A Tisza–Maros szögében

Teljes szövegű keresés

A Tisza–Maros szögében
A két település – a hol közösen, hol saját jogán élő Földeák és Óföldeák határa – a Körös–Tisza–Maros közén a Maros hordalékkúpját foglalja el. Talaja, domborzata, vízrajza és időjárása minden időben rendkívül jó lehetőséget biztosított letelepedésre és lakókörnyezet kialakítására.
Földeák a Tisza–Maros szögében, a Makót Hódmezővásárhellyel összekötő út mentén fekszik, Szegedtől északkeleti irányban. Az út már a középkorban fontos hadi és kereskedelmi útvonalnak számított a csanád–csongrádi régióban. A településen áthalad a két várost összekapcsoló vasútvonal, állomásai közül az egyik a földeáki.
A mai Földeák a Tisza és a Maros áradásai következményeinek szülötte. A két folyó a XIX. század első felében több, egymást követő évben elöntötte a határt, és az akkori földeákiak – a mai óföldeákiak elődeinek egy része – látva értékeik folyamatos pusztulását 1846-ban a költözés mellett döntöttek. Ekkor települtek meg a falu jelenlegi helyén.
Óföldeák Földeáktól nyugat-délnyugati irányban, attól mintegy öt kilométerre fekszik. A falut – bekötőút segítségével – szintén a makó–vásárhelyi útról lehet megközelíteni. A település mérete mind területét, mind lakói számát tekintve mintegy negyede Földeákénak.
Mindkét falu a Körös–Tisza–Maros-köz békés–csanádi-löszhát részén helyezkedik el. A községekhez tartozó földek minőségi összetételében bizonyos eltérések tapasztalhatók. Míg Földeák tisztán az említett löszháton fekszik, addig Óföldeák nyugati határa alluviális, folyó menti területhez, a hajdani Batidai-mocsarakhoz tartozik.
A batidai mocsaras, lápos terület a Tiszából nyerte folyamatos vízutánpótlását. A XIX. század folyamszabályozási munkálatai következtében azonban ez a lápos, szinte az egész évben vizekkel borított terület folyamatos arculatváltozáson ment keresztül. Először a Návay család támogatásával végeztek a község lakosai mentesítési munkákat. Miután 1846-ban Tiszadobnál megkezdődött a Széchenyi és Vásárhelyi nevéhez fűződő folyamszabályozás, amelynek részeként a víz állandó mederbe terelése megszüntette a mocsarak utánpótlását, Óföldeák számos megművelhető új földterülethez jutott. Talán ma már elképzelhetetlen, de a XIX. század első harmadáig, ha az időjárás csapadékosra fordult, még Szegedre is csak vízi úton lehetett innen eljutni.
A folyókhoz közelebb eső területeket rétségnek, a tőlük távolabbiakat mezőségnek nevezi a szakirodalom. Mind a löszháti, azaz a mezőségi, mind az öntési, azaz a rétségi vidék kiválóan alkalmas mezőgazdasági hasznosításra, földművelésre és állattartásra egyaránt. Az intenzív talajjavító munkálatok bevezetése előtt a lakosság hosszú évekig folytathatott termelő tevékenységet a föld kimerülésének veszélye nélkül. A talaj jó termőképességű, az ország legjobb termőföldjei közé tartozik. A sötétbarna mezőségi talaj szerkezete morzsalékos, humuszrétege néhol meghaladja az egy métert, fokozatosan megy át az altalajba. Kémiai tulajdonságát tekintve enyhén savas, Ph-értéke 7,2–7,3 között mozog. A földek kiváló minőségét jelzi, hogy értékük húsz és negyven aranykorona között ingadozik.
A község domborzata a tipikus alföldi földfelszín vonásait tükrözi. A térképeken és a valóságban egyaránt szinte tökéletesen sík felületet mutat. Nagyon kevés a tájékozódást elősegítő természetes tereptárgy. Ezek minden időben fontos szerepet töltöttek be, hiszen a birtokok határait hozzájuk viszonyítva határozták meg. A néhány méterrel a felszín fölé emelkedő halmok nevet kaptak, és a környező földeket ezek alapján azonosították (például: két-halmi-, máma-halmi földek).
Földeák vízrajza kedvez az itt élőknek. Az Arad–Hegyalja felől északi és nyugati irányban lejt a földfelszín, ezért a hegyekből induló felszíni és felszín alatti vizek ebbe az irányba törekednek. A tíz-tizenkét méter vastag löszhát és az alatta húzódó agyagos vízzáró réteg miatt az iható, tiszta víz már nyolc-tíz méteres mélységben megtalálható. Ráadásul Földeákon folyt keresztül a Körös–Tisza–Maros-köz egyetlen folyója: a Maros fattyúága,
a Szárazér. Mint ahogy a neve mutatja, a kis folyó a XIX. századi folyamszabályozásokig csak csapadékos periódusokban telt meg vízzel. Az Arad melletti Holt-Marosból indult, és Földeáktól északnyugatra a Batidai-mocsarak vízrendszerébe torkollott. Az 1880-as éveket követően a Maros kanyarulatainak levágása és állandó mederbe terelése után a Marosból kiszakadó Szárazér vizét mesterségesen szabályozzák.
Az olyan szeszélyes folyók, mint a Tisza vagy a Maros, igen gyakran megkeserítették a mellettük élők sorsát. A folyószabályozásokig minden évben rendkívüli erőfeszítéseket igényelt a földeákiaktól, hogy az áradásoktól megvédjék életüket és értékeiket.
A település éghajlata kimondottan jónak minősíthető. Érvényesül a kontinentális jelleg. A január a leghidegebb, a július pedig a legmelegebb hónap. Az éves középhőmérséklet 11 Celsius-fok, a januári –2 és –3 Celsius-fok között, a júliusi 22 Celsius-fok felett van. Mezőgazdasági terület lévén a legfontosabb mutató a tenyészidőszak hőmérsékleti értéke. A nyári félév átlagos értéke meghaladja a 18 Celsius-fokot. Földeák az ország legnaposabb települései közé tartozik. A napsütötte órák száma meghaladja az évi 2050-et, a nyári időszakban az égbolt túlnyomórészt napos.
Az éghajlati tényezők közül egyedül a csapadék mennyisége és éves eloszlása nem kedvező. Az évi csapadék mennyisége 550 és 600 milliméter között mozog, ráadásul a Földeáktól északra eső földek már átesnek az évi 500–550 milliméter közötti sávba. Ez a csapadékmennyiség még éppen elégséges a mezőgazdasági termeléshez, amennyiben eloszlása éves szinten egyenletes. Sajnálatos folyamat, hogy a legfontosabb időszakban – áprilistól szeptemberig – egyre kevesebb csapadék hullik. Míg 1900 és 1950 között, ötven év átlagában a tenyészidőszakban 300–350 milliméter csapadék esett, addig napjainkra a rohamosan iparosodó világ környezetromboló hatásának tulajdonított globális felmelegedés hatására ez az érték már alig éri el a 250–280 milliméteres mértéket.
A száraz nyári időszak miatt gyakran sújtja aszály a mezőgazdasági termelőket. Földeák történetének legsúlyosabb aszályos éve az 1863. volt. Ebben az évben lényegében nem termett semmi, hiszen már a tavaszi vetési munkákat sem tudták elvégezni, olyan nagy volt a csapadékhiány. Bár nem is kell ilyen távolra visszatekintenünk, hiszen az idei, a 2000. évben is több mint három hónap telt el számottevő eső nélkül.
A megtelepedést a szomszédsági tényezők ugyancsak elősegítették. A két falu három nagyváros viszonylagos közelségében fekszik, a terményeiket értékesíteni kívánó gazdák lovas kocsival egynapi járóföldön belül piacot találhattak Makón, Hódmezővásárhelyen vagy akár Szegeden, amely szerencsés helyzet hosszú távra nyújt biztos alapot a két falunak: Földeáknak és Óföldeáknak az életéhez.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT