Untalan izen a török

Teljes szövegű keresés

Untalan izen a török
A jobbágyok életét a XVII. században Bocskai hajdúi, a török hódoltatás, a szentgotthárdi csata kapcsán a tatár és a keresztény hadak, majd a kurucok és a labancok pusztítása is keserítette.
1605. október 15-én Tieffenbach városparancsnok – a Bocskai-felkelők közeledtének a hírére – a monostort a templommal együtt a levegőbe röpítette Szentgotthárdon. Bocskai hajdúi Szentgotthárd felé való vonulásukban az útjukba eső községeket kegyetlenül pusztították. „Vernjek Iván felsőszölnöki katolikus plébános Bocskai hajdúit a plébániaház előtt várta és hajlongva előttük egy üvegben bort kínált nekik. A furcsa öregembert a hajdúk megmosolyogták és nem bántották” – írja Kossics József.
A törökök a Rába és a Mura között élő szlovének közelében, Nagykanizsa környékén, a reformáció itteni térhódításával egy időben jelentek meg. Damad Ibrahim nagyvezír 1600. október 20-án foglalta el Nagykanizsát, a legközelebbi jelentős erődítményt. 1640 karácsonyán egy kanizsai török csapat betört Felsőszölnökre. Kirabolták a falut, néhány embert megöltek, hatvanat pedig foglyul ejtettek. Az idősebbeket útközben visszaküldték azzal a hírrel, hogy tizenöt napon belül hódoljanak meg, különben lerombolják az egész falut. A törökök támadását levélben panaszolják el a felsőszölnökiek földesuruknak, Batthyány Ádámnak, és tanácsát kérik, hogy meghódoljanak-e: „az hitötlen pogány Török miat maradhatatlanok vagyunk, és az mint mostansággal is, úgy mint karácsony napián megh rablotta az egész falut, hatvan embert öregestül, aprostul el vittek, és némely-lyeket leis vágtak. Az utban hogy vittek volna bennünket, megh állottak az Törökök és ötünket, öregh vén embereket hozzá hitt az iszpaia, és azt mondotta mi nekünk: mennyetek vissza, mivel ti nem járhattok, és készüljetek tizenötöd napjára megh holdulni és sarczotokat be adni. Ha penigh megh nem hodultok tizenötöd napra, földigh el rontlak és porra teszem az falut egy szegig. Akoris hogy az falubol hogy ki mentek, kiáltottak: nosza vitézek, hol vattok? Mirt nem jötök elő? It vannak az Pogányok.”
Batthyány Ádám pedig Szentgotthárdon lakó sógorától kért tanácsot. Csáky László 1641. január 4-én kelt válaszában nem ajánlotta, hogy Szölnök meghódoljon, úgysem engedné el a török a rabokat. Istvánd (ma: Apátistvánfalva) és Börgölin (Újbalázsfalva, ma Apátistvánfalva része) is meghódolt, mégis sarcot kellett adni a rabokért. Ha Szölnök meghódol, akkor hamarosan a Rába-vidék németsége s többi falva is erre kényszerül: „ha szintén bé hodolnak is, azzal az Rabokat igen keivissel vagi semmivel sem könnyebitik. Az mint mikor az én faluimath, Istvándot s Börgölint, el Rablák, mind attak efféle bisztato szókat, de bizon hodolások utánna temérdek sarczon változtak ki miniáian … ha pedigh Szölnik megh hodol, készüllion mindjárt az másik Szölnek is, és Farkas falua is, s megh az Rába mellett való németségh is … Az Szölnekiek, ennehány jó hodolt Polgárt küldenének be az tizenötöd nap alat Kanizsára, szava tudo embereket, s mennének voltaképpen végére mint gondolkodnak az Rabok felöll, abbull alkalmassint eszében venné kegyelmed, s Palatinus Uramtul is megh iünne az válasz, ne vetnék chak másokra az terhet az emberek. Mert ha ezek chak illi können az hodolásra bocsiáttatnak, én bizon nem tudom ki tartia megh az többit”.
