Forradalomtól forradalomig

Teljes szövegű keresés

Forradalomtól forradalomig
Az 1848. március 15-i események híréről csak napokkal később értesültek a földeákiak. A falu életében nem hozott jelentős változást a forradalmi átalakulás. A negyvennyolcas reformtörvények a – hála a Návay családra
a XIX. században már jellemző liberális gondolkodásnak – már amúgy is fennálló helyzetet szentesítették. A március 26-án megtartott népgyűlésen elhatározták a választójoggal bíró „polgártársak” összeírását és az új faluvezetés megválasztását, majd a júniusi voksolást követően lényegében változatlan összetétellel újra a régi elöljáróság tagjai kerültek az irányító testületbe. Májusban Földeákon is megalakult a nemzetőrség. Návay Mihály másodalispán június 1-jén kelt jelentése szerint 112 földeáki férfi került a nemzetőrség jegyzékébe. A jegyzék tartalmazza a tagok nevét, rendfokozatát, életkorát, foglalkozását, önkéntes vagy tartalékos voltát. (Érdekessége, hogy magát Návay Mihályt mint a vármegye másodalispánját tartalékos közlegényként veszik fel.)
Azzal, hogy Magyarországot Bécs fügetlenségi harcra kényszerítette, szükségessé vált a honvédsereg felállítása. Az alispán június 5-én kelt felhívásában elrendelte, hogy a Csanád megyére jutó négyszáz katonából Földeáknak tízet kell kiállítania. Szolgálati idejük négy év, zsoldjuk nyolcvan ezüstforint. A rendelet kiterjedt arra is, hogy amennyiben kellő számú önkéntes nem jelentkezne, a sorozásra összeírt tizenkilenc–húsz éves férfiak közül kell a bevonulókat kisorsolni.
Október 19-én a járási főszolgabíró elrendelte a földeáki nemzetőrség mozgósítását: „Mindenki, aki a nemzetőrséghez tartozik kocsival és egyheti élelemmel felkészülve másnap hajnalban induljon Pécskára. Legalább 25 kocsi legyen.” A későbbiekben a község feladatai a hadiszállításokhoz kapcsolódtak. Rendre, szinte heti gyakorisággal jöttek az alispáni és a főszolgabírói utasítások, hogy hány kocsit kell másnapra a megyeháza elé küldeni.
A tavaszi hadjárat elakadt, a Honvédelmi Bizottmány még egyszer megpróbálta a honvédséget katonákkal feltölteni. A Hadügyminisztérium 12 778. számú rendelete alapján Csanád megyének 288, ebből Földeáknak nyolc újoncot kellett állítania. A forradalmi lelkesedés ekkorra már jócskán elapadt: a május 24-re elrendelt bevonulás során a földeákiak részéről senki sem jelent meg a megyeházánál. A főszolgabíró 29-i utasítása alapján minden tizennyolc és tizenkilenc éves ifjúnak a székhelyre kellett mennie, ahol 31-én sorsolással döntötték el a szolgálatra kötelezettek személyét. Ez ugyan még megtörtént, de a bevonultatásukra már nem maradt idő.
1849 tavaszára az ország állapotában kedvezőtlen változások egész sora mutatkozik. Éhínség gyötri a vidéket, ráadásul a közel kétszázezres honvédséget is élelmezni kellett, ezért a földművelési minisztérium előírta a meglévő készletek felmérését.
Dobsa Antal főszolgabíró május 29-én levelet küldött Földeák elöljáróinak: „…meghagyom önöknek: hogy a körükben lévő gabona, és minden más élelmezési termesztmények készletét lehető pontosan a körülményekhez képest legalább hozzávetőleg számba vegyék, és 4. nap alatt hozzám azon jelentéssel terjesszék be: valjon elegendő e a helybeli népességnek az új aratásig való ellátására? és ha elegendő – a fölösleg mennyiből és miféle gabona szemből áll?”
A főszolgabíró Földeáknak szóló utolsó intézkedésében elrendelte, hogy a falu az aradi várőrség továbbszállítására (kimenekítésére) július 4-re harminchárom „előfogatos kotsit” a megyeházához küldjön.
A községi közigazgatás a szabadságharc bukását követő években sem változott meg számottevően. Ugyanazokat a tisztségeket találjuk, mint 1848 előtt, sőt többségében viselőik nevei sem cserélődtek. Egyedül a vezetők választásának módja változott, ugyanis a Bach-rendszer során ők a járási főszolgabíró kinevezésével nyerték el tisztségüket. 1853-ban Szalay Imre kinevezte Földeák élére özvegy Rakontzai István bírót, valamint Antal Márton esküdt bírót, Bakos Márton adószedőt, Paku István, Kuruntzi István esküdtet, illetve Antal Márton, Kuruntzi János helyettes esküdtet. A földeákiak csak a községi személyzetet választhatták meg: Vizhányó Imre hadnagyot, Rakontzai Ferenc tanyai kapitányt, Bajusz Mátyás utcai kapitányt, Apró János második utcai kapitányt, Lajtos István kisbírót és Szalma Ferenc második kisbírót.
A földesúri hatalom alól felszabadult elöljáróság 1859-ben odáig ment, hogy határozatban szólította fel a Návay család tagjait: az 1852 és 1854 között meg nem fizetett községi adójukat foglalással hajtja be. Az árverés napját október 6-ra tűzték ki. Ez végül elmaradt, mert sikeresen megegyeztek az adósság törlesztéséről.
Az 1861-es országbírói értekezlet döntése nyomán a községi vezetők újfent választással nyerték el tisztüket, kivéve a bírót, akit továbbra is a főszolgabíró nevezett ki. 1866-ban visszatértek az „alkotmányos” – az 1848 előtti – rendhez, és a falu bíráját a birtokosok három jelöltje közül választhatták volna. A haladó eszméket valló Návayak azonban nem éltek ezzel a jogukkal.
Gyökeres fordulatot a község életében a kiegyezés és az utána megalkotott törvények hoztak. Az 1870. évi XLII. törvénycikk alapjaiban reformálta meg a megyei és a helyi közigazgatást bevezetve többek között az általános választójogot. Az általános úgy értendő, hogy a meghatározott cenzust – tulajdoni vagy jövedelmi mértéket – el nem érők és a nők nem kaphattak választójogot. Ennek alapján a több mint háromezer főt számláló Földeákon törvényhatósági szavazati és választhatósági jogosultsága 92 személynek volt, míg a helyhatóság létrehozásában 172 személy vehetett részt.
A község képviselőinek sorába a tagok fele választással, másik fele virilistaként (mint a legtöbb adót fizetők közé tartozó) automatikusan került be az itt negyvenfős testületbe. 1872. március 10-én az első önkormányzat virilista tagja lett Návay Tamás, Návay László, Návay Zoltán, Návay Dezső (ők egyben a megyei törvényhatósági bizottság virilis tagjai is), Návay György, dr. Meskó János, a már szegedi lakos, de Földeákon birtokkal rendelkező Oltványi Pál, Groner Ignác, Szabados István, ifj. Návay János, Bánszky György, Kiss Antal, Lövy János, Birstingl Lázár, Vízhányó István, Steingenberger Vilmos, Bugyi Mátyás, Rakontzai József, Kováts Albert és Szalma Albert. Akadályoztatásuk vagy haláluk esetére a helyettesítő póttagok: Szabó András, Kováts Pál, Bakos Balázs és Szalma István.
A képviselő-testület többi tagját március 20-án választották meg. Rendes tagok: Návay Kornél, Sándor István, Návay Kálmán, Návay Lajos, Libor György, Molnár József, ifj. Vas József, Gilinger Pál, Návay Béla, Bárdi István, Gréber Pál, Vetró László, Ungyi József, Bárdi Gábor, Oltványi Gáspár, Molnár Pál, ifj. Bugyi András, ifj. Szabó József, nemes Varga Mihály, Bugyi Antal; a póttagok: Gilinger János, Kurunczi Albert, Ratkai Mihály, Bodótsi Mátyás és Bajusz Pál.
Az elkövetkező közel nyolcvan év során a községi közigazgatás lényeges változtatáson nem esett át.
