Gyönk Összefoglaló
Gyönk
Összefoglaló
Összefoglaló
A Tolna megyei Hegyhát észak–dél irányú völgyében meghúzódó Gyönk területét kisebb-nagyobb megszakításokkal a csiszolt kőkor időszakától lakják. Az őskor emlékei mellett a germán eredetű longobárdok és a keleti sztyeppékről érkező avarok temetőit tárták fel itt a régészek. A település első középkori említése egy 1313-ban kelt okiratból ismert, de a magyarok itteni megtelepedése ennél jóval korábbra tehető. A XV–XVI. században a falu területén több kisebb-nagyobb birtokos osztozott. Ezek közé tartozott az 1476-ban utód nélkül meghalt Maróti Mátyus, majd az ő helyére Mátyás király által kijelölt Pyber András és utódai, vagy az ugyancsak részbirtokos Czobor család. A Gyönk közvetlen közelében hajdan volt gerenyási vár amolyan földből-fából épített erődített kastély lehetett csupán, de nevével, valamint Gyönk, Alsógyönk említésével a XVI. század eleji hatalmaskodások és birtokháborítás irataiban gyakran találkozhatunk. A sokszor nehezen kibogozható periratok többsége a ma már pusztaként ismert közeli Csernyéden, a megye egyik jelentős törvénykezési helyszínén s egyben a nádori vándorbíráskodás fórumán kelt.
A mohácsi csatavesztést követő kettős királyválasztás zűrzavaros időszakának elmúltával Gyönk a tőle északra lévő simontornyai szandzsák katonai és közigazgatási területéhez tartozott, az ugyancsak simontornyainak nevezett kisebb közigazgatási egységen, azaz nahién belül. Formálisan az ottani szandzsákbég „oltalmát” élvezték, de a töröknek csakúgy, mint a többi meghódított magyar településen, Gyönkön sem volt lehetősége arra, hogy megakadályozza a kétfelé adózást. Közben pedig a tolnai dombok között meghúzódó falvak népe egyre fogyott, egyre pusztult.
A megcsappant népességű területre 1713-ban először magyar telepesek érkeztek a Veszprém megyei Csótról, Veszprémvarsányból és Várpalota környékéről. Néhány év múlva pedig a saját hazájukban tomboló földhiány és éhínség elől menekülő evangélikus németek érkeztek Hessenből, valamint reformátusok Németország más tartományaiból. Néhány esztendő alatt egy mind etnikailag, mind felekezeti szempontból rendkívül tarka képet mutató település képe bontakozott ki. Mivel sem a magyarok a németekkel (és viszont!), sem pedig a reformátusok az evangélikusokkal (és még kevésbé a később lassan beszállingózó kevés katolikussal) nem voltak hajlandók keveredni, állandó viták és kötözködések folytak mind a templomok, a temetkezés, mind az alsófokú oktatás kérdésében. Jól szemlélteti ezt a helyzetet az, hogy még szinte az utóbbi évtizedekben is külön emlegették a két protestáns templomot összekötő képzeletbeli vonaltól északra elterülő Német Falut és az attól délre lévő Magyar Falut.
A fenti amúgy is összetett etnikai képet tovább színesítette a XVIII. század közepétől egyre nagyobb számban megtelepülő zsidóság jelenléte. A nagybirtok és a falu életében bérlői és kereskedői tevékenységükkel katalizátor szerepet betöltő zsidóságnak Gyönkön a hagyományokhoz ragaszkodó, a neológok újítási törekvéseit elutasító ortodox ága nyert teret. Míg a korai időszakban gyermekeiket csak magánúton iskoláztatták, addig a későbbiekben már számos zsidó tanítványa volt az időközben egyre nagyobb hírnévnek örvendő gyönki református gimnáziumnak. Az 1812-ben Nagyszékelyből áttelepített „Helvétziai Vallástételű centrális Iskola” a település határain túlmutató tevékenységet fejtett ki. Néha ugyan ránehezedett egy-egy Magyari Kossa Sámuelhez hasonló erős akaratú patrónus tevékenysége, de ez azt is jelentette, hogy ezek a támogatók egyben biztosították az intézmény zavartalan működésének feltételeit is. A gimnázium így nem válhatott színterévé a falu alsófokú oktatását oly sok esetben sújtó etnikai és felekezeti villongásoknak. Diákjai és tanárai közül az 1848/49-es forradalom és szabadságharc számos résztvevője és katonája került ki. Növendékei közé tartozott például – a teljesség igénye nélkül – az intézmény névadója, az irodalmár-pap Tolnai Lajos, a híres sinológus, Faragó Ödön, Cholnoky Imre jogtudós, Mestyán Rudolf és Mestyán Gyula neves orvoskutatók, Palcsó Sándor operaénekes vagy éppen e kötet születésének napjaiban elhunyt Lackner Aladár evangélikus esperes, a határainkon túl is méltán híres német nemzetiségi gyűjtemény és tájház létrehozója.
Bár az első és második világháború is elragadta a maga gyönki áldozatait, a front közeli átvonulása nem okozott az átlagosnál nagyobb megpróbáltatásokat a település lakosságának. Annál nagyobb veszteséget jelentett viszont a szolidan „népességcserének” nevezett német kitelepítés. A folyamat, mely a Volksbundba tartozó családok egy részének 1944 őszén megindult önkéntes távozásával kezdődött, majd közel ezer gyönki lakos parancsszóval történő kitelepítésével folytatódott, szinte minden itt élő családot érintett. Számosan váltak áldozatává a „málenkij robot”-nak, a német voltuk miatt Szovjetunióba hurcolt nők és férfiak kolhozban, bányákban végeztek kényszermunkát. A kitelepülő és kitelepített német családok portáit Békés megyei agrárproletároknak, bukovinai székelyeknek és felvidéki magyaroknak utalták ki a helyi földigénylő bizottságok. Ezzel Gyönk nemzetiségi és felekezeti képe ismét megváltozott. Az eltérő termelési hagyományokkal érkező telepesek és az „őslakosnak” mondott, ki nem telepített németek között nehezen engedett fel az idegenkedés.
Gyönk – a németek ajkán Jink – gazdaságföldrajzi vonatkozásban a környező apró falvak természetes központja, 1961-ig járási székhely volt, majd 1970-től hat társközségével együtt közös igazgatás alatt nagyközségként működött. Jóllehet 1991-ben a társközségek visszanyerték önállóságukat, gyakorlatilag ma sem nélkülözhetik Gyönk körzetközponti vonzerejéből adódó ipari, kereskedelmi, kommunális és kulturális szolgáltatásait. A leglátványosabb kapcsolódás az alsófokú iskoláztatásban nyilvánul meg. Az 1976-ban épült gyönki általános iskolát négy település által létrehozott Közoktatási Társulás tartja fenn. Hét település közel négyszáz általános iskolás korú gyermekének oktatása folyik az intézményben, nyolc osztály két tannyelvű, német nemzetiségi osztály.
A Lackner Aladár nevéhez fűződő Német Tájházban tekinthetők meg a protestáns németség életének hagyományos használati tárgyai. A község központjában álló, klasszicista stílusú művelődési házban gazdag könyvtár működik, ifjúsági néptánccsoport, sakk-klub, német kórus, művészeti csoport kap helyet. A kortárs magyar festők alkotásaiból folyamatosan rendeznek kiállításokat.
A régi hagyományokkal rendelkező református egyház 1777-ben épült műemlék jellegű temploma egyhajós. A padok, a szószék és a felette lévő korona 1786-ban készültek, orgonáját a pécsi Angster József építette.
Az evangélikus gyülekezet ma is álló neogótikus temploma, mely egyben a Dél-Dunántúl legnagyobb evangélikus temploma is, 1896-ban épült Reppmann Gyula aradi építész tervei alapján. Szószék-oltárát Fuhrmann Gyula iglói mester építette. A neogótikus, 16 regiszteres Rieger orgona 1897-ből való. A Krisztus Király titulusú római katolikus templom 1926-ban épült, stílusában neoromán és neogót elemek ötvöződnek.
A lengyel származású Sulkowski család egykori kastélyában kapott helyet Tolna megye legnagyobb befogadóképességű szociális otthona.
