Török világ Hollókőn
Török világ Hollókőn
A XIV. század végére szervezett, erős birodalommá vált a török szultánság, jól működő államapparátussal és hadsereggel. A hamarosan megkezdődő hódító háborúk első hullámai az 1443–44-es balkáni összecsapásokkal már veszélyesen megközelítik Magyarországot.
1516-ban hunyt el II. Ulászló király, akit a magyar trónon tízesztendős fia, II. Lajos követett (1516–1526). Gyámjai Miksa császár és I. Zsigmond lengyel király lettek. Az erről szóló egyezség 1516-ban, Bécsben született meg. Miksa császár unokája, Ferdinánd, 1521-ben feleségül vette Anna hercegnőt, Ulászló leányát. II. Lajos pedig Ferdinánd húgával, Habsburg Máriával kötött házasságot. Fontos frigyek ezek Magyarország jövője szempontjából: az egyre növekvő Habsburg-befolyás szálláscsinálói.
II. Lajost apja halála után a magyar urak nagykorúsították, és egy évenként újraválasztott 28 tagú tanácsot rendeltek mellé. Ebben már tizenhat köznemes is helyet foglalt, a főnemességet Bakócz Tamás esztergomi érsek, Frangepán Gergely kalocsai érsek, Várdai Ferenc erdélyi, Szatmári György pécsi, Szalkai László váci püspök, illetve Perényi Imre nádor, Újlaki Lőrinc macsói bán, Szentgyörgyi Péter országbíró, Buzlai Mózes főudvarmester, Báthory András, Drágffi János, Szapolyai György képviselték. Werbőczy Istvánt királyi személynökké nevezték ki.
A névsoron végigtekintve feltűnhet, hogy nem találkozunk immár a hollókői váruradalom birtokosaival, a Losonczy és az Országh család nevével.
A Nógrád megyei nemesi famíliák közül ezekben az években a Balassák hatalma teljesedik ki. A XVI. századig mindössze Balassagyarmatot és Ludányt birtokolták, de a török korban jelentősen bővítették területeiket. Werbőczy István, a Tripartitum, a Hármaskönyv szerzője, a köznemesség vezére is, számos birtokot szerzett ez idő tájt a megyében, de az új és jelentős birtokosok között ott találjuk Szapolyai Györgyöt is.
Az állam 1521-ben katonailag gyenge, belső széthúzások feszítik, a mind fenyegetőbb török veszedelem ellen külső támaszt nem remélhet. A törökök szinte azonnal ki is használják a Magyarország szempontjából egyértelműen kedvezőtlen erőviszonyokat. Felégetik a Szerémséget, megostromolják várait, betörnek Horvátországba és a Havasalföldre. Szabács néhány nap alatt, Nándorfehérvár hatvanhat napos ostrom után esett el. Jajca és Szörény még tartotta magát, de valójában beékelődött az ellenséges területek közé. Amikor Budáig megnyílt az út, II. Lajos király a következőket írta: „Országunk most már nyitva áll a török előtt vízen és szárazon, és sohasem lehet boldog és nyugodt, amíg Szabács és Nándorfehérvár az ellenség kezén marad.”
Szulejmán szultán 1526. április 23-án indította el seregeit Magyarország ellen. Lajos július 20. körül indult el Budáról az Érd–Adony–Ercsi–Pentele–Paks–Tolna–Szekszárd–Báta útvonalon, és augusztus 25-én érkezett meg Mohácsra. A törökkel vívott végzetes csatára augusztus 29-én, a Mohács alatti síkságon került sor. Másfél órás küzdelem során a magyar sereg és kormányzati szervezet katasztrofális vereséget szenvedett. Elesett a király, hét főpap és 28 főúr, körülbelül tizenötezer katona. Ezek után a törökök végigpusztították a Dunántúlt és a Duna–Tisza közét.
1526 decemberében néhány Habsburg-párti főúr királlyá választotta Ferdinándot (1526–1564), bár uralma ekkor még csupán néhány nyugati városra és hívei birtokaira terjedt ki. Az ország túlnyomó része Szapolyai János (1526–1540) kezén volt, akit a nemesség támogatásával 1526. november 11-én királlyá koronáztak. A megosztott ország könnyű prédája lett a hódító birodalomnak.
Tizenöt esztendővel a mohácsi csatavesztés után, 1541. augusztus 29-én Buda, az ország fővárosa, török kézre került. Ezt követően a középkori Magyarország három részre szakadt. A középső része másfél évszázadra a török birodalom legészakibb tartománya lett.
Buda elfoglalása a törökök előtt megnyitotta az utat Nógrád felé is. Ez az északi megye korábban távol esett az oszmán támadások hadszíntereitől, így nem is rendezkedett be a védelemre. A régi középkori erősségek, mint Ágas, Baglyaskő, Zagyvafő, Fehérkő, Ecseg, gyakorlatilag védhetetlen romok, és a többi erősség is gyengének bizonyul. 1544-ben Nógrád és Szanda a török kezére kerül, és velük együtt Vác, valamint Hatvan is.
Az országgyűlés látta a veszélyt, 1546-ban elrendelte Ipolyság, Drégely, Szécsény, Buják és Hasznos megerősítését. Salgó, Buják, Csővár, Fülek, Somoskő védelméről később rendelkeztek, rondellákkal, ágyútornyokkal, bástyákkal látták el őket. Hollókő megerősítésére azonban nem került sor.
Mehemed budai pasa vezetésével a Cserháton túlra is eljutottak a török csapatok. Nemtit, Ságot, Hartyánt, Kisfaludot felperzselték, több helység pusztává vált. Az 1548. évben a török hódító a megyében északon az Ipolyig, keleten Szécsény, Rimóc, Sipek, Hollókő, Nagybárkány, Sámsonháza, Verebély határáig terjeszti ki uralmát. Balassagyarmat, Szécsény, Hollókő magyar végvára magyar ura kezén maradt. Egyre égetőbbé vált azonban az ellenség terjeszkedésének megállítása, az 1543. évi török hódítás után vált nyilvánvalóvá, hogy az új védelmi vonal kiépítése fontos feladat, és népszerűvé vált az az elv is, hogy várakra kell alapozni a védelmet.
A végvárrendszer vonala az Adriai-tenger partjától indult. Kanizsa lett a Dunántúl fontos védelmi pontja, a Balaton és a Dunántúli-középhegység erős támasza. A nyugat felé vezető utat Komárom és Győr biztosította.
A Dunától északra eső várak vonala is fontos szakaszt jelentett. A Tisza vidékén túl, Szatmáron át haladt a kiépített védvonal Erdély felé. Megerősített kúriák, templomok, kolostorok sora állt készenlétben, hogy gyengítse a törökök előrenyomulását. Ha az ellenség elfoglalta a várak első vonalát, a mögötte lévő erődítményekre hárult megállításuk feladata.
A hazafias, a nemzeti érzések a három részre szakadt országban felerősödnek. Elsősorban az otthon, a haza földjének védelme, az idegenektől való megszabadulás reménye volt az indítéka a végvári vitézek hősies küzdelmének. A kor nagy költője, Balassi Bálint, több versében is írt róluk, a kor krónikása, Tinódi Lantos Sebestyén pedig 1553-ban született históriás énekében állított emléket a nemesen és hősiesen küzdő végvári vitézeknek. Tinódi egyik jeles műve 1554-ben jelent meg Kolozsváron. Munkájában Kapitány György hollókői „jámbor vitéz” és a szandai Hubiar aga párviadalát örökítette meg: Ez esztendőben mely dolog történék / Kit ha hallanatok meg beszéllenék / Hollókőben egy jámbor vitéz lakék / Hogy kit hívnak jó Kapitan Györgynek / Nam Szondába egy hírős terök vala / Hubiár Aga ki jó vitéz vala
Egy Rabért ketten öszvevesztek vala / Kit Hubiar hitire kikért vala / De Kapitan őt hitetlennek írá / Kit ha akarna ővéle meg vívna / Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá / Véle megvívna valahol akarná / Ennek helyét Bujak alatt választák / Szent Lőrincnek napját ők erre hagyák.
A leírásból megismerhetünk egy hódoltság kori magyar–török bajviadalt, egy, a korra igen jellemző harci akciót. Az ének teljes szövegét értelmezve a történet röviden úgy foglalható össze, hogy a két fél között a vita egy török rab kiváltása körül támadt. A bajvívást engedélyhez kötötték. Kapitan György először urától, Losonczy Istvántól kérte a beleegyezést. Az viszont azt a királyra hivatkozva elutasította. Kapitan György számára az ügy fontos volt, így átszerződött Gróf Miklóshoz, de a bajvíváshoz az engedélyt végül mégiscsak Ferdinánd királytól kapta meg. A vitéznek sokba került a felkészülés. A viadal a bujáki mezőn 1550-ben zajlott le, nagy eseménynek számított, így mind magyar, mind török részről több nemes vitéz is megjelent a helyszínen. Báthori György, Buják ura, vitéz bajtársait is meghívta, így Bebek Györgyöt, Balassi Jánost, Zay Ferencet, Zoltai Istvánt. Török részről ott volt Amhát Aga Hatvanból, illetve a váci püspökségből Csirkin aga is. A bujáki mezőn, a patak két partján állt fel a török és a magyar csapat. Két túszt cseréltek és igazlátókat állítottak, magyar részről Zoltai Istvánt, török részről pedig Deli Málkucsot. Nem halálig küzdöttek. Páncélba öltözve harcoltak, először kopjával, azután tőrrel, majd handzsárral. A bajvívás során sebet kaptak, de mindketten folytatták a párbajt. Az igazlátók látták, hogy a hősiesen küzdők nehéz sebeket szereztek, ezért leállították a bajviadalt. Mindkét részen vígan tértek vissza váraikba, és ott tovább mulattak.
Lovagias küzdelem s mulatság ellenére, vagy inkább azzal együtt elkeseredett küzdelem folyt a török hatalom visszaszorítása érdekében. A törökök 1551 és 1556 között azonban újabb sikeres hadjáratot vezettek Magyarország ellen. A sereg, Kara Ahmed pasa vezetésével, Drinápolyból indult. A balkáni csapattestel kiegészülve átkelt a Tiszán, és Temesvár ellen fordult. Az erődítmény hős védője, Losonczy István 1552 július 27-én kénytelen volt feladni a várat és kivonulni onnan, de álnok módon, katonáival, a társaival együtt a szabad elvonulást ígérő győztesek lemészárolták. Losonczy Istvánnak, Szécsény és Hollókő urának halálával Nógrád megye jelentős birtokosát vesztette el.
Az 1552. évi hadjáratok Nógrád megye területét is súlyosan érintették. Hádim Ali, budai pasa, tavasszal sikeres harcokat folytatott Veszprém ellen. A hadműveletek lezárása után visszatért Budára és két hét szünet után indult el északra, hatalma további kiterjesztése érdekében. Fő célja az északi bányavárosok védelmi vonalának megtörése volt. Nógrád megye területén 1552 júniusában folytak harcok. A drégelyi várat százötven emberével Szondi György védte, aki a végsőkig harcolt. Nem fogadta el Ali pasa feltételeit, bár az erősség tornya összedőlt. Végül a túlerőben lévő török sereg a várat elfoglalta.
A következő állomás Ság (Ipolyság), a bencés szerzetesek vára és Gyarmat (Balassagyarmat), a Balassi család székhelye volt. A magyar őrség rémülten elfutott, a törökök pedig kirabolták, felgyújtották a települést. Szécsényben az erődítményt várnagya, Árokházi Lőrinc védte, de miután az őrség elhagyta, ő is a menekülést választotta. A törökök elfogták, hosszú ideig raboskodott.
Istvánffy Miklós történetíró a nógrádi várak ostromáról szólva Hollókőről a következőket írja: „Ismét Ali gyors menetben Hollókő alá nyomult Arszlánt, Jahigli Mehemet fiát: pedig 300 lovas s ugyanannyi gyaloggal Bussához küldé, mi egy tégla torony volt és Terchi Mihály, Zuchai István, Nagy András, s még Balassa Zsigmond néhány emberei által védelmeztetett.” „Hollókőt Ali szintoly könnyen elfoglalta, mert a várnagyok, Zsáki András és Imre egymással viszálykodtak, honnét Bujáknak Báthori várának indult…”
Bujákot, Báthori András idején, 1551-ben megerősítették, a parancsnoka Kercsi vagy Nagy Márton volt. Az erődítmény annak ellenére, hogy a török öt napig lövette, ellenállt, de az őrség végül elmenekült innen is.
Balassa Zsigmond 1552. július 17-én Diósgyőrben kelt levelében közli a hírt Nádasdy Tamással: Drégely és Hollókő a töröké.
A Nógrád megyei nemesek Füleken gyülekeztek, hogy kísérletet tegyenek Ali budai pasa hatalmának letörésére és az elfoglalt területek visszaszerzésére. Ferdinánd király zsoldosai Erasmus Teuffel parancsnoksága alatt Léva közelében táboroztak le. A nemesi felkelőkkel való egyesülést elmulasztva azonban 1552. szeptember 19-én, a palásti síkon Ali csapataitól vereséget szenvedtek. Az ellentámadás rossz előkészítése, erőtlensége miatt így megnőtt a törökök térnyerése Nógrád megyében.
1552-ben Eger várának hősies győzelme – amely Kékkő, Dévény, Somoskő erődítményeit is megvédte egy időre a további török ostromtól, csak múló epizód az oszmán hadak diadalmenetében. 1554–1556-ban elesett Salgó és Fülek vára is.
A török korra vonatkozó számos értékes adatot őriztek meg a török kincstári adókönyvek (defterek), valamint a számadáskönyvek és a kortárs történetírók feljegyzései.
Nógrád elfoglalt földjét a törökök három katonai, közigazgatási körzetre (szandzsák) osztották, a nógrádi, váci és szécsényi kerületre. Ez utóbbi a Szécsénytől északra és keletre eső területet foglalta magába. A fenti közigazgatási egységek a budai pasalik alá tartoztak. A megye fontos stratégiai pontja a török korban Nógrád, Szécsény és Fülek, ezeket nagy létszámú katonasággal szállták meg, velük érkezve néhány török iparos és kereskedő is betelepedett. 1558–1559-ben az őrség létszáma a török birtokában lévő várakban a következő volt: Nógrád 255, Fülek 323, Szécsény 256, Hollókő 24, Drégely 200, Szandavár 37, Buják 30 fő.
Szandán az őrség létszáma 1549–1550-ben 235, Nógrádban pedig 388 fő volt. Az 1552., majd az 1554–1556. évi sikeres török hadjáratok után a megye stratégiai szerepe megváltozott, gyarapodott a hódoltság területe északi irányban. A királyi Magyarország határához közelebbi erősségeket nagyobb katonai erővel látták el. Szanda kiemelt szerepe megszűnt, Szécsényé és Füleké pedig megnőtt. Hollókő, Szandával és Bujákkal együtt a kevésbé fontos hadi építmények sorába tartozott.
Hollókő a szécsényi katonai kerület erődítménye. Az 1556. november 3. és 1557. október 22. közötti időben Mohamed aga dizdár alatt két bülükben (várvédő alakulat) összesen 18 gyalogos katona (müsztafiz) szolgált itt napi hét akcse zsoldért. (Az akcse kisméretű oszmán ezüstpénz, a XIV. század elejétől a XVII. század végéig volt forgalomban.) Mohamed napi ellátása 15 akcse volt. (Az aga dizdárok kisebb várakban, palánkokban a várparancsnokok, nagyobb várakban a várnagy feladatát látták el.) Szolgált itt még három tüzér (topcsi) is, napi hét akcse zsoldért.
A hollókői vár őrséglajstromában 1558. október 13. és 1559. október 1. között kisebb változások történtek. Egy Mahmud nevű személy is szerepel a listán napi nyolc akcse zsolddal. A gyalogos legénység két csoportban szolgált, de létszáma eggyel nőtt, és az ellátmány egy akcséval csökkent.
A tüzérek (topcsik)száma változatlan maradt, de zsoldjuk hat akcsére csökkent. Az őrség tehát mindössze 24 fő volt, és olyanokból állt, akik többnyire Boszniából származtak.
Hollókő hadi felszerelése 1565-ben
Kisebb kaliberű ágyúfaj (zarbuzán)
|
1
|
darab
|
Kézi lőfegyver (siklós)
|
5
|
darab
|
Prangi (?)
|
500
|
darab
|
Puska (trüfenk)
|
10
|
darab
|
Ólom
|
1
|
mázsa
|
Gyutacs-gyapot
|
2
|
oka*
|
Lőpor
|
2
|
mázsa
|
Pajzs (szipr)
|
9
|
darab
|
* Az „oka” súlymérték, értéke: 1,2828 kilogramm
A budai török számadáskönyvek (1550–1580) pénztári naplója is megőrzött adatokat Hollókőre vonatkozóan (Hollóka, ahogy a törökök nevezték). Az 1559 júliusi bevételek között szerepel egy Piri nevű katona, aki hősi halált halt, és maradt utána 1342 akcse hagyaték.
Az 1557. október 24. és 1558. október 13. közötti időszakban a füleki és szécsényi magyaroktól, a szegedi terület kötelezettségeiből beszedett összegekből fizették ki 1560 telén a füleki és szécsényi, valamint más várak török legénységét. A fülekiek összesen hetvenezer, a szécsényiek hatvan hétezer, Hollókő gyalogosai pedig ötezer akcse zsoldot kaptak. 1560 őszén viszont tárgyalt erődünk gyalogsága tizenhétezerkétszáz akcse ellátmányt kapott, de ez a pénz már más bevételi forrásból, birtokos törökök adóiból származott.
1571-ből fennmaradt a szécsényi szandzsák hűbérlajstroma. A hollókői gyalogosok közösségét Dsafar bin Abdulah várparancsnok és Mohamed bin Mahmud vezette. A két katonai vezetőnek birtokát, „timárját” is említik. (A timár húszezer akcse alatt jövedelmező szolgálati birtokot jelentett.)
A hűbérdefeterben, 1571-ben, megemlítik Ali bin Juszuf, kisebb katonai parancsnok birtokát (timárját) is, amelyhez Bátka falu (kilencezer akcse), Nagyharsány (hatezer akcse), a hollókői gabona (kétezerszáz akcse), valamint gyümölcs, méhkas, tized, mátkaadó és büntetéspénz (badhava) tartozott. A birtok összesen tizenhétezer akcse jövedelmet hozott, ebből ezernyolcszáz akcsét a török állam kapott.
A szolgálati javadalombirtokot a szakirodalom zsoldtimárnak nevezi.
A kincstár 1570-től szorgalmazta ezt a javadalmazási redszert. A budai beglerbég 1570-től fennmaradt parancsa így szólt: „Megparancsolom, hogy az azon a vidéken levő várkatonák zsoldja a kincstárakban maradjon, s az összeírt szandzsákok leválasztásából váraikhoz közeli, megfelelő helyen tímárt kapjanak. Amikor megérkezik, parancsom értelmében a budai vilajetben lévő várak legénysége zsoldjának a kincstárban maradása végett az összeírt szandzsákok leválasztásából, helyzetük szerint a váraikhoz közeli és megfelelő helyeken utald ki, és adj berátot és egy másik defterben tudasd, hogy hány személynek adtál tímárt, és hogy mennyi zsoldpénzt (vazife) maradt a kincstárban.”
Ezzel a technikával ugyan jelentős megtakarítást nem értek el, de ez a zsoldfizetési mód a XVII. század folyamán még eltejedtebbé vált.
A hódítók adózási szisztémájukban a magyar gyakorlatot vették figyelembe. A török földesurak ötven akcsét, egy forintot, a gabona, a bor, a bárányszaporulat után tizedet szedtek. A fenti példa mutatja, hogy egyéb szolgáltatásokat is követeltek. A kincstár részére ötven akcsét, úgynevezett dzsizjét vagy haradzsot szedtek.
A hódoltsági jobbágyság nemcsak a töröknek, de a magyar földesuraknak, a magyar államnak és egyháznak is adózott. Ez az adóztatás kiterjedt az egész megszállt területre és a török uralom végéig fennmaradt.
Az I. Miksa és II. Szelim között létrejött 1568. évi drinápolyi béke nem hozta meg az igazi nyugalmat. A törökök megszegve a békét, Nógrád megyében 1576-ban elfoglalták a még magyar kézen lévő Kékkő, Somoskő és Dévény erősségét.
A megye területén 1570-ben már 32 falu néptelenedett el, köztük Géc, Told, Garáb. Több település teljesen elpusztult, így a korábban Hollókőhöz tartozó Zsunyalmás vagy Zsuny is.
Az 1593. esztendő ismét jelentős változásokat hozott a felső-magyarországi vármegyék életében. Hasszán boszniai pasa Sziszeket ostromolta június 22-én, de a királyi sereg szétverte a törökök csapatait. Ezt az eseményt tekintik a tizenöt éves háború kezdetének. III. Murád szultán 1593 augusztus elején hadat üzent Habsburg Rudolf királynak (1593–1606). Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem nem csatlakozott a törökhöz.
Szinán nagyvezír a Dunántúlt támadta, elfoglalta Veszprémet, Várpalotát. Cristoph Teuffenbach kassai főkapitány vezette Felső-Magyarország csapatait. Pálffy Miklós alsó-magyarországi főkapitány is támogatta hasdmozdulatait hatezer emberével. Füleket ostrom alá fogták, majd november 11-én Romhánynál, döntő vereséget mértek a törökre. November végén Fülek megadta magát, és Dévény vára is felszabadult. A hírre Szécsény és Drégely őrsége az erődítményeket felgyújtotta és elmenekült.
A bányavárosokat övező kisebb várakra nagy hatást gyakorolt ez a győzelem. Prépostváry Bálint egri főkapitány 1593-ban tárgyalások útján visz-szaszerezte a töröktől Somoskőt, Ajnácskőt és Hollókőt, Báthori István országbíró pedig Bujákot foglalta el.
A tizenöt éves háború egyik legnagyobb eredményét Esztergom bevétele és a nógrádi területek visszaszerzése jelentette. Nógrád és Vác ismét magyar kézre került, Hatvan azonban csak rövid időre. Vác, Nógrád, Gyarmat, Ajnácskő, Somoskő, Drégely, Nógrád, Fülek, Hollókő ismét végvár lett. Eger 1596-os eleste után Ónod, Diósgyőr vált a Tisza-vidék védelmezőjévé.
Szécsény és Fülek összeírására és felülvizsgálatára 1596-ban került sor. Hollókőn február 29-én tartott szemlét a várak állapotát felmérő bizottság, megállapította, hogy az erődítmény sokat szenvedett a harcoktól, teteje romos, falai részben leomlottak. Bár a szikla, amelyre épült, erős védelmet nyújt, falai nyitottan állnak. Úgy határozott, hogy a kőfalakat legalább fával pótolni kell.
Az 1608-as országgyűlés Somoskő, Buják, Hollókő megerősítésére és Szécsény várának a felépítésére Nógrád megye három járásának jobbágyait jelölte ki. Hollókő vonatkozásában nagy építkezésekre nem gondolhatunk, de a korábban említett javítási munkálatokat biztosan elvégezték.
A Bocskai István által vezetett felkelés 1604–1605-ben tulajdonképpen a magyar rendek első fegyveres szervezkedése volt a Habsburgok ellen.
A bihari főúr körül Illésházy István, Rákóczi Zsigmond, Homonnay Drugeth Bálint, Báthori Gábor gyülekeztek. A felkelést a török is támogatta. A mozgalmat 1606-ban a bécsi béke zárta le, amikor Bocskai kiegyezett a Habsburgokkal. Belátta, hogy hadjárata a végvári erősségeket gyengíti. „Erdély a magyarság megmaradásának záloga” – írta végrendeletében.
A Habsburg Birodalom és a Török Birodalom között folyó háború 1606-ban a zsitvatoroki békével ért véget. A török lemondott a királyi Magyarország adójáról, és húsz évre felfüggesztették a harci cselekményeket. Ezzel lezárult a tizenöt éves háború.
Adatok vannak róla, hogy már 1600 táján Szécsény és Fülek környékén a török adószedők is megjelentek. A várak őrsége csekély létszámával, rossz állapotával, felszereltségével a környező falvak számára nem tudott védelmet nyújtani. Ez vonatkozott Hollókőre is. A hódoltság fokozatosan északi irányba haladt és 1635-ben Losonc vonaláig terjedt. Nógrád megye a török adófizetőjévé vált, bár ez ellen 1630-ban Eszterházy nádor is tiltakozott a budai pasánál.
A felvidéki megyék nyomására 1642-ben a sérelmek miatt a császár tárgyalt Szőnyben a szultánnal, de nem ért el eredményt. A parasztság sorsa különösen nehéz volt. Fizette az adót a töröknek, szolgáltatásokkal tartozott magyar földesurának, a királynak és a szultánnak. Adózott az érseknek, a püspöknek pedig tizedet fizetett.
Az örökös jobbágyság intézménye 1514 után a királyi Magyarországon megerősödött, de Nógrádban, a hódoltság területén más volt a helyzet.
A szécsényi uradalom 1596-os összeírásából kiolvasható, hogy itt a jobbágyköltözés szabadsága megmaradt.
Feltűnő, hogy Füleken német őrség jelenik meg. Érsekújváron és Léván tüzérek kevesen voltak, hajdúk pedig igen számosan. Somoskő és Hollókő szerepe nem volt jelentős. Hasonló létszámú őrség állomásozott bennük, mint a török foglalások idején. A kimutatásba az újonnan Magyarországra behozott csapatokat nem vették fel.
A bányavidéki végvári helyeken 1665-ben a magyar katonaság létszáma csökkent. A katonák több éven át nem kaptak zsoldot, ami a fegyelem lazulásához vezetett.
Az 1660 nyarán török kézre került Nagyvárad. Köprülü Ahmed nagyvezér I. Lipót császár békeajánlatát visszautasította, és 1663 nyarán a seregeivel győzelmet aratott Párkánynál a király csapata felett, bevette Érsekújvárt és Lévát.
A nógrádi vár magyar őrsége 27 napi ostrom után megadta magát a töröknek, ami a többi megyei erősség bevételét is lehetővé tette. Hollókő vára ismét török kézre került.
A legrégebbi leírás az erődről ebből az időből származik. Evlia Cselebi XVII. századi török utazó, nagyvezírek, pasák bizalmasa, jelen volt a török hadszíntereken, és négy és fél évtizeden át hivatalos megbízásokat teljesített különböző országokban. Tapasztalatait, élményeit hatkötetes munkájában örökítette meg. Az ötödik kötet vége és a teljes hatodik kötet Magyarországgal és Erdéllyel foglalkozik. Olvassunk bele abba a fejezetbe, ahol az utazó Hollókővel kapcsolatos benyomásait tárgyalja: „Egerből Mohammed pasával a felső magyarországi várakba menetelünk. Annak előtte az ellenség kezébe került s csak 1073 évében a bombázás következtében vonult ki belőle az ellenség és Hatvan várunk katonaságából 110 harcos bement és a várat elfoglalta. Az egri vezért, Mohammed pasát kértem, hogy adjon engedélyt a várba való menetelre, mivel a várban csak mostanában kezdték meg a vitézeink a szolgálatot. Kérésemet meghallgatta és megengedte, hogy valamennyien Hollókő várába menjünk.
A vár alakja magas halmon fekvő kicsi ötszögű vár; fakapuja van, benne mintegy száz üres ház van. Egyetlen templomát dzsámivá alakították a padisah nevére. Gondoskodás történt, hogy éléstár és hadiszertár legyen benne. Innen nyugat felé egy óráig menve Szécsény várába értünk.”
Bár leírása néhol egy kissé túlzó, mint például a száz üres ház említésekor, a templomra való utalás azonban figyelemre méltó. A régészeti kutatás során határozott nyomot a kápolnára vonatkozóan nem találtunk. Valószínű, hogy helyét a lovagterem melletti helyiségben kell keresnünk.
Az erődítmény nem képviselt nagyobb katonai erőt. 1652-ben húsz hajdú teljesített szolgálatot. A törökök raktárként, a muníció őrzésére használták. A fontos katonai szerepet Szécsény vára töltötte be. Fülek után a második legnagyobb katonai központ volt Nógrád megyében.
A hadinép megoszlása a bányavidéki végvárakban 1652-ben
| Nógrád: | 79 huszár; 134 hajdú; 10 tüzér; 3 rendkívüli |
| Szécsény: | 300 huszár; 200 hajdú; 9 tüzér; 10 rendkívüli |
| Fülek: | 497 német gyalogság; 150 hajdú; 300 huszár; 25 tüzér; 7 rendkívüli |
| Buják: | 25 huszár; 50 hajdú; 3 rendkívüli |
| Somoskőn: | 21 hajdú szolgált 58 forint 45 krajcárért |
| Hollókőn: | 20 hajdú 61 forint 15 krajcár zsoldot kapott |
A török elleni küzdelemre hazánkba érkezett a rajnai szövetség (1658) német hada, német birodalmi fejedelmek csapatai, és francia katonák is. Szentgotthárdnál győzelem született a törökök felett, de a sikeres harci tevékenységet a szövetségesek nem folytatták. Vasváron 1664. augusztus 10-én békét kötött egymással I. Lipót és a szultán. A törökök Váradot és Érsekújvárt megtartották, valamint négy felső-magyarországi megyét, köztük Nógrádot is. A vasvári békét a bécsi udvar a magyar rendek hozzájárulása nélkül kötötte.
A nógrádi várak török kézre kerülésével sok végvári vitéz elvesztette a pozícióját. A szabad parasztok és fosztogató katonák csapatokba verődve zaklatták a törököt. Wesselényi Ferenc nádor 1665-ben a megye tisztikarának írja felháborodva, milyen károkat okoznak, követeli megbüntetésüket.
A nógrádi egyházi életre jellemző, hogy a hódoltsági területen a földesúr vallásgyakorlata nem érvényesülhetett, minthogy a török volt a terület ura. Így a katolikus vallás maradt általános, csupán a megye nyugati és déli részén találkozhatunk református településekkel. Az evangélikus falvak a szlovák betelepedés nyomán keletkeztek a XVII. században. Hollókő a mai napig római katolikus vallású község.
A katolikus egyház hívei a megye főurai: a Forgáchok, Bosnyákok, Tamások, Ságiak, Balassák, Koháryak voltak. Bujákot, mely a protestáns Báthoriaké volt az Esterházy család szerezte meg. A köznemesség többsége azonban protestáns vallású volt, és a XVII.század folyamán is az maradt.
A vasvári békét követően a Habsburgok ellen szervezkedő erők adnak hírt magukról. A Wesselényi Ferenc nevéhez fűződő összeesküvést (1666) az I. Rákóczi Ferenc vezette felső-magyarországi felkelés (1670) követte. A mozgalmak sikert nem hoztak, de felerősítették a bécsi udvar magyarellenességét és kiprovokálták abszolutista módszereit.
1671-ben egy rendelet a végvári őrség létszámának csökkentését írta elő. Bécs az erődítményekbe német katonákat helyezett. A magyar haderő redukálása a bujdosók létszámát növelte, akik mozgalommá szerveződtek. Thököly Imre 1678-ban állt a felkelők élére. Seregei tizenhárom felső-magyarországi vármegyét vontak ellenőrzésük alá. Koháry István császárhű kapitány védte a Fülek erődítményét, melyet Thököly ostrommal vett be és felrobbantott. A vár politikai jelentősége ezzel megszűnt, a nógrádi köznemesség Losoncra költözött, és a Forgách család gácsi vára lett a megye igazgatási központja.
Rövid időre maga a megye is Thököly uralma alá került. I. Lipót 1682. november 19-én kötött fegyverszünetet Thököly Imrével, a törökökre támaszkodó magyar főúrral, aki a Garam folyótól az Erdélyig terjedő terület fejedelmének címezte magát.
Kara Musztafa nagyvezír 1681 és 1682-ben elérkezettnek látta az időt, hogy Bécs ellen indítson ostromot. I. Lipót felkészült a kihívásra, több uralkodóval szövetséget kötött, majd 1683. szeptember 12-én Bécs alatt győzelmet aratott a török felett. Sobieski János lengyel király seregei október 9-én Romhánynál, a szövetséges csapatok segítségével leverték, a budai pasa seregét. Sobieski Nógrád megyén át hazafelé tartva útközben felszabadította Szécsényt és Hollókőt is.
XI. Ince nyomására 1684 tavaszán létrehozták a Szent Szövetséget. Tagjai a pápa, a császár, a lengyel király és Velence voltak. Megindult a török birodalom felszámolása, de egyben a magyar ellenállás leverése is. Nógrád megyében császári ezredet helyeztek a várakba és a falvakba, ellátásuk a parasztságot sújtotta. Nógrád vára 1685-ben szabadult fel. Budát 1686. szeptember 2-án többek között tizenötezer magyar katona közreműködésével foglalták vissza a szövetségesek a töröktől. A magyar főváros felmentése Nógrád megye teljes felszabadulásához nyitott utat. 1699. január 26-án a Szent Liga és Konstantinápoly között létrejött a karlócai békeszerződés – lezárult a török hódoltság korszaka.
XVII. századi kiegészített üvegpohár
Hódoltság-kori magyar tányér
Hajdú vitéz
Török gyalogos katona
Münosmejer 1782. évi felmérése nyomán készült térkép
