Feldebrő Összefoglaló
Feldebrő
Összefoglaló
Összefoglaló
Feldebrő a Mátraalja keleti részén, a Tarna völgyében fekszik. Az Alföld és a hegyvidék között közvetítő folyóvölgy évezredek óta meghatározza a község területének történetét. Környéke az őskőkor középső szakaszától lakott, jelentősek a bronzkori és az avar leletek. Az avar népesség mellett jelentős szláv etnikum is megélte a magyar honfoglalást.
Az Alföld északi peremterületeit, így Feldebrő földjét is minden jel szerint a magyar törzsekhez a honfoglalás előtt nyolcadik törzsként csatlakozó kabar törzs szállta meg. Az itt birtokos Aba nemzetség elődei is a kabarok között keresendő. A nemzetség névadója Aba Sámuel király volt mint legtekintélyesebb tagja a rokonságnak.
A község nevét először 1219-ben említik monasterium Debrev alakban. A település azonban sokkal régebbi. Temploma valószínűleg Szent István korában vagy közvetlenül halála után épült. Az biztos, hogy 1018 után emelték, mert az 1332–37 közötti pápai tizedlajstrom szerint védőszentje a Szent Kereszt volt, és István király ebben az időszakban kapott keresztereklyét a bizánci császártól. Feltételezhetjük, hogy a terület birtokosa, Aba Sámuel nádorispán, majd király építtette nemzetségi kolostortemplomának, és – az altemplom létezéséből ítélve vélhetően – temetkezési helynek is szánta.
A Debrő helynév – ami a község neve volt Aldebrő telepítése (1743) előtt – etimológiai szempontból azonos a régi magyar nyelvben a széles, lapos, kiterült fenekű völgyet jelentő debrő főnévvel. A szó a szláv nyelvekben is hasonló értelemben fordul elő.
A falu első évszázadaiban meghatározó szerepet játszott az Aba nembéli Debrői család. A család első név szerint ismert tagjai Becse, Makján, Apos, míg II. Makján 1286-ban nádor volt. Debrő ebben az időszakban gazdag település lehetett, s megtartotta birtokközpont jellegét. 1332–35. évi pápai tizedjegyzék szerint a debrői plébános alesperes volt, és éves átlagban 37 és háromnegyed garas fizetésére volt képes.
A XV. század folyamán leáldozott a Debrői – másként írva Debrei – család csillaga. Zsigmond király az összeesküvésbe keveredő Debrői Istvántól birtokait elkobozta.
Albert király 1438-ban Debrőt és a hozzá tartozó falvak felét Debrői Imrének, a másik felét Rozgonyi Péter egri püspöknek, Rozgonyi István comesnek és fiának, Jánosnak adta. A Rozgonyiak a megyebeli javaik védelmére – 1461 előtt – Debrő mellett várat emeltek. A vár hadászati jelentősége csekély, inkább birtokközpontként szolgált. A XV. század végén sűrűn változtak Debrő tulajdonosai: Kanizsai György, Bakócz Tamás egri püspök, majd Bélteky Drágffy Bertalan erdélyi vajda követte egymást.
Debrő és környékének életében sorsfordulót jelentett Hatvan 1544-es török elfoglalása, majd Eger 1552. évi ostroma, amikor a környék szinte teljesen elnéptelenedett, és a török lerombolta a debrői várat.
Az 1560-as évektől Debrő – a Parád környéki Országh–Perényi-birtokokkal együtt – az ónodi váruradalom tartozéka lett.
1603-ban Rákóczi Zsigmond hajdani egri várkapitány, későbbi erdélyi fejedelem (1607–1608) megvette Debrő várát minden tartozékával együtt, és így – több mint száz évre – a család birtokába került.
A község lakói két úrnak adóztak, ráadásul mindkét felé államnak, földesúrnak egyaránt. A tizenöt éves háború pokla elnéptelenítette a vidéket. 1601-ben és 1647-ben egyaránt csak négy telket találtak, 1621-ben tizenhét jobbágyot. A lakosság száma csak az 1670-es években kezdett emelkedni, mígnem azután a visszafoglaló háborúk újra elűzték a debrőieket.
Miután a császári udvar hűtlenné nyilvánította II. Rákóczi Ferencet, 1710-ben az uralkodó Althan Mihály grófnak adományozta.
A török kiűzése után lassan újjátelepült a falu. Az 1712. évi birtokfelértékelés szerint húsz telkes jobbágy és húsz telek volt.
Alapvetően megváltozott a debrői uradalom helyzete, amikor 1740-ben báró gyaraki Grassalkovich Antal királyi személynök, a XVIII. századi Magyarország egyik legtehetségesebb embere megvette az uradalmat. Megszervezte az uradalom életét és számos épületet emelt, többek között ujjáépíttette a templomot. Utódainak nagyarányú költekezései és a gazdasági szakértelem hiánya oda vezetett, hogy egy rosszul sikerült, kétmillió forintos kölcsönügylet után az uradalom csődbe ment, birtokait pedig gondnokság alá helyezték, majd 1847-ben gróf Károlyi György megvásárolta.
Károlyi György 1876-ban elsőszülöttségi hitbizományt alapított, amelyet unokájától – Károlyi Mihálytól – 1921-ben elkoboztak. Az uradalom egy része állami kézbe került, a másik részt pedig 1925-ben vagyonváltsággal kiosztották. Összesen 251 katasztrális hold és 995 négyszögöl területet válthattak meg a feldebrőiek.
A XX. század harmincas–negyvenes éveinek birtokviszonyaira az öt hold alatti törpebirtok volt jellemző. Az 1935-ben 746 öt hold alatti birtokon gazdálkodó feldebrői területe az összbirtokállomány 23,4 százalékát, míg az öt–száz holdas birtokok az 56,8 százalékát tették ki.
Évszázadokon keresztül jelentős szerepet töltött be a község életében a dohány és a szőlő termesztése. 1997-ben a Debrői Hárslevelűt védetté nyilvánították
Feldebrő a középkortól kezdődően közigazgatásilag Heves megyéhez tartozott. Eger visszafoglalása (1687) után Heves és Külső-Szolnok vármegye Tarna járásához tartozott, majd 1871-től a közép-tarnai járásba, 1883-tól pedig az egri járás része lett. Egészen 1950. február 1-jéig – ekkor a füzesabonyi járáshoz került át.
A község megőrizte a középkori településrendjét. Eredetileg egyutcás falu volt, amely középen, a templom körül kiszélesedett, és nagyobb térré öblösödött. A házak sora így kerülte meg két oldalt a templomot és a középkorban a templom körül lévő temetőt. Ma az északi részén út menti, déli részén utcás falu.
A népesség a XIX. század második felétől fokozatosan csökkent. Az 1785-től (1175 fő = száz százalék) eltelt 210 évben, 1995-re csak 56 fővel (1231 fő, 104,7 százalék) lett több a község lakossága.
Feldebrő lakossága története folyamán színmagyarnak tekinthető. Egy-egy német és szlovák család költözött be az idők folyamán. Vallását tekintve nagy többséggel katolikus.
A község főútvonala mellett, a falu középtáján emelkedő kis dombon álló szokványos kinézetű barokk templom Európa-szerte egyedülálló építményt rejt magába. A párját ritkító XI. századi centrális templom maradványai és a vele egykorú, teljes épségében és szépségében megmaradt, XII. századi freskókkal díszített altemplom szinte példa nélküli a román stílusú építészetben.
A falu infrastruktúrája az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen fejlődött. Önerőből és állami támogatással számos középületet (iskola, könyvtár) és közművet építettek. 1990 óta a vezetékes ivóvíz mindenhová eljutott. Az 1993-ban indult gázberuházás eredményeként 1997 végére már a lakosok 70 százaléka használhatta ezt a fűtőanyagot. 2000-ben a lakások háromnegyedéből lehetett crossbar rendszerben telefonálni.
