Nemesek árva faluja

Teljes szövegű keresés

Nemesek árva faluja
A Szárazér és a Batidai-sík mocsaraiból, vízjárta területeiből kiemelkedő magasabb fekvésű területen ellipszis alakban nyúlt el – ez állapítható meg a régészeti leletek alapján – a XI–XVII. századi település. Nevét egy írástudó emberről, Fyl (Fil) deáktól kaphatta. A helynév előtagja személynév, amely egykori tulajdonosára utalhat. Ez a személynév lehet a magyar fül (fil) testrésszel kapcsolatban álló, de lehet a latin Filipus „Philippus” (Fülöp: Filep) név tövének becézett származéka. A helynév utótagja pedig a deák („tanult ember”) köznevünk. A kis település neve írott formában először 1332-ben, Jacobus de Fyldyak királyi ember nevében tűnik fel.
A XV. század elejéig magáról a településről hallgatnak a források. Ekkor tűnik fel a Földeáki család itt honos birtokosként (1406. szeptember 14-én Jánost és Demetert királyi emberként említik az iratok). Néhány évvel később a Köz családról is olvashatunk – a névből ítélve valószínű, hogy a közrendből emelkedtek nemességre, a Földeákiakhoz rokoni szálak fűzhették őket. Ezt a tényt valószínűsíti, hogy amikor 1410 körül Földeáki Mihály lányát, Klárát be akarták iktatni Földeákon levő birtokrészébe, Köz Gergely fia Tamás ennek ellentmondott. A király törvényszéke elé idézték, de ott nem jelent meg, így feltehetően elvesztette perét. A két család rokonságát még bizonyosabbá teszi az 1415. május 18-án kelt oklevél, amely szerint Földeáki Köz Gergely fia Tamás, hosszas pörösködés után, a csanádi szentszék előtt Földeákon levő részéből kiadta a leánynegyedet Földeáki Jakab András nevű fiának, továbbá lányainak: Anasztáziának (Batidai Imrénének), illetve a Szeren lakó Bereczk nevű parasztember feleségének, Dorottyának. Az eddig említett családtagokon kívül még Miklós szerepel az iratokban – 1411-ben – mint királyi ember.
Alig ötven év elteltével már egész sereg nemesi családot találunk Földeákon. A csanádi káptalan 1448. október 7-én ellentmondás nélkül iktatta be Földeáki Nagy Mátyást és Katona Antalt Nagy Simon özvegyének, Dorottyának és Halasi Jakabnak elzálogosított részébe. A beiktatáson a következő földeáki birtokos szomszédok jelentek meg: Bak Benedek, Sárkány János, Imre fia Péter, Peremes János, Bak Domokos, Nagy János és Csatári Tamás. A királyi emberek ugyancsak földeáki birtokosok: Kis Gergely, Dékán László, Bessenyei Tamás és Denke András.
Az említetteken kívül 1450. január 31-én, a keresztúri tanúkihallgatáson Földeákról a következő személyek vettek részt: Szigeti István, Huszt Márk, Deák Péter, Aranyos Márton, Veres Benedek, Csillek Miklós, Furda János és Demeter, Prókátor Balázs, Szabó Benedek, Gergelyfi Illés és Csete Tamás. Valószínű, hogy a felsoroltak mind jobbágy nélküli egytelkes nemesek, akik maguk művelték földjeiket.
Később ismét újabb kisnemes családokkal találkozunk. 1470-ben tűnt fel Sarlai Péter, 1478-ban Szakálos János és Páncél Osvát, 1488-ban Pető Bereck szolgabíró, 1494-ben Damankosi Kelemen királyi ember, 1495-ben Gyöngyös György, 1497-ben Arczel vagy Arczol Tamás szintén királyi ember, akinek utóda, Péter 1561-ben már taddi birtokos. 1498-ban Essi vagy Ősi István szolgabíró, akinek már az apja, János is földeáki birtokos volt. 1499-ben az eddig is tekintélyes listát Nemes Antal, 1503-ban pedig Ökrös Benedek királyi ember neve gyarapítja.
Birtokváltozásokról csak száz évvel későbbről értesülhetünk. 1506. május 20-án Kemecsei Vadasi Péter Földeákon levő részében Pércsi Jánost és Ferencet testvéréül fogadta. 1519. december 4-én Törösdi Konya Lukács Földeákon levő részét leányának, Potenciának és férjének, Ládonyi Miklósnak ajándékozta. Ezen a birtokrészen Berlő Gergely gazdálkodott. Ládonyi nem vette azt ki a kezéből, sőt 1539. március 18-án meghatározatlan ideig kezelésében hagyta.
A XVI. században további új nevek bukkannak fel a település birtokosai sorában. 1512-ben Tiván Gergely, 1516-ban Poroszló (Lictor) György, 1516-ban Bakos Miklós (későbbi szolgabíró), 1525-ben Bodócz Péter, 1537-ben Lőrinczi János és 1546-ban Szabó Máté földeáki nemesek azok, akik többször királyi emberként szerepeltek, és a megye életében is részt vettek.
Az 1552-ben megindult török hadjáratot megsínylette Földeák is. 1555-ben nem lehetett egyetlen jobbágy portáját sem megadóztatni (igaz, az adórovó már azt is feljegyzi a lajstromába, hogy a falut nemesek lakják). A temesvári török defterdár (adószedő) 1557–58-ban harminc házat és bennük a következő lakókat írta össze: Ábrányi Máté, Bod Miklós, Bakos Antal és István, Cseh Orbán, Ercsei Imre, Fogas Imre, Gál Antal, Gambró Ferenc, Gergelyfi Péter, Halas Ferenc, Kasos Demeter, Kazdag András és Bálint, Kolos István, Komsa Miklós, Kozma Geljén, Lantos Márton, Lelei Bálint, Leszenyei István, Lorba István, Nagy Benedek, Nagy János (2), Szabó Dénes és Gergely, Szeges Lukács, Toldi Mátyás, Tót Jakab és Vadalocs Pál.
A falu bírója 1558-ban hat forint adót szállított be a gyulai várba. 1564-ben már csak három porta fizetett összesen három forint harminc dénárt. 1564-ben Toldi Mátyásnak, Halas Ferencnek, Szabó Dénesnek és Sárkány Jánosnak volt egy-egy portája. 1564-ben megint csak nemeseket talál az adórovó, de neveiket nem sorolta fel.
1596-ban Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem Prágába utazott I. Rudolf királyhoz, hogy megtárgyalják a török elleni háború további folytatásának terveit. A Temes vidékén kezdődtek meg a csatározások. A kezdeti sikerek után az új temesi pasa gyors ellencsapásra szánta el magát. Magához szólította a Győr környékén telelő tatárokat, akik tűzzel-vassal pusztították végig a vidéket, amely az előző esztendőben erdélyi kézre került. A lakosokat legyilkolták, rabságba hurcolták. Ez a tatárdúlás semmisítette meg Földeákot a Körös–Tisza–Maros-köz településeivel együtt. Puszta hely lett belőle, s majd csak jó ötven év múlva kezd újra betelepülni.
Valószínű, hogy makói és vásárhelyi református magyarok szállták meg a XVII. század közepén az elpusztult Földeákot. 1647-ben már lakott helyként említi újra a szegedi gvárdián. Földesura nem lévén lakói szépen gyarapodtak, saját bírót és tanácsot választhattak, sőt 1658-ban már pecsétet is vésettek, amelyen az évszámon és a „fuldeak: nemes: peczeti” köriraton kívül kardot tartó kar volt látható. Az egyre szaporodó birtokkövetelőkkel szemben oltalomért a pozsonyi kamarához fordultak, és ennek fejében évenként halakból álló adófizetést ajánlottak fel.
E viszonylag békés időszaknak hamar vége szakadt. Wesselényi Ferenc nádor, nem tudva, hogy a falu a kamara birtoka, eladományozta azt 1662-ben gróf Balassa Imrének, akit a garamszentbenedeki konvent ellentmondás nélkül beiktatott. Később kiderült, hogy a földeákiakat az iktatásra meg sem idézték, és így azt sem tudták, hogy a nádor tájékozatlansága miatt új földesurat ültetett a nyakukba. A baj nem járt egyedül. Az erdélyiek is zaklatni kezdték őket. Kendi Gábor azt követelte tőlük, hogy küldjenek neki „egy selyem cövet vöröset, két vég bulia vásznat, két vörös foszlánt, egy bokor karmazsin csizmát kapczástul”. Ha nem küldik – helyezte kilátásba –, fülüket, orrukat lemetélteti. Szerencsére Csanád vármegye területén ekkor már a magyar király volt az úr, és így Kendi a fenyegetéseit nem tudta beváltani.
Gróf Balassa beiktatásáról értesült Macripodari Jácint csanádi püspök, ami ellen tiltakozását 1663. március 21-én jelentette be a garamszentbenedeki konvent előtt. Jogi alapot az 1647-es összeírásban keresett, mivel azonban azt a szegedi gvárdián készítette, nem fogadták el. A kamara fellépése már sokkal hathatósabbnak bizonyult. Arra hivatkozott, hogy Földeák lakosai régtől fogva az ő alattvalóik, és 1665. november 25-én kelt kérelmükben kérték a nádort, hogy a Balassa Imre javára kibocsátott adománylevelet vonja vissza, illetve semmisítse meg.
A nádor 1665. november 25-én adta ki az adománylevelet megsemmisítő rendeletét:
„Mivel ez mostani gyűlésünkre bégyűlt sok becsületes törvénytudó úri s fő rendekkel együtt világosan comprobáltatott előttünk, hogy azon felülírt falu a nemes pozsonyi kamarát igaz régi örökös jussal concernálja s megnevezett gróf Balassa Imre uram sinistra informatiojára impetrálta tőlünk: kihez képest mi is azaránt kiadott donationkat , valamint ezelőtt, úgy most is per praesentes cassáljuk és semmissé tesszük.” Megparancsolta ennélfogva a végbeli fő- és alkapitányoknak, hadnagyoknak, vajdáknak, strázsamestereknek, szállásosztóknak, tizedeseknek s ezek helyetteseinek, amellett mind katona, mind gyalogrenden lévő vitézeknek, hogy „…senki ez üdőtül fogvást felyül megnevezett falubélieket, főképpen Balassy Imre uram részérül, sem seregestül, sem zászlóstul, hatalmasul háborgatni, rajtuk szállani, rajtuk qvártélyozni, személyökben vagy marhájokban és akármi javaiban az szegénységet sarczoltatni, zaklatni avagy akármi módon károsítani semmi lett úttal és praetextus alatt ne merészeljen. Egyébiránt szabadságot adtunk nekik megírt falubélieknek, hogy afféléket, az kik őket ilyenképpen nyomorgatják és opprimálják, szabadon megfoghassák, törvény szerint az kiknek illik kezekben adassák, sőt ha vélek nem bírnának, és ha az megkeseredett szegénységtűl az ilyen hatalmaskodókon valami alkalmatlanság következik, azt magoknak tulajdonítsák.”
Amit persze a nádor az adománylevéllel elrontott, azt nem hozhatta helyre az oltalomlevéllel. Balassa rá sem hederített. Parancsokat küldözgetett a földeákiaknak, és adót követelt tőlük. 1667. augusztus 23-án kelt levelükben arról panaszkodtak, hogy rájuk írt: három hét alatt vigyék be neki az adót, különben minden jószágukat felprédálja. A kamara tiltakozott Balassa erőszakoskodása ellen, erre ő szeptember 20-án kelt levelében azt válaszolta, hogy Földeákot nem hatalmasul, hanem jó igazsággal bírja, míg azt annak rendje és módja szerint a kamara tőle törvényes úton el nem veszi, addig nem áll el követelésétől. „Egyébiránt is négy gunyhóval ha vannak, négy gazda lakja, úgy tudom, tíz forintot ha ér az egész falu épületi.”
Földeák lakói nem csak Balassától szenvedtek. Vidékünkön a nyomorúság, az igazságszolgáltatás teljes hiánya és a zsákmányolás ösztöne megszaporította a csavargók számát. Sokszor előfordult, hogy a törökök miatt távollevő földesúr, ha az adót nem tudta behajtani, fele haszonra felbérelte ezeket a martalócokat. 1665. november 25-én Wesselényi Ferenc nádor előtt tettek panaszt a földeákiak, hogy „a sok fel s alá járó s imitt-amott lappangó és széjjel lézengő csavargók és kóborlók kvártélyozási és nyomorgatási” miatt sokat szenvednek. Megemlítették azt is, hogy ezeket a „különb-különbféle urak” küldték rájuk. A nádor kiadott oltalomlevelében feljogosította a földeákiakat, hogy „az afféléket szabadon megfoghassák, törvény szerint a kiknek illik, kezekben adhassák”.
Balassa szüntelen zaklatásai miatt a kamara újból tiltakozott. 1668. január 5-én azt válaszolta, hogy három oka van fenntartani jogát: először a fejedelmek adományai nem vonhatók vissza; másodszor Földeák sohasem tartozott a csanádi püspökséghez, hanem az erdélyi fejedelemséghez, mert már Rákóczi Ferenc fejedelem is kérte tőle a falut; harmadszorra azt állította, hogy nemcsak egy adománylevél alapján földesura ő a lakosoknak, hanem három adománylevele is van rájuk.
A földeáki bíró és szegény alázatos elöljárói 1670. április 5-én kelt levelükben ismét oltalomért esedeznek. Cserébe ajándékot ígérnek, amit „hanem ha el nem pusztítják őket az sok nyomorúság alatt” minél hamarabb felküldenek. 1675. július 11-én újra keservesen panaszkodtak a kamarának, hogy „az idegen nemzetnek rajtuk való regnálása miatt igen megfogytak, de azért hűségük változatlan; adójukat a szegediek viszik fel, minthogy tőlük a nagy vizek miatt nem lehet szekéren kijönni”.
Balassa zaklatásai továbbra sem szűntek meg. 1679. szeptember 19-én a túri határban elfogta lovastul, szekerestül Kócsó István földeáki lakost, és csak tizenkét forint lefizetése után engedte szabadon. Kócsónak pedig írást adott, amiben ráparancsolt a földeákiakra, hogy térítsék meg szegénynek a tizenkét forintot, mert a faluért szenvedett. A következő év áprilisában Balassa felfogadta Kis Mihály kapitányt és társait, hogy fele nyereségre sarcolják meg a lakosokat. Június 11-én hat nap határidőt szabott a földeákiaknak arra, hogy jelenjenek meg nála Túron az adó megállapítása végett. A földeákiak, bízva a kamarában, nem tettek eleget a parancsnak. Balassa június 26-án újra katonákat bérelt fel. Nagy István, Varga János és Győri Ferenc – korábban hópénzes katonái – azt az utasítást kapták, hogy Földeákot intsék meg és tegyék szófogadóvá; amit kaphatnak és nyerhetnek, fele legyen az övék, a másik fele pedig Balassáé.
Ezt az erőszakot még a szarvasi török parancsnok, Mujkó aga is megsokallta. Ráüzent Balassára, hogy az agyonzaklatott szegény népnek hagyjon békét, mert különben vele gyűlik meg a baja. Erre ugyan Balassa látszólag meghunyászkodott, és visszaszólította bérenceit, de a török agához 1680. július 27-én írt levelében felajánlott neki minden tizedik tallért arra az esetre, ha az adót kezéhez szolgáltatja.
A török végső kiűzésére megindult hadjárat 1686-ban felszabadította Szeged várát. Az ostromlottak felmentésére egy tatár csapat nyomult előre a Maros völgyében. Az útjukba akadó településeket kifosztották és felgyújtották.
Szinte egész Csanád vármegye újra megsemmisült. Elpusztult mintegy huszonöt település, köztük Nagylak, Csanád, Apátfalva, Battonya – és Földeák.

A földeáki birtokelosztás oklevele (1415)

A birtokba iktatás oklevele (1448)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT