II. Tinódi Lantos Sebestyén: Kapitán György bajviadalja
Kik vannak Istennek hivataljába,
Külömb-külöbképpen ő malasztjában,
Ki-ki hívön eljárjon ő dolgába.
Jelösben végvárakban lakózókról,
Az Istentől adatott malasztjokról,
Pogánokval gyakor harcolásokról.
Ha ellenségöt hallnak, megvidulnak,
Gyorsan ő jó lovokra felfordulnak,
Az ellenségnek hamar arcul állnak.
Kik közzülök meghalnak, sebesülnek,
Kik közzülök örök rabságban esnek,
Ki nem váltoszhatnak, ők gyötrettetnek.
Nemzetségök jajgatnak, attyok, annyok,
Mivel kiválthatnák, nincsen morhájok,
Csak ohitva koldulnak, nyavalyások.
Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
Örülnek, vigadnak az nyereségnek,
Mentől inkább annak tisztösségének.
Vannak gyakran terekkel bajvívásba,
Az körösztyén hitért gyakor harcokban,
És jó hírért, névért sok országokba.
Kit ha hallanátok, megbeszéllenék.
Hollókőben egy jámbor vitéz lakék,
Hogy kit hívnak jó Kapitán Györgynek.
Hubiár aga, ki jó vitéz vala,
Egy rabért ketten öszvevesztek vala,
Kit Hubiár hitire kikért vala.
Kit ha akarna, ővéle megvívna.
Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá,
Véle megvívna valahol akarná.
Szent Lőrincnek napját ők erre hagyák,
Vitézök ezön sokan vigadának,
Hálát adának, Istenben bízának.
Im az vitéz jó Losonczi Istvánnak,
Szabadságot adna bajviadalnak,
Az nemes úr így szólla Kapitánnak:
Szabadságod én tenéköd megadnám,
Ha királnak méltóságát nem tudnám,
Mert ez áll őfelsége méltóságán.”
Jó Losonczit elhagyá haragjába,
Jó Gróf Miklósnak könyörög dolgába,
Ott es semmi nem kele ő dolgába.
Ebben az jó királ néki engede,
Erre kele szegínnek sok költsége,
Azzal sem gondol, vagyon nagy öröme.
Nemes úrfi azon igen vigada,
Az bajviadalra nagy gondot ada,
Vitézlő barátinak elírata.
Az vitéz Bebek György szép szerrel juta,
Vitéz Balassi János es eljuta,
Az jó Zay Ferenc es hamar juta.
Negyedfélszáz lóval ők gyűltek vala,
Aznapra Bujákba bégyűltek vala,
Az vitéz Kapitan György örül vala.
Csak az jó Istennek ő ott könyörge,
Meggyovónék, mindönt ő megkövete,
Az úrvacsoráját ő hozzávevé.
Egy páncélba, kuracsimba öltözék,
Két hegyös tőrét, hancsárát felköték,
Botával, paizsával felülteték.
Buják alatt egy szép rétre jutának,
Az úrfiak szép öltözve valának,
Ott mely vígan nagy szépen jargalának.
Szép öltözve nagy szép szerrel ő vala,
Az Hatvanból Amhát aga ott vala,
Ugyanonnan Gyáfer aga ott vala.
Szondából ott vala Turszon vajvoda,
Ezökkel négyszáz terek szép nép vala,
Buják alá az rétre juttak vala.
Szép seregök kétfelől állnak vala,
Úrfiakat terekek csudálják vala,
Ő nevöket szépön kérdözik vala.
Hogy valamely párttúl ne csalatnának,
Onnat Deli Csetőt, Deli Huszaint,
Innet Hanvai Albertot, Toldi Jánost.
Adák Jánosi Pált, Zoltai Istvánt,
Eskodán haranbasát, Deli Malkucsot,
Kik ezök köszt hogy lássonak igazat.
Az bajviadal melyiknek állana,
Bajvívótársa hogy ott meg ne halna,
Hírével, nevével őt élni hadná.
Hubiár es eleibe nyomtata,
Az két kopja ott szépön öszvehajla,
György kopjája ló nyakába elromla.
De ez csak az szerencsétől történék,
Hubiár kopjája el nem törheték,
Kapitánnak fején végre eltörék.
Nagy erős viadalt ők ott tevének,
György köszönheti az vakszerencsének,
Egy seb esék ott jobb keze fejének.
Mert az markát elfolyá piros vére,
Ő kezéből kiesék hegyös tőre,
Meg az másik hegyös tőrt el-kivevé.
Meg az buzgánt ragadá, elővevé,
Azzal sokáig veré, megszédíté,
Végre aszt es ő kezéből elejté.
Azzal es az terekkel igen víva,
Vitézi orcáján es nagy seb vala,
Orcáját, kezét vér béfolta vala.
Viadaljokban ők megállanának,
Rácz Jánost es hamar odabocsáták,
Az szörzésnek állának, lassódának.
Seregökhöz ők nagy vígan menének,
Fegyverökből szépön levetközének,
Az Istennek nagy hálaadást tőnek.
Az Hubiár evölt bé az seregbe:
„Mire sebösöle lovam igyönkbe,
Lám, nem vala köztönk ez az szörzésbe?”
„Ne álicsja azt ő akaratjának,
De az szerencsének ű járásának,
Ha lovad meghal, helyébe mást adnak.”
Terek sereg Szondába vígan szálla,
Jó Bátori György Bujákba bészálla,
Urakval, vitézekvel ott vigada.
Bajviadalba mikoron ti mentök,
Sok fegyver ne légyön ti reménségtök,
Csak az egy Istenhöz reménködgyetök.
Dávid Góliáttal mint járt igyébe,
Felöltözék Saul királ fegyverébe,
Abban nem bízék, lőn levetközésbe.
Csak öt követ bévete ő taslyába,
Csavarító parittyát vőn ujjába,
Az Góliát vala mind talpig vasba.
Parittyából hagyíta egy kis kűvel,
Homlokon találá, elesék evvel,
Fejét vevé ott önnön fegyverével.
Ha nagy szeretetvel Istenben bisztok,
Mindön igyetökben bizon jól jártok,
Halál után véle egyött vigattok.
Magyarok vattok ti nagy szeretetbe,
Kik volnának hozzátok győlőségbe,
Az Szentlélök téríccse közitökbe.
Szeretettel ha vívtok igaz hitbe,
Ne bízjatok sok idegön istenbe,
Csak az Szentháromságba, egy Istenben.
Isten adományát vélök közljétök,
Körületök csácsogóknak ne higgyetök,
Űket éröttök hátra se vessétök.
Asztaltoknál étetitök csúftokat,
Vélök tartjátok az ti tanácstokat,
Ott kinn koplaltatjátok jó szolgákat.
Pogán miatt nagy fogságba tuggyátok,
Bolondúl elveszött, ti azt vallyátok,
Kevés somma pínzzel meg sem váltjátok.
Csak egyször borotokba innya adnak,
És az mellett mongyátok nagy jámbornak,
Hiú erszínnyel eltérnek fohászkodnak.
Úgy győzhettök mindön ellenségöket,
És vallhattok vélök tisztösségöket,
Földetökben békével éltötöket.
Nevét megtalálják vers folyásába,
Ő béírá ezörhatodfélszázba
Bánkódik, hogy kevés pínz ű taslyába.
Szójegyzék: |
kuracsim = acélvért, páncél |
hancsár - hangyár = handzsár |
vajvoda = vajda |
buzgán = buzogány |
vajúszik = vajúdik, kínlódik, sínylődik |
ezörhatodfélszáz = 1550 |