Iskola, egyesület, hagyomány
Iskola, egyesület, hagyomány
Az iskoláról az első adatok a már említett 1627. évi evangélikus egyházlátogatási jegyzőkönyvben szerepelnek, amelyben szó van az iskolamester (ludi magistri) jövedelméről. 1756-ban már katolikus volt az iskola.
A mester, Csuk István jeleskedett énekben, a gyermekek tanításában és a harangozásban. Reggel, délben, este, istentiszteletre és a vihar ellen harangozott. Minden telkes gazdától a nagyobb mérő nyolcad részét kapta rozsban fizetségként. Harangozásért házanként hét krajcár járt neki. Gyászharangozásért pedig öt dénár. (Csöpinc/đepinci és Markoc/Markovci külön harangozót tartott.) Felsőszölnökön portánként s évenként cipókenyeret is kapott (libonem). Háromnegyed holdnyi földje volt, ez háromnegyed köböl termést hozott. Aratáskor csirke vagy öt dénár járt neki. Koledálásból Türkén (Trdkovo) és Martinyán (Martinje) házanként cipót, disznólábat, egy edény (scutella) kölest, lenkévét régi párt kapott, amely négyet tesz ki. A jó karban lévő iskola fából épült: két szoba, kamra, két istálló, udvar, kert.
1778-ban már négy év óta a 34 éves, alsópulai Horváth András a tanító. Háza (egy szoba, egy konyha, egy kamra és két istálló) a plébániától délre állt. Martinya és Türke faluból is idejártak a gyerekek.
1848-ban tíz fiú és három lány látogatta télen az iskolát. A mester, a 45 éves Pinfcsics János feladata a tanításon kívül a harangozás, orgonálás és egyéb templomi szolgálat volt. Szükség szerint jegyzősködött is. A tanítás nyelve „szloven”, a tanulóknak „abecés könyvük vagyon”. Az iskolaházat a felsőszölnöki, martinyai és türkei hívek építették a kegyúr segélyével. De „miután az iskolamester lakására csak egy keskeny szoba létez, kényteleníttetik az iskolát is használni családja lakásul”.
Az egy tantermes községi népiskola 1874. évi órarendjéből megtudjuk, hogy az oktatás nyelve már magyar. A szlovént csak fél órában tanulták a gyerekek. („Olvasás és közben az anyanyelvből oktatás.”) 1904-ben állami volt az elemi iskola és magyar tannyelvű. A két világháború között is még csak télen jártak iskolába, de akkor sem mindenki. Öt napig az iskolakötelesek, a hatodik napon az idősebb fiúk tanultak gazdászatot és kertészetet. Mivel az épület 1925-ben összedőlt, az új iskola megépítéséig egy parasztház hátsó szobájában tanultak írni és olvasni a gyerekek, a harangozótól. Keresete néhány tojás, egy kis kukorica vagy krumpli. A tanulóknak mindennap két hasáb fát kellett hozniuk az iskola fűtéséhez. Leginkább a fiúk jártak, a lányok alig. A gyerekek egy házivászonból varrt tarisznyában hordták a palatáblát és a palavesszőt. A két világháború között minden év június 4-én találkoztak a hármashatárkőnél a felsőszölnöki gyerekek a szomszédos magasfoki (Trdkovo), mártonhelyi (Martinje) jugoszláv és oberdroseni (Rábaőr) osztrák diákokkal. Kergetőztek a hármashatárkő körül, majd szlovén, magyar és német dalokat énekeltek. Amikor már biciklijük volt a fiataloknak, vasárnaponként is találkoztak.
Az új iskola az egész falu és dr. Vargha Gábor ügyvéd, nemzetgyűlési képviselő segítségével két év alatt épült fel. Róla nevezték el Vargha Gábor Magyar Királyi Állami Elemi Népiskolának. Az úton mezítláb mentek a gyerekek, csak akkor vették fel a cipőjüket, amikor meglátták az iskolát. Télen, mikor nagyon hideg volt, azt mondták a szülők a gyerekeknek, hogy „fussanak, akkor a talpuk többet lesz a levegőben, mint a földön”, és nem fognak fázni. A lányok egy kis batyuban hordták az ábécéskönyvet, irkát, ceruzát, palatáblát és palavesszőt. A fiúk madzaggal kötötték össze a könyvet, irkát és a palatáblát. Az órán először magyarul köszöntek, majd imádkoztak. Mindkét tanító (Fontányi Pál, Kiss Mária) magyar volt, csak a hittant tanulták szlovénül. A tantárgyak: számolás, olvasás, írás és katekizmus. Ha valaki nem figyelt az órán vagy rosszalkodott, kukoricán kellett térdepelnie vagy húszat kapott a fenekére.
Egy osztályban több mint harminc gyerek tanult, egy padban hárman ültek. Az osztályteremben három lábon félig vonalas, félig kockás tábla állt. A legjobb osztályzat az egyes, a legrosszabb az ötös volt. A tanítás szeptember tizedike után kezdődött, s június elejéig, naponta reggel nyolctól három óráig tartott. Délben hazamehettek ebédelni. Az iskolába legtöbbször sült krumplit és almát vittek magukkal. Télen a sült krumplit nem ették meg útközben, mert addig is melegítette a kezüket. Sokan nem jártak iskolába, nem volt ruhájuk, cipőjük, vállkendőjük. A tanulók minden vasárnap misére mentek a tanítóval együtt. Akkor mindenkinek volt cipő a lábán, a fiúk pedig hosszú nadrágot viseltek. A templomban külön álltak a lányok és a fiúk. A lányokra egy idősebb lány és egy tanítónő, a fiúkra egy legény és a tanító vigyázott.
A gyerekek a második világháború idején sem tudtak magyarul, amikor iskolába kerültek. Az első és második osztályban szlovénül is tudó tanítók tanítottak, a harmadik osztálytól már csak magyarul beszélők. Először szlovénül mondták el az anyagot, majd magyarul. Az anyanyelv rendszeres oktatásának bevezetésére 1945 után került sor. A tanítás szeptemberben még nem kezdődhetett el, mert az iskola épületében működött a Vörös Hadsereg kórháza. A Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1946-ban és 1947-ben három hónapos tanítói tanfolyamot szervezett a délszláv nemzetiségek részére Pécsett. A tanfolyamon Gáspár Ágoston, a felsőszölnöki iskolaszolga fia is részt vett. Nagybátyja, Gáspár István a szlovén kultúra aktív terjesztője volt a községben. A Rákosi-rendszerben tevékenységük miatt kénytelenek voltak Jugoszláviába menekülni. Családjukat a kulákoknak minősített lakosokkal együtt – egy időre – kitelepítették a Hortobágyra.
A felsőszölnöki általános iskola szlovén pedagógusainak többsége a szombathelyi tanító-, illetve tanárképző főiskolán szerezte diplomáját, ahol az 1968/69-es tanévben vezették be a szlovén nyelv oktatását. A Ljubljanai Egyetemen 1973 óta tanulnak a magyarországi szlovének.
Az iskolát 1986-ban bővítették, korszerűsítették. A kilencvenes évekre azonban erősen csökkent a tanulólétszám, és az új szárnyba a települési önkormányzat, valamint az orvosi rendelő költözött be.
A felsőszölnöki iskola pedagógusai szervezték a falu kulturális életét is. Énekkart, színjátszócsoportot, néptánccsoportot és fúvószenekart vezettek.
A településen külső kezdeményezésre jöttek létre egyesületek a két világháború között. Felsőszölnök és Ritkaháza község 1925. március 15-én megtartott egyesült képviselő-testületének közgyűlésén a községi testnevelési bizottságok csatlakozásával alakította meg a felsőszölnöki körjegyzőségi Levente Egyesületet. Megválasztottak tíz felsőszölnöki és két ritkaházi választmányi tagot. Elnök Tüll Géza plébános, alelnök Koltay Pál körjegyző lett. Választottak még pénztárost, ellenőrt, könyvtárost, három-három számvizsgáló bizottsági és munkabizottsági tagot. Az ifjúsági oktató Fontányi Péter felsőszölnöki általános iskolai igazgató-tanító lett. 1941. április 15-én az alapszabály-módosító közgyűlésen Ritkaházán fiókegyesület alakult, külön elnökkel. A felsőszölnöki egyesület elnökének Kühár János plébánost választották. Az alapszabály szerint hivatalos nyelvük a magyar, de „az egyesületi életben a magyar nyelv mellett a tagok anyanyelve is használható”. A cél, hogy „tagjaiból – a kötelező leventefoglalkozások alatt és az iskolában nyert nevelés kiegészítése útján – egységes szellemű és nemzeti érzésű, vallásos és küzdőképes ifjúságot neveljen, tagjaiban a nemzeti, a katonai, a közösségi és a polgári erényeket, valamint a nemzeti öntudatot kifejlessze és megszilárdítsa, az élethivatást és ezen át a nemzet szolgálatának gondolatát tudatosítsa és mindezek által a nemzet harckészségét, szellemi és testi ellenálló képességét gyarapítsa, vagyis gondoskodjék az ifjúság szabadidejének helyes felhasználásáról.”
Szintén 1925-ben született meg – a körjegyző kezdeményezésére – az önkéntes Tűzoltó Egyesület 34 taggal, majd 1939-ben újjáalakult. Önkéntes Tűzbiztosító Egylet már a huszadik század elején is működött a faluban. Tagjai aratás és cséplés idején éjszakánként egy tűzoltószekerce „segítségével” őrködtek, amit házról házra vittek. A falut tűzvédelmi szempontból két részre osztották. A soros tűzőr este tíztől reggel öt óráig viharlámpával járta a házsorokat. Éjfélkor jelentkeznie kellett a bírónál vagy a csendőröknél. Másnap délelőtt jelentést kellett tennie az éjszakai eseményekről, a fokost pedig tovább adta a szomszédnak.
A fából épült boronaházakra nem lehetett biztosítást kötni, ezért szervezték meg a faluban a tűzbiztosító egyletet. Minden háztulajdonos tagja lehetett. Egy fertálytól hat fertályig lehetett biztosítani. Minden év május 4-én, Flórián napján fizették be a tagok a biztosítási díjat. Egy fertályért (negyed) egy pengőt kellett fizetni. Ha valakinek leégett a háza, akkor minden tagnak annyi segítséget kellett nyújtania, ahány fertállyal részesült a biztosításból. Akinek több fertálya volt, több segítséget is kapott. A segítség formáját a tűzbiztosító egylet vezetői határozták meg: fuvar, tetőléc, zsúpkévék vagy munkavégzés.
A tüzeket legtöbbször a nyílt tűzhelyről kipattanó szikrák okozták, vagy az égő fáklyák, amelyekkel a padlásokon jártak. Néha a villám is belevágott a házba.
A Polgári Lövész Egyesület 1930. április 13-án alakult 47 taggal, majd 1940-ben feloszlott. Elnöknek Götz Kurtot, ügyvezető elnöknek Kloiber Lajost választották. A három alelnök mellett működött egy főtitkár, titkár, pénztáros, ellenőr, háznagy, orvos és ügyész, valamint hat választmányi tag, két választmányi póttag, háromtagú számvizsgáló bizottság. A 47 tagból három volt értelmiségi (tanító, jegyző gyakornok, körjegyző), a többi földműves. Átlagéletkoruk harminc év. Az alapszabály értelmében az egyesület célja „a céllövés gyakorlása, a tagok vallásos és hazafias érzéseinek erősítése”. Tilos volt viszont „vallásfelekezeti, nemzetiségi” kérdésekkel foglalkoznia. Az 1940. január 28-án kelt közgyűlési jegyzőkönyvben az egyesület feloszlatta önmagát.
A Vas Megyei Gazdasági Egyesület fiókjaként 1933. augusztus 8-án – 36 taggal – Gazdakör alakult Felsőszölnökön. Díszelnöke dr. László Lajos főszolgabíró, elnöke Gáspár Lőrinc, alelnöke Filó Ferenc és Horváth Vendel lett. A hat választmányi tag mellett jegyző, pénztárnok és háromtagú számvizsgáló bizottság vitte az ügyeket.
Az „Anschluss” (1938) után Felsőszölnök is közvetlen szomszédságba került Németország „Ostmark” (Ausztriát magába foglaló) tartományával. 1938 novemberében Budapesten megalakult a magyarországi németek nemzetiszocialista színezetű politikai szervezete: a Volksbund (Volskbund der Deutschen in Ungarn). Vas megyében a községi szervezetek megalakítására 1940 szeptemberében került sor. Alsószölnökön, 1940. november 3-án jött létre a helyi szervezet. Ennek Felsőszölnökön 156 tagú fiókszervezete volt, bár az 1941. évi népszámlálásnál a községben csupán tizenegy fő vallotta magát német anyanyelvűnek.
Az 1941. március 30-ai jegyzőkönyv szerint a Magyarországi Németek Szövetsége felsőszölnöki alapító tagjainak száma 61 fő. A csoportnak felnőtt- és ifjúsági tagozata volt. Mivel 1938-ban sokan dolgoztak Németországban idénymunkán, hittek a toborzóknak, hogy aki belép, jól jövedelmező munkát kap ott. Ám a német hadseregbe 1944. október elején bevonult férfiak még a zsoldjukhoz sem jutottak hozzá. Az eddigiekkel ellentétben ebbe az egyesületbe nők is beléphettek, sőt a tisztségviselők között is három nőt találunk. A 61 tagból (26 nő és 35 férfi) 12 volt házaspár, s volt egy háromtagú család. Egy ácsot és egy „muzsikust” kivéve a férfiak napszámosok voltak, a nők háztartásbeliek. Életkoruk szerint 18 és 65 év közöttiek.
A negyvenes években működtek a faluban egyházi egyesületek is. Az általános iskolás gyerekek a Szívgárda Egylet tagjai, a felnőtt leányok és legények a kalot és kalász tagjai voltak. Az összejöveteleket a plébániaházban a plébános vezette. A gyerekek számára a hittanórához hasonló foglalkozásokat tartott, a fiatalokat pedig az élet dolgainak megértésében, a házasságra való felkészülésben segítette.
Felsőszölnökön ma a felnőtt és a gyermek néptánccsoport, a gyermek bábcsoport és a templomi kórus mellett a leghíresebb és legrégebbi kulturális csoport a vegyes kar. A Pável Ágoston Vegyeskar 1998-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A magyarországi szlovén népdalok többsége szomorkás, melankolikus, többnyire több szólamban éneklik. A népdalok az 1960-as évekig a hétköznapok és ünnepnapok szerves részét képezték. A jószág őrzése vagy a közösen végzett munka során, lakodalmakban és a templomban is gyakran énekeltek népdalokat és egyházi dalokat anyanyelvükön a felsőszölnökiek.
Az első női, egyházi kórus 1938-ban alakult. 1936-ban érkezett a faluba a horvát nemzetiségű Csabai András kántortanító. Néhány asszonyból egyházi kórust alakított, mely később világi kórussá alakult át. A tagok száma tíz és tizenöt fő között mozgott. A férfiak először a templomi kórushoz csatlakoztak. Fennállása óta közel hatvan tagja volt, közülük harminchárman már elhunytak. Ma húsz főt számlál a templomi kórus. Néhányan a vegyes karban is énekelnek.
Az 1950-es évek elejétől 1957-ig vezette az énekkart Boros Anna tanítónő. Ekkor csak néhány dalt énekeltek szlovénül, a többit magyarul. Első fellépésük 1953. május 1-jén volt Felsőszölnökön. A kórusban időnként általános iskolás tanulók is énekelhettek, Gáspár Lászlóné is így kezdte, ma a kórus legrégebbi tagja. 1957-ben Vass József vette át az együttes vezetését. Ismét csak néhány dalt énekeltek szlovénül. A vegyes kar létrehozásához először csak a helybeli határőrlaktanyákban szolgáló katonákat tudta megnyerni. A falubeli férfiakat csak 1960-ra sikerült meggyőzni, hogy lépjenek be. Vass József karvezetővel járt a vegyes kar először Szlovéniában. 1966-ban, Pável Ágoston halálának huszadik évfordulóján Cankován léptek fel. Az énekkar működését anyagilag a földműves-szövetkezet támogatta, melynek elnöke a rábatótfalui, szintén szlovén nemzetiségű Gáspár Károlyné volt. Tőlük kapták az első fellépő ruhájukat is.
A karvezetést 1970-ben ismét Csabai András vette át. Elkezdett szlovén népdalokat gyűjteni a faluban. Lekottázta őket, majd elküldte Szlovéniába, ahol neves zeneszerzők (Radovan Gobec, Uroš Krek, Samo Vremšak) feldolgozták azokat. 1970–72-ben a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Népzenei Intézetétől Julijan Strajnar és munkatársai gyűjöttek a Szentgotthárd környéki szlovén falvakban népdalokat. A gyűjtött dalokból 1979-ben Ljubljanában megjelent egy hanglemez Porabje címmel. Budapesten 1989-ben adták ki a Porabska pesmarica daloskönyvet, a szlovén folklorista Marko Terseglav szerkesztésében.
A Pável Ágoston Vegyeskórus nemcsak Magyarországon, de Szlovéniában és másutt is számtalanszor vendégszerepelt. A szlovén kórusok évenkénti találkozójára, Ťentvidbe már a második alkalommal, 1971-ben meghívták az együttest. Az eddig lezajlott 29 találkozóból 26 alkalommal volt a meghívottak között a vegyes kar is.
Az énekkar tagjai földművesek, háziasszonyok, tanítók, diákok és gyári munkások voltak. A kottát nem ismerték, a dallamot előéneklés után sajátították el. A létszám huszonöt fő körül mozgott. A szomszédos falvakból – Alsószölnökről, Szakonyfaluból, Rábatótfaluból, Kétvölgyről – és Szentgotthárdról is jártak és járnak néhányan énekelni.
Csabai András vezetése alatt az énekkar legemlékezetesebb fellépésére 1984-ben Ljubljanában, a Cankar Kultúrpalotában került sor. Itt ismerték meg Variné Trifusz Máriát, aki a szentgotthárdi általános iskola szlovén énekkarát vezényelte. Csabai András idős korára hivatkozva lemondott, és a magyar nemzetiségű Variné Trifusz Mária lett 1985. március 1-jétől a karvezető. Rendszeresebbé váltak a próbák, a megfiatalodott tagság már ismeri a kottát. Szlovéniai, ausztriai és olaszországi szlovén énekkarokkal való találkozások során újabb és újabb kottákat szereznek.
A Szentgotthárd környéki szlovén falvakban az egyházi szertartások az 1980-as évek közepétől magyar nyelven folynak. Csak Felsőszölnökön van vasárnaponként egy szlovén nyelvű szentmise, melyet a szomszédos Szlovéniából átjáró Ivan Camplin plébános úr celebrál – ahogy ezt már említettük. Ezért az egyházi énekek is kezdtek feledésbe merülni. A vegyeskar 1992-től feleleveníti ezeket. Karácsonyi koncerteket rendez a Szentgotthárd környéki szlovén falvak templomaiban, melyen régi helyi szlovén karácsonyi énekeket és más kórusműveket adnak elő. Szlovéniában is több ízben szerepeltek karácsonyi hangversenyen.
Sok szlovéniai és határon túli szlovén énekkarral van kapcsolatuk. Kölcsönösen fellépnek egymás koncertjein: Magyarországon a rendszerváltás előtt az úgynevezett nemzetiségi napokon, az 1990-es évektől pedig a Rába-vidéki szlovén napokon.
Meghatározó állomása az énekkar történetének a szlovén szentmise liturgiájának megtanulása, ezt először 1997 májusában Szentgotthárdon énekelték. 1998 áprilisában a szlovéniai, maribori püspökség segédpüspökének meghívására a maribori székesegyházban is énekelhettek a szertartáson.
A kórusról többször készült televízió- és rádiófelvétel. Első kazettájukon (Mi, Slovenci – Mi, szlovének) közösen szerepelnek Korpics László zenekarával és asszonykvartettjével. A hatvanéves jubileumra jelent meg az egyházi énekeket tartalmazó kazettájuk.
A hatvan év során szinte minden második felsőszölnöki házból volt tagja a kórusnak. Van olyan család is, amelyből ketten, hárman is énekkarosok voltak. A hatvan év alatt közel százötven ember énekelt a felsőszölnöki vegyeskarban. Sokáig együtt daloltak idősek és fiatalok, mára megfiatalodott a tagság.
A földműves-szövetkezet megszűnte után az énekkart anyagilag a helyi tanács és a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége támogatta. 1991-től a vegyeskar fenntartója a Magyarországi Szlovének Szövetsége lett, 1994-től az Országos Szlovén Önkormányzat is segíti működésében.
Az 1927-ben épült iskola (Kühár János felvétele, 1936)
A szlovén nyelv már tantárgy volt az 1949/50. évi bizonyítványban
Pedagóguslakás az iskola végében (Kühár János felvétele, 1936)
A fúvószenekar (1955)
Pál József igazgató-tanító (balra) és Kühár János plébános (jobbra) a színjátszócsoporttal (1936)
A tanári kar 1956-ban
Ülnek (balról): Papp Gyuláné igazgatóhelyettes, Fodorné Irma, ismeretlen, Fülöp Vilma (Vica mama),
Gáspár Károly igazgató, Prudovics Ilona.
Állnak (balról): Németh József, Lang József, Papp Gyula, Kondor József
A Szívgárda Egyesület tagjai (Kühár János felvétele, 1941)
A KALOT tagjai (Kühár János felvétele, 1941)
Az énnekkar a hetvenes években
Tizenöt évig volt karvezető Csabai András
1985 óta vezeti a vegyeskart Trifusz Mária
