó falakat senki sem javította, így lassan végleges pusztulásnak indultak.
A Dunántúlt megszálló magyarok 900-ban nem lakatlan területet vettek birtokukba, mindenekelőtt romanizált népmaradványokat találtak – akik sohasem voltak itáliai rómaiak. A népvándorlás csaknem minden népéből is éltek errefelé csoportok, legfőképpen avarok, nem kevesen szlávok is. Mivel a terület elfoglalása szinte békésen zajlott le, nem szenvedett sokat a meghódított lakosság sem. Nehezen tudjuk ma már eldönteni, hogy a Mecsek hegyvonulata déli oldalán kik éltek akkor éppen. Az új haza mindenesetre kevesebb lehetőséget adott a nomád állattenyésztésre, az itt talált helyi lakosság, mely már korábban is földművelő volt, ösztönözte a magyarokat az elkerülhetetlenre, a földművelés felvételére. Nem nehéz azt elképzelni, hogy a Zengő-alján élők, bárkik is voltak azok, földművelők voltak. A közéjük települt magyarok sem találhattak a megélhetésre más lehetőséget.
Milyenek lehettek ezek a települések a honfoglaláskor? Félig földbe épült kunyhók, együtt élnek a lakóik az állatokkal, gyakran régi római romokat is felhasználva otthonuk falaiként. A magyarok sem voltak kizárólagos sátrazók, téli szállásaik alig különbözhettek az őslakókétól, félig földbe sülylyesztve. Nyilván éltek már ekkor a mai Hosszúhetény területén, bár ezt falunak aligha lehet nevezni. Településsé 1000 körül vált.
Magáról a terület birtokbavételéről a kevésnél kevesebbet tudunk. A legkorábbi forrásunk erről Anonymus Gestája a XII. századból nagyon is szűkszavúan bánik ennek a területnek az elfoglalásával, voltaképpen Szekcső (Dunaszekcső) elfoglalásával le is zárja a hadműveletek leírását:
„Árpád vezér pedig huszonegyed napra tanácsot tartván, felkerekedett, hogy meghódítsa Pannónia földjét egészen a Dráva folyóig. Első nap úgy rendelkeztek, hogy a vezér hadseregéből az egyik részt Duna mentén Baranyavár felé küldi. Ennek élére kapitányuk és vezérük a fejedelmi személyek közül kettőt állított, tudniillik őd apját, Etét meg Vajtát... Egyszersmind nekik hűséges szolgálatukért Árpád vezér nem csekély ajándékokat adott, azon kívül meg Ődnek, Ete fiának a Duna mellett földet számtalan néppel együtt...”
Ezek szerint, ha hinni lehet a Gesta szerzőjének Pécs környékét, így Hosszúhetényt is Ete és Vajta vezetésével foglalták el a magyarok. Egy jóval későbbi baranyai szerző a megye elfoglalását döcögős, régies versezettel a következőképp vetette papírra 1793-ban: „...E vármegye veszi nevét Baranyától, / Ki miénk lött Árpád két kapitányától, / Mert Ete és Vajta Árpád herceg képét / Viselvén, a földnek számtalan sok népét / Karddal meghódíták, s győzvén Baranya-Várt, / Magyaroké lött ez legelőször mindjárt. / Árpád tehát adá e földet Etének / S fiának Edőnek, s az ő nemzetének...”
Hosszúhetény faluról az első adat 1015-ből származik, névírása ekkor: Thetey. Az adat azonban bizonytalan. Mindenekelőtt azért, mert a pécsváradi apátság alapítólevele, melyben szerepel, nem maradt fenn, csak egy csaknem száz évvel későbbi átiratban. A második problémát az okozza, hogy a nevezetes alapítólevél egy olyan birtokot ír le, melyben két Hetényre is következtetni lehet, a mai Hosszúhetényre és Lovászhetényre. Melyikről lehet szó? Nos, csak valószínűsíthető, az előbbiről, mert az adományozott mesterek között húsz bányász is szerepel, és köztudomású, hogy a középkorban Hosszúhetény határában vasat is bányásztak.
Erről egyébként megint igen keveset tudunk. Heckenaszt Gusztáv is kénytelen leszögezni, a mecseki vasbányászatnak „régészeti bizonyítéka eddig nem került elő...” Oklevelek azonban igazolják, hogy a király valóban vassal adózókat adományozott az apátságnak. Még ez esetben is bizonyíthatatlan az, hogy hol, melyik helység közelében folyt a kitermelés: Vasason, Kovássédén, Hosszúhetényben, netán Ormándon? Egyes feltevések szerint a vasbányászat színhelye Pusztakisfalu határában volt, sőt Magyaregregyet is szóba hozzák.
A falu neve a középkorban igen változatos formációkban olvasható: Thetey, Cheten, Hethen, Hetin, Hetyn, Hetén, Hetény, Hosszuetén. Eredetére sokféle magyarázatot ismerünk. Egyes vélemények szerint a hét számnévből származik, más elképzelés szerint valamilyen törzs nevéből keletkezett és egy népcsoportot jelöl, de gyakran elhangzanak olyan elképzelések, hogy a középkori Hetény család mint a terület birtokosa adta a falu nevét. A „hosszú” előtag pedig nyilvánvalóan a falu kiterjedésére utal.
A már hivatkozott és későbbi másolatban ránk maradt okmány szerint Szent István és kísérete fényes külsőségek között vonultak ki 1015. augusztus 15-én a Vasas-hegy (Zengő) tövébe, és ott felszentelték a bencés apátságot. Ez alkalommal adta ki a szent király nevezetes alapító oklevelét, melyben a Vasas-hegy tövében lévő falvakat az apátság szolgálatára rendelte, köztük Hetényt is (Villa Heten). A falvak mellett szolgák serege is szerepel, akik változatos mesterséget űztek. Íme a felsorolás: 110 szőlőműves, 36 szántóvető, 12 méhész, 10 kovács, 20 vasbányász, 50 halász, 6 bognár, 12 esztergályos, 9 pék, 9 szakács, 3 fazekas, 3 tímár, 6 cukrász, 5 ötvös, 6 kocsigyártó, 4 molnár, 13 juhász, 3 lovász, 3 kanász, 4 vendéginas, 4 betegápoló, 5 harangozó, 5 fürdőszolga.
Legfőképpen a húsz vasbányász lehetett hosszúhetényi. A felsorolásban szereplők közül nyilván kovácsok is élhettek a faluban, valamint szőlőművelők és szántóvetők.
A település középkori történetéről éppoly keveset tudunk, mint a legtöbb faluéról. Azok lettek ugyanis ismertebbek, amelyek különböző földesurak hatalmi törekvései középpontjában voltak, elfoglalták, feldúlták őket vagy hosszan pereskedtek értük. Hogy ilyen adat Hosszúhetény esetében nem került elő, azt bizonyítja, hogy az apátság szilárdan tartotta a kezében falvait, azok ezért viszonylag békében élhettek.
Volt azonban egy fontos mozzanat Hetény életében, olyan tényező, mely a középkorban falvakat tudott elzárni a külvilágtól, másoknak pedig jövőt nyitott a világ felé. Ezek az útviszonyok, és ezen a téren Hosszúhetény a legszerencsésebbek közé tartozott.
A limes mentén épített hadi út az egész középkorban, sőt a török alatt, de még az után is az ország egyik legfontosabb közlekedési infrastrukturális eleme. A rómaiak a provincia belseje felé is jól kiépített hadi utakat készítettek, ilyen volt ez az útvonal, mely Pécsvárad érintésével közelítette meg Pécs (Quinque Ecclesiae) városát, és a városfal alatt haladt nyugat felé Hosszúheténynél, az egykori római villa alatt. Szerepe jelentős a kereskedelemben is, amiben az apátság tevékeny részt vállalt, és aminek nyugodt békeidőben az út mellett kialakult falvak nagy hasznát vették.
Nem ismerjük Hosszúhetény életét a középkorban, de a falutól délre vezető útnak és az északról, Komló, Bonyhád felöl csatlakozó, a települést átszelő másiknak nagy jelentősége lehetett mindennapjaiban. Nem véletlenül nevezték el „Vásár útnak”. Ennek figyelését, biztosítását látta el a hegyen álló Zengővár is.
Kereskedők társzekerei vonultak a falutól délre az országúton, erre szállították a baranyai bort az ország központja felé, a későbbi időben – a török megszállás előtt – hatalmas marhacsordákat tereltek rajta Pécsen át nyugati irányba. A másfél száz éves török uralom alatt persze inkább hadi út jellege domborodott ki, maga a kereskedelem is átalakult, keletiessé vált, s ezek a kereskedők másfelől közelítették meg Pécs városát. A török után az út jelentősége ismét megnőtt. A múlt században ez volt a fővárost összekötő postakocsijárat útvonala is.
Hetény egészen a török foglalásig apátsági falu. Lakói jobbágyok. Feltehetően az első évtizedekben (évszázadokban?) még külön éltek az egykori honfoglalók és az őslakók. Később azonban összekeveredve, egymás szokásait, kultúráját, gazdasági életét átvéve élték a középkor mindennapjait: a nemzetségi rend ekkora már felbomlott, s az állattenyésztő szabadok egyre inkább a földművelő-állattenyésztő földesuraktól függő viszonyba kerülő jobbágyokká váltak. Éltek ugyanakkor a településen olyan királyi szerviensek is, akiknek elsődleges kötelességük a fegyverviselés volt. Közben saját földjükön paraszti munkát is végeztek. Az apátság szerette volna rájuk is kiterjeszteni hatalmát, függővé tenni, egyéb szolgáltatások végzésére kötelezni őket. Farkas és Jakab királyi szerviensek perre is mentek Hysi pécsváradi apáttal ez ellen tiltakozva. Az ügy egészen az esztergomi érsekig eljutott, aki a szerviensek javára döntött, s az elmarasztalt felet kártérítésre kötelezte.
Ezek a szerviensek a módosabb falulakók közé tartoztak. Gazdaságuk ötven ekeföld szántóból, négy szőlőből, öt rétből, három erdőből, két malomból és két pincéből állt.
A földművelés mellett bizonyára jelentős lehetett az állattenyésztés, a szántók mellett bőven kínálkoztak legelőterületek. Amennyiben azonban újabb földekre volt szükség, főleg a termőföld kimerülése miatt, erdőirtással növelték azt. A szelídebb, déli fekvésű dombokon ez már korábban bekövetkezett, oda szőlőt telepítettek.
A falu házai fából készültek, gyakran még félig a földbe vájták azokat, ez télen melegebb volt, nyáron hűvösebb. Kőépület csak a templom lehetett, Hetény is azok közé a falvak közé tartozhatott, melyeket templom építésére köteleztek. Az 1336-66 évi pápai tizedlajstrom szerint a falu papja a pécsváradi monostornak hat garas tizedet volt köteles adni.
Az élet sokszor elviselhetetlenül nehéz volt. A szolgáltatások, dézsma, kilenced, robot, fuvar és egyéb terhek súlyosak, s mindezeket gyakori elemi csapások tetézték, a tűzvész, jég, áradás, embereket és állatokat tizedelő betegségek, járványok. Az uradalom, a bencések keményen megkövetelték a szolgáltatások teljesítését, mert hisz jobbágyaik munkájából éltek. Ugyanakkor lelkiismeretesen ellátták azok lelki gondozását, talán testi ápolását is, mert ez meg az ő kötelességük volt.
A monostor uradalmának népét mindenekelőtt a pécsváradi vár védte, a hosszúhetényi utak védelmét az úgynevezett Miklós-vár biztosította a Zengő tetején. Ez utóbbi valamikor a XIII. században épülhetett, majd később, a XV. században átalakították. Szó volt már arról, hogy a kis várnak római előzményei is lehettek. Feladata teljesen egyértelmű, 682 méter magasból kiválóan meg lehetett figyelni, ellenőrizni a két nagyon fontos és forgalmas útvonalat. Tehát nem annyira a támadások elhárítására szolgált, mint inkább megelőzésére. Őrsége bizonyára csekély számú lehetett.
Maga a vár feladatának megfelelően egy erős, magas építményből, az „Öregtoronyból” állt, körülötte főleg földhányás védte az őrség szállásául szolgáló házakat. Két ilyen épület állt a sáncok mögött. A hetényiek hasznát akkor érezték, amikor az ellenség közeledtét időben jelezte, s a faluban élők a pusztítás elől el tudtak menekülni.
Hová? A környező erdőkbe, ahová az állatokat is el tudták bujtatni. A házak rendszerint elpusztultak, de mivel olcsó anyagból, a mindenhol könnyen hozzáférhető fából épültek, az ellenség távoztával a visszatért lakosság újjáépítette hajlékait.
A római villa (Rekonstrukció: Galambos Monika)
A római villa belső udvara (Rekonstrukció: Galambos Monika)
Zengővár alaprajza (feltárás alatt)
