Hit, egyház, jeles napok
Hit, egyház, jeles napok
Néhány évvel ezelőtt a kicsi falu a maga áldozatkészségéből templomot építtetett, hol most pap híján minden vasárnap, vagy ünnepnap délután maguk tartanak litániát. Egy öregasszony és egy fiatal menyecske felváltva vezetik a vég nélküli imádkozást és éneklést. A szertartás menete minden külső igazgatás nélkül, vérükké váltan, s valóban csak a közösség együttműködésének alapján folyik le. Kezdetben a kicsi négy-négy padsoros templomban csak a fekete ruhás öregasszonyok vannak, kik a padokban és a templom hátsó részében helyezkednek el. Lassan szivárognak be a pillangos fejdíszű menyecskék s a padok közt középre állanak. Már jóval az imádkozás megkezdése ellőtt szállingóznak be az egészen apró leánykák ügyesen kopogva kicsi csizmácskájukkal, s libegő kis szoknyácskájukkal körülállják az oltárt. Elől az egészen kicsik, mögöttük a nagyobbacskák. Majd, hosszabb szünet után, egyszerre jön a pompás, tarka ruhás leánysereg, mely a templom előtt gyülekezett. A leányok mind csipkés szélű zsebkendőbe takart imakönyvet tartanak a kezükben, keblükön keresztbe kötözött kendőjükbe pedig illatos virágot tűznek. (…) A számukra minden rendezés nélkül fenntartott középteret foglalják el. Utánuk nyomban jönnek a legények, szintén egy csomóban, csillogó, pitykés mellényben, hímzett szakácskában s komolyan koppanó csizmában. A templom két oldalán, a fal mellett állnak.”
Tomori Viola feljegyzéseiből megkapó képet kapunk a falu mélyen vallásos életéről, római katolikus hitéhez való ragaszkodásáról.
II. József uralkodásának idején, 1787-ben Nagylócon, 1795-ben Rimócon új plébániákat alapítottak. Szécsényben 1787-ben a plébániát tatarozták. A terület egyházigazgatásilag – mint már említettük – az esztergomi főegyházmegye nógrádi főesperességének szécsényi alesperesi területéhez tartozott. Az 1782-ből származó Münosmeyer-féle felmérési rajzon egy kereszttel jelölt négyszögletes építményt lehet felfedezni. Rómer Flóris 1862-ben járt a faluban, és látott egy haranglábat, melyben egy kisebb, 1697-ből származó harangot helyeztek el.
A falu 1889-ben közadakozásból vályogtemplomot épít. Ezt megelőzően valószínűleg csupán egy harangláb állt a faluban. Az bizonyos, hogy a XIX. század elején Lóc, Rimóc, Varsány és Sipek község lakói a rimóci templomba jártak át misére. A szécsényi uradalomhoz tartozó ezen öt település ebben az időben került közel egymáshoz, ami a falvak népviseletében is tükröződött. Településünkön 1946-ra alakult meg a helyi plébánia.
A palóc falvak hitéletét, az egyház tanításait átszövő misztikus tudatvilág jellemzi. Így kapott tartalmat az ünnepekhez kapcsolódó szokások sora. Ameddig hittek abban, hogy a szokások, hiedelmek a bajokat elhárítják, illetve kedvező fordulatot hozhatnak a számukra, addig azok fennmaradtak. Hollókő zártsága sokáig konzerválta ezeket az elemeket.
A téli ünnepkör az egyházévi adventtel veszi kezdetét, szigorú böjttel, a hétköznapoktól eltérő, szigorúbb életrenddel készül a falu népe a karácsonyra.
Számos szokás és hiedelem fűződik Luca napjához, akit itt boszorkánynak tartanak, akinek ártása ellen védekezni kell. Minden ajtót fokhagymával megkeresztelik, keresztet rajzolnak még a disznóóléra is, hogy a házat ne érhesse baj.
Luca napján bizonyos munkákat tilos volt végezni. Nem fontak vízkereszt estéjén sem, mert úgy vélték, ettől „paponcos” lesz a kender.
Luca napján abroncsból kellett etetni a tyúkokat. Hitük szerint minél több gabonaszemet ettek meg, annál több tojást tojnak majd. Az is szokás volt, hogy piszkafával megpiszkálták a tyúkokat, szintén a tojás érdekében. Ugyan ebből az okból, a gazdasszony karácsony böjtjén sokáig ült az asztalnál, mert akkor kotlott meg jobban a tyúk.
December 13. a szerelmi jóslásoknak is kedvelt időpontja. A leányok tizenhárom levélkét írtak, melyből naponta egyet eldobtak, s amelyik név megmaradt, azzal legénnyel számíthattak házasságra. Lucakor a lányok meghamuzták a legényeket, hogy több pénzük legyen. A legények, ha Luca napján belevarrtak egy almát a zsebükbe, és azt karácsonykor megették, evés közben meglátták azt a lányt, akit majd párjuknak fognak választani.
A pásztorok megajándékozására „karácsony böjtjén” (december 24.) reggel került sor. A kondás a hóna alá tette az „aprószenteket”, ezeket csordás vesszőnek is nevezték. Kötényébe csavart kézzel a gazdaasszony ebből húzott ki egy szálat, kivitte az istállóba, és ott az állatokat megvesszőzte vele, majd az istálló sarkába támasztotta. Tavasszal ezzel hajtották ki először az udvarból az állatokat a legelőre. A vesszőzés a helyiek véleménye szerint megvédte az állatokat a betegségektől és előmozdította szaporodásukat.
A karácsonyesti vacsora fontos része az ostya. A faluban 1957-ig a kántor sütötte, ostyasütővassal, négyszögletes formájúra. A diákok hordták szét a házakba, mindenkinek két-két darabot. A gyermekek diót, almát, és pénzt kaptak jutalmul. A kántor pedig cserébe a családoktól babot, mákot, diót, kolbászt. 1959-től az ostyát a tanító sütötte, az Úr keresztje és az oltáriszentség képe díszíti.
A betlehemezés a pogánykori regölésből és a keresztény kántálásból alakult ki. A középkori színjátékok folklorizálódott elemeit lelhetjük fel a játékokban. Nógrád megyéből 1684-ből származik az első magyar betlehemes játékra vonatkozó adat. Hollókőn állatruhába öltözve járták a házakat az 1930-as években.
A karácsonyböjt napját az egyház a karácsony vigíliájának tekinti. A vacsora ünnepélyes keretek között zajlott, az esti lámpagyújtásnál. Az asztalt abrosszal terítették meg, majd az összes ételt és italt odakészítették. Búza, kukorica is állt az asztalon, valamint túrós és krumplis lepény, gombás káposzta aszalt tinórugombával. Ezenkívül a lepénytésztából készült gubó, ferentő (tenyérnyi, lapos, bevagdalt tészta, kelesztéssel készült), fonott kalács alma, dió. Különböző aszalt gyümölcsöket, így szilvát, körtét, almát vízben főztek meg, ezt ették a gubóval. Az első, villával kiszedett kalácsot, valamint az egyéb ételek első falatjait is az asztalra tették. Ez volt a karácsonyi morzsa, mely újév napjáig az asztalon maradt. Ezután rongyba kötötték, és az istállóban feltették egy polcra. Amikor a tehén megborjadzott, a karácsonyi morzsával füstölték meg a tőgyét, hogyha feldagadt.
A diónak és az almának egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Diótöréskor azt jósolták, hogy akinek férges jutott, a következő évben beteg lesz vagy meg fog halni. Esetenként sült tök is kerülhetett az ünnepi asztalra, ez a torokfájástól óvta meg a következő évben a család tagjait. Az almát a házigazda annyifelé vágta, ahányan az asztalnál ültek, utalva sorsközösségükre, együvé tartozásukra.
Ha egy lány éjféli misére ment, meg kellett ráznia a zsúptetőt, és ha arról tiszta búza hullott az alája tartott szakácskájába (kötényébe), akkor – így hitte – gazdag legény lesz a párja, ha rozsszem, akkor szegény.
Éjféli misére menet, meg kellett rúgni a disznóólat, és közben azt mondani: „Rusi, te először!” Ha erre nem röffent meg a disznó, akkor abban az évben még nem ment férjhez a leány, ha másodszori rúgásra sem röffent, akkor még két év múlva sem következett be a nagy esemény.
Szent István napja (december 26.), vagyis a karácsonyi asztal leszedése után, az asztalra helyezett búzát és kukoricamagvakat a tyúkokkal, a libákkal etették meg. Karácsonyeste a vályúba a marháknak és a disznóknak is adtak egy-egy almát. Ez az ünnep volt a rokonlátogatások ideje Hollókőn.
Az aprószentek napján (december 28.), a betlehemi gyermekgyilkosság emlékünnepén a gyermekeket megvesszőzték. Az Ipoly környékén Rimócon, Hollókőn ez a vesszőzés a családon belül történt, felhasználták hozzá a csordásvesszőt is. A fiúgyermekeket átküldték valamiért a szomszédba, őket ott vesszőzték meg. A vessző a termékenységre, az egészségre, a növekedésre hatott. Ezen az ünnepen adtak a jószágoknak a karácsonyi morzsából azért, hogy elkerülje őket a dögvész.
Újév napján szárnyas állatot nem ettek, mert úgy gondolták, ha megtennék, elpusztulnának a baromfiak.
A karácsonyi ünnepkör vízkeresztkor (január 6.), Jézus feltalálásának ünnepével zárult, ez a víz- és a házszentelés napja a régi faluban. Hollókő lakói a templomból szenteltvizet vittek haza. Ha valaki megbetegedett, ezzel vetett magára keresztet, mert úgy hitte, az kigyógyítja majd a bajából.
A vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszakot a farsang eseményei töltötték ki. Farsangvasárnap, -hétfő, -kedd, a böjt előtti utolsó napok vendégeskedéssel, sok evéssel, ivással teltek. A Hollókőn jellemző ételek az oldalas, a kocsonya, a tojás, a rétes, a pampuska (fánk), a forgácsfánk (herőke), a mézes és mákos fánk ferentő.
Hamvazószerdán kezdődött a nagyböjt, a Jézus kínszenvedésének emlékére szentelt egyházi időszak. Ezalatt nem főztek zsírral az asszonyok, esetleg olajjal, de főleg vajat használtak. A böjti ételek közé tartozott a haluska, bukta, görhe (kukoricalisztből). A nagyböjt negyedik vasárnapját Hollőkőn csíkvasárnapnak, másutt guzsalyvasárnapnak nevezték. Csíkot főztek a levesbe, hogy vékony szálú legyen a kender.
A nagyhéten az asszonyok takarítottak, meszeltek. A ruházkodásra sokat adó hollókőiek ezekben a napokban ünnepi, új öltözékeiket varrták. A lányok kötöttek, ingvállakat hímeztek.
A nagycsütörtöki egyházi szokások közül a keresztjárás a jelentősebb. Ekkor a határszéli kereszteket sorba járták, ahol csak filiális egyház volt, ott a búcsúvezetők irányították a szertartást. Karancskesziben, Rimócon, Hollókőn, Nógrádsipeken a keresztjárásból hazatérők látták meg a harmatot szedő boszorkányt, amint fehér lepedővel az első harmatot felszedi. Állítólag ezzel tudta a másik tehenét megrontani. Ehhez a naphoz tartozott még a hagyományban a hajnali mosakodás a pataknál.
Nagypénteken az emberek sötét ruhát öltöttek. Rimócon, Karancskesziben, Hollókőn a lányok a hajukba fekete szalagot is kötöttek. A Szent Sír látogatásának a napja számított igazán gyásznapnak. Ilyenkor nem ettek reggel, délben pedig legfeljebb gubót vagy csíkot mákkal, vajjal és előtte valamilyen levest.
Nagyszombat a feltámadás napja. A templom előtt, Hollókőn is, ilyenkor tüzet raktak, amit a misére érkezők körülálltak. A tűzszentelés a VII. század óta élő keresztény hagyomány. Délben kalácsot, patkót ettek, este pedig a körmenet szabadította fel őket a böjt kötelezettségei alól. Vacsorára már burgonya, kolbász, tojás került az asztalra.
Húsvét első napját, a nagyhét lezárását Hollókőn, Őrhalomban, Rimócon, Mátraszőlősön, Gyöngyöspatán nagyvasárnapnak nevezték, a második napot pedig vízbehányó hétfőnek.
A kondás húsvét reggelén kihajtotta a sertéseket, az asszonyok már előre kimentek elé a kapuba. Akinek az állatát őrizte, attól ilyenkor kalácsot, lepényt, bort kapott.
A gazdasszony törülköző kendővel letakarva vitte az ételt szenteltetni. Kosarában, hosszú tepsiben három és négy ágból font üres kalács, kocsonyában főtt fehér tojás és sonka volt. A szentelés a kismise előtt történt. Amikor hazaért a család a kosárral, a vendégeikkel együtt elfogyasztották a tartalmát. A házigazda felvágott egy megszentelt tojást és egy-egy darabot mindenkinek adott belőle, azzal hogy „ha eltévednek, emlékezzenek arra, kivel ették meg a húsvéti tojást, s akkor megtalálják a helyes utat.” Hollókőn kívül Rimócon, Őrhalmon, Visontán, Ludányhalászin, Mihálygergén is megtalálható volt ez a szokás.
A tojások festését vasárnap este, a litánia után kezdték el. Ez a természet újraéledésének ősi jelképe. A tojásokat színes kreppbe tekerték, hagymahéjjal leforrázták és tintaceruza belével befestették. Már a második világháborút követő időszakból, az ötvenes évekből származik ez az adat.
A gyermekek hétfő reggel meglocsolták a kisebb lányokat, illetve a felnőtt nőrokonokat. A locsolkodó gyermekek a tojás mellé tubókát kaptak ajándékba. Ez úgy készült, hogy a tésztát hosszúra nyújtották, görcsöt kötöttek rá, és áthúzták a végét rajta, hogy madár formájú legyen. Borsból szemet tettek rá, majd négy-öt helyen bevagdosták, hogy szárnyai is legyenek. A legények délután indultak locsolkodni a lányokhoz. Este bál volt a „göcsörtös” iskola udvarán (így hívták a régi, hollókői iskolát), ahol bányászlámpákkal világítottak. A kocsmában is táncoltak, daloltak.
Pünkösdkor és Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 15.) a hollókőiek is elmentek a mátraverebélyi, szentkúti búcsúba. A legenda szerint László király lovának patkója fakasztotta egykor az itt található forrás vizét. A Szentkút vízétől csodás gyógyulásokat remélt a néphit, valamint a bűnöktől való megtisztulást. Hollókőről a búcsúba igyekvők szombaton gyalog indultak útnak. Tarisznyájukban élelmet, sonkát, főtt tojást, süteményt vittek. Szentkúton a templomban vagy házaknál aludtak, és csak vasárnap tértek haza.
A római katolikus egyház középkor óta népszerű szertartása az Úrnapja, az oltáriszentség emlékünnepe. Egykor a négy égtájat megjelenítő lombsátorokat állítottak fel, melyeket az ott lakók virágokkal, gallyakkal díszítettek. Fő szerepet kapott az oltár, amelyre szobrokat, szentképeket helyeztek. Az úrnapi sátorfű és a virágok felhasználása is nagy szerepet kapott az állatok betegsége ellen alkalmazott népi eljárásokban. Hollókőn, Rimócon, Ludányhalásziban, Egerbocson is találhatóak erre utaló adatok. Hollókőn és Rimócon az ereszbe, vagy a ház négy sarkába szúrtak le az úrnapi gallyból, ez védett hitük szerint a villámcsapás ellen.
Az őszi ünnepkör jeles napja volt Mártoné (november 10.). A falu temploma védőszentjének napján búcsút rendeztek. A távoli falvakból is jöttek rokonok, ismerősök látogatóba ilyenkor. Birkát, libát vágtak, amiből levest és sültet is készítettek.
Halottak napján cipót sütöttek, néha négyet-ötöt is, hogy a szegényeknek is jusson belőle. Reggel a halottakért tartott mise alkalmával a templomnál osztották szét. A cipó átadásakor azt kérték, hogy imádkozzanak a család halottaiért.
A Palócföld egyedi néprajzi arculatába jól beleillett Hollókő. Tradicionális közösségében kiemelkedő helyet kaptak az egyházi ünnepek, melyekhez a szokások rendszere és az itt élők gazdag hiedelemvilága társult.
Utcai böjti játékok (Fél Edit, Kovács László, 1937.)
