Épített örökségünk
Épített örökségünk
A századforduló után Hollókő soros, egyutcás, szalagtelkes, pajtás kertes település: épített emlékei nagyrészt a már említett tűzvészben elpusztultak. Az 1909 és 1911 közötti időben épült házai egységes arculatot mutatnak. Hasonló építési mód volt jellemző rájuk, mint a rimóci és kozári házakra.
A faluban még megtalálhatóak a csoportos telkek, amelyek őrzik a régi hadas települések nyomait. Az egy hadba, rokonságba tartozók egy haj alatt, egy portára települtek. A család növekedése során a telkek részekre váltak. A meglévő házakkal egy sorban vagy velük szemben épültek ki az új családok lakóházai. Hollókőn, a Kossuth utca 63., 67., 71. számú házsornál találjuk meg ennek az ősi elrendezésnek a nyomait.
Bél Mátyás 1730-ban írt tudományos értekezést a mátravidéki házakról, időben közelebbi Szeder Fábián 1819-ből származó néprajzi feldolgozása, amely az Ipoly-völgy népi építészetét tárgyalja. Leírja, hogy az erdős vidékeken fából épültek a házak. „…szélesre faragott gerendákból rakják összve, egyiknek a végét a másikéval keresztbe tévén és összve eresztvén úgy hogy a ház külső szegletein a két oldalról kiálló gerenda végek kettős lajtorját formálnak.” Ez a régi boronafal, mely kívül egyenetlen volt, és többnyire tapasztás nélkül készült. A másik, elterjedtebb faépítkezés Nógrád megyében a zsilipelt fal volt: gerendaváz közé, a függőleges oszlopok vájataiba bárdolt deszkákat, pallókat csúsztattak. Ezt mindég tapasztották és meszelték. Kívül a vályogfalhoz hasonlított. Mindkettőt jellemezte a talpfa alapozás.
Fennmaradtak Sebestyén Gyula 1909-ben készült felvételei a régi, hollókői házról, a tűzvész előtti hónapokból. Ezen egykori kürtős-kemencés, tüzelőberendezéssel együtt kiképzett sátortetős, füstlyukas tetőformát láthatunk. A kürtős kemence füstjét a padlásra füstfogó vezette. Az erősen kiugró ereszt faoszlopokkal támasztották alá. Fél Edit 1937-ben leírja, hogy a házak egy része még zsúppal fedett. A telkeket ritkán kerítették el, a kerítés – ha van – „csapongató” technikával készült: sárral tapasztott vesszőfonat. A telkek kicsinyek voltak, a melléképületek hidas deszkából készültek. Az is előfordult, hogy az ólat maguk készítették deszkából, a tetején sokszor tyúkóllal vagy fészerrel. Az istálló a házzal egybeépült. A ház fedése farazatos volt, mindkét végén füstlyukkal.
A régi kontyos, füstlyukas, zsúpfedésű lakóházakat felváltó épületek terméskő alapozással, vályogból készültek. Az új típus lefedése fiókgerendás, deszkamennyezetes kiképzést kapott. Ereszének alátámasztásából alakult ki a hambitus, a faoszlopos tornác. Ez deszka mellvéddel készült, fűrészelt díszítést kapott. Az utcai homlokzatot övező tornác a ház udvari, hosszanti oldalára is befordult. Az udvarról nyílt a konyha, a kamra, az istálló bejárata. Az utcai homlokzaton nyílt a pince lejárata. A csonka kontyos tetőzet oromfalát fafaragás díszítette, helyi mesterek keze munkája. A deszkaoromfal fűrészelt mintáit többek között Herceg Károly helyi fafaragómester készítette.
Egy gyermekkel és az öreg szülőkkel élő házaspár életét mutatja be a Kossuth utcai Falumúzeum háromhelyiséges régi épülete. A házat a pitvaron át közelíthetjük meg. Ez a konyha, ahonnan az utcafront felé nyílt maga a ház (első ház, belső ház), ahol a fiatalasszony élt a családjával. A pitvarból nyílt a másik oldalon a lakókamra. Ez a család éléstára, szerszámtárolója, itt aludtak az öregek is. Az utcai homlokzat alatti pincében bort, szőlőprést, zöldséget, gyümölcsöt, savanyú káposztát tároltak. Raktározásra szolgált a padlás is, ahová a mezőgazdasági szerszámok, füstölt húsok kerültek.
A gazdasági épületek, mint erről szó volt, csak részben nyertek elhelyezést a házak szalagtelkén. Az istálló és a kamra a házhoz épült. Ezenkívül az udvarban helyezték el disznóólat (hidast) és a fészereket. Az1930-as évektől kezdve több helyen (például Petőfi utca 8.) nyári konyhákat építettek.
A pajtakertben (Kossuth utca 43., 45., 47., illetve 42.,44.,46.) a századfordulóig gazdasági rendeltetésű épületeket alakítottak ki. Ezen a helyen öt-hat nagyméretű vályogfalú, zsuppal fedett pajta állt. A színen lóval nyomtatták a gabonát. Itt rendezték a bálokat.
A pajtakert részét képezte a temető alatti pást, ahol takarmányt tartottak. A domboldalba vágott veremsor is tárolásra szolgált. A hollókőiek még 1937-ben emlékeztek rá, hogy a gabona tárolására, úgy, mint Lócon is, körtealakú vermeket használtak. A készítésük a következő: kiásták, kitapasztották, majd kiégették és nyáron száradni hagyták. Egy verembe harminc kilogramm, azaz hatvan véka gabona is belefért. A vermek (bányák) Hollókőn a Kökényesben, a Dózsa György utcánál voltak.
A megye jellegzetes népi építészeti emlékei a sövényfalú és fából készült templomok és haranglábak. Ezek a helyi kismesterek alkotásai. A hollókői templomnak a faluképben is meghatározó, jellegzetes, gúlasisakos fatornyát 1889-ben építették. Magának az épületnek a felújítására az 1970-es években került sor. A helyreállítást megelőző kutatómunka során megállapítást nyert, hogy kőalapokon, vályogból épült, a tapasztott-meszelt határoló falak, a födém és a tetőszerkezet is XIX. századi. A hajó északi, illetve déli falán elvállás látszott, mely a kő alapozásban is jelentkezett. A keleti toronyalj és hajóvég kisebb méretű vályogtéglákból készült, mint a nyugati hajórész. A Rómer Flóris által 1862-ben vizsgált harangtorony állt itt hajdan, melyhez bővítésként, 1889-ben épült ki a nyugati hajórész, így alakult ki a templom.
A templom felszerelései közül említésre méltó egy pietŕ-szobor, mely XVIII. századi népi faragás, és a Felvidékről származik, valamint egy szintén XVIII. századi lobogóbetét – új foglalatban – és egy corpus, mely az esztergomi Keresztény Múzeum ajándéka. A szobor látványa késztette Feledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművészt a Hollókői pietŕ huszonnégy rézkarcból álló sorozatának elkészítésére. A művek a Nógrádi Történeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményében találhatók meg.
A falutól délnyugatra fekvő erődítményt a vendéglő mögötti autóparkolótól vezető gyalogúton, vagy az ófalutól rövid, de meredek lejtőn közelíthetjük meg.
Az évszázadok alatt lepusztult és a leomló falak törmelékével feltöltődött vár lakószobái, termei, közlekedő terei, gazdasági épületei fokozatosan a föld alá kerültek.
A középkori épület feltárását – mint már említettük – az 1966 és 1969 közötti években az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség (OMF), a mai hivatal, az OMVH jogelődje költségén végeztük. A kutatással egy időben kezdődtek el a helyreállítási munkálatok, de csak kisebb-nagyobb szünetekkel, 1996-ra, a millecentenárium évére fejeződött be ez a munka.
A hollókői erődítmény típusát tekintve szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos vár, amelyet egy 362 méter magasságú, kiemelkedő sziklaoromra építettek. Ez a vártípus hazánkban főleg a Dunántúlon és a Felvidéken jellemző. A formáját a terep adta lehetőségek szabták meg, a sziklafalak természetes védelmét biztosították. Az építkezéshez szükséges követ a helyszínen bányászták, és különösebb megmunkálás nélkül építették be. A sarkokon, és fontosabb építészeti részletek kiképzéséhez sárgásfehér mészkőből készült faragott köveket használtak. A falat 40–150 centiméteres váltakozó magasságú rétegekben rakták fel. Megerősítésére keményfa kötőgerendákat alkalmaztak. Az egyes építési állásokat gerendafészkek jelzik.
A vár központi magját az ötszögletű öregtorony alkotja, melyet a sziklaorom leginkább védelemre szoruló, keleti oldalára emeltek. A sziklák közeit apró törmelékkel töltötték ki, a tetejét pedig habarccsal egyenletesen lesimították.
A torony alsó részét belül köralakúra képezték ki, itt a falak vastagsága eléri a 350 centimétert. A legalsó szintre – a zárt kamrába – falépcső vezetett. A birtokos fontos okleveleit és egyéb értékeit őrizte ebben. A falak felfelé keskenyedtek. A négyszintes épület egyes emeleti magasságát és a födémek szerkezetét is a régi gerendafészkek jelzik.
A belső teret emeletenként egy-egy, befelé szélesedő lőrés világította meg, ezek a későbbi építkezések és a haditechnika fejlődése folytán elvesztették a jelentőségüket. A torony védett oldalán, a belső udvarról falépcső vezetett az első emeleti bejárathoz, mely előtt a pihenőt két konzol tartotta.
A torony sarkai szépen faragott kváderkövekkel armírozottak (az épület sarokrészének hangsúlyozása a falfelület többi részétől elütő anyaggal), de a legfelső szinten ez nem figyelhető meg.
A XVI. század elején egy emeleti szintet kapott, és a délnyugati oldalán egy bejáratot képeztek ki, amely a palota felé biztosította az átjárást.
A belső vár két méter széles falaihoz támaszkodott az L alakú palota északi és nyugati szárnya. Az északkeleti szögletet ívesen lekerekítették, és itt kis figyelő védművet alakítottak ki.
A belső várba a közlekedés egy falszoroson át történt, amely az északnyugati oldalon lévő bejárathoz vezetett. A bejárat előtt farkasverem nehezítette a bejutást. A kapu az előtér közlekedő helyiségébe vezetett, ahonnan a két oldalt elhelyezkedő pincébe, valamint a bejárattal szemközti lépcsőn felhaladva a későbbi gótikus kapun át lehetett a torony előtti udvarba és a pincék feletti palotatérbe jutni.
Körben a vár falai pártázattal zárultak, ennek nyomai több helyen befalazva megmaradtak. A pártázatok mögötti védőfolyosóról az őrség jól kilátott a vidékre, és a folyosón mozogva könnyen célba vehette az ellenséget.
A belső vár nyugati szögletében és a torony között vízgyűjtőt, ciszternát alakítottak ki. Belső fala szépen faragott kváderkövekből készült. A szikla és a belső káva közötti részt agyaggal tömítették. A torony fala mellett a vizet egy D alakú aknába fogták fel, és a faragott kőből készült vízelvezető csatornán át egy vályú segítségével a vízgyűjtőbe vezették.
A harcászat fejlődése magával hozta a külső védőfalak szükségességét, a lakásviszonyok javításának igénye a palota kényelmesebb kiépítését.
A gótikus építkezések jegyében jelentős munkálatok folytak. Sajnos a belső osztófalak erősen lepusztultak, így a helyiségek rendeltetését nem mindenhol lehet megállapítani. Rendkívül kevés az eredeti helyén megmaradt faragott részlet, és sokkal több a törmelék között sem található. Még XVI– XVII. századi leírás sem maradt fent, amely segíthetné az eligazodást a vár belső terében.
Az mégis megállapítható, hogy a pártázatokat is befalazva, a palota két szárnyát, ráépítéssel, felfelé emelték. A harmadik szintre kerültek a reprezentációt szolgáló helyiségek. Az északi szárnyban egy nagyméretű terem rajzolódott ki, melynek egyik szögletében a köpenyfal lebontása után gótikus kandalló és egy boltozat indítása került elő. E díszes tér képezte a vár lovagtermét, és a mellette lévő helyiségben lehetett a kápolna, amelyről Evlia Cselebi már idézett leírása is megemlékezik.
A belső vár átalakításával párhuzamosan a külső erődítmény falának kiépítése is elkezdődött. Új falszorosok, bejáratok és a köztük lévő farkasvermek kiképzésével nehezítették az ellenség behatolását a belső várba.
A külső erődítmény udvarán nagyméretű vízgyűjtőt alakítottak ki, melynek technikai kiképzése azonos volt a belső vár ciszternájával.
Láttuk, birtokosa 1327 és 1455 között a Szécsényi család. Egyik tagja András, Frank mester (1369–1409) erdélyi vajda, majd országbíró, akit egy okleveles feljegyzésben Hollókőről valónak neveznek. Talán az ő nevéhez köthetjük a XIV. század végén, a XV. század elején folyó új építkezéseket.
A XV. század első felében megépült a kaputorony, és ez a bejáratok tekintetében is változást hozott. A külső vár középkori kapuját a délkeleti oldalon csekély maradványok jelzik. Innen nyílt a felfelé, egyre keskenyedő, többszörösen megtört falszoros, amely a felvonóhidas, négyszögletes kaputoronyhoz vezetett. A külső várudvar megközelítését több, egymás után beiktatott kapu nehezítette meg. A leengedett felvonóhídon át a fagerendákból kialakított rampán keresztül lehetett a külső várudvarba jutni. A többszöri átépítések nyomait az udvar változó járószintjei jól tükrözik (XIV–XVII. század). A XVI–XVII. században itt gazdasági épületeket alakítottak ki, amint azt az előkerült leletanyag mutatja.
A Guthi Országok és Losonczyak birtoklása idején, a XVI. század első felében, a tornyon és a palotán ismét átalakításokat végeztek, reneszánsz építészeti részletek jelentek meg. A nyugati falszorosban fedett helyiségeket alakítottak ki, itt kis műhelyek működtek, ahol csont- és fémmegmunkálás folyt. A XVII. század folyamán komolyabb átalakításokra már nem került sor, csupán kisebb javításokra 1608-ban.
A vár leletanyaga, a XIII–XVII. századig terjedő időszakot öleli fel, amikor még eleven élet pezsgett a falai között.
Az erődítmény udvarán lévő két újjáépített gazdasági épületben kapott helyet a vár történetét, kutatását bemutató kiállítás. A régészeti leletanyagot a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban, tekinthetjük meg. Nagy vágya a falunak, hogy a helyi múzeumban is bemutathatóak legyenek a hollókői vár leletei, a kívánság, reméljük, teljesülni fog. Az épületegyüttes maradványait ma a falu gondozza: a helybeliek a magukénak érzik
Az 1966 és 1969 közötti időben végzett régészeti feltárásokat a helyi téesz és ipari nyugdíjas férfiak, valamint többségében a település leányai és asszonyai végezték. Az 1960-as évek folyamán a faluban előadást tartottunk a vár kutatásáról, a kultúrotthon zsúfoltan megtelt az érdeklődőkkel.
Hambitusos parasztház (Tagán Galimdzsán, 1934.)
Díszes oromfalú lakóház (Tagán Galimdzsán, 1934.)
Szépen faragott szuszék (Antal Dezső, 1936.)
)
Ásatási alaprajz építési periódusokkal
1. Bejárati kapu 2. Bejárati falszoros 3. Felvonóhídas kapu 4. Külső várudvar 5. Ciszterna 6. Gazdasági épületek 7. Külső falszoros 8. Belső falszoros 9. Belső vár kapuja 10. Előtér 11. Pince 12. Palotaszárny 13. Szűkített belső udvar 14. Belső ciszterna 15. Ötszögű torony 16. Belső várfalak 17. Külső várfalak
