A várépítő Kacsics nemzetség

Teljes szövegű keresés

A várépítő Kacsics nemzetség
Mint már utaltunk rá, a történeti és helynévi adatok teszik számunkra világossá, hogy a honfoglalás, az államalapítás korában Szécsény közelében, Hollókő környékén valaha székely népesség élt.
Nógrád megye legjelentősebb birtokoscsaládja a XIII. századi adatok szerint a Záh, a Szolnok és nem utolsósorban a Kacsics nemzetség volt.
Ez utóbbi Slauiz nevű tagját nevezte ki a régi feljegyzések szerint Könyves Kálmán Nógrád megye ispánjának: szláv többségű alattvalói urának szláv nyelvű vezetőt téve meg. Slawiz (neve Szalóc alakban is előfordul) feltehetően az Ipoly középső és felső medencéjében kapott birtokokat.
A nemzetség tagjai már a XIII. század elején fontos, országos tisztségeket viseltek, a XIV. századra a megye legnagyobb birtokosai közé emelkedtek.
Az e nemzetséghez tartozók közül elsőként Simon és Mihály bán neve fordul elő oklevelekben. Simon 1205-ben, Mihály 1209 és 1212 között viselte az erdélyi vajda tisztségét.
Az akkor uralkodó II. András (1205–1235) felesége, a merániai Gertrúd elleni, 1213. évi összeesküvésben, a magas rangú udvari emberek sorában Péter ispán és Bánk nádor mellett a Kacsics nembeli Simont és Mihály bánt is megtaláljuk. A halicsi hadjáratból hazatérő király Péter ispánt karóba húzatta, és birtokait elkobozta. Bánknak csupán nádori tisztségéről kellett lemondania. Simon és Mihály ekkor elkerülik a bosszút, majd csak 1228-ban veszítik el birtokaikat, amikor Béla, az ifjabb király a Nógrád megyei Szécsényt és annak tartozékait Szák nembeli Pósa ispánnak adományozta. Az erről szóló oklevél szövege világossá teszi okát: „Béla Isten kegyelméből király, Magyarország királyának, elsőszülöttje, mindenkinek aki a jelen oklevelünket megtekinti, üdvösséget az Úrban! – Tudja meg mindenki, hogy midőn a mi édesanyánk meggyilkolásáért hűtlenségben részes némelyek birtokai szétosztódnának, Botos (Botus) fia Pósa (Pousa) ispánnak adtuk az ilyen hűtleneknek a Nógrád (Novigrad) várának a megyéjében lévő azon birtokait, amelyeknek ez a nevük: tudniillik Szécsény (Zychan) falut, Géc (Gecsely) falut és Rimóc (Rimouch) szabadosokkal (cum libertinis) akiknek ez a nevük:Torta, Szeme, Aba, és valamint Almás (Almos) nevű falut, szintén a szabadosokkal, akiknek a neve nem állt itt. És hogy a mi adományunk örök érvényre tegyen szert, megengedjük a jelen levelet a mi pecsétünk erejével örökre megerősíteni. Kelt Mátyás zágrábi prépostnak, udvari kancellárjának kezei által az üdvösség 1229. évében.”
A Kacsics nemzetségnek a XIII. század elejéről négy ága ismert: a Falkos, a Simon bán-féle, az Illés és a Leusták. A legősibb Kacsics-birtokok Szécsény egy része Géc, Rimóc és Almás, a szécsényi uradalom, amelyekhez ragaszkodott a nemzetség valamennyi ága. További korai birtokaik északon, a mai Szlovákia területén Libercse, Liszec, Paróca; illetve a kálnoki uradalom Bátka, Berzence, Boholnok, Garáb, Kemenc, Liszkóc és Ozdin településsel.
Hollókőre vonatkozó XIII. századi adatunk nincs, de területe már ebben a korban is Nagylóccal és Csitárral együtt bizonyosan Kacsics-birtok volt. 1313-ból a hollókői várról és annak birtokosáról is léteznek már feljegyzések.
A tatárjárást megelőzően a királyi várak építése volt a meghatározó.
A központi hatalom gyengülésével, a közbiztonság romlásával, a földesúri magángazdaságokban is épültek erődítmények a családok védelmére, így például Szécsény-Strázsapart, Szügy-Leányhegy stb. A Kacsics nemzetség füleki vára már a tatárjárás előtt állt, amint erre okleveles adatok is utalnak. Gazdája Simon fia Falkos volt. A rablásairól, gyilkosságairól, hamispénzverési üzelmeiről hírhedt főurat IV. Béla istenítéletre, majd börtönre ítélte. Külső nyomásra végül megkegyelmezett neki, de Illés fia Mihály halálának bűnét már nem tűrhette, 1246. január 18-án kelt oklevelében a várat és annak birtokait lefoglalta, majd a tatárok elleni harcokban részt vett hívének, Pók nembeli Móric királyi pohárnokmesternek adományozta. Az oklevél nagy értéke, hogy ismerteti a Fülek erődítményéhez tartozó birtokokat is.
A társadalmi, gazdasági, politikai szervezet a XIII. században döntő változásokon ment keresztül. Megszűntek a várispánságok, a királyi udvarházak szervezete, a várnépek, várjobbágyok, az udvarnokok és különféle szolgáló népek is új formációkban mutatkoznak. Kialakul a birtokosokat magába foglaló nemesség és a hatalma alatt élő jobbágyság.
A XIII. század tragikus eseménye a tatárjárás. Dzsingisz kán unokájának, Batu kánnak a mongol birodalom fejének hódító hadjárata 1236 tavaszán kezdődött. A tatárok 1240 decemberében Kijevet foglalták el. A három szárnyból álló sereg Magyarországra, Lengyelországon és az erdélyi hágókon áthaladva, 1241 tavaszán tört be. A derékhadat, mely a Vereckei-szoroson át vonult be hazánkba, Batu személyesen vezette. A magyar sereg Pesten gyülekezett. A király által vezetett hadak a Sajó menti Muhipusztán 1241. április 11-én ütköztek meg a tatárokkal, akik a sík terepen, szekértáborban harcoló magyarokat közrefogták és lenyilazták. Az ország számos vezetője elesett a harcmezőn, maga IV. Béla is menekülésre kényszerült.
A tatárok pusztításai Nógrád megyét is sújtották, mivel déli része a Vácot ostromló mongolok felvonulási útjába esett. Fülek környékén, az Ipoly folyó középső szakaszánál falvak néptelenedtek el. Balassagyarmat közelében és Szanda környékén is nyoma van a tatár pusztításoknak. Nógrád vára sem tudott ellenállni a támadásoknak. Az erdős hegyek lakossága elrejtőzött, de a kutatások még így is mintegy negyvenszázalékosnak állítják a pusztulás mértékét. 1242 nyarán a tatár csapatok elhagyták hazánkat. Rogerius váradi kanonok leírása szerint elnéptelenedett falvakat, lemészároltak tízezreit hagyva maguk után.
IV. Béla a tatárjárást követően rugalmas, józan politikával hozzákezdett az ország helyreállításához. 1254 őszén, a király Vácra gyűlést hívott össze, hogy Nógrád, Hont és Gömör megyében a tatárjárás után jogtalanul elfoglalt földeket visszavehesse: „…illik, hogy a király a hívei számára tett adományokat megőrizze, azokat viszont, melyeket bárki vakmerően elfoglalt, jogos helyzetébe állítsa vissza.”
Megyénkben a tatárjárás után sok várbirtok került magánkézbe. A Balassák ősei 1246 és 1252 között így kapták meg Gyarmatot, Ludányt, Szécsényhalászit, a honti, illetve a nógrádi vár tartozékait, valamint az Ipoly jobb partján fekvő királyi birtokokat. A Hont–Pázmány nemzetség Bozóky ága megszerezte a Hont vármegyei Hont erődítményét, illetve Drégely és Ipolyvece falut. Nógrád vára a hozzá tartozó településekkel a váci püspök kezébe került. A Rátót nembeli Porc István 1265-ben Ágasvárt nyerte el együtt a pásztói monostor kegyuraságával, valamint Tar, Bárkány és Kutasó településekkel. A birtok a továbbiakban még Pogonnyal, Megyer egy részével, a selypi pusztával és a gömöri birtokokkal egészült ki. A Rátótok hatalma tehát megerősödött.
A serviensek (a „király szolgái”) és a várjobbágyok összeolvadásából alakult ki a megyei nemesség rétege. Tagjai a helyi és jövevény nagybirtokos nemzetségek kisebb vagyonú ágai, a nemesített várjobbágyok és a XI–XII. századi kisbirtokos szabadok leszármazottjai voltak. A XIII. század hetvenes éveiben a várjobbágyság szervezetének megszüntetetésével alakult ki a nemesi megye.
A XIII. század második fele a világi nagybirtok létrejöttének kora. A Kacsics nemzetség, mint már említettük, a XIII. század elején a Falkos, Simon, Illés és Leusták ágra szakadt. A család legősibb vára Fülek. További váraik a mai Szlovákia területén Ozdin, Nagylibercse-LyŽec, Losonc-Királydomb, Sátoros-Kőszeghegy, Somoskő, Szécsénykovácsi-Hradistye, illetve a mai Nógrád területén Szécsény-Strázsapart, Nagylóc-Várhegy, Salgó, Zagyvafő, Sztrahora, Mártaszőlős, Baglyaskő, Hollókő.
A nemzetség Illés ágából származó Péter ispán (1246–1271) leszármazottjai építették a legtöbb várat. Mihály Sztrahorát, Mikus Hollókőt, Leusták és Jákó Somoskőt. Elképzelhető, hogy Baglyaskőt maga az ispán építette, majd Péter nevű fia örökölte. Nemcsak egy ágon belül, hanem egy családon belül is több személy rendelkezett ilyen erődítménnyel.
Péter vára, Baglyaskő (Bogloskw) Salgótarjántól nyugatra fekszik, ma igazgatásilag ehhez a városhoz is tartozik. Az erődítményt két sziklatömb közé, facölöpök segítségével, több szintre építették ki. Első okleveles említése 1268-ból való. Míg Péter ispán V. István mellett harcolt, hívei, Póka és Barnabás azzal is kitűntek, hogy távollétében őrizték várát. Baglyaskőt, Baglyasalja településsel együtt, Péter halála után, fia örökölte meg.
Mátraszőlőstől északnyugatra, a Garáb felé vezető földút felett emelkedik Kisvár, régi nevén Szőlős (Zeleus). A település első említése 1265-ből származik. A várra vonatkozóan 1290-ből maradtak fent adatok, azzal kapcsolatban, amikor Rátót nembeli Lesták, valamint Putnoki Olivér fiai két kastély mellett Szőlős várát is felégették. Feltételezhető, hogy az erődítmény tulajdonosa 1268-ban már Simon bán lehetett. 1241-ből fennmaradt egy oklevél, amely Simon fiai, Miklós és Simon Gömör nevű birtokát és annak tartozékait Batiz ispán Szőlős nevű várával említi együtt. Ennek a határa: Bárkány, Tar és a Hollókőhöz tartozó Zsunypuszta.
Sztrahorát (Strahura) topográfiailag a legújabb kor régészeti kutatása tisztázta. A régészeti feltárások eredményei egyébként sokat jelentettek a korai várkutatások során. Hollókőtől nyugatra, délnyugatra Sipek és Rimóc határán, Pusztavár-hegyen (457 méter) található a várrom. Az erődítmény tulajdonosa Péter fia Sztrahorai Mihály volt. Tartozékait Varsány egy része, Szécsénykovácsi (KovaŹove) és a Bátka nevű falu képezte. Ez utóbbi a vár alatt feküdt, és a XVII. században pusztult el. Hollókő és Sztrahora vára tehát egymásnak szomszédai. Sztrahora határa 1300-ban a Sipeki-patak völgyére is kiterjedt.
Sztrahora és Hollókő építésének dátuma Pálmány Béla szerint csak tág időhatárok között állapítható meg. Péter ispán legidősebb fia, Mihály és a középső, Mikus feltehetően az 1270-es, 1290-es években emelték a kéttornyú Sztrahora és az ennél nagyobb Hollókő várát. A Hollókő erődítményének kutatása során előkerült leletanyag arra utal, hogy a XIII. század végén már mindenképpen állt, és Sztrahorával együtt funkcionált.
Ma Szlovákia területén fekszik Somoskő vára. A hozzá tartozó magyarországi település Somoskőújfalu. Az erődítmény első említése 1323-ból való, de már az 1270-es években megépíthették. Gazdái Illés fia Péter és ennek utódai, Leusták és Jákó voltak. Az 1341-es határjárás szerint a vár földje: Somoskő harmada, újfalu egésze és Suruthva-fő földje. E várhoz feküdt közel Baglyaskő, Zagyvafő és Salgó.
A somoskői erődítménytől délnyugatra, kiemelkedő sziklaszirten áll Salgó vára. A régészeti kutatások építési idejét nem tudták meghatározni. Okleveles adatok több lehetőséget is kínálnak erre. Első említése meglehetősen késői 1341-ből való. A Kacsics nemzetség Illés ágából származó Simon fia Tarjáni Miklós ispán (1271–1309) leszármazottjai, Illés és Miklós ebben az időben közösen birtokolták.
Az erődítményt vagy ők, vagy pedig apjuk, Tarjáni Miklós és annak öcs-cse, Simon (1271–1295) emeltethette. Pálmány Béla egyébként Tarjáni Miklósnak tulajdonítja az erődítmény építtetését. Jelenleg is folynak régészeti kutatások a várban, így korának meghatározása a későbbiek során még pontosabb lehet. A salgói uradalom tartozékai 1341-ben Salgó és Tarján, illetve Suruthvafő falu, valamint Somoskő egy része volt.
A Kacsics nemzettség Illés ágának várai között, Salgó várától délkeletre fekszik Zagyvafő. Okleveles említése csak a XV. századból ismert. Az erődítmény Zagyvaróna mellett, egy 423 méter magas dombtetőn állt. Zagyvafőn 1290-ben, a Rátótók és Kacsicsok közötti ellentétek lezárásaként, kelt egy oklevél. Ebben a várról nincs szó, de ettől függetlenül ekkor már bizonyosan létezett. A régészeti kutatás feltárt egy, a XIII. század második felében emelt kőtornyot, melyet palánképítmény vett körül. Ezenkívül az erődítmény kifejezetten a Kacsicsok Illés ága által építtetett várak sávjában húzódik, topográfiai helykiválasztása, az építkezés módja, annak jellege is ténylegesen a XIII. századra teszi keletkezésének idejét.
A Kacsics nemzetség további várai a Falkos ághoz köthetők. Ezek egyike a Nagylibercse (Libercse, Lyberchen, Lissetz) nevű magaslaton állt. A helységet az 1271. évi osztozkodáskor említik, Garáb (Garab), Patróca (Proche), Zalatna (Zalathna) nevű helységgel együtt, ezek a család közös, örökölt birtokai voltak.
Szécsénytől északnyugatra, az Ipoly melletti Sztrázsaparton állt egy kis erősség. A birtokosaira vonatkozó adatok alapján lehet a korára következtetni. Szécsény első okleveles említése 1229-ből származik, amikor Mihály és Simon bánoktól elkobozták a birtokot a Gertrudis királyné elleni összeesküvésben való részvételük miatt – ahogy erre már utaltunk. Ezután a Szák nemzetségbelieké lett, de Falkos fia Farkas mester (1277–1299) 1274-ben csereszerződéssel visszaszerezte a család ősi birtokait: Szécsényt, Rimócot, Gécet és Almást. Feltehetően Farkas emeltette, talán fiaival, Tamással és Péterrel együtt, a sztrázsaparti várat.
„A vár mindig hadászati célokat szolgáló, védhető építmény, akár a támadás támpontjául, akár, pusztán védelem a célja, utat zár le, vagy bizonyos terepszakaszon belül ellenőriz minden mozgást” – írja Fügedi Erik. Az erődítmények építését királyi engedélyek megszerzéséhez kötötték, de kevés esetben maradtak fenn ezek az iratok. Helyük kiválasztása a XIII. században különösen fontos volt. Kiemelt, védhető sziklacsúcson építették őket, olyan területen, ahonnan a környező vidéket jól be lehetett látni. A XIII. század derekától összefüggő birtokok alakultak, ezek védelme volt fontos. A várak uraik hatalmát szimbolizálták, növelték politikai jentőségüket.
A tulajdonosok fontos okleveleiket és értékeiket is itt tartották, illetve itt kerestek oltalmat a maguk és családjuk számára. A várakhoz kapcsolódó tartozékok, földek az erődítmény fenntartását szolgálták. A birtok többet ért, ha vár állott rajta. A birtokokat mindig a várakkal együtt adományozták el. Az erődítmények környezetében élő jobbágyok személyükben nem tartoztak a várhoz, telkük után fizettek járadékot vagy tartoztak szolgáltatásokkal.
A XIII. század végén a Kacsics nemzetség erősségei három nagy tömbben helyezkedtek el. Az elsőhöz tartozott Hollókő, Sztrahora, Szőllős, és ide sorolható még a Szécsény melletti Sztrázsapart is. A másik tömbbe Baglyaskő, Zagyvafő, Salgóvár, Somoskő, a harmadikba pedig Ozdin és egy különálló birtoktesten Nagylibercse tartozott. A környéken Fülek az egyetlen királyi vár.

Lehnardt és Lányi rézmetszete, 1826-ból

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT