Egy évszázad, öt évtized
Egy évszázad, öt évtized
Az abszolutizmus éveiben, 1853-ban a császár első intézkedései közé tartozott az úrbéri pátens, valamint „a kárpótlási és földmentesítési nyílt parancsok” kiadása. A jobbágyok megkapták a használatukban lévő egykori úrbéres földeket, és ezek arányában részesültek a közös területekből azok elosztásakor. A zsellérek föld nélkül maradtak, nem használhatták a közföldeket, fához sem juthattak az urasági erdőben.
A parasztság harminc-harmincöt százaléka bírt saját telekkel, nagyobb részük féltelekkel, negyvenöt százaléka házzal és némi belső telekkel rendelkező zsellér, húsz százaléka pedig házatlan, nincstelen zsellér. A kisföldű vagy nincstelen zsellérek szabadok lettek, de megélhetésükért a nagybirtokokon, mezőgazdasági vagy vasút- és csatornaépítkezéseken földmunkásként kellett munkát vállalniuk. A birtokosok az elfoglalt földek után járó kárpótlást 1856-tól ötszázalékos kamatozású kötvényekben kapták.
Hollókőről 1855-ből fennmaradt egy térkép, amely, hasonlóan az 1782. évihez, a falut a hegyvidékre jellemző, út menti, soros beépítésű településként ábrázolja. A lakóházak a kelet–nyugati irányban kialakult út mentén, erre merőlegesen épültek. Keleti irányban terjeszkedett a falu, az úgynevezett Pajtás-ároknál a mai temetőig épült ki. Nyugat felé, a vár felőli oldalon a belterületi határ már akkor a maival azonos.
A Vasárnapi Újság 1861-ben rövid történeti összefoglalót és egy tusrajzot közöl Hollókőről. Szerzője megemlíti, hogy az erődítmény köveit a falu lakói építkezésekhez használták fel. Rómer Flóris régész, polihisztor 1862. augusztus 21-én kis jegyzőkönyvébe írja le megfigyeléseit: „Hollókő vára gyönyörű kilátás – közel kúpidomú domb – elválasztva a vár mély természetes árok által, keletre kopár ritkás erdőkkel dombok, nyugatra és délre erdők változatos vonalú hegyek északra, kelet felé Karancs, alatta kis falucska szőlőkkel, Rimóc, Szécsény a távolban csak egyes tornyok és kastélyok fehér vonalak és pontok egyaránt törnek fel.” Sorait olvasva érezni, hogy a táj szépsége a tárgyát objektíven szemlélő tudóst is megragadta. Rómer szintén utal rá, hogy a vár köveit a falusiak széthordták, azaz már ekkorra számos építészeti eleme elkerült eredeti helyéről. Együtt járhatott a helyszínen Bergh Károllyal, a dátum azt jelzi, hogy ő egy ceruzás alaprajzot készített a várról. A két ablakrészletet ma már csak ebből a rajzból ismerjük.
A megyében 1854-ben kezdődött el a dűlős tagosítás, és 1867-ben fejeződött be. A 37 nagybirtokos a földterület negyven százalékát szerezte meg. Nagy uradalmak alakultak. A 65 320 főnyi parasztságból 27 024 kis-, illetve középbirtokos lett. A parasztság nagyobb hányada cseléd- és napszámosmunkát vállalt a nagybirtokokon. A mezőgazdasági munkához szükséges korszerűbb munkaeszközök, igaerő hiányzott, így a régi nyomásrendszert és a rideg állattartást alkalmazták.
Korábban a szőlőművelés jelentette a nógrádi parasztok megélhetésének fő forrását. A megyében a szőlő hatvan százaléka az ötholdas parasztok kezében volt. Az 1868-as dézsmamegváltási törvény azonban nehéz helyzetbe hozta őket, akárcsak az 1880-as években fellépő filoxérajárvány. A szőlőművelés 1890-re Nógrád megyében szinte megszűnt. Az 1870-es, 1880-as években az agrárválság nehezedett a községekre.
A kapás műveléssel foglalkozók szerencsésebb helyzetben voltak. Az Ipoly mentén dohányt, burgonyát, káposztát, cukorrépát termesztettek. Nógrádra viszont elsősorban a gabonatermelés volt a jellemző.
Hollókőhöz ezerkétszáz hold határ tartozott, fele silány minőségű szántó, negyede erdő, a többi hegyi legelő és terméketlen terület. Kevés réttel, kerttel és ötven hold szőlővel rendelkezett ezen túl a falu. A tagosítás határát apró birtokokra szabdalta, a zártkertekbe szőlőt telepítettek. A filoxéra és az agrárválság erősen sújtotta a települést, ehhez járultak még a gyakori tűzvészek súlyos kártételei (1874, 1886, 1896). A falu a forgalmas utaktól, ipari létesítményektől távol feküdt, így nehéz körülmények között tudta magát fenntartani saját szűk világában. Hollókőről, Rimócról a XIX. század végén eljártak az Alföldre aratni vagy summásnak álltak a nagy Tisza menti uradalmakba. Később a gazdacsaládok, fiatal, házasodás előtt álló tagjai stafirungjukat gyarapították ezzel a munkával.
A korai műemlékvédelem szempontjából fontos dátum az 1872. esztendő, amikor megalakult a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. 1881-ben alkották meg a műemlékek fenntartásáról szóló törvényeket és állították fel a Műemlékek Országos Bizottságát (MOB).
A század végén, 1889-ben az új szervezet működésének köszönhetően Hollókő váráról Könyöki József 1:500 léptékben felmérési rajzokat készített. Az erőd maradványairól szakszerű, jól követhető leírást is közölt, amelyhez alaprajz kapcsolódott, segítve az eligazodást. Pozsonyban publikált útmutatójában megemlíti, hogy a vár a Forgách családé volt, de átkerült a község birtokába.
A XIX. század végén a néprajztudományt intézményesen a Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya képviselte, amely 1872-ben alakult. 1889-ben jött létre a Néprajzi Társaság. A magyar honfoglalás ezeréves évfordulójára a Városligetben országos nemzeti kiállítást rendeztek. Felépítették a néprajzi falut, amely 24 népi lakóházat mutatott be az ország különböző vidékéről. Köztük egy nógrádi palóc házat. A bemutatásra kerülő tárgyak gyűjtésével Jankó Jánost bízták meg, aki megyénkben is kutatott. A műemléki falu a magyarországi népi építészet első szisztematikus felmérését indította el.
A századfordulón Hollókő egyetlen utcájában hetven ház állt, ezekben négyszázan laktak. A gyenge minőségű földek kevés gabonát adtak, a rimóci határban vásároltak hozzá földeket, hogy megéljenek. Ölfavágást, cserhántást vállaltak a zsunyi, kecskédi határban. Elszegődtek uradalmi cselédnek vagy béresnek. A családtagok robotban voltak kénytelenek ingyenmunkát vállalni. A legelő, rét is kevés volt. Az istállózó állattartáshoz hiányzott a takarmány. Megfelelő állatállomány híján a fuvarozás sem hozott hasznot a számukra.
A századfordulót követően némi fellendülés tapasztalható a falu életében. A megyei közigazgatás az uradalmakban eltörölte az „úrdolgát”, a feudális jellegű munkajáradékot. Az uradalmakban dolgozóknak most már napszámot fizettek. A cukorrépatermelés 1850-ben kezdett fellendülni, lendülete 1888-ban a cukoradóról szóló törvény után nőtt meg, ez a cukorértéket adóztatta meg. A magyarországi répa cukortartalma alacsonyabb volt az örökös tartományokban termelteknél, így az új törvény előny jelentett hazánk számára.
A cukorkivitel az 1890-es évektől megnőtt. A hollókőiek elszegődtek napszámba a répaföldek kapálására, és a pénzfelesleget felvásárlásra használták. A tehetősebbek, mintegy harminc család, 1905-ben így vették meg a Beke-féle birtokot.
Az állattenyésztés fellendülését eredményezte a vörös here termesztésének bevezetése. A nagyobb mennyiségű trágya növelte a földek hozamát. A vásározás is jó haszonnal járt. Szolnokon, Karcagon, Debrecenben, sőt az erdélyi Vajdahunyadon, Karánsebesen is tarka marhákat vásároltak a hollókőiek. A faluban felhizlalták a jószágot, és a környező települések vásárain, Pásztón, Szécsényben, Balassagyarmaton és Kékkőn eladták az állatokat, jelentős haszonnal. De mindent egybevetve sem lett a falu gazdag település.
Az 1909-es esztendőben – láttuk, nem először – leégett a község. Az addigra már anyagilag kedvezőbb helyzetben lévő családok ekkor építették át házaikat vagy emeltek újat a régi helyett. A falu mai képe ennek a katasztrófa utáni megújulásnak az arcát őrzi, ennek a korszaknak az épített örökségét ápolja, védi Hollókő népe és a magyar állam.
Az első nagy háború minden következménye, a legtöbb magyarországi településhez hasonlóan, súlyosan érintette a falut – ha a harci cselekmények el is kerülték határát, még az 1919. évi végjátékban is. A háborút követő béke magát a megyét, Nógrádot is megcsonkította. A trianoni döntést követően a gácsi és losonci járások egésze, a balassagyarmatiak fele, a füleki több mint harmada, a szécsényiek ötöde, összesen tehát 117 község átkerült az újonnan alakult állam területére. A megye legfontosabb városa, Losonc is hasonló sorsra jutott. Balassagyarmat és Szécsény határközség lett.
A magyarok és szlovákok által vegyesen lakott észak-magyarországi terület és a délebbi, alföldi területek évszázadok óta éltek egymással szoros gazdasági kapcsolatban. Az alföldiek északról szerezték be a fájukat, sójukat cserébe ott értékesítették állataikat, gabonájukat, élelmiszereiket. Az új határ elszakította ezeket a szálakat. Balassagyarmat környékén, az Ipoly mentén feküdtek a megye legjobb termőföldjei, tetemes részük átkerült a határon túlra.
A Felvidékről 1926-ig 106 ezren vándoroltak át Magyarországra. Salgótarján szerepe, fejlett ipara, az itt található Kőszénbánya Rt. miatt, erősen felértékelődött. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű gondokkal küszködött. A nyersanyag, az ércbányák, telephelyek a határokon túl maradtak (Jászó, Rozsnyó).
Losonc elcsatolása a vármegye pénzügyi helyzetére is hatással volt. A vasúti közlekedésben a losonci csomópont levált, ez a megye közlekedési kapcsolatait károsította. Losonc városának elvesztése vonta tulajdonképpen maga után, hogy Balassagyarmat (1923) és Salgótarján (1922) városi rangot kapott.
Az idős hollókőiek visszaemlékezései alapján az első világháborút követően nehéz idők következtek a lakosságra. Az étkezés, ruházkodás napi gondjával küszködtek. Azokban a családokban, ahol a családfő meghalt a háborúban, a fiatalokra hárult minden teher. Távoli vidékekre jártak el dolgozni. Summásnak és heti munkásnak álltak, ami miatt akár még ötven-száz kilométert is utaztak. A hollókői lányok közül többen kénytelenek voltak Pestre menni szolgálni.
A trianoni béke után kialakult határok sokat ártottak a falu lakosságának. Losoncra, Lévára jártak át addig a nagyobb vásárokra. A falutól elmaradtak a bécsi vándorkereskedők is, akik a ruházkodáshoz szükséges árucikkeket szállították. Sok hollókői papírruhát hordott, ha megázott, szétmállott rajta – emlékezik egy adatközlő.
A két világháború közötti időszakról fennmaradt Tomori Viola Egy palócfalu lélekrajza című munkája, amelyet 1935-ben végzett gyűjtőmunkája alapján készített a Magyar Társaság és Falukutató Intézet községmonográfia-pályázatára. A feldolgozás egy olyan települést mutat be, amelyet a XX. századi változások még nem értek el, a mindennapok a száz év előtti idők stílusát, ritmusát idézik.
Néhány évvel később, 1937-ben két néprajzkutató, Kovács László és Fél Edit tanulmányútjuk során az adattárba leadott jelentésükben számolnak be a hollókői útjukról. Különösen fontosak a mezőgazdasági munkára, a népi építkezésre, a népviseletre és a kenderfeldolgozásra vonatkozó megfigyeléseik. Ezekből idézünk, megfigyeléseikre hivatkozunk majd a későbbiekben.
Az 1920-as évek közepétől Magyarország elszigeteltsége, bezártsága oldódott. A magyar nemzetnek az anyaországban élő és az elcsatolt területek magyar lakóival is foglalkoznia kellett. A nemzeti kisebbségek nem tudták kihasználni a nemzetközi garanciákban rejlő jogi lehetőségeket. A külföldi közvélemény 1928-tól foglalkozott a békeszerződés felülvizsgálatával. Bécsben 1938. november 2-án, az olasz és német külügyminiszter találkozóján Magyarországnak ítélték a Felvidék déli sávját az úgynevezett első bécsi döntéssel. Komárom, Érsekújvár, Rozsnyó, Kassa, Ungvár, Munkács visz-szakerültek Magyarország területéhez. Teleki Pál kormányzása idején, 1939 márciusában a magyarok megszállták Kárpátalját, az országrész autonómiát kapott. Ribbentrop és Ciano közreműködésével 1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere-palotában aláírták a második bécsi döntést: Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt és a Székelyföldet.
Hitler már 1941 tavaszán felszólította Horthyt, hogy a magyarok vegyenek részt a Jugoszlávia elleni háborúban. Az ország belesodródott a történelem legsúlyosabb háborújába.
1944. március 19-én a Margaréta terv alapján a németek megszállták az országot, amely ezt követően hadszíntérré vált.
Nógrádban 1944. december 31-én szűntek meg a harcok. Az országnak, a megyének s Hollókőnek minden korábbinál kilátástalanabb helyzettel kellett szembenéznie. A Hatvan–Salgótarján–Kisterenye–Mátranovák, valamint Kisterenye–Kazár közti vasútvonal tönkrement, több híd és a hírközlési rendszer megsemmisült. Az üzemek felszereléseinek hetven-nyolcvan százalékát vagy tönkretették, vagy elvitték. A bányák gyakorlatilag nem dolgoztak.
Nógrád megyének elsősorban a mezőgazdasága volt jelentős teljes történelmében. melynek állapota leromlott. A felszerelések igaerő nem volt, a közép- és nagybirtokosság a meglévő munkaerő egyharmadának sem tudott munkát adni. A német és orosz csapatok minden élelméből kifosztották a falut. A megye szarvasmarha- és sertésállományának a felét, a juhok kétharmadát elhajtották. A lakosság az Alföldre utazott élelmiszerért, virágzott a batyukereskedelem.
Az 1945/600-as számú földreformrendelettel Magyarországon megszűnt a nagy- és középbirtok. Nógrád megyében is megalakult a Megyei Földbirtokrendező Tanács és a földigénylő bizottságok. A megyében 39 601 család jutott földhöz és átlag háromhektárnyi területű házhelyhez. Mindez nem oldotta meg a mezőgazdaság súlyos helyzetét. A falusi lakosság többségének nem voltak meg az földműveléshez szükséges alapvető eszközei.
1948 és 1949 között megalakultak az első állami gazdaságok (Kisterenye, Magyarnándor, Nógrádkövesd), a gépállomások (Pásztó, Szécsény) és az első termelőszövetkezetek (a kecskédpusztai Dózsa, a berceli Vörös Csillag, a kozárdi Petőfi). Kecskédpuszta Hollókőhöz tartozott. A termelőszövetkezetek tagsága főleg a volt uradalmi cselédekből állt. 1946 és 1949 között az ipari vállalatokat, üzemeket és iskolákat államosították.
Az 1949-es választásokat követően megalakultak a tanácsok. 1950-ben lett megyeszékhely Salgótarján. Hollókőn a föld szegény, agyagos volt, a megélhetéshez nem volt elégséges, ezért a lakosok állattartással, emellett állatkereskedelemmel is foglalkoztak. A termelőszövetkezet megalakult, de sok jót nem hozott. A faluban ekkoriban még faekével szántottak, lovakkal csépelték a búzát. 1968-ig villanyáram sem volt a településen. A beszolgáltatások erejükön felül sújtották a gazdálkodókat.
Az 1960-as években készült statisztikai adatok szerint az iparral nem foglakozó települések: Nagylóc, Varsány, Nógrádsipek, Rimóc, Hollókő ingázással jutottak a megélhetéshez. Idegenben dolgozott Rimóc öt, Sipek mintegy két, Nagylóc 38 és Hollókő lakóinak 34,2 százaléka. Községünk férfilakossága a termelőszövetkezet megalakulása után Kisterenyére szegődött bányásznak. A salgótarjáni ipari üzemek, az acél-, kályha- és üveggyár is ebből a zárt falvas térségből merített munkaerő-utánpótlást.
A falu az 1960-as évektől indult ismét fejlődésnek, jelentős változások történtek. Felvetődött a gondolat, hogy az értékes faluközpontot a maga eredetiségében kell a jövő számára fenntartani. A gondolatot támogatta a Nógrád Megyei Tanács, a Szécsényi Járási Tanács és Hollókő Községi Tanácsa is. 1960-ban elkészült a rendezési terv, amely az ófalu megtartását célozta. A falu egységes műemléki védelmére 1961-ben tanulmányterv készült. Megalkotói mintegy húsz épület állami tulajdonba vételét és ezek közcélú hasznosítását tervezték. Kijelölték a védett terület határait, és a mai igényeket figyelembe véve javasoltak új funkciót az épületeknek. A megyei tanács támogatta a tervet, így következhetett el az első három épület kialakítása. Az elsőben gazdag néprajzi anyagával a Falumúzeum (Kossuth u. 82.) kapott helyet. Két másikban turistaházat alakítottak ki (Petőfi u. 8., Kossuth u. 68.).
Az ófalu hetven lakóépületéből 55 került védettség alá. Keleti határa a Kossuth utca 63., illetve 68., nyugat felé a Kossuth utca 103., illetve 108. Az állami tulajdonba vételkor figyelembe vették a tulajdonosok terveit, igényeit. A hollókői háztípusokra korszerűsítési vázlattervek is készültek, megvizsgálták az épületek műszaki állapotát. Út kialakítása vált szükségessé, éppígy a csapadékvíz elvezetése, a közműhálózat kiépítése, a közvilágítás végleges megoldása.
A faluban folyó munkákkal párhuzamosan 1966-ban elkezdődött a középkori vár régészeti kutatása. Ez 1969-ben zárult, gazdag tudásanyaggal gyarapítva eddigi ismereteinket.
A település kertjeit, a vár hegyét, legelőjét ma már a megőrzésükre kialakított tájvédelmi körzet szabályrendszere védi.
A kis, világtól elzárt falu 1987-ben lett a világörökség része, sok-sok magyar és külföldi turista előtt tárja ki házainak kapuit. Egy új Hollókő arcát mutatja – büszkén – a régi, megmentett örökség képében.
)
Leányok és asszonyok (Pápai Károly, 1900.)
Fiatal palóc legények (Sebestyén Gyula, 1909.)
