Csák Máté földjén
Csák Máté földjén
Az utolsó Árpádok idején, a XIII. század végén formálódtak ki a központi királyi hatalommal szembeforduló főúri tartományok, melyek hatalma a XIV. század tízes, illetve húszas éveiben be is fejeződött. A magyarországi birtokok között nagy aránytalanságok alakultak ki. Míg III. Béla király a XII. század végén az ország birtokállományának majdnem háromnegyed részét a kezében tartotta, addig II. András idején nagymértékű birtokadományozásra került sor, mely főleg a királyi várföldekre terjedt ki. Ennek következtében csökkent a királyi birtokok aránya, de megnőtt az egyházi, illetve elsősorban a világi tulajdonosok földjeinek nagysága.
A XIII. század utolsó évtizedeiben a világi nagybirtok uralma az egyházival szemben túlsúlyra került, ez elsősorban katonai szempontból volt jelentős, hiszen a világi birtokok katonai háttérrel is rendelkeztek. Tartományúrnak azt a nagybirtokost nevezték, aki kiterjedt magánfamíliával rendelkezett. A XIII–XIV. század fordulóján tizenegy oligarchát, tartományurat tartottak számon a történeti Magyarországon. Ezek egyike Csák Máté (Mátyus Máté), aki az északnyugati megyék nádori címét viselte. Tartománya a morva határtól egészen a Dunáig terjedt. A Vág folyó menti Trencsénből kormányozta uradalmát.
III. András, az utolsó Árpád-házbeli uralkodó 1301. január 14-én fiú utód nélkül halt meg. Elindult a harc a hatalomért. Engel Pál írja, hogy ebben az időben alakult ki az új elv, mely szerint: „…csak az a királykoronázás érvényes, amelyet a Szent Koronával végeznek el a hagyományos helyen, a székesfehérvári bazilikában. Ez a pillanat, amikor a korona politikai töltésű relikviává vált…”
Több trónkövetelő küzdött a magyar királyi cím elnyeréséért. A nápolyi Anjou király, II. Károly (1285–1309) tizenhárom éves unokája, Károly Róbert, akit VIII. Bonifác pápa is támogatott. Vele szemben állt Ottokár, valamint Vencel, II. Vencel cseh király fia és Ottó bajor herceg, IV. Béla unokája. Bár Anjou Róbertet 1301 tavaszán, egy alkalmi koronával, Esztergomban, Bicskei Gergely érsek megkoronázta, csak 1310. augusztus 27-étől, a Szent Koronával történt megkoronázásától tekintették az ország törvényes uralkodójának.
Megkísérelt először együtt kormányozni a tartományok uraival, de ez lehetetlennek bizonyult. Uralmi pozíciójának visszanyeréséhez azonban szüksége volt a királyi és egyházi javak visszaszerzésére. Meg akarta akadályozni, hogy a tartományurak szolgálatukba állíthassák a vidékükön élő nemeseket.
Károly Róbert először a leghatalmasabb főúrral, Csák Mátéval került szembe. Az északnyugati megyék oligarchája a honfoglalás kori, régi Csák nemzetség Trencséni ágából származott. Családi öröksége folytán hatalmas vagyon alapozta meg tekintélyét. 1296–1297-ben nádor. Az Árpád-ház kihalását követően részt vesz a trónviszályokban különböző pályázókat támogatva, akik a királyi cím megszerzésére törekedtek.
Csák Máté 1308-ban keleti irányban terjeszkedett. A Hont és Nógrád megye határán álló drégelyi erődítmény várnagyait Máté nádor castellanusainak nevezi egy 1308-ból származó oklevél. Ebben az időben a nagyúr elismerte Károly Róbert hatalmát, és ekkoriban egyezkedett Gentilis bíborossal is a Pilis megyei Kékesen.
Érdemes megfigyelni a Máté oldalán felsorakozó tanácsosok nevét. Hárman közülük Kacsics nembeliek, így Mihály fia Simon, Simon fia Miklós és a Záh nembeli Felicián. Valamennyien Nógrád megyei birtokosok voltak, s ebből is következik, hogy 1308-ra Csák Máté már hatáskörébe vonta Nógrád megyét.
Befolyását a területre a királyi és egyházi javak megszerzésével kezdte kiépíteni. A váci és egri egyházmegyék templomait, monostorait is zaklatta. Miután Észak-Magyarország hét vármegyéjét meghódította, a következő lépésben a világi birtokosok megnyerésére összpontosított. A megye legnagyobb, leggazdagabb családjai a Kacsicsok és Záhok nemzetségei voltak, akik – mivel érezték és ismerték Csák Máté hatalmát – számos középnemessel együtt mellé álltak. Néhányuk azonban, mint például a Kacsicsok Falkos ágából származó Farkas ispán fia Tamás, inkább vállalta az üldöztetést, és Csák Máté ellenében a pápa által is támogatott Károly Róbertet segítette. Az apjától örökölt szécsényi uradalmat, melyhez Szécsény, Géc, Rimóc, Almás és Várad tartozott, hátrahagyta, melyek azután Csák Máté serviensei, Dráhi Tamás fiai kezére kerültek. Tamás a tartományurak leverésében fegyverrel harcolt a király mellett. 1312-ben, a rozgonyi csatában sebesült meg.
A Tomaj nemzetség losonci ága is Károly Róbert mellett állt. A XIII. század második felében emelték a Losonciak uradalmuk tartozékán Gács és Dévény várát. Csák Máté az Illés ági Kacsicsok támogatásával, 1310 táján szerezte meg Losoncot, és foglalta el ezt a két erős várat.
Ugyanakkor a Kacsics nemzetség Illés ágának tagjai, akik számos birtok urai voltak a XIV. század elején, négy várukat – Hollókőt, Somoskőt, Baglyast és Sztrahorát – átengedték Csák Máténak. És részt vettek a tartományúr erőszakos birtokfoglalásaiban, fosztogatásaiban is.
Csák Máté tizennégy megyében ötven erődítményt foglalt el, fele részük Nyitra (26), illetve Trencsén területére esett. Nógrádban hét vár került a kezére. Ezeknek a katonai szerepe volt fontos a számára. Várnagyai vezetésével állandó őrség tartózkodott a megnevezett erődítményekben, a falvakat a vár szolgálatába állította a jobbágyok feladatául szabva a vár karbantartását, az élelmezést és az állatok ellátását.
Bizonyos, hogy Károly Róbert 1310 augusztusában történt harmadik megkoronázása véget vetett az interregnum állapotának, Csák Máté azonban ellene fordult. 1311 júliusában Gentilis bíboros kiközösítette a tartományurat, a király pedig megfosztotta tárnokmesteri méltóságától, melyet 1308-ban adományozott neki. Ezek után az egyházi birtokokat támadta meg, Záh Felicián például az esztergomi érsek birtokait pusztította.
A király és Csák Máté seregei Rozgonynál ütköztek meg 1312. június 15-én. A csatában Károly Róbert döntő győzelmet aratott a tartományúr felett, de még legalább tíz évre volt szüksége ahhoz, hogy az országban uralkodó többi oligarcha hatalmát is megtörje.
Hollókő várának tulajdonosát és magának az erődítménynek a létét egy 1313-ban kelt oklevél őrizte meg, erre az adatra már több ízben utaltunk. Károly Róbert Erdélyben keltezett oklevelében közli, hogy a hollókői vár birtokosától (Castrum Hollokw), Mikustól, hűtlensége miatt, elveszi az erődítményt, és azt odaajándékozza Tamás lublói várnagynak, aki hűséges segítője volt a nehéz időkben.
Ez az oklevél még csak Tamás jogigényét biztosította, ahhoz, hogy hozzá is jusson, Csák Máté 1321-ben bekövetkezett haláláig várnia kellett. Károly Róbert 1323-ban megerősítette adományát, majd egy évvel később újra, amikor Szécsényi Tamás vajdai kinevezéséről értesülhetünk. Ebben „hűtlen és gonosztetteket, elrettentő hűtlenségeket elkövető” embereknek nevezi a Kacsics nem Illés ágának tagjait, vagyis Péter fiait, Mihályt, Pétert, Leustakot, Mikust és Jákót.
Figyelemre méltó adat, hogy 1326-ban a hollókői várat királyi várnagy igazgatta Almágyi Balog Miklós személyében. Az erődítmény katonai parancsnoka volt, illetve ő szedte be a várhoz tartozó birtokok jövedelmét, igazgatta magát a birtokot és bíráskodott a jobbágyok felett az uradalom határain belül.
Hollókőre vonatkozóan értékes oklevelünk az 1327. május 21-én, Visegrádon kelt határjárás, melynek tartalma szerint I. Károly király a várat és tartozékait Tamás erdélyi vajdának adományozza, a javakba történő beiktatására pedig kiküldi a budai káptalant. Az oklevél megemlíti, hogy Illés fia Péter fiaitól, Mihálytól és Mikustól hűtlenségükért elkobzott Hollókő (Holloku) és Sztrahora (Ztrahora) egykori várát és a hozzájuk tartozó Nagyrimóc közös határát „megjárták”.
A határjárás részletesen ismerteti a hollókői várbirtokot égtájak szerint, nyugatról dél felé, innen keletre és északra haladva. A környező falvakat, utakat, patakokat, hegyeket név szerint említi: a települések közül Nagyrimóc, Kisrimóc, Almás, Kisalmás nevét olvashatjuk a dokumentumban. Kisrimóc Tamás vajda öröklött földje volt, ősi Kacsics-birtok. Almás 1229-ben még Nógrád várához tartozott, de az oklevél szerint 1327-ben már Hollókő tartozéka. A török időkben azonban elpusztult.
A környező vidék magánbirtokosaira utal Ördög István, Dedháza, Toldi nemes, Tóth és Ravasz földjének megnevezése. A növénynevek közül figyelemre méltó a körtefa, a szőlő, a tölgyfa és a „szilvásberek” említése. Eszerint a XIV. században már szőlőművelés folyt a területen. Az utak közül a Rimócról Szécsénybe, délen a Hatvan felé, majd a Szécsény–Nagylóc–Pásztó, illetve az Ecseg irányába vezetőekre találunk adatokat.
A várbirtokot a szomszédos földektől jelekkel, mezsgyékkel különítették el: fa, kővel kirakott mezsgye, régi határjel mellett kereszttel megjelölt fa – és így tovább. Egy-két kivételtől eltekintve a leírtak jól azonosíthatóak a mai hely- és földrajzi nevekkel.
Szécsényi Tamás Hollókőn kívül megszerezte Szőlőst, Somoskőt (Ťomoska), Baglyaskőt a hozzá tartozó falvakkal, és több olyan birtokot, amelyek „hűtlen” tulajdonosok kezén voltak (Dráhiak, Varbóiak, Endrefiak, Varsányiak). Végül saját vérrokonától, Simon ispántól vette el Szécsényt és annak tartozékait, a Kacsics nemzetség ősi birtokát. E település városi fejlődése egyébként Szécsényi Tamás birtoklása idején kezdődött meg.
A mai településtől délnyugatra fekvő sziklacsúcson emelkedő vár a XIII. században egy vaskos toronyból, egy L alakú palotából, a torony melletti ciszternából és az ezeket övező pártázatos falból, valamint egy feljárati szorosból állt.
Első ismert birtokosa Mikus volt, akiről akkor hallhatunk, amikor 1313-ban a király, Károly Róbert, elkobozta tőle az erődítményt. Mikusról alig maradt ránk adat. Ahogy magáról a várról is csak a XIV. század elején hallunk, a faluról pedig még később, 1343-ból, származik az első írásos feljegyzés, mely a Váralja (Waralia) település plébániájának papját, Györgyöt említi. A korábbi, az 1332. és 1333. évi pápai tizedjegyzékben nem szerepelt Hollókő, és régi nevével, Váraljával sem találkozunk az összeírásokban.
Régészeti kutatások folytak 1969-ben a vártól nyugatra eső Előtyi-dűlőben, más nevén Gyertyánosban. Itt kerültek a felszínre Árpád-korból származó cserép-, valamint vert falú házakra utaló paticstöredékek, valamint egy szemétgödör. A leletek a középkori falura utalnak. A közelében, a Pusztaverem-dombon, kisméretű, egyenes szentélyzáródású templomát is megtalálták. Az ásatások sajnos nem terjedtek ki nagyobb területre, és a Pusztaverem-dombon utóbb létesített dögkút is akadályozta a feltárást.
)
XIII. századi kályhaszemek
A belső vár ciszternája feltárás közben