A szabadságharc leverésének és az utána következő megtorlásoknak az egyik legsúlyosabb következménye a közbiztonság rendkívüli mértékű romlása volt. Az elbocsátott katonák jelentős része haza nem mehetett, házaikat, földjüket elvesztették. Megélhetésüket – önmagukat – csak kisebb-nagyobb bűncselekmények elkövetésével tudták fenntartani. A nyugalom helyreállítását a felsőbb vezetés közigazgatási eszközökkel igyekezett megoldani. 1853-ban helytartósági utasításra Földeákon is összeírták a gyanús személyeket. Rakontzai István bíró és Balogh László jegyző tíz helybelit nevezett meg. A büntetett előéletűeket: Szűts Péter csikóst, Ludányi József gulyást, ifj. Megyeri Ferenc és Bugyi István házas zsellért, valamint nemes Kovács Pál földművelőt. A községi elöljárók jelentették a gyanúsnak látszó N. Bakos István földművelő és Fertály Ferenc, ifj. Nádasdi János, ifj. Bugyi János, Sándor József napszámos nevét is. A tovább szaporodó rablások miatt újabb intézkedéseket helyeztek kilátásba.
A járási főszolgabíró rendeletére 1857 novemberében határbejárást tartottak, amelynek során a gyanús helyeket ellenőrizték. Ezzel együtt Szalay Imre utasítására az első osztályú, azaz büntetett előéletű gyanús személyeket a községházánál kötelezték aludni…
A határbejárást 1857. március 13–15. között megismételték. Ez újra sikertelenül végződött, sőt 18-án éjjel tizenegy óra körül Vízhányó István pusztai lakost a házában támadás érte. Ezt vasvillával és néhány keresetlen – e helyen idézhetetlen – szóval meghiúsította.
A további hasonló intézkedések – például az 1859-ben főszolgabírói utasításra felállított lovas őrség – rendre eredménytelennek bizonyultak. Ennek igen egyszerű magyarázata kínálkozik: a határbejárásokat napokkal előtte rendelte el a járási főszolgabíró, amit aztán a községházán kihirdettek, erről mások mellett a betyárok természetesen tudomást szerezhettek. Ráadásul gyakran megesett, hogy a több napra tervezett keresés helyett az összegyűlt társaság valamelyik Návay-kúriában vendégeskedéssel töltötte az időt.
A helyzet hatékony megoldására csak 1869-ben került sor. Az országos vezetés felismerte, hogy csak az e célra létrehozott, megyéktől független szervezet képes felszámolni a dél-alföldi betyárvilágot. Ekkor alapították meg gróf Ráday Gedeon vezetésével az erre a feladatra kijelölt különbiztosságot. A biztosság rendkívüli hatáskörrel, illetékességgel és saját költségvetéssel rendelkezett. Mellé szegedi székhellyel egy rendkívüli bíróságot is rendeltek, amely az elé került ügyeket statáriális eljárásban tárgyalta. A közbiztosság 1872-ig állt fenn, a három év alatt a Ráday-különítmények lényegében helyreállították a pusztákon a köznyugalmat.
Földeákon 1909. július 1-jén hozták létre a saját csendőrséget. Addig
a helybeliekből szerveztek járőr csoportokat, illetve Makóról igényeltek csendőröket. Az őrs nyolc-, majd tízfős személyzettel és hat lóval működött. Székhelye az Erzsébet királyné utca és az Északi sor sarkán lévő házban volt.
A közbiztonság és ezen belül elsősorban a vagyon védelmének egy másik fontos területe a minden évben jelentős veszteségeket okozó tüzek elleni küzdelem volt. Ebben a kérdésben a földeáki vezetés megyeszerte – de mondhatnánk országszerte – az élen járt. Az elöljáróság már 1856. augusztus 8-án szerződést kötött az aradi Vladár Pál „vizi puska mivessel” egy tűzoltó fecskendő elkészítésére. Szeptember 8-ra el is készült a kontraktus alapján háromszáz forintba kerülő berendezés. A komplett szerkezet egy hétakós – hozzávetőlegesen négyszáz literes – réztartályból, két – percenként egyakós teljesítményű – rézszivattyúból és egy négyrészes rézcsőből állt. Ezeket egy négykerekű, vastengelyes tölgyfa kocsira szerelték fel.
A környező településeken gyakori, tíz-tizenöt esettel szemben a fecskendő elkészülte után Földeákon évente csak három-négy jelentős tűzkár következett be, ezek is elsősorban a külterületeken, ahová a ló vontatta kocsi nem tudott időben kiérni. (A később megalakult Földeáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület történetét e munka egy későbbi fejezetben mutatjuk be.)
A Tisza és a Maros sorozatos áradásai – mint láttuk – folyamatosan felvetődő problémát jelentettek Földeák életében. Az 1853-as és 1855-ös árvíz ugyan a faluban nem tett kárt, de mindkét esetben több ezer hold termőföld került víz alá. A központi szervezésű folyószabályozás 1860-ban érte el a községet. Ezt megelőzően 1858-ban a Tiszai Vízmentesítő Társulat felajánlotta a belépés lehetőségét, de a földeáki elöljáróság azzal nem élt. Ettől függetlenül a falunak a munkálatokban részt kellett vállalnia. 1860 és 1863 között – amikor a régióban a gátépítés befejeződött – a közmunkanapok száma folyamatosan emelkedett. A négy év alatt a kétlovas igás nap ötszázról kilencszázra, a kézi nap pedig ezerszázról ötezerre nőtt. Lehetőség adódott a közmunka megváltására, amit csak a leggazdagabb földeákiak tudták vállalni. (A Návay család megváltási összege például 110 300 forintot tett ki.) 1889-ben a gátilletmény kifizetésére Földeáknak hitelt kellett felvennie. Az ötven éves futamidejű kölcsön tőketörlesztése évente 1156 forintra, a kamata 1099 forintra rúgott.
Az 1870-es évekre a vízmentesítés lényegében befejeződött. Ekkor már Földeák a mindszent–apátfalvi társaság tagja volt. Az 1881. évi LII. törvénycikk elrendelte a régió minden érintett településének a kötelező belépést a Körös–Tisza–Maros-közi Ármentesítő Társulatba. A közös társaság kormánybiztosi felügyelettel ugyan, de rendes vállalkozásként működött.
Mivel négy eltérő érdekű megye városait, községeit foglalta magába, hamarosan beigazolódott a mondás: „közös lónak túros a háta”. 1887 június 1-jén a Tisza közepes vízállásánál a kis-tiszai zsilip leomlott. Az ilyen esemény bekövetkezte esetén beavatkozásra kötelezett Hódmezővásárhely szabad királyi város hatósága „feltűnő késedelmezést és erélytelenséget fejtett ki”, ezért a megye a közmunka- és közlekedési miniszterhez fordult. Baross Gábor gyors intézkedése sem menthette meg a helyzetet. Rapaics Radó kiküldött miniszteri biztos már június 4-én a helyszínen irányította a védelmi munkákat, de addigra az ár a gáton akkora szakadást idézett elő, hogy annak betömésére esély sem volt. A Tisza csak nagy sokára húzódott vissza a medrébe, a tizenöt napon át tartó váratlan áradás 30 933 hold földet borított el. Ebből több mint 5300 hold Földeák területére esett.
Tetézte a bajt, hogy június 4-től egymást követték a záporesők. Emiatt Földeákot a Szárazér felől is árvíz fenyegette. A Csanád megyei alispán elrendelte fokozatos elzárását, és erre kérte fel a Békés és Arad megyei, illetve az aradi hatóságokat. Csakhogy eközben Arad is az árvízzel küzdött, ezért a kérésnek eleget tenni nem tudott. A rendkívüli helyzetre tekintettel Baross miniszter 11-én a városba érkezett, és a fenyegető katasztrófa nagyságáról meggyőződve elrendelte a Szárazér és az aradi Holt-Maros összekötését. Az ezerötszáz méteres csatorna két nap alatt elkészült, a veszély elhárult.
A miniszter június 12-én helyszíni látogatást tett a leomlott kis-tiszai zsilipnél, és személyesen kezdte meg a felelősök felkutatására irányuló vizsgálatot. A régió ármentesítése tízmillió forintját emésztette fel a költségvetésnek, és Baross Gábor kijelentette: ő mint felelős miniszter egy ilyen mulasztás mellett nem mehet el szó nélkül. Csanád megye részéről javaslat született: a vízmentesítő társulatot vonják teljesen állami irányítás alá, hogy a hasonló események bekövetkezése esetén gyors és hatékony intézkedések szülessenek. A Szárazér szabályozásával egyébként a későbbiekben
– 1942-ig – mentesült a falu az árvízveszélytől.
A másik nagy, Földeákot érintő országos beruházásnak az arad–csanádi vasúti pályák (ACSEV) kiépítése számított. Első lépésként gróf Bethlen Márk építész tervei alapján a földmunkálatokat végezték el. 1893-ban merült fel a makó–vásárhelyi szakasz kiépítésének gondolata. A földeáki elöljáróság ötvenezer forintos hozzájárulást ajánlott fel, amennyiben a pálya a községet is érinti. Réti Rezső, a községi jegyző a millenniumi díszközgyűlésen felhívta a lakosok figyelmét arra, hogy a költségvetésből érdemes minél nagyobb részt a vasúti részvényekbe fektetni, mert arra az állam garantáltan hatszázalékos osztalékot fizet, míg a vasútépítésre felvehető kedvezményes hitel kamata csak négy és fél százalékos. A különbözetből elérhető nyereséget pedig a középületek felújítására és a szegények segélyezésére lehetne fordítani.
A kedvező körülmények ellenére az építkezés csak 1902. augusztus 3-án kezdődött meg, majd az ünnepélyes átadására 1903. április 25-én került sor. A vasút többszöri átépítés után napjainkban is változatlan vonalon üzemel.
Az 1914. július 28-i hadüzenettel kitört az első világháború. Már július 26-án éjjel két órakor megérkezett a részleges mozgósítást elrendelő távirat a megyéhez. Ennek alapján július 26-án, illetve 27-én 131 földeáki és óföldeáki férfi vonult be katonának. A hátramaradt hozzátartozókról való gondoskodást az állam vállalta magára. Ennek alapján 118 családot, köztük 151 gyermeket és 110 szülőt részesített azonnali gyorssegélyben a központi költségvetés.
A segélyezési akció a háború végéig tartott, 1915-ben már 461 család részére 70 298 korona támogatást fizettek ki. A hadigondozási ellátás így sem érte el az elégséges szintet. A földeákiak maguk is erejükhöz mérten igyekeztek támogatni az elesettek és rokkantak családjait. 1915 decemberében a községi gyűjtés eredményeként 1019, Návay Lajos adományaként ezer koronát osztottak szét a rászorultak között.
A hadköteles korban lévő férfiakat 1915 és 1916 elején újra összeírták. Mindkét sorozáson huszonöt–harminc fővel kevesebben jelentek meg, mint azt a megyei statisztikai kimutatások alapján várták. Ugyanez a jelenség a bevonulások esetén is megtörtént. 1915-ben a katonai idézésnek már százkét földeáki felkelő nem tett eleget. A szabadságra hazatértek szintén hasonlóan gondolkodtak. Rendre előfordult, hogy az itthon tartózkodók hét–nyolc napos késéssel vonultak be az egységükhöz. 1917-ben a szabadságos katonák negyven százalékát már csak külön paranccsal és csendőri kísérettel lehetett a frontra visszavezényelni. Egy 1916 februárjában kelt jelentés szerint ekkorra 982 katonát állított a község, a köteles korú földeáki férfilakosság negyvenegy százalékát.
A háború éveiben rendkívüli terhet jelentett a beszolgáltatási kényszer és a munkaerő hiánya. A várható termés mennyiségére vonatkozó bejelentési kötelezettség állandósult. Az adatok pontosságát havonta ellenőrizte egy központi rekviráló bizottság. Az 1916-os jelentés szerint a községből 54 kettős fogatú kocsit, valamint négy hátaslovat fogtak hadi munkára, és 155 hadászati célra alkalmas lovat vásároltak fel a sereg részére.
A terményekre kiterjesztették a beszolgáltatási kényszert. Már 1915-ben rekvirálásra került az 1914-es év termésének terhére 740 mázsa búza, 199 mázsa árpa és 2782 mázsa kukorica. Az év folyamán még pótbeszedés címén összesen további kétezer-ötszáz mázsa gabonát foglaltak le. 1916-tól az ország a hadifelszerelések gyártásához szükséges alapanyagok hiányával küszködött, ezért a begyűjtést kiterjesztették a fémtárgyakra is. Ebben az időszakban szerelték le a földeáki templom egyik harangját és orgonáját, valamint 145 házból rekviráltak 196 kilogramm sárga- és vörösrezet, továbbá 180 kilogramm horganyzott lemezt.
A munkaerőhiány megoldására kézenfekvő megoldásnak látszott a hadifoglyok alkalmazása. 1915-ben a községi gazdákhoz majd kétszáz foglyot vezényeltek munkára. Alkalmazásuk feltételeit a hadügyminisztérium rendeletben szabályozta: a hadifogoly a munkáltatónál lakott, étkezésre ugyanazt kapta, mint a házbéliek, napi díjazásként pedig két koronát. Éjjeli munkára csak abban az esetben foghatták, ha az igénylő család ilyet végzett. Ezek a kikötések magasabb életszínvonalat biztosítottak a hadifoglyoknak, mint amit a fronton harcoló magyar katonáknak nyújtottak. Ennek ellenére a szökések folyamatosan, igen nagy számban fordultak elő. Ennek megszüntetésére a minisztérium bevezette az óvadék intézményét. Minden háztartás, amely munkaerőt igényelt, meghatározott összegű letétet helyezett el az elosztó parancsnokságon. Ha a fogoly megszökött, az óvadék elveszett.
Földeákra szinte kizárólag orosz nemzetiségű hadifoglyokat igyekeztek szerezni, mert munkájukat szorgalmasan végezték, és csak ritkán foglalkoztak a szökés gondolatával.
1916. november 25-én meghalt Ferenc József osztrák császár és magyar király. Tiszteletére december 1-jén ünnepi megemlékező közgyűlést tartottak. 1917-re a politikai helyzet kiéleződött. Az oroszországi októberi forradalom hatására betiltották a munkásmozgalmi és baloldali szervezetek működését, és megállapították, hogy a megyéhez hasonlóan Földeákon is egyre több forradalmi tartalmú röpiratot terjesztenek.
A központilag szabályozott árak és az óriási mértékű infláció – 1916-ban például 89 százalék volt – miatt a faluban is jelentkeztek az ínség jelei. 1915 májusában a főispáni hivatal 1417 lakos részére 328 mázsa kenyér- és 75 mázsa főzőlisztet utalt ki. A háború végére a gazdasági helyzet olyan mértékben megromlott, hogy a közélelmezési kormánybiztos rendelete alapján a liszt, a cukor, a tüzelő, az olaj és a takarmány csak fejadagokban kerülhetett kiosztásra. Már a gabona cséplésénél felügyelő vigyázta, hogy mindenki csak a maga és családja részére kiutalt adagot vihesse el. Szabályozták még a községnek járó pipadohány mennyiségét is. (A földeákiaknak háromezer csomag dohány jutott.) A járási főszolgabírónak előre be kellett jelenteni, hogy hány darab sertést és egyéb vágóállatot hizlalnak a falusiak. A pontos kimutatás szerint egy sertésnél többet 207, egyet pedig 350 háztartásban kívántak levágni.
A kapitulációt követően tovább szigorodtak a megszorító intézkedések. 1918 őszén az Országos Közélelmezési Hivatal utasítása alapján csak csírátlanított kukoricát volt szabad élelmezési és takarmányozási célra felhasználni. Mivel az ehhez szükséges berendezés Földeákon nem állt rendelkezésre, ezért az összes kukoricát Makóra kellett szállítani. Aki az utasítás ellen vétett, arra súlyos pénz- és börtönbüntetés várt.
A nagy világégés szomorú statisztikája Földeákon: a két községből összesen 1608 férfi vonult be katonának. Közülük 245-en vesztették életüket – elsőként 1915-ben Várkonyi Kálmán tanító és Ferenczi István földeáki gazda – vagy tűntek el a harcok során, és 68-an rokkantak meg valamilyen mértékben. Az elesettek után 77 hadiözvegy és 22 hadiárva maradt. 1922-re a 106 hadifogságba esett közül 91 tért haza.

Földeák elöljáróinak kinevezése (1849. szeptember 11.)

A Kornél erdőn átfolyó Szárazér egy szakasza (József Attila Múzeum fotótára)

Szárazéri fürdő (képeslap a XX. század elejéről)

Földeák vasútállomása az 1910-es években (képeslap Sipos István gyűjteményéből)

Molnár József szabadságos katona feleségével, Bugyi Rozáliával (1915)

Szabadságos földeáki katonák a katolikus templom előtt (1915, Szilágyi Györgyné gyűjteményéből)

A frontra küldött családi fotó 1916-ból (Molnár Józsefné Bugyi Rozália, valamint gyermekei, László, József, Sándor és Rozália)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT