A közösség igazgatja önmagát

Teljes szövegű keresés

A közösség igazgatja önmagát
A kései feudalizmus időszakában, 1848-ig Geszt hivatalosan jobbágyfalu volt. Lakóit a szolgáltatások teljesítése, a közösségi önigazgatás és bíráskodás tekintetében is a mindenkori földesúr, előbb a kamara, később a Tisza család felügyelte. Előmenetelük, boldogulásuk vagy éppen balsorsuk jórészt a földesúrtól függött. Geszt sohasem tudott belenyugodni ebbe a státusába, de ereje még egy kezdetleges ellenállás vállalására sem lehetett elég.
A „dicső” múlt tartást adhatott, de igazságuk keresésére még alapot sem.
Évszázadokon keresztül a szabados (hajdú) kiváltságoknak volt a maradványa ezen a vidéken is az úgynevezett kettős tanács működése az 1848-ig terjedő időszakban. Külön elöljáróságot választottak a kiváltságos hajdúrétegek, s azt „Nemes Tanács” névvel illetve megkülönböztették a jobbágyokétól. Geszt esetében a kettős tanács létezésére eddig nem kerül elő bizonyíték. Mégis feltételezhetjük, hogy a falu korábbi évszázadokban szerzett nemességére hivatkozva használta ezt az elnevezést.
A közösség legfontosabb irányító testülete az esküdtek tanácsa volt, amelynek feladata a bíró munkájának segítése, a közösséget érintő döntések meghozatala. A XVIII. század elején még csak négyfős elöljáróság létszámát egy-két évtized múltán nyolcra emelték. Tagjainak beiktatását a bíróválasztáskor bonyolították, tisztüket, mint minden tisztséget, egy évig töltötték be. Az bizonyos, hogy a falu tekintélyes társadalmi csoportját alkották, hivataluk alapja a vagyon, de kvalitásuk, származásuk, a család generációkra visszamenő „tisztessége” is mindig szerepet játszott kijelölésükben.
Hat esküdt vagyoni állapota (1767–1768)
Esküdtek nevei az1767–68. évben
Ökör
Tinó
Tehén
Sertés
Juh, kecske
Termények (köbölben)
Szekér
széna
Búza
Árpa
Zab
Köles
Bagdi István
6
2
3
4
3
12
10
0
8
6
4
Gőz Mihály
2
1
1
1
1
0
4
0
4
4
2
Tárnok János
6
1
3
3
4
10
10
0
8
9
3
Ladányi Márton
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Balogh István
4
1
2
3
0
12
6
2
4
2
3
Sólyom András
0
0
1
2
0
0
0
0
0
0
1
Szabó István K.
2
2
2
2
0
0
9
0
0
0
2
Összesen:
20
7
12
15
8
34
39
2
24
21
15
Átlag:
3,3
1,2
2
2,5
1,3
5,7
6,5
0,3
4
3,5
2,5
Falusi átlag
1
0,3
0,8
1
0,4
2,1
2,3
0,1
1,3
1,3
1,2
 
A dicális összeírás nem vagy csak esetlegesen használható a vagyoni helyzet egyértelmű meghatározására, sokkal inkább az egyes emberek közösségen belül elfoglalt helyzetének bemutatására. A táblázatban szereplők közül Ladányi Márton az uradalom alkalmazottja volt (circulator dominialis), ezért vagyonát nem írták össze. A következő évben már bíró lett. A nyolcadik esküdt, ifjú Kovács Péter nem, csak édesapja szerepelt az összeírásban, ezért őt kihagytuk a táblázatból. Vagyoni helyzetükről megállapítható, hogy együttesen a falusi átlagot mind az állatvagyon, mind a szemes termények esetében többszörösen meghaladták. Többnyire az esküdtek sorából választottak bírót; a volt bírók tapasztalataikkal és személyük tekintélyével emelték a testület rangját. A táblázatban szereplők közül a Bagdi, a Tárnok, a Ladányi családok tagjai rendszeresen betöltötték ezt a hivatalt.
Az 1767. évi urbáriumban Mária Terézia a bíróválasztás módját egyértelműen szabályozta, s ez az intézkedés az egész feudális korszakban érvényben maradt. Eszerint „eskütteket a község maga földesura nélkül választ és el is bocsáthattya”.
A falusi közösség első számú vezetője a bíró volt. Hivatalát egy évig töltötte be, de újraválaszthatták. Ennek módja az urbárium bevezetésétől kezdve szigorodott, a földesúri befolyás számára nagyobb tér nyílt. Ettől kezdve szerte az országban egységesen kimondták, hogy „Birósági hivatalra az Uraság hármat nevezzen, kik közül egyet [a község] az Uraság Tisztjének jelenlétében szabadon válasszon”.
A Függelékben szerepel az összes ismert bíró, akiknek névsorát a krónikaíró Nagy Sámuel és utódai állították össze. A következő famíliák tagjai töltötték be a hivatalt: Bagdi, Bíró, Erdei, Fábián, Győri, Keresszegi, Kéri, Kovács, Ladányi, Lázár, Lőrinci, Nagy, Szabó, Tárnok. A felsoroltak között többségben voltak azok, amelyeknek tagjai generációról generációra haladva töltötték be a falu első embere felelősségteljes tisztét. Ezek közé számítottak a Bagdiak, az Erdeiek, a Kériek, a Szabók, a Tárnokok. A Ke(ö)re(ö)sszegiek inkább a XVIII. században, a Bírók, a Kovácsok, a Győriek a XIX. században foglalták el ezt a pozíciót
Nagy Sámuel néhány családot név szerint is kiemelt és egy-két mondatban bemutatott „nagybecsű” krónikájában. Az 1728-ban bíróvá lett Erdei Andrásról megjegyezte, hogy „a maradékinál is nevezetes férfiu 1710-ben a Templom tetejét összve vágta, 1728-ban az úr asztalára 1 kannát, 1 abroszt vett”. A család azóta is folyamatosan Geszten él. Keresszegi Mihályról megállapította, hogy „hatalmas bíró volt, előre látó, köz jót munkáló, Gesztről Zsadányba ment, hol meg is holt mag nélkül”.
Az öreg Bagdi Ferencről szóló bejegyzés – teljes terjedelmében idézzük – azt példázza, hogy a család tagjai nemzetséget alkotva s a rokoni szálak sokaságával megerősödve a falu vezetésében tartósan jelen voltak: „Ör[eg] Bagdi Ferentznek Ipa, Tárnok András Biró volt, három fiai: András, Mihály és Ferentz mind bírák voltak és eddig egy unokája, Sz[őke] Bagdi Mihály. Különös jegyzés: Ezen Sz. Bagdi Mihálynak édes Annya Szabó Katalin, ki meg holt 1826. 24. September Bíró lánya volt Nagy Szabó Istvánné, testvére N. Szabó János Biró annya testvérének fia Ifj. Kovács Ferenc, férje ör. Bagdi Mihály, öregbik Ura, Bagdi András, kissebbik Ura K. Bagdi Ferenc, Ipa ör. Bagdi Ferenc mind Fő Biróságot viselt Emberek voltak.”
K. Bagdi János soha hivatal nélkül nem volt, legtöbbet egyházi szolgálatban jeleskedett. Ifjú Kovács Péter „ifjúságától fogva közhivatalokat, Curátorságot legtöbbet” viselt. Mint a Függelékben közreadott táblázatból is kiderül, a „csúcstartó” a XIX. század első évtizedeiben ifjú Kovács Ferenc volt, aki tizenegyszer töltötte be a bírói hivatalt. Őt Keresszegi Mihály követte, akit kilencszer választottak meg.
A felsorolt, bírói tisztséget betöltő famíliák szinte mindegyike rendelkezett még egy adottsággal, a falu ősi, törzsökös, alapító családjai között tartották őket számon. Ilyenek elsősorban a Bagdi, a Tárnok, a S(Zs)oldos, a Keresszegi, a Nagy és az Erdélyi (Erdei) família. Ebben a sorban foglaltak helyet a Kériek, a Balogok, a Fábiánok, a Ladányiak, akik „régi nemes eleiket nevezhetik”. A nemes tanács elnevezés alapját is megtalálhatjuk ebben az utalásban.
A dicális összeírásokban a bírók (judex) neveit minden esetben feltüntették, de a vagyoni helyzetüket az esetek többségében nem, mert hivatalviselésük ideje alatt adómentesek voltak. (A táblázat összeállításakor szerencsénk volt, mert egy esetet kivéve az összeírás évében éppen nem töltötték be a tisztséget. Egyébként a legközelebbi összeírás adatait használtuk.) Gesztre is igaz az általános vélekedés, miszerint az anyagi helyzet és a tisztség együtt járt. Az mindenesetre sokatmondó, hogy az egyedinek, ezért véletlenszerűnek tekinthető 1741-es összeírást nem számítva, a falu társadalma átlagos vagyonnagyságának általában a háromszorosával, de nemritkán a hatszorosával rendelkeztek.
Geszti bírók vagyona (XVIII. század)
Bírók nevei
Ökör
Tinó
Tehén
Sertés
Juh
Termények (köbölben)
szőlő
(kapács)
széna
(szekér )
Búza
Árpa
Zab
Köles
kukorica
Bagdi Mihály (1767)
6
4
3
4
6
20
10
2
9
0
5
Bagdi Ferenc (1767)
2
0
2
1
1
8
6
0
5
3
3
Keresszegi Mihály (1767)
0
2
3
4
3
8
15
0
10
6
5
Átlag
2,7
2
2,7
3
3,3
12
10,3
0,7
8
3
4,3
Falusi átlag
1
0,3
0,8
1
0,4
2,1
2,3
0,1
1,3
1,3
1,2
Keresszegi Mihály (1763)
0
2
3
4
3
8
15
0
10
6
5
Bagdi Ferenc (1763)
4
0
3
1
3
10
16
1
4
2
3
Átlag
2
1
3
2,5
3
9
15,5
0,5
7
4
4
Falusi átlag
1,1
0,8
1,4
1,1
1,1
4,4
4,3
0,1
0,9
0,6
1,5
Szabó András (1741)
4
2
2
1
3
10
8
0
5
2
1
1,5
2
Kéri János (1741)
0
0
2
3
2
0
4
3
3
0
0,75
3
1
Átlag
2
1
2
2
2,5
5
6
1,5
4
1
0,9
2,3
 
Falusi átlag
2
1,7
1,8
1,8
1
7,8
6,1
2,5
3,9
1
0,6
0,2
1,7
Lőrinczi György (1735)
2
4
3
1
10
24
53
16
18
1
5
0
5
Keresszegi Mihály (1735)
4
2
5
4
5
22
50
14
13
4
5
0
6
Kéri László (1735)
2
0
3
0
0
0
20
5
5
2
3
0
3
Átlag
2,7
2
3,7
1,7
5
15,3
41
11,7
12
2,3
4,3
0,0
4,7
Falusi átlag
1,6
0,5
2,1
1,3
1,6
7,2
15,6
4,2
4,1
1,3
3,1
0,2
2,0
 
Nagy kérdés ezek után, hogy kik választhatták a bírót? A kérdés semmi esetre sem elhanyagolható. Geszt esetében szerencsére fennmaradtak az adatok.
A földesúr 1800-tól biztosan élt a jogával, és mindenkor három jelöltet állított (ettől az évtől kezdve vannak számaink a voksolásról). Az adatsorból az is kiderül, hogy Geszten nyomát sem látni érdektelenségnek. A faluban nem kellett, mint például a közeli Gyula városában, pálcával fenyegetni a lakosokat, hogy éljenek jogaikkal. Az is bizonyos, hogy a szavazás lehetőségéből senkit sem zártak ki. Továbbá egyértelmű, hogy nemcsak a telkes jobbágyok, a kisszámú zsellércsalád, de elvétve még az egy telken (egy fedél alatt) élő, de önálló gazdasággal nem rendelkező testvérek, együtt lakók is szavazhattak.
Arra, hogy a voksolásra olykor mégis és itt is kényszerítették a lakosokat, akad azért egy példa 1768-ból, az urbárium bevezetésének idejéből, amikor a földesúr megparancsolta a főbírónak, hogy „12 pálca büntetés terhe alatt minden ember az Udvarba elő állíttasson voksolni, kinek tetszik az az Urbárium és kinek az eddig való Contractus”.
Bírók és voksok
Év
Voksok száma
Házak száma
 
Év
Voksok száma
Házak száma
1800
152
105
 
1816
131
139
1807
112
131
 
1817
126
141
1808
118
132
 
1818
134
142
1810
115
135
 
1819
148
143
1812
123
138
 
1820
135
144
1813
122
139
 
1821
136
144
1814
132
140
 
1822
145
146
1815
142
140
 
1823
110
148
 
Mi az, ami vonzóvá tehette az amúgy cseppet sem kellemes hivatalt? Hiszen a jó bírónak egyaránt meg kellett felelnie a jobbágyok, de még inkább a földesúr elvárásainak. A hivatal viselője mindenkor adómentességet élvezett, ami cseppet sem számított elhanyagolható előnynek. Bizonyos feladatai ellátásakor – becslés, örökség, per esetén – hasznot húzhatott az eljárásból is. A döntésekben való részvétel pedig informális előnyökkel járt. Járandóságot egyébként a bíró Geszten csak 1805-től kapott rendszeresen. Akkori fizetését nem is tekinthetjük csekélynek: harminc rajnai forint és egy pár csizma járt neki, valamint „10 kaszás (fű), 1 nyilas Föld és fű a Pusztán”.
A bíró feladataiba minden beletartozott, ami valamilyen módon érintette a közösséget. Ő szervezte meg, segítette végrehajtani az adóösszeírást, személyesen felelt érte. Képviselte a faluközösséget minden területen. Meghatározta a földközösség szervezetének feladatait, a határba járás, az ellenőrzés idejét, módját, a pásztorok fogadását. Szervezte és irányította a falu életét.
Büntető jogkört is gyakorolt, miként tette azt 1729-ben, amikor „Kovács Péter uram Biró hire nélkül tselekedett, Innepet rontott”. Feladatát az esküdtekkel közösen (is) végezte, nélküle nem lehetet semmiféle ítéletet hozni. Erre utal például a Katona Istvánra kivetett 128 dénáros büntetés, mivel „A Szék tilalmas volt, nem lehetet volna Katona Istvánnak, mint vallatlan Prókátornak felelni… a Biró büntetésén maradt”.
A bírót és az esküdteket, mint a földesúr és a köz embereit védelem illette meg. Hihetetlenül magas büntetést szabtak ki Veres Istvánnéra 1730-ban, „mert Székülő betsületes Hites Emberünket, Erdei András uramat, illyen megöregedett idejére illyen mocskos szókkal (veszett volna el a vén kutya, mindég ollyan hamis lelkü volt) diffamálta, motskolta, azért el maradott 300 forintokon most először; vagy 50 pálczát vállaljon: Ha az Uraság fülébe megyen, tartozik azt is meg elégíteni.”
Nem ismertek az alábbi bejegyzés részletei, amely már egy olyan falubeli asszonyról szólt, aki felett valószínűleg nem is a bíró, hanem a gyülekezet ítélkezett: „nagy kurva volt, Győrfi Péterné kétszer húzta le az urát a hasáról, Lázár István tanú Nagy György kisbirót ugy látta véle, mint a kést a hüvelybe; Szüts Istvánnak beszélte Paskuj Juhász hogy 3 polturéért meg patkolta”.
A nótárius, azaz a jegyző feladatát többnyire iskolázott, Geszt esetében szinte kivétel nélkül a Debreceni Református Kollégiumban tanult emberek látták el. Egyedül az 1770-es években szolgált Megyeri Gáspár járt csak a szalontai gimnáziumba, tehát nem volt magasabb iskolai végzettsége. A jegyzők törvényismerő, jogot tanult emberek, akik a bíróval együtt feleltek a falu rendjéért, az állami és földesúri elvárások maradéktalan teljesítéséért.
A bíróval ellentétben a jegyzőt nem évenként választották, hanem határozatlan ideig, akár holtáig alkalmazták. Ha nem voltak megelégedve vele, vagy ha ő kapott jobb állásajánlatot, a szerződést felbonthatták. Geszten a leghosszabb ideig a lassan-lassan legendássá vált tudós hivatalnok, Nagy Sámuel szolgálta a közösségét: 27 évig (haláláig). De nem ritka a nyolc-kilenc évet szolgáló jegyző sem, mint például Pesti György, Nagy István, Enyi Benjamin. A közvetlen választásba a földesúr kevésbé tudott beavatkozni. Törvényesen először az urbárium szabályozta annak lefolyását, de az esküdtekéhez hasonlóan az is a földesúr nélkül történt.
A vizsgált százhúsz évben öt jegyző is a faluban házasodott meg. Az, hogy melyik családba nősült, eleve rangjelző. Nagy István Bagdi Erzsókot, Enyi István Bagdi Ilonát, Tunyogi Miklós özvegy Bagdi Ferencnét, Farkas István Balogh Sárát, Nagy Sámuel öreg Tárnok János leányát vette feleségül. A felsorolt geszti családok a falusi társadalom elitjéhez tartoztak vagyoni helyzetük s betöltött tisztségeik alapján. Mindegyik család a falut újratelepítő famíliákhoz tartozott s valamelyik felmenője alapján nemesnek tekintette magát. Természetes tehát, hogy a fiatal jegyzők a helyi társadalomba házasság révén gyorsabban és sikeresen illeszkedtek be, egyben hivataluk révén a befogadó család tekintélyét is emelték.
A nótárius – a bíróval ellentétben – állandó fizetést kapott a communitastól. Helyi mércével mérve gazdagnak számított. Az is volt, s ezt ékesen bizonyítja a rendelkezésünkre álló néhány fizetési jegyzék (sallárium). Az 1726-ban jegyzői hivatalt betöltő és a protocollum (jegyzőkönyv) írását bevezető Pesti György például tizenkét magyar forint készpénzt, hat köböl búzát, három köböl árpát és három köböl vetést kapott, ami alá kétszer szántottak. Ezeken kívül abaposztóra (köpenyre) százhetven dénárt, két új csizmát (kordován és borjúbőr), sóra 136 dénárt, négy szekér fát, két szekér szénát, egy másfél éves süldőt és nyolc cseber (mintegy háromszázharminc liter) bor árát.
1735-ben Derecskei György szinte ugyanezt vihette haza, de ő már rajnai forintban kapta fizetségét, s bár a bor árusításának lehetőségétől elesett, helyette tengeri-, kender- és dinnyeföldet kapott. Vélhetően ez maradt, vagy ekörül alakult a járandóság a hosszú és békés XVIII. században. A század végén a jegyző készpénzbeli fizetése negyven rajnai forintra emelkedett.
Ha nem is a leggazdagabb, de a tehetősebb gazdák szűk csoportjához hasonló vagyonnal rendelkezett. Szénajárandósága az állattartás szerényebb lehetőségét is kínálta. Mindehhez hozzáadhatjuk azt a pénzt, amit hivatalos papírok, kérvények, beadványok leírásáért, bizonyos ügyekben történő fáradozásáért és ajándékként kapott. Ehhez járulhatott még a hivatali pozíció nyújtotta lehetőségek kihasználásából származó „bevétel”. Igaz, ez már erkölcs dolga volt akkor is. Példa erre Erdei István esete, aki összeveszett az akkori jegyzővel, Megyeri Gáspárral, mert az nem írta be őt a portiót befizetők listájára, mivel nem adott neki kenőpénzt. Erdei megfenyegette, hogy feljelenti a szolgabírónál. A jegyző erre a kisbírókkal kihirdette, hogy mindenki hozza be „a naturálékról szóló palétát” (itt igazolást), s ekkor Erdeit utólag beírta, de „ki későn vitte bé az palétát, azt kit egy, kit két icze borba büntette”.
A természetbeni juttatás mindvégig megmaradt. Nagy Sámuel ezért írhatta 1812-ben, hogy semmi vetést nem kapott, hanem ”fixum 20 köböl búza, 20 köböl tengeri, 20 köböl zab,120 Rft, 300 portio széna, fa 8 öl, csirke, só, kender” járandóságban részesült.
A bíró helyettese az általánosan elterjedt gyakorlat szerint a törvénybíró volt. Működését a XVIII. századi források említik, elvétve a dicális összeírások is, subjudex elnevezéssel. Vékony András, aki a tehetősebb falusiak csoportjába tartozott, már 1717-ben betöltötte ezt a tisztséget.
A perceptor, vagyis adószedő bár nélkülözhetetlen, de a források hiányában Geszten közelebbről alig ismert. Feladata, mint mindenhol, az adó kivetésének és begyűjtésének megszervezése, a befolyt összegek kezelése lehetett, amiről számadást készített. Feltételezhető, hogy Geszten 1799-től vált önállóvá, de ekkor még csak a bírónak számolt el. 1801-től már a bírói számadástól függetlenül készítette kimutatását, amit az esküdtek is megtekintettek. 1819-től különválasztották a portiót (állami) és az árendát (bérlet díj) szedő feladatkört. A „portio perceptor” vármegyei és állami adót, az „árendás perceptor” bérleti díjat (például a bérpuszták használatáért) nem fizetett.
A választott tisztségviselők alsóbb csoportját alkották azok, akik munkájára nem a földesúri szolgáltatások, állami elvárások teljesítése, hanem a falu belső életének szervezése miatt volt szükség. Bárth János ezeket – szerinte sem találó kifejezéssel – az önigazgatás „népi” tisztségviselőiként emlegette. Első helyen a borbírákat szokás említeni. A falu mint közösség csapszékében árult saját bor és „vett” pálinka fölött felügyelt. A tisztség meglétéről már az 1720-as évektől tudunk, s később is folyamatosan betöltötték e fontos hivatalt. A borbírói tisztség a pályájukon elindult, később bírói karriert betöltő fiatalabb gazdáknak kínált jó lehetőséget, hogy hivatalos ügyekben gyakorlatot szerezzenek. A hivatalt betöltő személy munkájáról számadással tartozott. Neki kellett például észrevenni az esküdtek ülésein a túlzott szeszfogyasztást, a tisztségviselők gyakori kocsmázásait, a pásztorfogadáskor és más alkalmakkor megivott áldomás borok mennyiségének józanságot túlhaladó voltát.
A székbíró a mészárszék felügyeletét végezte. A malombíró posztjának sem betöltéséről, sem hiányáról nem tudunk. A pásztorok felügyelői tisztére többeket is megválasztottak, ők lettek a pásztorbírák. Nemcsak felügyelték a nyájat, de az állattartással kapcsolatos minden részletre vigyáztak, valamint döntöttek a legeltetés rendjéről. Megemlíthetjük még a kertbírákat, akiknek pontos jogkörét nem ismerjük.
Tudjuk azt, hogy 1819-től a bogyoszlóházi kertbíráknak a geszti bírák előtt kellett számot adniuk. Fontos feladata volt a gátbírónak. A XVIII. század végén elkezdődő és a következő évszázadban kiépülő árvízvédelmi töltések, gátak, levezető árkok, csatornák gondozása, tisztántartása és felügyelete alkotta munkájának gerincét. A XIX. századi bírói számadásokban legtöbbet szereplő, sok pénzt felhasználó tisztségviselő volt.
A néprajzi – történeti irodalomban közismert kisbírói hivatal Geszt esetében felettébb talányosnak tűnik. Nem az a probléma, hogy akkor választanak kisbírót, amikor a bírókat, hanem az, hogy szinte minden esetben olyan személyek töltik be e hivatalt, akik a falu társadalmának vagyonosabb rétegéhez tartoznak, s nem egy közülük a bírói hivatalt is elnyerte, avagy erre a tisztségre a földesúr jelölte. Ebből az következne, hogy korántsem az alantasabb, sok esetben nehéz, ma úgy mondanánk, rendészeti, hivatalsegédi, feladatokkal bízták meg őket. Úgy tűnik, képviselői fontos és tekintélyes hivatalnak tarthatták.
A közösség szolgálói körébe a szakácsnő, a kocsis, a bakterok vagy vigyázók, a csőszök, az állatok (bivaly, bika, ló) felügyelői tartoztak. Ezek közül a kocsis, a csőszök, a vigyázók megtalálhatók a régi Geszten is.
A kocsisról már az 1720-as évek végétől tudunk. 1794-ben 18 rajnai forint 48 krajcár éves bért kapott, de nem tudjuk, hogy a biztosan létező természetbeni juttatása mekkora volt. A felsoroltakon kívül a XIX. században két levélhordót, s már a XVIII. század első harmadától hivatalosan bábát is fogadtak.
Külön kategóriába tartoztak a község őrei, köztük a hajdúk. A francia háborúk idején felbolydult a világ. 1812-ben a közrend védelmében úgynevezett hadnagy ispánt választottak, akkor éppen Bagdi Jánost. A hadnagy elfogadta a főbíró vezetését és felügyeletét. Megfigyelhető, hogy akkoriban a község belső társadalmában korábban nem tapasztalt feszültségek, felerősödő indulatok jelentkeztek. Ennek oka lehetett az éhezés, amely az egymást követő rossz évek csapásainak is a következménye volt. 1814-ben a Körös-völgyben akkora éhínség pusztított, hogy fűrészporból, zabdarából, tengerikóróból készült keverékből sütötték a kenyeret; igaz, Gesztre ez nem volt jellemző. 1815-ben viszont hatalmas árvíz pusztított a falu határában, tönkretéve a gabonát, 1816-ban pedig a már említett fekete fergeteg a juhállomány döntő részét elpusztította. Nem tudjuk, az ideges közhangulatot mi fokozta a tettlegességig. Talán szerepet kapott ebben az, hogy az adót és a só árát a király 1822-ben ezüstben kezdte követelni, s minden tiltakozás ellenére (ez volt az ismert 1822–23. évi vármegyei ellenállás időszaka) kitartott mellette, de tény, hogy 1822 novemberétől, 1824. október 10-ig gyújtogatás következtében tizenegyszer kapott lángra a községháza nádteteje. A padláson megégett az ott tárolt tizenkét köbölnyi búza és 75 köbölnyi zab. Statáriumot hirdettek, és minden hetedik háznál éjjel-nappal strázsa vigyázta a rendet.
Az őrökre máskor is szükség volt. A reformkor idején külön kis csapatot alkottak, a hadnagy ispánnak három „legénye” volt, akiknek kíséretében vigyázta a falu életét. Különösen sokat jártak akkoriban a kocsmába, hiszen legtöbbször a borbíró számadásaiban szerepelt a nevük; elvégre ott is rendnek kellett lennie.
Az eltelt másfélszáz évben a község gazdálkodása keveset, az arról készült számadások pontossága, differenciáltsága többet fejlődött. A bevételek (proventus) és kiadások (erogatio) pontosan soha nem egyeztek meg, néhány forintos hiány vagy maradvány többnyire mindig akadt. A számadásokat
a mindenkori földesúr inspectora ellenőrizte, észrevételeit a jegyzék végére írta. 1835-ben „azzal a megjegyzéssel [hagyta helyben], hogy a sok apró-cseprő áldomásokkal a község költségeit szaporitani s növelni szükségtelennek látom”. A reprezentációt bizony már akkor is nehezen lehetett rendszabályozni.
A napóleoni háborúk időszakában alig-alig növekedett a község költségvetése. A bíró hol 1583 magyar forintról (1726. év), hol 2024 rajnai forint 23 krajcárról (1727. év) adott számot, az összegben a portióra felvett pénz mellett a taxáé is beleszámíttatott. A hasonló jellegű 1794. évi számadásban 1533 rajnai forint 29 krajcár bevételt tudott kimutatni.
1801-től külön vált az adóbevétel, és azt külön terjesztették elő. Ezzel magyarázható, hogy a bíró által kimutatott bevétel az 1839. december 1-jei bevallás szerint mindössze 1193 forint tizennyolc krajcár volt.
A nagyságrendek szemléltetése kedvéért bemutatjuk az adókból, bérleményből származó bevételek 1802. évi perceptori elszámolását. Eszerint a portio 763 forint 37 krajcár, a puszta árenda 691 forint 47 krajcár, a taxa (házbér, füst vagy kéménypénz) 116 forint, királyi dézsma 47 forint kilenc krajcár, pascum (belső legelő bére): hét forint tizenhat krajcár, összesen 1625 rajnai forint 48 krajcár volt.
A kiadásokat – egy másik év (1806) példája alapján – az alábbi rubrikák szerint mutatták be az esküdteknek:
rajnai Ft
krajcár
1. A Helység adóját eképpen fizettek:
1216
29
2. A Helység Conventiósait igy fizette:
98
42
3. A Királyi Dézsma árendáját igy administrálta:
20
13
4. A helység közönséges szükségére tett költség:
21
50
5. A Helység szekeréhez tett költség:
14
45 1/2
6. A Helység dolgaiban széllyel járók költsége:
8
49 1/2
7. Különb-különb féle költségek:
11
21
8. Az italbéli költség költség:
13
53
9. Leg utóbb tett költség":
1
59
Összesen:
1408
04
 
A szervezeti keretek, a hatáskörök a feudális korban sokat nem változtak. A polgári korszak közigazgatási reformját Tisza Kálmán miniszterelnök 1882-ben fejezte be. A közigazgatás szervezete a nagyközséggé nyilvánított faluban egészen a Horthy-korszak végéig a következőképpen alakult. A lakosok közösségbe történő felvételükért vagyonuk arányában három– nyolc forint közötti összeget fizettek, s ezáltal választóvá és választhatóvá váltak.
A községi szabályrendelet szerint a húszfős képviselő-testület felét háromévenként választották. A másik fele a legnagyobb adófizetőkből, a virilistákból került ki, akiknek tagságát évente felülvizsgálták. A tisztikar a bíróból, a törvénybíróból (másodbíró), a négy esküdtből, a pénztárnokból és a községi jegyzőből állt. A segédszemélyzetet a szülésznő és a halottkém alkotta. A szolgák közé egy községi cseléd tartozott.
A rend fenntartását „régi időkből fenn maradt egy lármás hadnagyból” és hét, hetenként egy napra szolgálatra kötelezett falusi férfiből álló csoport felügyelte. Ez utóbbi feladatot 1896-tól megszüntették, és helyette két állandó községi szolgát alkalmaztak. 1895-től két éjjeliőrt is felfogadtak egy-egy évre, akik százhúsz-százhúsz forintot kerestek. Több falu közösen foglalkoztatott egy körorvost, akinek havonta egy napot kellett a faluban rendelnie, s a szegényeket ingyen, a gazdagabbakat megszabott díj ellenében gyógyította.
A község vezetőinek és alkalmazottainak tiszteletdíjai
Tisztség
Fizetség
1887-ben
Fizetség
1903-ban
Fizetség
1926-ban
Egyéb járandóság
(1887-1926)
Főbíró
45 forint
156 korona
120 pengő
 
Jegyző
210 forint
816 korona
állami fizetési
osztály szerint
25 hold szántó
(1926-tól 15 ka-tasztrális hold), kaszáló és legelő jövedelme, lakás (1926-tól aljegyző is)
Törvénybíró
12 forint
 
32 pengő
 
Négy esküdt
24 forint
 
64 pengő
 
Pénztárnok
(adószedő)
 
 
120 pengő
 
Lármás hadnagy
8 forint
 
 
 
Községi bába
 
 
60 pengő
8 napon túli kezelésért külön díjszabás szerint
Halottkém
12 forint
 
16 pengő
esetenkénti díj
Közgyám
25 forint
 
16 pengő
 
Gátbíró
 
16 pengő
 
Községi cseléd
(egy-egy fő)
50 forint
280 korona
 
külön döntés alapján
Körorvos
150 forint
 
állami fizetési
osztály szerint
 
Toronyőr
(egy-egy fő)
 
144 korona
 
 
 

Geszt XVIII. századi pecsétje egy bírói számadáson

A XIX. század második felében a pecséten is megjelent a Fekete Geszt felirat

A falu bírája és családja az 1920-as években

Nagy Sámuel előbb rektor, majd 1790-től 1827-ben bekövetkezett haláláig a település nótáriusa, egyszersmind történetírója volt. Krónikája több átiratban terjedt a lakosság körében

Makai István Homok-kerti csősz krumpliszedés közben 1938 körül

A bíró számadáskönyvének részlete 1792-ből

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages