Hadak útján, szánandó állapotban

Teljes szövegű keresés

Hadak útján, szánandó állapotban
Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csatavesztés után „a versengés és harcok alatt kimondhatatlan zavar és nyomorúság terjedt el az országban – állapította meg Lehoczky –, miért is Zápolya, midőn a felvidékkel együtt Munkács birtokába jött, e tájat szánandó állapotban találta”. Szapolyait I. János néven választották királlyá (1526–1540), a mohácsi vész évének végén a Habsburg trónigény alapján I. Ferdinándot is uralkodóvá emelte (1526– 1564) a magyar rendek másik fele. Az utóbbi fegyveres erővel igyekezett megszerezni az országot, csapatainak sikerült elfoglalni a nyugati tájakat, de az északkeleti részek, köztük Munkács vára és Erdély – I. János király egyik hívének 1528. szeptember végén Sárospataknál kivívott katonai győzelme után –, Szapolyai kezén maradtak.
A következő évben, 1529-ben I. János király a munkácsi váruradalmat somlyói Báthory Istvánnak (1477–1534), egyik legbensőbb hívének, a következő évtől erdélyi vajdának adományozta hű szolgálataiért, illetve Szatmárnémeti városáért cserébe. Báthory korábban, 1526-ban már munkácsi várnagyként működött, ezután a tartozékaival együtt a haláláig birtokolta a domíniumot. Az ekkor ismét az uralkodóé, I. Jánosé lett, de ténylegesen Büdy Mihályé, zálog címen, illetve haszonbérben, amelyet Mária özvegy magyar királynénak fizetett.
Az oklevelek szerint Bereg vármegye már a XIV. században négy szolgabírói járásra volt felosztva, amelyeknek a XVII. századig azonban nem volt földrajzi nevük. A járásokat négy évszázadon át az azokat éppen vezető szolgabírákról – a megyei nemesség választott bíráiról, esetünkben egy adott közigazgatási terület irányítóiról – nevezték el. Gát a porták 1530. évi hatósági adóösszeírásakor Guthy Benedek járásához – ekkor itt a települések száma 33 – tartozott. 1567-ben Kerepeczy Lukács processus (szolgabíró) irányította a már 61 lakott helyet magába foglaló járást, régiesen kismegyét. Közben Ferdinánd király az ország keleti részeinek is a megszerzésére törekedett. 1540-ben már Munkács is a birtokában volt. Buda 1541. augusztus 29-i török kézre kerülése után a szultán Izabella királynét és Fráter Györgyöt bízta meg Erdély, a Tiszántúl és a Temesköz kormányzásával. 1551-ben tett szolgáltaiért Petrovics Péter temesi ispánnak – Ferdinánd nevében – Munkács várát és a hozzá tartozó uradalmat adták a királyi biztosok. Az új birtokos négy év múlva egyik, 1555-ben Lugoson kelt oklevelének bevezetőjében így tudatta kilétét: Nos Petrus Petrovicz de Suraklyu, comes ac Dominus in Munkacz, vagyis hogy ő Munkács földesura. Gát és a szomszédos falvak lakói ebben az időben, a XVI. század közepén különösen sokat szenvedtek az átvonuló különfé-le ellenséges hadaktól. A település az 1552. évi adóösszeírás szerint teljesen elpusztult, de a következő évben a feltehetően a mocsár védelmébe menekült lakosok visszatértek, és újjáépítették lakhelyüket. 1553-ban húsz család lakott Gáton, az akkor még katolikus helyi papnak, a plébánosnak kilenc kalangya búzát kellett adjanak évente dézsmaként.
Az 1556. október 25-én Kolozsváron tartott országgyűlés János Zsigmond erdélyi fejedelem (1556–1571) kiskorúsága idejére anyja, az özvegy Izabella királyné kezébe adta az országrész kormányzását. Ferdinánd király a munkácsi váruradalmat – a tartozékaival együtt – kénytelen volt visszaadni Izabellának. 1557 elején Ferdinánd egyik alvezére, Forgách Simon Munkácsot akarta elfoglalni, de a várat Izabella hűséges várnagyai, Nagylaki Mátyás és Cheythy (Csejthy) Péter keményen védték katonáikkal. Ezekben az években az újratelepült Gát falu lakói sem élhettek nyugalomban. 1566 végén a Tokaj várát ostromló János Zsigmondot a török szultán parancsára segítő krími tatár kán serege visszavonulásakor a községben tizenegy és fél telket elpusztított, és tulajdonosaikat – számukat nem ismerjük – magával hurcolta. A Bereg vármegyei porták és birtokosok hatósági összeírását tartalmazó jegyzék szerint – melyről Lehoczky monográfiájából tudunk – a tatárok ekkor 47 falut és két várost, Beregszászt és Mezővárit dúlták fel.
A következő évtizedekben gyakran változtak a munkácsi vár és a hozzátartozó domínium urai, akik mint zálogbirtok után évi meghatározott összeget fizettek érte a királynak. Birtokosai sorban: Mágocsy (Mágóchy) Gáspár (1514?–1587) főnemes, majd unokaöccse, Mágocsy András (?-1586), ezután Rákóczi Zsigmond gróf, aki úgy jutott hozzá, hogy feleségül vette az előbbi özvegyét, Alaghy Juditot. 1603-ban már Mágocsy Ferencnek (1582?–1611), András fiának a használatában volt. 1605-ben Bocskai István erdélyi és magyarországi fejedelem (1605–1606) birtokába került Bereg, valamint Ugocsa, Szatmár vármegyével, a Partiummal és Erdéllyel együtt, amelyet az 1606. június 23-i bécsi béke is megerősített. Ez év december 29-én Bocskai Kassán elhunyt, a várat és uradalmát az 1608. évi XXII. törvénycikk ismét elidegeníthetetlen koronai jószágnak, azaz királyi birtoknak nyilvánította, de Mágocsynál maradt zálogbirtokul.
Az 1611-ben váratlanul elhunyt Mágocsy Ferenc – aki kassai kapitány volt – gazdag özvegyét, Dersffy Orsolyát Esterházy Miklós (1583–1645) gróf vette feleségül, megalapozva a família galántai ágának vagyonát. A házaspárt 1612-ben ünnepélyesen beiktatták az uradalom birtokába, egy évtized múlva azonban Esterházynak vissza kellett szolgáltatnia a domíniumot az uradalkodónak. Ennek oka, hogy az 1621. december 31-én a morvaországi Nikolsburgban, a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) és II. Ferdinánd király (1619–1637) követei által megkötött békében Bethlen a hét felső-magyarországi vármegye között a maga életére megkapta Bereget is.
A feljegyzések szerint 1623. február elején Bethlen rövid ideig a munkácsi várban tartózkodott, amikor megerősítette tisztségében Petronius munkácsi görögkeleti püspököt. A domínium csak rövid ideig volt a fejedelem tulajdonában, mert azt második feleségének, Brandenburgi Katalinnak (1604–1649) adományozta, ezt Ferdinánd király is jóváhagyta.
Bethlen végakaratában özvegye mellé tizenkét tanácsost, illetve testvéröccsét, Bethlen Istvánt (1580 körül–1648) rendelte a kormányzási feladatok ellátására. Katalin 1630-ban áttért a katolikus hitre, és a férjétől örökölt felső-magyarországi várakat II. Ferdinánd király kezére igyekezett juttatni. Tervét az erdélyi és a magyarországi hajdúk közös katonai fellépése hiúsította meg. Munkács várának megszerzését Balling János (?–1645), az erőd főkapitánya és az uradalom főnöke, Bethlen István parancsára és Kemény Jánossal (később, 1660–1661-ben Erdély fejedelme) összejátszva megakadályozta.
Még ebben az évben, 1630. szeptember 21-én az erdélyi országgyűlés Kolozsváron lemondatta Katalin fejedelemasszonyt, aki Munkácsot és az uradalmat a maga számára igyekezett megtartani. Balling várkapitány azonban ellenállás nélkül megnyitotta a vár kapuit I. Rákóczi György, az új erdélyi fejedelem (1630–1648) előtt, aki az erősséget és birtok tartozékait – mely ekkor már négy városból és 148 faluból állt – 1631. április 13-án vette tulajdonába a Katalinnal kötött egyezséggel.
A király, II. Ferdinánd – a kincstárba befizetett százötvenezer birodalmi tallér, azaz kétszázezer magyar forint ellenében – Rákóczinak és feleségének, Lorántffy Zsuzsannának (1600 körül–1660), valamint két gyermeküknek, ifjabb Györgynek és Zsigmondnak adományozta a munkácsi uradalmat. A fejedelem nagy építkezésekkel bővítette, erősítette az Északkelet-Magyarországon földrajzi és politikai kulcshelyzetben lévő várat. Ekkor alakították ki a várhegy alján, a (Vár)Palánka falut is magába foglaló védelmi vonalat, az úgynevezett Rákóczi-sáncot.
Az erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György Gyulafehérváron 1648. október 11-én elhunyt, idősebbik fia, az 1642-ben megválasztott II. Rákóczi György lépett trónra, aki 1660-ig uralkodott. A munkácsi váruradalmat azonban az özvegy fejedelemasszony, Lorántffy Zsuzsanna igazgatta tovább.
A Beregszászon székelő vármegyei törvényhatóság 1647–1648-ban falvak szerinti összeírást – ez a domíniumra is kiterjedt – rendelt el Bereg vármegyében. A lajstromban Gát az 515. szám alatt, a 138–139. oldalon szerepel, de az iratnak ezek az oldalai megrongálódtak, nehezen, illetve egyáltalán nem olvashatók. Csak a faluban akkor élők vezetéknevei maradtak fenn. Ezek között a leggyakoribb a Bak, Bakos, Hő és Bálint. Annyit megjegyzünk, hogy az említett ok miatt meg nem ismerhetett adatok minden bizonnyal hasonlóak azokhoz, amelyeket egy évvel később, 1649-ben a munkácsi uradalom által készített s alább majd közölt jegyzék tartalmaz.
Az özvegy fejedelemasszony Cseh Mihály nevű udvarbírájával íratta öszsze uradalma jobbágyainak vagyoni helyzetét, így keletkezett a – Lehoczky szavai szerint – „szép betűkkel s hibátlan magyar nyelven szerkesztett, 331 fél-ívnyi lapból álló mű”. A domíniumhoz ekkor négy város és 142 falu tartozott, és az utóbbiakat hét kerületre osztották. Gát – feltételezésünk szerint – a kilenc községet összefogó bártházi vagy a hat falut irányító lucskai körzet része lehetett. Az 1649. évi lajstromban csak a férfiakat, illetve a fiaikat – a nőket és a leányokat nem! – vették számba, vagyonukat is feljegyezve. Rögzítették a census (díj) és az arenda (bérlet) nagyságát, amelyet a jobbágyok adóként, a házhelyek alapján fizettek.
Gáton ekkor 46 jobbágyot, 51 fiút, egy lovat, 147 ökröt, 31 tinót, 96 tehenet, 453 sertést és 86 méhkast jegyeztek fel. A falu főbírója ez időben Lőrincz János, esküdtje Márton András. A községből a munkácsi várban szolgált hetes drabantos katonák Anda, Járó, Horváth, Hő, Bak és Bakos – hetente kapták zsoldjukat –, és ugyancsak a várban volt puskás vitéz Bakos Mihály. A jobbágyok között ekkor összeírtak két cserépcsinálót, huszonegy marhást és gyalogszerest, valamint négy özvegyet. Ezenkívül öt pusztahelyet, azaz megműveletlen földterületet.
Az összeírás szerint a pap háza és a templom korábban parasztfundusok (paraszttelkek) voltak, amelyeket – Lehoczky szerint – „szegény Gábriel fejedelem” (Bethlen Gábor) adományozott parókiának és templomnak. Ekkor a Gáton átfolyó Szernye – mai nevén Mérce – patakon már állt egy malom, őrlési teljesítményének egyharmadát a molnár, kétharmadát a munkácsi vár használta. Az építményen felül volt a híd, amelyet viszont a szomszédos Dercen falu lakosainak kellett karbantartaniuk, illetve szükség esetén újjáépíteniük. A nem falubeli, idegen jobbágyoknak, ha arra a maguk dolgában jártak, az átkelőn négy pénzt kellett vámul fizetniük, így a híd éves jövedelme elérte a hét-nyolc forintot. A Szernye-mocsárt ebben az időben is halban különösen gazdag helyként tarthatták számon, mert a domínium már régóta megtiltotta a környező falvak jobbágyainak az ingovány vizeiben a hálóval való halászatot, és magának igyekezett megtartani a zsákmány túlnyomó részét. A gátiak is csak kasokkal – vesszőből font kosarakkal – foghattak.
A gátiaknak szántóföldi termésükből – régiesen: vetéseikből – a király udvartartása számára tizedet kellett adniuk. A földesurat megillető kilenced helyett a munkácsi várba minden pénteken hatvan darab, fél-fél singes (egy sing = 62 centiméter)csukát voltak kötelesek felvinni. A falusiak azonban az utóbbit nem mindig szolgáltatták be, ezért a pénteki halért később – megváltásként – évenként 52 forintot fizettek. Halászó vizük a Szernye folyó volt, amelyben ugyancsak kasokkal foghattak halat. (Hiába állították a jobbágyok, hogy hajdan a gáti malom gödrén aluli vizen, hálóval is szabadon űzhették a halászatot.) A szomszédos Kerepeci-erdő – melynek a XIX. század végén már alig volt nyoma – az 1649. évi összeírás szerint „a makkja miatt tilalmasban tartatott” a falu jobbágyai számára.
Az uradalom Beregszászon lévő, Bocskor nevű szőlőtábláját is a gátiaknak kellett művelniük, más falvakból odarendelt ruszin jobbágyokkal együtt. A római katolikus egyház három főünnepén – karácsony, húsvét és pünkösd – három hordó urasági bort tartoztak kimérni. Karácsonyi ajándékul emellett az egészhelyes telkek gazdái egy, a félhelyes porták fél köböl zabot voltak kötelesek beszolgáltatni a váruradalomnak, egyéb kisebb ajándékok mellett.
Gát lakosai ekkor is többnyire magyar nevűek: Király, Lőrincz, Gara, Turi, Botos, Pál. A parasztok vitás ügyeiben először a falusi bíró hozott döntést, amely ellen a jobbágyok az uradalom úriszékéhez fellebezhettek. Gáton is gyakran előfordultak perpatvarok a XVII. században – erről szólt Sas Andor, a Munkács város levéltára anyagát bemutató forrásfeldolgozásában.
A mindössze tizenkét évig uralkodó II. Rákóczi György erdélyi fejedelem apja nyomdokain erőteljes Habsburg-ellenes politikát folytatott. Hatalmának megerősítésére a lengyel korona megszerzésére törekedett, ezért 1657. január 6-án hadjáratot indított Lengyelország ellen, a Toronyai-hágón kelve át az Északkeleti-Kárpátokon. Június elején a védtelenül hagyott Vereckei-hágón át a Rákóczi-birtokokra tört egy negyvenezer fős lengyel sereg. Felégette Munkács városát, a várat azonban nem tudta bevenni, Beregszászt és a környező falvakat – közte Gátot is –, és ugocsai és máramarosi települések sorát is felperzselte, lakosságuk nagy részét lemészárolta.
A munkácsi uradalmat II. Rákóczi György 1660. június 7-én bekövetkezett halála után özvegye, somlyói Báthory Zsófia (1629–1680) örökölte. A fejedelemasszony fiával, I. Rákóczi Ferenccel (1645–1676) magyarországi birtokaira költözött. Négy évvel a megtorló lengyel hadak betörése után, 1661-ben Gulácsy István Bereg vármegyei alispán és Földessy István táblabíró a járásokat irányító négyszolgabíróval végzett felmérése mindöszsze 31 és egynegyed portát talált a munkácsi uradalom területén.
1666. március 1-jén I. Rákóczi Ferenc feleségül vette Zrínyi Ilonát (1643– 1703), a költő és hadvezér Zrínyi Miklós (1620–1664) unokahúgát. Rákóczi ezután kapcsolódott be a Wesselényi-féle, Habsburg-ellenes főúri öszszeesküvésbe, amelyet anyja, Báthory Zsófia élesen ellenzett. Az özvegy fejedelemasszonynak császárhűségével, buzgó katolikusságával, és főként a négyszázezer forint váltságdíj révén sikerült megmentenie fiát, I. Rákóczi Ferencet, aki 1671. február 21-én amnesztiát kapott I. Lipót királytól (1657–1705). A hűtlenségi per lefolytatása után az összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Miklós öccsét, Zrínyi Pétert (1621–) horvát bánt, sógorát Frangepán Ferenc (1642 vagy 1643) horvát kapitányt és Nádasdy Ferenc (1625 körül) orszábírót fej- és jószágvesztésre ítélték, és mindhármukat 1671. április 30-án kivégezték. Báthory Zsófia ezután még nagyobb erővel üldözte a protestánsokat, a prédikátorokat és a diákokat. A bujdosók megtorlásul Bereg vármegyében elsősorban az ő falvait, jószágait pusztították, mert őt okolták azért, hogy a férje – szerintük – Lipót királyhoz pártolt.
1676. július 8-án I. Rákóczi Ferenc fiatalon, mindössze 31 évesen elhunyt, ezután csaknem másfél évtizedig Báthory Zsófia irányította a munkácsi uradalmat is. Élete végén teljesen jezsuita befolyás alá került, és szembefordult menyével, Zrínyi Ilonával. Anyósa halála után az erélyes Zrínyi Ilona azonban nemcsak megőrizte gyermekei – II. Rákóczi Ferenc (1676– 1735) és nővére, Julianna Borbála (1672–1717) – örökségét, de 1680. június 30-án megeskette a munkácsi vár őrségét is a maga és gyermekei hűségére. Ezután azt is megakadályozta, hogy az erődbe német katonaságot helyezzenek el.
A hatalmas Rákóczi-birtok úrnője, Zrínyi Ilona, 1679 végén találkozott először személyesen beregszentmiklósi kastélyában gróf Thököly Imre (1657–1705) protestáns nagybirtokossal. A főurat az előző évben a császári üldözések elől bujdosó katonák a vezérükké választották. Thököly – zömmel a belőlük szervezett kuruc sereggel – rövid idő alatt felszabadította Felső-Magyarországot a császári befolyás alól. 1679 őszén, a bécsi udvarral kötött fegyverszünet után Thököly serege Ung és Bereg vármegye településein – köztük Gáton – kapott téli szállást. A következő évben is folytatódott a Habsburg-ellenes harc, az újabb fegyverszünetek után 1680, majd 1681 telén is az előbbi két vármegye, valamint Ugocsa és Szatmár volt a kuruc csapatok szálláshelye. Közben Zrínyi Ilona kieszközölte, hogy I. Lipót király beleegyezzen Thökölyvel kötendő házasságába. Az esküvőt 1682. június 15-én tartották Munkácson, amely megerősítette a kuruc sereg vezérének hatalmát, és az óriási kiterjedésű Rákóczi-birtokok a függetlenségi harc támaszává váltak.
Még ebben az évben Thököly utasítására összeírták a munkácsi uradalmat, és intézkedéseket tettek jövedelmeinek a növelésére. Ekkor mindöszsze 56 portát vettek számba, és a megjegyezték: a kapuk számát békésebb időben állapították meg „mikor a jószág többnyire ép volt, de most elszegényedvén s elpusztulván”. Ezért Thököly számos intelemmel látta el gazdatisztjeit. Közben a források szerint 1672-ben Gáton Hő György volt a főbíró és Balázs Máténé a falusi bába. Ebben az időben a malom felőli ágon, a Szernye vizén (e folyó mai neve Mérce) álló gáti hídon – melynek fenntartása, mint említettük, a derceni jobbágyok kötelessége volt – a más településekről való parasztok, valamint az utasok négy pénzt voltak kötelesek fizetni egy-egy átkelésért. Az előbbi korszakban a gáti hídvám évenkénti jövedelme elérte az átlag nyolc forintot. (1682-ben az adatok szerint a pénzszedő hely rossz évet zárt, az évi bevétele hat forintra csökkent.)
Thököly már az esküvőjét követően megkezdte a vár megerősítését, illetve az erőd feltöltését élelemmel az uradalom falvaiból, hogy – immár a törökkel szövetségben – folytathassa a Habsburgok elleni harcot. Munkácsról indította újabb hadjáratát Kassa, majd Fülek elfoglalása után az utóbbi várában IV. Mehmed szultán (1648–1687) rendelete alapján Ibrahim pasa – I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem (1661–1690) jelenlétében – Thökölyt kikiáltotta Magyarország királyává, majd átadta neki a szultán által küldött uralkodói jelvényeket. Ezután is csak fejedelemnek neveztette magát, és továbbra az oszmán birodalomra támaszkodva folytatta harcát a magyar függetlenségért. Kudarcát az okozta, hogy a török hadak nem tudták elfoglalni Bécset, sőt a szövetséges seregek törökellenes hadjáratot indítottak. 1685 őszére a császári-királyi hadak túlereje felmorzsolta a kuruc csapatok ellenállását. A hódoltsági területre húzódó Thökölyt a váradi pasa, Ahmed azzal a szándékkal fogatta el Nagyváradon, hogy a bécsi udvarnak kiszolgáltatva békét vásárol a vezérért.

Bereg vármegye címere: szőlő, makk, medve, két hal

II. Rákóczi Ferenc pecsétnyomója (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT