Horpács Összefoglaló
Horpács
Összefoglaló
Összefoglaló
Horpács, ez a kis Nógrád megyei település alig kétszáz lelket számlál. A születése óta eltelt hosszú évszázadokban sem volt jelentős falu. A Börzsöny és a Cserhát egyik kis horpadásában bújik meg, de a mellette húzódó felsőmagyarországi bányavárosi hadiút miatt mindig sűrű veszélyeknek volt kitéve. A török várháborúk idején számos nógrádi vár vette körül. Elsősorban Nógrád, de Gyarmat, Szanda, Drégely, Szécsény, Ság erőssége is közel volt a településhez. Így a falu népének mindennapos küzdelmet kellett vívnia az őt megsarcoló, kirabló, munkára kényszerítő törökökkel, németekkel, magyar végvári katonákkal.
Valójában soha nem tudta átlépni földrajzi helyzete mostoha adottságait. Lakói elsősorban mezőgazdasági termelésből éltek, de igen szűkösen. Szántóföldjén búzát, zabot és rozst termesztettek. Legelői gyenge minőségűek. Erdeje alig volt, szőlőt nem műveltek. Horpácson nem volt malom, sem iparos, (az egy kovácsmestert leszámítva), nem volt jelentős épülete, nem tartozott a palóc etnikum sajátos néprajzi szigetéhez – noha földrajzilag ehhez a tájegységhez sorolják. Egy középülete volt, az építészetileg kevésbé értékes templom. Plébániája sem volt önálló, Borsosberényhez tartozott. Egy tantermes iskolájában néhány tucat diák tanult évről évre. A modernizáció hosszú ideig elkerülte ezt a települést. Az önkormányzat mindig a kevésből gazdálkodott.
Az újabb idők jelentős változása mégis: a XIX. század vége óta a keresőképes férfilakosság java része Budapestre járt dolgozni, főleg az építőiparba. Ennek következtében mind életmódjuk, mind társadalmi normarendszerük alapvetően megváltozott. Az 1945 utáni években, amikor végre valami lehetőségük lett volna a továbblépésre, azonnal visszavettek mindent tőlük. Körzetesítették a tanácsot, az iskolát, a termelőszövetkezetet. A fiatalság elhagyta szülőfaluját. A rendszerváltás után kezdődött csak új történet a település históriájában. Bár az önkormányzat most sem rendelkezik elegendő költségvetési fedezettel, a pályázatok révén szerzett támogatások jóvoltából mára a falu összkomfortossá vált, útjait aszfaltozták, szennyvíztisztító telep épült, a patakot szabályozták és kiépítették. Ide telepedett a Mikszáth Kiadó, a múzeum. A megújult új szellemű közösség kezd magára találni a megváltozott körülmények között.
Hogy magára talál, abban határozott szerepet játszik Horpács rendkívüli öröksége. Mert volt valami, ami kiemelte a környező települések sorából és mindmáig megkülönböztetett rangot biztosít számukra. A véletlen vagy valami más csoda jóvoltából a XIX. század második felében a nemzeti kultúra öt jeles alakja került szoros kapcsolatba a faluval. Itt élt fél évszázadon át Szontagh Pál, a kiváló politikus, akit szoros baráti szálak fűztek Madách Imréhez. A magyar nemzeti dráma, Az ember tragédiája költője, Szontagh barátja, gyakori látogatója, az 1850-es, 60-as években rendszeresen megfordult a faluban. Ideköltözött aztán a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Nagy Iván és itt is élt haláláig. A magyar történettudomány kimagasló személyisége három évig a falu bírája is volt. És ezután következett a legfontosabb esemény: 1904-ben Szontagh Pál birtokát megveszi Mikszáth Kálmán, a magyar prózairodalom fejedelme, aki élete alkonyán haza kívánt térni szülőföldjére, Nógrádba. S bár nem sok esztendőt szabott ki a sors számára Horpácson, mégis épített itt egy kastélyt, és írt három remek novellát horpácsi élményeiről.
Menekülés volt neki ez a néhány esztendő, amelynek nyarait, ünnepeit a faluban töltötte. Bejárta a réteket, az erdőket, beszélgetett az öreg juhászokkal, cselédekkel. 1910-ben írói jubileumán a nemzet kiegészítette a birtokát, megajándékozta a szomolyai erdővel, teljessé téve boldogságát. Ő volt az első magyar író, akit a nemzet domíniummal ajándékozott meg, viszonzásként az örök irodalmi élményekért.
Halála után a család itt élt továbbra is a faluban. Otthonukban ma jelentős emlékmúzeum van, Horpács a magyar irodalomtörténet egyik „szent helye”. Talán egy kicsit jövőjét is ez határozza meg: ha ki tudja használni a turizmus előnyeit, ha vigyáz a mikszáthi örökségre, ha megőrzi önmaga természetes és épített értékeit a táj harmóniájával együtt, továbbélő nemzedékek otthonaként újabb ezer esztendő várhat rá.