1640 karácsonyán a törökök az evangélikus prédikátort is elrabolták. Még 1642-ben is arról panaszkodnak a felsőszölnökiek földesuruknak, hogy a török azóta is rablással és fogsággal fenyegeti őket, ha nem fizetnek sarcot, nem váltják ki prédikátorukat. A falunak nincs pénze a sarcra („ötöd félszáz tallér és két vég karázsia” – gyengébb minőségű posztófajta), a földesurat kérik, hogy fizesse ki a váltságdíjat vagy adjon egy török rabot a prédikátorért: „Fölsö Szölnökiek mind fejenként jelentik: hogy az predicatorért untalan izen reájok az Török Rablással és fogsággal fenyegeti őket, ha az predicatorért az kezeseket be nem viszik. Az predicator azt pretendálja, hogy az falu adgya megh sarczát, az mellyekhez elégtelenek, ha nem maga visellye gondgyát sarczának. Könyöröghnek, hogy nagyságod ne hadná őket haáborgatny. Azon kivül az szentegyháznál az minémű kelh volt, azt is az törökök mind födelestül el vitték magával együtt, igy abbul is károssak.”
A földesúr valószínűleg ki is váltotta a prédikátort, mivel Donkóczi Miklós 1646-ban részt vett a büki zsinaton. 1648-ban pedig Felsőszölnökről írva panaszkodott, hogy a malom gátját feljebb vitték, ezért a házához való rétet elöntötte a víz.
Az 1641 őszén a pogány rabságába került szölnöki major ispánjáért száz, Mihály nevű kovácsáért kétszáz tallér váltságdíjat kért a török. Az ispán – harmincévi szolgálatára hivatkozva – „kolduló levelet” kér, igazolást a földesúrtól, hogy gyűjthet pénzt a váltságdíjra. A kovács pedig, aki szintén harminc éve a falu kovácsa, azt kéri, hogy a földesúr fizesse ki a váltságdíjat, vagy adjon érte egy török rabot. Két év múlva a törökök ismét elvittek „elvenen négy embert … két férfi gyermeket és két leánykát”. 1651-re a dobrai jószágban valószínű a teljes hódoltatás, s éppen Felsőszölnök ennek határa.
1664. augusztus 1-jén ezen a vidéken zajlott le a szentgotthárdi csata. A török előhadát képező tatárok ezt megelőzően a „Szölnöki majort” felgyújtották. A falu majdnem teljesen elpusztult, a „szegénység” Stájerországba menekült: „… a Rábán innéd már mind el égette Tatár a falukat … Szölnöky majort … Farkasffylvay, Szölnöky és Kozmadomyani bíróságokhoz tartozandó falukban, csak eggyet sem hagyott; … Rabot sokat vitt, … a szegénységh mind el szélledet Styriára … a kik peniglen már vissza jünnek Styriábul, csak szintén üres kézzel, mert mind marhájokat, partékájokat ott fogták megh, megh éhülvén lopogatáshoz kezdtek volt, és magok is csak szalladó képpen jünnek” – jelenti Árvai Mihály dobrai tiszttartó Forgács Zsigmondné Batthyány Borbálának 1664. augusztus 10-én.
Az augusztus elsejei csatát – melynek hadszíntere Szölnökig ért – szemtanúként írja le, s panaszolja, hogy a török és a keresztény csapatok egyaránt pusztítják a vidéket: „Szent Gotthárd táján, a török Rábán innéd Szölnökigh, a Német túl Gyanaffalváigh tiz egész napig táborozott. Rablójának (a tatárnak – K. M.) vissza való térését várván, azonban a török Nagyfalu táján egy étszakán hidat csinált magának a Rábán, s ezen Augusztus harmincz második napián reá is ment a Német táborra. De az álgyuk alat be romlot azon híd, és a Francia, s Kussanics (?) hada megh futamtatta a pogányt. S bizonyosnak mondgyuk, hogy Francziában s Németben három Ezerigh, törökben penighlen tizenegy ezerigh veszet volna el.”
A szentgotthárdi csata emléke – mondák formájában – vándormotívumokkal kiegészülve még ma is él a felsőszölnökiek körében.
„A török csapatok ott voltak Nagyfalvánál. A túlsó oldalon látni egy keresztet. Ott volt egy kápolna, azon a dombtetőn. A török csaták idején azon a dombtetőn voltak a magyar csapatok elhelyezve. Lent a völgyben volt a magyar csapatok vezére: Radetzky. Előre kiszámította, hogy a törököket becsapja. A csapatait két részre osztotta. Egyikkel a dombon este nagy tüzet rakott. A tűz körül a katonák körbe-körbe jártak, hogy soknak lássanak. A török onnét várta a magyar csapatok támadását. Másnap reggel Radetzky levette a csákóját, a kardját a földbe szúrta. Rátette a csákót és letérdelt. Kérte az Istent, hogy a csatában segítsen az ő népének. úgy imádkozott: ‘Segíts meg minket Istenem, de ha már a saját gyermekeidnek nem akarsz segíteni, akkor a török kutyának se segíts! Isten nevében!’ Kiadta a támadásra a parancsot. A török a tűz felől várta a csapatokat, és ő az ellenkező oldalról támadt. A harmadik ágyúlövés eltalálta a szultán sátrát. Pánik keletkezett. Megtudták, hogy a szultán meghalt, fejvesztetten menekülni kezdtek. Azt mondják, hogy annyi volt a halott, meg a sebesült, hogy a Rábában víz helyett vér folyt.
A szultán a csata előtt azt mondta, hogy ma még Mária (Celli Mária – K. M.) öléből fogja a lova a zabot enni és kebléről fogja itatni a lovát.
Alsószölnök és Felsőszölnök között egy emelkedőn van egy kút (Begynec-kút, Gaj). A török szultánné oda dobta be az aranybölcsőt meneküléskor” – mesélte Labricz Ferenc 1974-ben.
Sulics István történetében „a csata előtt a szultán Nagyfalván ebédelt és azt mondta: Ezt a helyet addig fel nem adom, amíg a sült kakas énekelni (kukorékolni) nem kezd. És erre a kakas a tányéron verdesni kezdett a szárnyaival és megszólalt. Egy ágyúgolyó pedig odarepült, és a szultánt agyonsújtotta. Ott el is temették.”
A mondákban keverednek a valós és képzelt események, s a történeti hivatkozások sem pontosak. A valóság az, hogy a szultán nem vett részt ebben a hadjáratban, s a török csapatok vezére, Köprülü Ahmed sem halt meg a csatában. De a harcban valóban elesett Ismail pasa, a szultán sógora. A sereg főlovászát pedig éppen a nagyvezír sátrában találta el egy ágyúgolyó. Radetzky (1766–1858) a szentgotthárdi csata után száz évvel született, 1848–49-ben az itáliai felszabadító mozgalmakat számolta fel.
A törökök vagy a tatárok elől elrejtett kincsekről szóló mondák az egész magyar nyelvterületen elterjedtek, de az elrejtett aranykincs aranybölcső formában való megjelenésére eddig Magyarországon másutt nincs adatunk.
Labricz Ferenc a mondába beépíti a túlerőben lévő törökök megtévesztését is. E szerint a dombon a magyarok éjjel nagy tüzet raktak, és egész éjjel nyüzsögtek körülötte, hogy az ellenség soknak lássa őket. A török a tűz felől várta a támadást, míg a magyarok ellenkező irányból váratlanul törtek rájuk. A hadicsel motívum számtalan változatával ősi időkre vezethető vissza. A monda szerint a Rába egyik holtágát azért hívják Holt-Rábának, mivel a csata idején olyan sok volt benne a török halott, hogy eltorlaszolta a folyót, és a Rába új medret választott magának, vagy a Rábában víz helyett vér folyt. A vezér imája motívum nem egyedülálló. Irodalmi párhuzama is van: a Szigeti veszedelem című eposzban Zrínyi imája. Mariazell híres búcsújáróhely Alsó-Ausztriában. A mai napig sokan látogatják Felsőszölnökről is. A török támadás végső szándéka a keresztény vallás meggyalázása volt.
A Szentgotthárd környékén átvonuló kuruc és labanc csapatok is sok kárt okoztak a szölnökieknek. Letaposták a vetéseket, learatták a gabonát, tönkretették a réteket és mezőket. Rákóczi kurucai 1704. július 4-én Nagyfalvánál, 1705-ben Vak Bottyán vezényletével Szentgotthárdnál győzték le az osztrák császár hadait. A kuruc kori iratok a császári német, horvát és rác (szerb) hadak által okozott károkat 404 forint 50 dénárra becsülik, noha tűzkárt nem szenvedtek a felsőszölnökiek.

Bocskai István (a Vasvármegye, 1898 című könyvből)

A prédikátor is „rabbá lett” 1640 karácsonyán (Magyar Országos Levéltár)

A falu kovácsa váltságdíjat kér (Magyar Országos Levéltár)

Az ispán is váltságdíjat kér (Magyar Országos Levéltár)

Montecuccoli, a keresztény seregek hadvezére (a Vasvármegye, 1898 című könyvből)

Köprüli Ahmed, a török seregek hadvezére (a Vasvármegye, 1898 című könyvből)

A szentgotthárdi csata (a Vasvármegye, 1898 című könyvből)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT