II. Tinódi Lantos Sebestyén: Kapitán György bajviadalja

Teljes szövegű keresés

II. Tinódi Lantos Sebestyén: Kapitán György bajviadalja
Sok rendbéli nép vagyon ez világba,
Kik vannak Istennek hivataljába,
Külömb-külöbképpen ő malasztjában,
Ki-ki hívön eljárjon ő dolgába.
Én mast szóllok csak vitézlő dolgokról,
Jelösben végvárakban lakózókról,
Az Istentől adatott malasztjokról,
Pogánokval gyakor harcolásokról.
Bátor szível az vitésséghöz vannak,
Ha ellenségöt hallnak, megvidulnak,
Gyorsan ő jó lovokra felfordulnak,
Az ellenségnek hamar arcul állnak.
Erőssen vívnak, szerencsát késértnek,
Kik közzülök meghalnak, sebesülnek,
Kik közzülök örök rabságban esnek,
Ki nem váltoszhatnak, ők gyötrettetnek.
Soknak marad hazól szegín árvájok,
Nemzetségök jajgatnak, attyok, annyok,
Mivel kiválthatnák, nincsen morhájok,
Csak ohitva koldulnak, nyavalyások.
Terekeken ha diadalmat vesznek,
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Örülnek, vigadnak az nyereségnek,
Mentől inkább annak tisztösségének.
Jó legínyök vitézök végházakba,
Vannak gyakran terekkel bajvívásba,
Az körösztyén hitért gyakor harcokban,
És jó hírért, névért sok országokba.
Ez esztendőben mely dolog történék,
Kit ha hallanátok, megbeszéllenék.
Hollókőben egy jámbor vitéz lakék,
Hogy kit hívnak jó Kapitán Györgynek.
Nám, Szondába egy hírös terök vala,
Hubiár aga, ki jó vitéz vala,
Egy rabért ketten öszvevesztek vala,
Kit Hubiár hitire kikért vala.
De Kapitan őt hitetlennek irá,
Kit ha akarna, ővéle megvívna.
Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá,
Véle megvívna valahol akarná.
Ennek helyét Buják alatt választák,
Szent Lőrincnek napját ők erre hagyák,
Vitézök ezön sokan vigadának,
Hálát adának, Istenben bízának.
Az jó Kapitán könyörög urának,
Im az vitéz jó Losonczi Istvánnak,
Szabadságot adna bajviadalnak,
Az nemes úr így szólla Kapitánnak:
„Kérésödet ebből én meghallanám,
Szabadságod én tenéköd megadnám,
Ha királnak méltóságát nem tudnám,
Mert ez áll őfelsége méltóságán.”
Kapitán György ezen való búvába
Jó Losonczit elhagyá haragjába,
Jó Gróf Miklósnak könyörög dolgába,
Ott es semmi nem kele ő dolgába.
Az jó királhoz siete, könyörge,
Ebben az jó királ néki engede,
Erre kele szegínnek sok költsége,
Azzal sem gondol, vagyon nagy öröme.
Siete, lőn Bátori György szolgája,
Nemes úrfi azon igen vigada,
Az bajviadalra nagy gondot ada,
Vitézlő barátinak elírata.
Sok jó legínnyel Losonczi eljuta,
Az vitéz Bebek György szép szerrel juta,
Vitéz Balassi János es eljuta,
Az jó Zay Ferenc es hamar juta.
Az jó Zoltai István es ott vala,
Negyedfélszáz lóval ők gyűltek vala,
Aznapra Bujákba bégyűltek vala,
Az vitéz Kapitan György örül vala.
Bajviadalhoz hamar felkészüle,
Csak az jó Istennek ő ott könyörge,
Meggyovónék, mindönt ő megkövete,
Az úrvacsoráját ő hozzávevé.
Az öltözést mint ők régen végeszték,
Egy páncélba, kuracsimba öltözék,
Két hegyös tőrét, hancsárát felköték,
Botával, paizsával felülteték.
Csuda szép sereggel kiindulának,
Buják alatt egy szép rétre jutának,
Az úrfiak szép öltözve valának,
Ott mely vígan nagy szépen jargalának.
Az vitéz Hubiár aga eljuta,
Szép öltözve nagy szép szerrel ő vala,
Az Hatvanból Amhát aga ott vala,
Ugyanonnan Gyáfer aga ott vala.
Pispökségből, Vácból az Csirkin aga,
Szondából ott vala Turszon vajvoda,
Ezökkel négyszáz terek szép nép vala,
Buják alá az rétre juttak vala.
Itt közöttök igen szép víz foly vala,
Szép seregök kétfelől állnak vala,
Úrfiakat terekek csudálják vala,
Ő nevöket szépön kérdözik vala.
Tanácskozván, ők zálagot adának,
Hogy valamely párttúl ne csalatnának,
Onnat Deli Csetőt, Deli Huszaint,
Innet Hanvai Albertot, Toldi Jánost.
Az viadalhelre igazlátókat
Adák Jánosi Pált, Zoltai Istvánt,
Eskodán haranbasát, Deli Malkucsot,
Kik ezök köszt hogy lássonak igazat.
Nám, ez kösztök ott elvégezve vala,
Az bajviadal melyiknek állana,
Bajvívótársa hogy ott meg ne halna,
Hírével, nevével őt élni hadná.
György az vízön szépen általnyomtata,
Hubiár es eleibe nyomtata,
Az két kopja ott szépön öszvehajla,
György kopjája ló nyakába elromla.
Elvégezve vala, ló ne sértetnék,
De ez csak az szerencsétől történék,
Hubiár kopjája el nem törheték,
Kapitánnak fején végre eltörék.
Viadalt ők hegyös tőrrel kezdének,
Nagy erős viadalt ők ott tevének,
György köszönheti az vakszerencsének,
Egy seb esék ott jobb keze fejének.
Rajta vitéznek nem vala öröme,
Mert az markát elfolyá piros vére,
Ő kezéből kiesék hegyös tőre,
Meg az másik hegyös tőrt el-kivevé.
Gyorsan aszt es ű kezéből elejté,
Meg az buzgánt ragadá, elővevé,
Azzal sokáig veré, megszédíté,
Végre aszt es ő kezéből elejté.
Nagy hamar szép hangyárát kiragadá,
Azzal es az terekkel igen víva,
Vitézi orcáján es nagy seb vala,
Orcáját, kezét vér béfolta vala.
Ezt az igazlátok láták, szóllának,
Viadaljokban ők megállanának,
Rácz Jánost es hamar odabocsáták,
Az szörzésnek állának, lassódának.
Ketten egymástúl ők búcsút vevének,
Seregökhöz ők nagy vígan menének,
Fegyverökből szépön levetközének,
Az Istennek nagy hálaadást tőnek.
Bajviadaljok lőn nagy dicséretbe.
Az Hubiár evölt bé az seregbe:
„Mire sebösöle lovam igyönkbe,
Lám, nem vala köztönk ez az szörzésbe?”
Az vitézök felelének, szóllának:
„Ne álicsja azt ő akaratjának,
De az szerencsének ű járásának,
Ha lovad meghal, helyébe mást adnak.”
Jámbor vitéz ez beszédnek megálla,
Terek sereg Szondába vígan szálla,
Jó Bátori György Bujákba bészálla,
Urakval, vitézekvel ott vigada.
Vitézök erről mind példát vehetnek,
Bajviadalba mikoron ti mentök,
Sok fegyver ne légyön ti reménségtök,
Csak az egy Istenhöz reménködgyetök.
Jól meghallhattátok az ó törvénbe,
Dávid Góliáttal mint járt igyébe,
Felöltözék Saul királ fegyverébe,
Abban nem bízék, lőn levetközésbe.
Az Úristennek bízék hatalmába,
Csak öt követ bévete ő taslyába,
Csavarító parittyát vőn ujjába,
Az Góliát vala mind talpig vasba.
Dávid szömbe juta az nagy embörvel,
Parittyából hagyíta egy kis kűvel,
Homlokon találá, elesék evvel,
Fejét vevé ott önnön fegyverével.
Azért vitézök, Dávid ti példátok,
Ha nagy szeretetvel Istenben bisztok,
Mindön igyetökben bizon jól jártok,
Halál után véle egyött vigattok.
Látom, urak, vattok már egyességbe,
Magyarok vattok ti nagy szeretetbe,
Kik volnának hozzátok győlőségbe,
Az Szentlélök téríccse közitökbe.
Igy segéll meg az Isten igyetökbe,
Szeretettel ha vívtok igaz hitbe,
Ne bízjatok sok idegön istenbe,
Csak az Szentháromságba, egy Istenben.
Az vitézlő népet ti szeressétök,
Isten adományát vélök közljétök,
Körületök csácsogóknak ne higgyetök,
Űket éröttök hátra se vessétök.
Régön hallottam köztetök olyakat,
Asztaltoknál étetitök csúftokat,
Vélök tartjátok az ti tanácstokat,
Ott kinn koplaltatjátok jó szolgákat.
Óh, mikoron veszödelmét hallyátok,
Pogán miatt nagy fogságba tuggyátok,
Bolondúl elveszött, ti azt vallyátok,
Kevés somma pínzzel meg sem váltjátok.
Lám, ha terek fejet, foglyot mutatnak,
Csak egyször borotokba innya adnak,
És az mellett mongyátok nagy jámbornak,
Hiú erszínnyel eltérnek fohászkodnak.
Szeressétök sok jóval vitézöket,
Úgy győzhettök mindön ellenségöket,
És vallhattok vélök tisztösségöket,
Földetökben békével éltötöket.
Ezt ki szörzé, mast vajúszik Kassába,
Nevét megtalálják vers folyásába,
Ő béírá ezörhatodfélszázba
Bánkódik, hogy kevés pínz ű taslyába.
 
Szamosközy István történeti munkájában szintén megemlékezik a szandai Hubiár és Kapitány György bajviadaláról. Ekkor Losonczy István volt Nógrád megye főispánja és Kapitány György az ő szolgálatában állott.
Tinódi a Dávid és Góliát küzdelméről írt soraiban, a bibliai ószövetségben szereplő Sámuel I. könyve l7. részére támaszkodott.
Szójegyzék:
kuracsim = acélvért, páncél
hancsár - hangyár = handzsár
vajvoda = vajda
buzgán = buzogány
vajúszik = vajúdik, kínlódik, sínylődik
ezörhatodfélszáz = 1550
(Forrás: Tinódi Sebestyén: Krónika. Sajtó alá rendezte Sugár István. A bevezetőt Szakály Ferenc írta. Bibliotheca Historica. Budapest. l984.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT