Hitbizomány és kisbirtok | Száz Magyar Falu

Hitbizomány és kisbirtok

A XIX. század második felében a hazai jobbágyfelszabadítás sajátosan alakult. Az 1853. évi úrbéri rendelet ugyan elismerte az 1848-as törvényt, és ennek hatására a telkes jobbágyok földtulajdonosokká váltak, a zsellérek pedig kikerültek a földesúri hatalom alól, de az utóbbiak megélhetését – az esetleges háztelken, kerten, legelőrészen kívül – semmi sem biztosította. Földhöz csak akkor juthattak, ha vásároltak, ehhez azonban pénz és eladó földterület kellett. Eközben a földreform is elmaradt, így a nagybirtok tovább őrizte vezető szerepét.

Feldebrőn a debrő-parádi uradalom foglalta el a falu határának nagy részét. Károlyi György 1876-ban elsőszülöttségi hitbizományt alapított, így gyakorlatilag hozzáférhetetlenné tette az uradalom földjét. A házas és a házatlan zsellérek mellett a földdel rendelkezők sem voltak könnyű helyzetben, hiszen a jobbágyfelszabadításkor összesen három feldebrői rendelkezett egész telekkel, míg nyolcan háromnegyed telkesek voltak. A zöm (91 fő) fél- vagy negyedtelken (34 fő) gazdálkodott. Az utóbbi már nagyon nehezen biztosította a megélhetést.

Feldebrő főbb mezőgazdasági adatai 1852-ben

Szántó	Rét	Legelő	Kert	Ló
(kat. h.)	(kat. h.)	(kat. h.)	(kat. h.)	(db)

2252	401	1024	80	165

Igavonó	Tehén	Juh	Sertés	Szamár,
ökör (db)	(db)	(db)	(db)	öszvér (db)

195	210	2000	196	25

Búza	Kétszeres	Rozs	Repce	Széna
(p. m.)	(p. m.)	(p. m.)	(p. m.)	(p. m.)

6300	1200	1680	300	3208

Sarjú	Lóhere	Bükköny	Gyümölcs	Dohány
(q)	(q)	(q)	(véka)	(q)

802	1350	480	8000	3192

(kat. h. = katasztrális hold, db = darab, p. m. = pozsonyi mérő, q = bécsi mázsa)

A falu lakosai és Károlyi György között a korábban említett úrbéri per tovább folyt. A falusiak folyamodványt írtak 1868-ban a belügyminiszterhez, azzal indokolva panaszukat, hogy ha a megállapított összeget ki kell fizetniük, a szegényebb házas zsellérek végromlásra jutnak. A minisztérium elutasította a kérelmet.

Az uradalom megőrizte korábbi szervezetét. Feldebrő továbbra is a kompolti kerülethez tartozott. Károlyi a debrői gazdaságba telepített egy szeszgyárat, ahol hetente ezerötszáz akó szeszt gyártottak. Területét még ma is Masina-kertnek hívják a helybeliek az ott működő gépekre utalva.

A tagosítást 1868-ra fejezték be. Ekkor a feldebrői uradalmi gazdasági terület a Fürdős-, Honvédhalmi-, Kígyós-, és a Nagy-réti-majorból állt. Károlyi 1860-ban Takarék Magtár Alapítványt hozott létre Feldebrő javára, összesen tizenegy hold és 677 négyszögöl földterületet ajánlott fel. Az alapítvány célul tűzte ki, hogy elemi csapás esetén segít a vetőmagot beszerezni, ínség esetén segélyez, olcsó kölcsönt nyújt a községnek. Károlyi György 1877-ben elhunyt. Utódja fia, gróf Károlyi Gyula lett, majd őt követte 1890-ben elsőszülött fia, gróf Károlyi Mihály.

A XX. század elején az országos agrármozgalmak Feldebrőt is elérték.

A Kígyós- és a Fürdősmajorban a cselédek 1906 tavaszán sztrájkba léptek, pár nap múlva kiegyeztek az uradalommal. Az első világháború a községet is megviselte, 426 lakosa harcolt, 96-an haltak hősi halált.

Az 1918-as őszirózsás forradalom alatt a megyében több helyen fosztogatások, rablások és zavargások voltak. Általában a hazatért katonák vezették a zendülést, és az főként a községi jegyzők ellen irányult. Feldebrőn Puch Andor uradalmi intéző és Lőwy Géza kereskedő lakását kifosztották. A Magyar Föld Rt. magtárát feltörték, és mintegy nyolcvan mázsa gabonát raboltak el. Az egri polgárőrség egy ötvenfőnyi szakasza szállt ki a környékre, és elfogta a fosztogatókat.

A Tanácsköztársaság alatt itt is megalakult a direktórium. Vezetője Lukács Imre lett. Pecsétjének felirata: Katona Munkás és Paraszt Tanács Feldebrő. Az intervenciós hadiesemények különösebben nem érintették a községet. A Pétervásáráról visszavonuló székely alegység elhaladt a település mellett, majd május 9-én egy cseh páncélvonat Verpelétig nyomult előre, de visszafordulásra kényszerítették. Később rövid időre a románok szállták meg a környéket.

A forradalom alatt két haláleset is történt. Kiss József vécsi lakos, akit fuvarosként kirendeltek, felrobbant, amikor vöröskatonák részegen kézigránátokkal megdobálták. A direktórium vezetőjét, Lukács Imrét akarta elfogni Bereczky Dávid csendőrőrmester. Lukács a lakásán lelőtte, majd elszökött.

A háború és a forradalmak után lassan visszatért az élet a normális kerékvágásba. Károlyi Mihálytól az 1915. évi VIII. és az 1921. évi XLIII. törvénycikk rendelkezései alapján elkobozták a hitbizományi uradalmat. A birtok egy részét – 1929-ig – zárgondnokság alá helyezték, majd ezt a részt megosztották a Nemzeti Közművelődési Alapítvány, a Kompolti Magyar Királyi Béruradalom és a Magyar Királyi Erdészeti Kincstár között.

A másik részt 1925-ben vagyonváltsággal kiosztották. Összesen 251 katasztrális hold és 995 négyszögöl területet válthattak meg a feldebrőiek. Már ha volt rá pénzük és lehetőségük. A debrői nyomásból 252 parcellát osztottak, beleértve a községnek juttatott területet is. Látható, hogy egy-egy parcella átlagosan egyholdas lehetett A legtöbb földet Altorjay Dezső, az uradalom volt jószágigazgatója vette birtokba. A volt majorsági területből házat, kertet, legelőt és szántót váltott ki. Helybeli születésűek, de nem a faluban lakók is kaptak kisebb táblákat, mint például Paróczai Sándor adonyi római katolikus lelkész. A Cseralján jutott szántóhoz 26 hadirokkant és 23 hadiözvegy. A föld nélküli, önállóan keresők közül 105 fő a debrői nyomásban, míg 45 törpebirtokos a Cseralján kapott néhány holdat.

A következő évben az Országos Földbirtokrendező Bizottság 114 katasztrális hold legelőt adott át a községnek. Hosszas vita után a képviselő-testület úgy döntött, hogy nem osztják ki, hanem a gazdaközösség 489 katasztrális hold legelőjével együtt közös legeltetésre használják. A legelőtársulatot részben a testület irányította, az itt hagyományos módon nem alakult meg.

Feladataik közé tartozott a tenyészbikák beszerzése és a fedeztetés bonyolítása is. A beszerzett állatok költségét általában az anyaállatok gazdáira terhelték, de előfordult rossz termés esetén, hogy a magtáralapból fizették ki a vételárat. Akinek nem volt része a közös legelőkben, annak haszonbért kellett fizetni. Ez a gyakorlat sok vitára adott okot. Fizetni kellett annak is, aki a megállapodás szerintinél több állatot hajtott ki. A húszas évek elején ezért holdanként 37 és fél kilogramm búza árával terhelték meg őket. (A súlyos infláció miatt a búza volt a viszonyítási alap, sokszor még a béreket is ebben számolták.) A kihajtott állatokat közösen őriztették. A háború után sok gazda rátért a libatenyésztésre, ezért 1924-ben kénytelenek voltak libapásztort alkalmazni és elkülöníteni egy legelőrészt a szárnyasoknak a Jakabosnál és a Hangyás elején.

A XX. század harmincas–negyvenes éveinek birtokviszonyaira az öt hold alatti törpebirtok volt jellemző. Az 1935-ben 746 öt hold alatti birtokon gazdálkodó feldebrői területe a teljes birtokállomány 23,4, az öt–száz holdas birtokok az 56,8 százalékát tették ki. A hivatalosan nyilvántartott 1690 őstermelőből 366 főállású önálló gazda volt, akik 894 főt tartottak el, míg a mezőgazdasági cselédek száma 207, a mezőgazdasági munkásoké pedig 216. Az utóbbiak nagy része az uradalomban dolgozott.

A szántók fő terménye a búza, rozs, zöldtakarmány, kukorica, árpa, burgonya, kender és a takarmányrépa. A gyümölcsök közül a görög- és sárgadinnye, alma, körte, cseresznye, dió, szilva és különféle barackfajták termelése jellemző. A szőlő- és dohánytermesztésről később részletesebben szólunk.

A gyümölcstermesztés melléktermékeként számottevő mennyiségű törkölypálinkát és – a járásban egyedüliként – seprőpálinkát főztek.

Az állattenyésztésben a szimentáli szarvasmarha, a zsírsertés, rövid gyapjas juh és a baromfi (tyúk, kacsa, lúd, pulyka) tenyésztése dominált. Lovat csak igavonáshoz tartottak. Méhészettel is foglalkoztak, körülbelül ötvenholdnyi mézelőterülettel lehetett számolni. A faluban működött egy cséplőgép, elsősorban bércséplést végzett.

A háború kitörése súlyosan érintette a község lakóit és gazdaságát. A munkaképes férfiak nagy része bevonult katonának. Egy 1944-es népességösszeírás szerint összesen 89 felnőtt férfi maradt a faluban. A megyében a 2. ukrán front jobbszárnya nyomult előre. Súlyosabb harcok voltak Füzesabony előtt, majd Eger felé a Tarna völgyén keresztül támadtak a szovjet csapatok.

Feldebrőn gyorsan keresztülfutott a front, a községet mind a német, mind a szovjet csapatok utánpótlási körletként használták, így nagyobb harcok nem voltak határában. A beszállásolások miatt azonban számos atrocitás érte a község lakóit, sőt fegyveres összetűzésre is sor került a lakosság és a randalírozó szovjet katonák között. A községben 1945 közepéig állomásoztak a szovjet csapatok. A háborúból 69 katona nem tért vissza ismereteink szerint. Családtagjaik közül a háború után hatvan fő részesült hadigondozotti ellátásban.