Ünnepnapok, szép szokások

Teljes szövegű keresés

Ünnepnapok, szép szokások
Szinte minden jelentős ünnepnap az egyházi liturgiához kapcsolódik Földeákon. A karácsony a legnagyobb köztük mind a mai napig. Ilyenkor lehetőség adódott a szétszóródott család tagjainak találkozására és arra, hogy akik haragot tartottak, megbocsássanak egymásnak. A földeákiak a karácsonyt az advent ájtatos hangulatában várták. A böjtidőt szigorúan megtartották, csak zöldségféléket és korpaciberét fogyasztottak.
A szentestéhez több szokás kapcsolódott. Az asztal alá szakajtót helyeztek, ebbe búzát, kukoricát, napraforgót és egy kéve szénát tettek, amit csak a vízkeresztet követően vetettek az állatok elé. Így a jószágok megáldott takarmányt ettek, ettől remélték, hogy védve lesznek az elkövetkezendő évben a betegségektől és a rontásoktól.
Néhány házban szokás volt, hogy gyümölcsöket tettek a kosárba, amit aztán a család tagjai fogyasztottak el január hatodika után.
Az olyan házaknál, ahol eladósorban lévő leány élt, a kútba piros almát dobtak, amit újév napján halásztak ki. Ettől remélték, hogy a leány arca szép pirospozsgás lesz, és hamar megakad rajta a legények szeme.
A házasuló korba ért legények is készültek a szentestére. Luca napján éjfélkor tizenhárom féle fából elkezdték készíteni a lucaszéket. Ezen huszonnegyedikéig mindennap dolgoztak valamennyit, mert csak így érhették el a kívánt hatást. Szenteste a nagymisére magukkal vitték a széket, amelyet a templomban a megfelelő helyre kellett helyezni. A hagyomány szerint, ha jól készítették el a Luca székét, a szentmise végére megtudták, melyik leány lesz a jövendőbelijük. A Luca széke arra is jó volt, hogy megmutassa: ki a boszorkány a faluban, hiszen az éjféli misén mindenki megjelent.
A karácsonyfa állítása csak a XIX. század végén jött szokásba Földeákon. A betlehemezés szintén a századfordulón vált hagyománnyá. Kezdetben a fiatalok, később már csak a gyerekek járták. A pásztorok subába és báránybőr kucsmába, az angyalok fehér ruhába öltöztek. A két világháború között szinte minden kisiskolás részt vett a játékban. Dehény Lajos községi tanító gyakoroltatta be a játékot, nem egy esetben évenként négy-öt gyermekcsoporttal.
A karácsonyhoz kötődik az orovicsolás szokása. Ezt az aprószentek ünnepe alkalmából játszották. December 28-án emlékeztek meg a Heródes által megöletett kisdedekről. A gyerekek virgácsot készítettek, és így járták végig a házakat. Mindenhová betértek, a háziakat megvesszőzték, közben azt kérdezték: „Orovics, dávics! Hányan vannak az aprószentek? / Száznegyvennégyezren, vagy még annál is többen.”
A szilveszter és újév a szolgák és béresek legnagyobb ünnepe. Ilyenkor telt ki a szolgálatban töltött esztendő, ekkor kapták meg a kommenciót: bérüknek megfelelő gabonát és állatokat. Ezen a két napon nem parancsolt nekik senki, ilyenkor a maguk uraként éltek.
Az évbúcsúztató a hálaadással kezdődött, majd az újévbe átnyúló mulatozással folytatódott. Ekkor, ha tehették, malacot ettek, mert az előrehaladva túr, előre viszi a szerencsét. Hasonló megfontolásból nem fogyasztottak baromfit: nehogy az visszakaparja az elmúlt évet. Az eladósorban lévő leányok megpróbálták megjósolni jövendőbelijük kilétét. Gombócokat gyúrtak, mindegyikbe egy-egy kiszemelt legény nevét tették, a víz tetejére elsőnek följött gombócban levő név lett a kiválasztott. Szilveszter éjszakáján, miként másutt, ólmot öntöttek. A padlóra kifolyatott ólom megszilárdulása után próbálták megfejteni a kapott alakzat jelentését.
Vízkeresztkor, január 6-án minden család elment a vízszentelésre. Minden ház ajtaja mellett ott lógott a szenteltvíztartó, hogy a belépő látogatók megszentelhessék vele magukat. A szenteltvíz elengedhetetlen kelléke volt az összes házi gyógymódnak is. Vízkeresztkor, azaz a Háromkirályok napján ünnepi játékot adtak elő a gyerekek. Fehér ruhába öltöztek, kezükben ezüstszínű csillaggal mindenhova betértek, és énekkel köszöntötték a háziakat: „Ma van a három király napja, oldal, kolbász, szalonna / Pásztoroknak jó volna, ha az asszony adna, / Zörgetik a kulcsot, pénzt akarnak adni, / Ha garast adnak, meg fogom köszönni, / Ha piszkafát adnak, el fogok szaladni.”
Természetesen sehonnan sem engedték őket üres kézzel távozni.
A nagy hidegek elmúltával jött a télbúcsúztató ünnep: a farsang. Három napig tartott, mindhárom napon különböző módszerekkel próbálták megjósolni a várható tavaszi és nyári időjárást. Ez volt a közösségi mulatozás ideje. Az tréfásabb kedvűek maskarákba öltöztek és így riogatták a helybélieket. Zeneszóval vonultak végig az utcákon, majd a nagykocsmában hajnalig tartó bálokat rendeztek.
Húsvétot, Jézus feltámadásának ünnepét a nagyböjt előzte meg. A megkezdése előtti héten, kövércsütörtökön húsos, zsíros ételeket fogyasztottak, hogy legyőzzék a hús kísértését az elkövetkező időkben. A nagyböjt hamvazószerdán kezdődött és hat hétig tartott. Ez idő alatt nem fogyasztottak húsféléket, nem tartottak mulatságokat. A böjtöt legszigorúbban nagypénteken tartották, ilyenkor a legtöbb helyen egyáltalán nem ettek főtt ételeket.
Virágvasárnap a pálmaágat helyettesítő barkás felvonulást rendeztek.
A megszentelt ágakat hazavitték, és a házi szentképeket díszítették velük, hogy elkerüljék őket a rontások és elemi csapások.
Nagycsütörtökön elnémultak a harangok, és a feltámadásig a templom tornyába felszerelt kereplő hívta imára a híveket. Nagyszombat délelőttjén a feltámadást jelző harangszó idején a ház asszonya körbeseperte a házat, és közben azt kiabálta: „Kígyók, békák szaladjatok, / A háztól távozzatok, / Megszólaltak a harangok!”
Ezzel a ház körüli kártevőket igyekeztek elriasztani.
Az esti körmenetre mindenki ünneplő ruhát öltött, a házak ablakában pedig gyertyák égtek. A körmenet után a falubeliek a templomba vitték megszentelni a húsvéti ételeket, és csak ezután ettek a sonkából és a tojásból.
Húsvéthétfő már nem virradt ilyen ünnepélyes hangulattal. Hajnalban elkezdődött a locsolkodás. Földeákon az 1870-es években kezdett a szokás elterjedni. A falu a leányok sikítozásától lett hangos. A legények ünneplőbe öltözve, virágos kalapban járták a falut, és a gémeskútból vödörrel felhúzott vízzel alaposan megfürösztötték a leányokat. Amelyik leány félt a hideg víztől, a padláson próbált menedéket keresni, általában kevés sikerrel. A legények onnan is lehozták, és számíthatott arra, hogy lényegesen több vizet kap a nyakába, mint ha nem próbált volna elbújni. Ha a leány véglegesen elmenekült a locsolók elől, a következő évben már el sem mentek hozzá, mondván: „El is hervadhatott tüllünk a másik húsvéton.” A locsolkodók vöröshagymafőzettel színezett tojást kaptak. Földeákon nem ismerték a tojásfestést.
Április végén már zöldült a gabona a határban. Szent György napján a falu népe kivonult a földekre, és könyörgő körmenetet tartottak, hogy ne verje el a jég és a vihar a termést. Úgy tartották: ha ekkor még kilátszik a nyúl a búzából, bizony gyenge termés várható. Április 25-én, Szent Márk napján szentelték meg a határt, és könyörögtek az Úrhoz a kedvező időjárásért. Ekkor megszentelt búzacsokrokkal tértek haza, amelyeket a házban és az istállóban akasztottak a falra, hogy védje meg őket és állataikat a betegségektől, valamint a csapásoktól. A szentelt búzának járványűző erőt tulajdonítottak.
Pünkösdkor a házakat virágokkal díszítették. Ilyenkor öltöztek be a kislányok pünkösdi menyasszonynak, látogattak el minden házba, és énekelték: „Mi van ma? Mi van ma? Piros pünkösd napja! / Boldogság szálljon e ház hajlékára!”
A XIX. század harmadik harmadától pünkösd másnapján rendezték meg a majálist. Vándorkomikusok szórakoztatták a földeákiakat. Zeneszó mellett különböző versenyszámokban – lepényevés, zsákban futás, kötélhúzás – mérték össze erejüket és ügyességüket a legények. A legjobbnak bizonyult versenyzőknek igen megnőtt a becsületük a falu szemében.
Pünkösdöt követte az Úrnapja megünnepelése. Ekkor tartották Krisztus testének tiszteletére a nagy körmenetet. A menet elején a fehér kötényes Mária anyák mentek, és vezették a fehér ruhába öltözött, leeresztett hajú Mária lányokat, akik a vállukon vitték a Szűzanya szobrát. A szobor előtt mentek az elsőáldozó leányok, virágszirommal hintették be az utat.
A rózsalakodalmat, az aratóünnepséget Oltványi Pál honosította meg Földeákon. A plébános 1871-ben ezerforintos alapítványt tett a földeáki rózsaünnep céljára. Az alapítvány céljául tűzte ki, hogy a kamatokból minden évben két leányt és két legényt húsz-húsz forintos erénydíjban részesítsen. A kiválasztás feltétele közé tartozott, hogy a fiatalok már legalább tizennyolcadik életévüket betöltsék, szorgalmas iskolába járók, őszinték, jámborok, feddhetetlen magaviseletűek és Isten házának rendszeres látogatói legyenek. A lányoknak még hajadonnak kellett lenniük és cselédsorból kellett származniuk, a legények a „szorgalmas és dolgos munkásokból és kaszásokból választandók”. Az alapítvány költségére kellett a lányok rózsakoszorúját és a legények bokrétáját elkészíttetni, továbbá a mulatság zenészeit felfogadni. Oltványi Pál a jó hangulat megteremtéséről is gondoskodott: „A férfi közönség részére némi ízesítő ital is szereztessék be.”
A jelöltek kiválasztását egy héttagú bizottság végezte. Tagjai: a plébános, a bíró, a kántortanító, a templomgondnok és a három Mária anya. A jutalombírák az ünnepet megelőző vasárnap ültek össze a fiúiskolában, és jelölték ki az erénydíjra érdemes fiatalokat. A kiválasztott ifjakat a templomgondnok értesítette, hogy a június 29-i ünnepségen feltétlenül jelenjenek meg. A készülődés azonnal megkezdődött. A lányoknak elkészítették a rózsakoszorút és a fehér menyasszonyi ruhát, a legényeknek a rózsabokrétát.
A rózsamenyasszonyokat és -vőlegényeket a koszorús párok, a megyei vendégek és a falu apraja-nagyja elkísérte a templomba, ahol a plébános megáldotta őket. A kitüntetett fiatalok a piactérre vonultak, itt az elkerített tánchelyen már húzta a zenekar. A táncot a templomgondnok az első Mária anyával nyitotta meg. A mulatság a csillagok feljöveteléig tartott.
A földeáki rózsalakodalom a falu környékén híres és kedvelt ünnepnek számított. A közeli városokból és falvakból is sokan eljöttek. Hiába tartották az aratási időszak kellős közepén, a sürgős munkák ellenére minden évben megrendezték, így vált igazi aratóünneppé, az aratók ünnepévé.
Az utolsó rózsalakodalom 1948-ban volt, az államosítások nyomán az alapítvány elértéktelenedett és a politikai változások miatt a hatóságok a későbbiekben nem engedélyezték megtartását.

Búcsú Óföldeákon az 1920-as években (József Attila Múzeum fotótára)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT