Elűzöttek, otthont keresők
Elűzöttek, otthont keresők
Az elnevezésében lakosságcserének szürkített ki- és betelepítési folyamat hátterében soha nem feledhető tragédiák játszódtak le. Gyönkön 1947. június 24-én 1042 főt vettek fel a sváb kitelepítési listára, az 1948. április 14-i összesítés szerint azonban 445 főt „kivételezett”-ként tartottak nyilván. Többségüket mint mezőgazdasági napszámost, hét főt ipari munkásnak, öt személyt pedig kisiparosnak jegyeztek be, Szabatonpusztáról ugyanakkor kilenc személyt mentesítettek a kitelepítés alól. Egy másik iratból az derül ki, hogy tizenhárman hivatali nyelven szólva „az áttelepülés alól magukat önkényesen kivonták”.
A jegyzékből az is kiderül, hogy a listára kerültek között leggyakoribbak voltak a négy-öt tagú családban élők, 24 család hattagú volt, de négy-négy esetben előfordult, hogy nyolc-kilenc személy alkotott egy családot. Az egyedülállók – többnyire hadiözvegyek – száma 46-ot tett ki. A kitelepültek tényleges száma végül is bizonytalan, mert egy 1948. április 6-i leltárjegyzék 112 családot sorol fel, de nem téve hozzá, hogy ezek hány tagot számláltak. A gyönki volksbundista családok egy része a felelősségre vonástól való félelmében már 1944 őszén elmenekült és Németországban kötött ki.
A németek kitelepítését jóval megelőzte az anyaországi magyar telepesek megjelenése és házfoglalása. Már 1945 áprilisától kezdve gyönki, ezen belül szabatonpusztai nincstelenek igényeltek s kaptak házat, földet. Rajtuk kívül a környékből tolnanémediek, tamásiak, miszlaiak, pincehelyiek, valamint belecskai és magyarkeszi illetőségű igénylők érkeztek. De jöttek orosháziak, egy-egy család a Komárom megyei Alsógalláról, az Udvarhely megyei Székelyhidegkútról, Szepesváraljáról, Körjenőből (Arad megye), a Fejér megyei Alsószentivánról, Salgótarjánból, Békéscsabáról, valamint egy téglaégető Makóról és egy kibombázott pesti hentes és mészáros. Öszszesen 42 család. 1946-ban érkezett az orosházi telepesek többsége, majd 1947-ben még négy anyaországi földnélküli telepedhetett meg Gyönkön. A három év leforgása alatt összesen 96 anyaországbeli jutott itt birtokhoz.
A „felvidéki kiutasítottak” listáján található özvegy Alex Gusztávné 1945 szeptemberében úgy kapta meg a gyönki sváb lakos házát, állatait, gabonáját és felszereléseit, hogy még a gazda is a házban lakott. Ugyanebben az évben egy „jugó menekült” és egy Romániából menekült költözhetett be ugyanígy az addigi sváb tulajdonoshoz „társtulajdonosként”. Maga a jelenség természetesen nem volt jellegzetesen gyönki, hiszen gyakran alkalmazták ugyanezt a – nemegyszer tragédiához vezető – megoldást a völgységi sváb–székely lakosságcsere során is.
Dusa Gáspár nyugalmazott pedagógus a csallóközi Megyercs faluból települt át Magyarországra. Irodalmi értékű emlékiratából ismerhettük meg a felvidéki magyarok 1946–1949 közti kálváriáját. Szülőfalujában már nem is alkalmazták tanítóként, mert 1946-ban szüleivel együtt „fehér lapos”, áttelepítésre kijelölt személy volt. A csaknem színtiszta magyar lakosságú Megyercs faluból két lépcsőben távolították el a magyarokat. 1946. november végén váratlanul teherautók jelentek meg a legszegényebb lakosok háza előtt, és az Elba menti síkságra hurcolták azokat a magyar anyanyelvűeket, akik egyébként nem szerepeltek a Magyarországra áttelepítendők listáján. A deportálástól való félelmében ekkor sok család megpróbált a Dunán keresztül magyar földre jutni, miközben számosan a jeges vízben lelték halálukat.
1947 tavaszán Tótkomlós, Pitvaros és környéke szlovák lakói egyre gyakrabban jelentek meg a lakosságcserére kijelölt felvidéki magyar falvak utcáin és följegyezték maguknak a módosabb parasztportákat, majd a csehszlovák kormányzat hamarosan részletes leltárt is készíttetett az áttelepítendő magyarok vagyonáról. Az érintett családok 1948. április 30-án rakodtak be a megyercsi vasútállomáson, majd számos megaláztatást és fárasztó utazást követően május 12-én érkeztek meg Gyönkre, összesen 17 család. A többi áttelepített megyercsi további tíz magyarországi faluban szóródott szét. Rajtuk kívül még kilenc faluból (Keszegfalva, Perbete, Érsekújvár, Jóka, Nagysalló, Martos, Zsitvabesenyő, Nemesócsa, Ekel) indítottak útjukra gyönki végcéllal összesen 42 parasztcsaládot.
Dusa Gáspár az 1938-ban épült házát hagyta Megyercsen, s költözött Gyönkön a József Attila utcai, 1900 körül épült, vert falú sváb házba. Amikor megérkezett az első teherautó az udvarba, a régi tulajdonos még ott tartózkodott a lakásában. Csendesen tudomásul vette a megváltozhatatlant, és a számára kijelölt kisebb sváb házba költözött át. Egyébként Csehszlovákiából gyakorlatilag mindent magukkal hozhattak. Magyarországi pótkocsis teherautók szállították ki a vasútállomásra az ingóságokat, a ládákba csomagolt ruhákat, élelmet, szerszámokat, a bálákba kötözött szalmát és szénát, a tűzifát, gabonát és mindenféle állatot. Gyönkre érkezve Vincze György, a telepítőbizottság elnöke fogadta őket, s a leltárak alapján irányította őket kisebb vagy nagyobb sváb parasztházakba. Egy hét múlva kezdődött a földosztás, általában tíz–tizenöt katasztrális holdas telket kaptak.
Az otthonról hozott lovak nehezen birkóztak meg a gyönki terepviszonyokkal. A kapott birtok többnyire nyolc-tíz parcellában feküdt, ami nagyon megnehezítette a gazdaságos művelést. A felvett sváb gazdasági leltárakból jól látható, hogy a sváb kisbirtokosok még a tíz katasztrális holdnál kisebb birtokokon is teljes önellátásra rendezkedtek be. K. Lajos telepes például birtokba vehetett: rozs- és kukoricavetést, burgonya- és répaföldet, napraforgó- és borsóföldet, rétet, baltacim- és lóhereszénát, erdőt, szőlőt. Ez azonban együttesen sem tett ki többet 8800 négyszögölnél. Egy másik idetelepült kisgazda a kalászosokon kívül bükkönyös zabot, kölest, muhart, cukorrépát és mákot takaríthatott be a juttatott földről. A takarmánynövények sokfélesége arra utal, hogy a gyönki sváb gazdaságokban nagyon jelentős helyet foglalt el az állattenyésztés. Szinte mindegyik vagyonleltárban olvashatunk igásjószágokról, sertésekről és nagyszámú cigája és merinói gyapjas juhról.
Az 1947–48-ban döntően Németország keleti felébe kitelepített német családok ötven–hetven kilogrammos úticsomaggal gyülekeztek az evangélikus templomban, ahol elbúcsúztatták őket. Elhagyták személyes, ereklyeszámba menő ingóságaikat, gondosan takarmányozott állataikat, a több nemzedéket kiszolgált bölcsőt, a menyasszonyi koszorút, a kedves háziállataikat, a minden portán megtalálható kutyát és cicát. A lakásukba költöző felvidékiek, erdélyi magyarok, csorvai és kiskörei alföldiek, az orosháziak, a Délvidékről idemenekültek a kezdeti években egyáltalán nem érezték jól magukat. „Kaptunk szőlőt – bor is van –, de nincs benne nóta” – mondogatták. Mire megszokták volna új hazájukat, sajátnak érezték volna a kapott gazdaságot, újra nagyot fordult a történelem kereke. 1959-ben, a második tsz-szervezés idején „megszabadították” őket frissen kapott földjeiktől. A kitelepítésen kívül még egy nagy csapást kellett elszenvedniük a magyarországi németeknek, s köztük a gyönki sváboknak is. A szovjet katonai parancsnokság front mögötti munkaszolgálatra rendelte a 17–45 éves férfiakat és a 18–30 éves nőket. Azzal hitegették őket, hogy az elmaradt őszi betakarítási munkákat kell befejezniük, s ezért mindössze tizenöt napra való élelmet csomagoljanak maguknak. A valóságban azonban oroszországi kolhozokba és bányákba vitték őket kényszermunkára. A mostoha életkörülmények miatt közel harminc százalékuk többé nem tért haza.
1945-ben Gyönkön is végrehajtották a földosztást. A községi földigénylő bizottság a Sulkowsky–Huszár-féle birtokosoknak száz-száz holdat hagyott meg azzal az indokkal, hogy „nem tekinthetők földműveléssel foglalkozóknak”. Ugyanúgy Vizsolyi Gusztávtól is elvették birtokának száz holdon felüli részét, mert az „kimondottan úri birtoknak tekinthető”.
Az 1950-es évektől a település gazdasági életében meghatározó szerepet töltöttek be a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a Kipszer és a Mezőgép gyönki gyáregysége, a Vegyesipari Szövetkezet és a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat gyönki üzeme. Nemcsak helybeliek, de a környékbeli települések mezőgazdasági üzemeiben elhelyezkedni nem tudó ingázók is munkát találtak ezekben az üzemekben.
Napjainkban, a gazdasági társaságok korában jelentős a gabonaszárító tevékenységet folytató GER-FARM, az ISV, a sertéstartási berendezéseket gyártó AGRAM, a vágóhídi és húsfeldolgozó tevékenységet folytató VÁDI és a több évtizedes múltra visszatekintő, faipari szerszámokat is gyártó Gyönk Spirál Ipari Szövetkezet. Az ezt a tevékenységet folytatók csoportja az utóbbi időben kivált a szövetkezetből, és a BHS Speciál Gazdasági Társaság üzemében folytatódik a termelés. Továbbra is működik a korábbi alapítású Elegancia Ipari Szövetkezet. A Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat megszűnése után tizennégy tagközség részvételével megalakult a gyönki önkormányzat tulajdonában lévő Gyönk Vízmű Kht.
A községben boldogulásukat kereső egyéni vállalkozók száma ma már meghaladja a százat. Többségük különféle – többnyire fogyasztói – szolgáltatásokat végez, beleértve a kereskedelmi és vendéglátó-ipari tevékenységet is. A tisztán ipari termelésre szakosodott vállalkozók aránya viszont a település nagyságához viszonyítva meglehetősen alacsony. A Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet felbomlásával a volt tagok többsége saját földjén gazdálkodik, a munkaképesek egy része pedig a fenti ipari és szolgáltatói körben munkálkodik.
Mint a bevezető fejezetben láttuk, 1961-ben megszűnt Gyönk járási székhely rangja, ami visszavetette a község fejlődését. 1970-től hat társközségével együtt közös igazgatás alatt nagyközségként működött, majd 1991-től ismét önálló község lett. A településen jelenleg 2240 fő lakik. A munkavállaló korúak a lakosság negyven százalékát teszik ki, az aktív keresők aránya: harminc, a munkanélkülieké: tíz százalék. A nyugdíjaskorúak aránya: harminchat, az eltartottaké: huszonnégy százalék. A munkavállaló korú lakosság fele alapfokú, tizenhat százaléka szakiskolai, huszonnégy százaléka szakközépiskolai, tíz százaléka felsőfokú képzettségű.
A községben található 704 lakás 95 százaléka vezetékes ivóvízzel van ellátva. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítettsége 75, a földgázhálózaté 90 százalékos. 390 lakás van bekapcsolva a kábeltévé-hálózatba, a községi stúdió, mely 1988 óta működik, jelenleg kéthetente, hétfőn és kedden sugároz műsort. A telefonnal ellátott lakások száma: 435. A települést átszövő 16 700 méter úthálózat 92 százalékban már burkolt. A kommunális hulladék gyűjtése és kezelése megoldott.
1990-ben testvérvárosi kapcsolat létesült Gyönk és a németországi Griesheim, valamint Darmstadt város Heimstattensiedlung városrészével. Az elmúlt tíz év alatt tartós barátságok alakultak ki a polgárok között. Fejlődő, tartalmas együttműködés folyik kulturális, oktatási, egyházi, gazdasági és sportterületen. 1996-ban a franciaországi Bar-leDuc várossal, valamint a németországi Wilkau-Hasslau városával bővültek a nemzetközi kapcsolatok. Remélhetőleg létrejön majd azokkal a szlovákiai falvakkal is a partneri kapcsolat, ahonnan az itt élők közül sokan elszármaztak, hogy ezzel is segítsék az ottmaradottak magyarságtudatát.
Gyönki első és második világháborús emlékművek. A négy obeliszken a második világháborúban elhaltak nevei olvashatók (Lönhárd Ferenc felvétele)
Gyönki német család lakóházuk verandáján (Archívum)
Gyönki sváb asszony hagyományos viseletben 1920 körül (Archívum)
A németek kitelepítésének emléktáblája a kollégium falán (Lönhárd Ferenc felvétele)
)
A község művelődési háza, mely egykor nagyvendéglő, majd általános iskola volt (Lönhárd Ferenc felvétele)
A művelődési házban működik a község könyvtára (Lönhárd Ferenc felvétele)
A jelenlegi községháza, épült 1973-ban (Lönhárd Ferenc felvétele)
A testvérkapcsolatokról szóló szerződések aláírása az evangélikus templomban. Balról: a griesheimi, a gyönki és a darmstadti polgármesterek (1990) (Lönhárd Ferenc felvétele)
