A népiskolától az általános iskoláig

Teljes szövegű keresés

A népiskolától az általános iskoláig
Az alsófokú oktatás községünkben az 1948-as államosításig katolikus egyházi vezetés alatt zajlott. Egészen a XVIII. század kezdetéig nem ismerünk közvetlen adatot a feldebrői oktatásra. Templomának XI. századi építése, egyházának a XIV. századi pápai tizedjegyzék szerinti gazdagsága azonban valószínűsíti, hogy már a középkorban folyt plébániai oktatás a feldebrői templom mellett.
Természetesen nem a modern értelmű népoktatásról beszélünk, hiszen a középkor nem ismerte a tankötelezettséget. A kereszténység meggyökeresedése után a falvak lelki-szellemi vezetői a falusi papok lettek, akik maguk is az alacsonyabb állású néprétegekből kerültek ki, magyarul érintkeztek a lakosokkal, és egyfajta népművelői feladatkört is elláttak. Egyes kiválasztott növendékeket utódaikká neveltek, sokszor a plébánosi iskola után fel is szentelték őket, és az illetők visszakerültek falura.
A középkor vége felé az egyszerű klerikus műveltség viszonylag egységes ismeretanyagot követett. A plébániai vagy káptalani iskolában szerzett tudásból vizsgázni is kellett. Ebben az időszakban a pasztorizációban már magyar nyelvű részleteket is használtak a Bibliából. A következő évszázadban kiteljesedett a plébániai iskolarendszer. Egyre több magyar nyelvű szöveget (például a tízparancsolatot és az alapimádságokat) tanítottak meg a papnak készülő fiúknak, ezeket a XV. század második felétől már le is írták. A leírt részletek kiforrott, csiszolt nyelvállapotról tanúskodnak.
A török hódítás nyomán a falvakkal együtt a plébániák is elpusztultak, elnéptelenedtek. Ilyen helyzetben az 1560-as nagyszombati zsinat rendelkezése, miszerint minden plébánia mellé tanítót kell fogadni, nem érhette el a kívánt hatást. A visszafoglaló háborúk után az újjászerveződő megyében a plébániák megalakulásával lassan az iskolai oktatás is elkezdődött.
A debrői egyház megalakulásával (1700) valószínűleg a tanítás is megindult. Az anyakönyvekben már 1704-ben szerepel egy iskolamester (ludimagister), aki a templomban verpelétieket keresztelt. Úgy tűnik tehát, mindkét községben szolgálatot teljesített.
Az anyakönyvi bejegyzés jól jellemzi a korabeli állapotot. A ludimagisternek számos egyházi, értelmiségi jellegű teendőt is el kellett látnia. A plébános helyettesítése mellett a kántori és a jegyzői feladatok is rá vártak. Sok helyen még a harangozó, az egyházgondnok szerepkörét is vállalta, emellett más polgári szakmában is dolgozhatott.
A század második felében Feldebrőn – ha kis mértékben is, de – változott a helyzet. A tanítómester a kántori és időszakonként a jegyzői teendőket is ellátta, de legalább volt sekrestyés, és a plébánost csak nagyon ritkán kellett helyettesítenie.
Jövedelmi viszonyaik jobbak voltak sorstársaik egy részénél. A tanítói fizetés ugyan nem volt több, de a kántori javadalmazás is hozzáadódott a jövedelméhez. Járandósága a tanításért szedett díjakból, a párbérből, stólapénzből és természetbeni juttatásokból állt (búza, rozs, sajt). Ezek mellett a kántori földek is hozzájárultak a megélhetéséhez.
Az 1766–67-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a község tanítómesterének, Póts Mátyásnak párbérként fél kila búza és tizenkét krajcár járt házaspáronként. Közösen fizettek neki három szekér szénát, ötven font sót, nyolc icce vajat, a szalonna megváltásaként négy rajnai forintot és harminc krajcárt, valamint tizenkét szekér fát. Földjének egyik része Fördősön (Fürdős) feküdt, Csőke Mihály és Kiss Mihály szántójának a szomszédságában. Másik fele a község Keserűlapu (Keserűlápa) nevű határrészén volt, Nagy Sándor területe mellett. A harmadik földdarabot Magyalszögön kapta Csonka Márton és a plébános földje között. Művelésüket a falusiak végezték, ahogy kendere feldolgozását és kukoricája gondozását is.
Bár a század közepén Barkóczy püspök előírta az iskolák kegyúri alapítását, a legtöbb esetben – Debrőn is – a helybéliek építették és tartották fenn az intézményt. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor épült az első épület – valószínűleg a templom újjáépítése körüli időben –, Eszterházy püspök egyházlátogatási jegyzőkönyvében azonban már szerepelt. A tanító lakása és a tanterem egy épületben voltak.
Az iskolamesterek az 1700-as években sok esetben képzetlenek, ügyes-bajos dolgaik elvonták figyelmüket az oktatásról, sőt előfordult, hogy a világi örömöket sem vetették meg. Az egyik debrői tanítóról feljegyezték például az 1700-as évek közepén, hogy iszákos és kicsapongó életet él.
A tananyag egyszerű, elsősorban a katekizmust oktatták. Egységesítési célzattal Eszterházy püspök 1766-ban elrendelte, hogy egyházmegyéjében Nagy Ferenc, törökszentmiklósi plébános tankönyvét használják. Az oktatás magyar nyelven folyt, amit az 1777-es tanügyi rendelet kötelezővé is tett. 1770-ben az írást, olvasást és hittant naponta, a következő évben mindennap már csak olvasást és hittant tanítottak, 1775-ben pedig csak hetenként kétszer, szerdán és szombaton volt oktatás.
Az akkori tanítómester, Pittlik Márton a szokásosnál magasabb képzettséggel rendelkezett: a gimnáziumi szintű latin mondattanig (syntaxis) taníthatná őket, ha járnának iskolába – jegyezték fel róla. Feltehetően a magas tandíj és a mezei munkák okozták a gyermekek elmaradását. Amíg 1770–1774 között a község 96 családjának 20-25 gyermeke – közöttük tizenkét leány – tanult az iskolában, addig 1775-re már csak nyolc diák maradt.
A nehézségek ellenére egy-egy kiugróan tehetséges gyermek tovább tudott tanulni. A debrői származású Bojtos György nevét megtaláljuk a nagyszombati egyetem baccalaureusainak 1760. évi névsorában.
A Habsburg-kormányzat 1777. és az 1806. évi, Ratio Educationis megjelöléssel kiadott rendeletei megszilárdították az alsófokú oktatási hálózat rendszerét. A tanítók képzése jelentősen javult, Heves megyében különösen azután, hogy 1828-ban Pyrker László egri érsek megnyitotta az egri tanítóképző intézetet. Pyrker ragaszkodott ahhoz, hogy csak megfelelően képzett tanító és kántor kapjon állást egyházmegyéjében. Az oktatás törzsanyagát továbbra is a hittani-erkölcstani ismeretek, egyházi énekek, bibliai történetek alkották, de ehhez csatlakozott az olvasás, írás, számolás. Az iskola vezetője a plébános, aki felügyelte a tanítót. Kinevezésüket az érseknek is jóvá kellett hagynia.
1807-ben új iskolaépületet emeltek a község költségén. A növekvő feladatokat jelzik, hogy a kántori tisztet ellátó Pócs Antal mellé Forgó Imre személyében segédtanító is került.
Bár nincs adat rá, hogy mikor került Debrőre a Pócs család, a XVIII–XIX. században valódi tanítói dinasztiát alkotnak. Első képviselőjük, Pócs István az 1740-es években jegyzőként is működött, míg testvére Verpeléten tanított. Valószínűleg a fia, Mátyás örökölte a kántori és a tanítói állást. Úgy tűnik, hogy az őt követő Pittlik Márton – egyébként az öccse Aldebrőn volt iskolamester – a kántori tisztet nem töltötte be, csak tanítóként alkalmazták. A XVIII. század végétől azután egészen 1887-ig a család valamelyik tagja tölti be e tisztet, s mind igen hosszú ideig szolgáltak. Pócs Antal húsz- vagy még több évnyi szolgálat után, 62 évesen, tökéletesen ellátta iskolamesteri és kántori teendőit az 1810-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint. Utóda, János 25–28 éven keresztül tanított. A tisztséget a családból utolsóként betöltő Pócs Antal 38 évig (1848–1886) szolgálta a községet. Vele halt ki a család debrői ága. Unokaöccse már korábban elköltözött és – vélhetően gyermekei nem lévén – ez a tanítói dinasztia százhúsz év után eltűnt a falu életéből.
Az 1810-es visitatio szerint a tanítómesteri és kántori földek a Csonkás-dülőben Pék János s a Hangyáson Tóth János parcellája közelében feküdtek. 1848-ban összeírták a tanítók jövedelmeit. Alapul fél belső és külső telek szolgált, s biztos jövedelmének számított az az 52 forint 24 krajcár készpénz, ami a párbér egy részéből és a földek hasznából származott. Terményként folyt be 175 pozsonyi mérő gabona, hat öl fa, egy kocsi széna és nyolc icce vaj, piaci áron 292 forint és 42 krajcár értékben. Bizonytalan jövedelem volt az a tíz forint, ami a temetésekből jött össze. Az összeírás hangsúlyozza, hogy mindezek mint kántort illetik, de tanítani is köteles. Sőt a segédtanítók fizetésének egy részét is fedeznie kellett (a másik részét a község állta). Nem egészen egy évtized múlva csak annyi a változás, hogy kissé nőtt a kántori illetményföld, és tanítóként is húzott jövedelmet, évente öt köböl rozst és tíz váltóforintot.
Már 1824-ben javítani kellett az iskola tetőszerkezetét, 1848-ra teljesen leromlott az épület állaga. Ezen túl felrótták: olyan kicsi a telek, hogy még szükségüket sem tudják elvégezni a diákok. Időközben jelentősen nőtt az iskolába járó gyerekek száma. Az 1851–52-es tanévben 385 főnek kellett volna helyet biztosítani. Ezért elrendelték, hogy válasszák szét a fiúkat és a lányokat, és építsenek külön egy-egy tantermet a számukra. Az építés és a felszerelés költsége nagyrészt a községet terhelte. Többszöri sürgetés után, 1857-re elkészült az épület, két nagy osztályteremből és a tanítói lakásból állt. A kántortanító két szoba, konyha, kamra, istálló és fészer fölött rendelkezhetett.
A ténylegesen iskolába járók száma az elméletileg megállapítottnál jóval kevesebb volt: a téli hónapokban nyolcvan fiú és kilencven leány, míg nyáron huszonöt fiú és harmincöt leány (1848). Közülük 125 diáknak tudták a szülők biztosítani a tankönyveket. A nagyobb mezőgazdasági munkák idején szünetelt a tanítás. 1851-ben két hét aratási és három hét szüreti szünnapot írtak elő. Az iskolai munka délelőtt és délután is folyt.
Az 1850-es évek végéről némi tanítói civódás nyomait őrzik az írások. Pócs Antal kántortanító torokbetegsége miatt ideiglenes felmentést kért szolgálata alól. Helyettesítésére a községbe hozta unokaöccsét, Jánost, aki egy ideig mind a kántori, mind a tanítói teendőket ellátta helyette. Úgy látszik, hogy jobban végezte a dolgát, vagy a falusiaknak szimpatikusabb volt, mert nagybátyja bepanaszolta az érsekségen, hogy ki akarja őt túrni az állásából. A plébános és az alesperes békítette ki őket, az elmérgesedett helyzet az unokaöcs elhelyezésével oldódott meg.
Az Eötvös József által beterjesztett és 1868-ban elfogadott törvény a népoktatás korszerűsítéséről jelentős változásokat hozott az elemi iskolai oktatásban. A törvény szerint a korábbi háromosztályos iskolát hatosztályossá kellett átalakítani, és folytatásaként be kellett vezetni a hároméves ismétlő iskolát. Az előbbiben szeptembertől júniusig mindennap, a másikban csak a téli hónapokban volt néhány óra oktatás.
Bővült az oktatandó tárgyak köre. A törvény szelleme megkövetelte, hogy minden hat–tizenkét éves gyermek végezze el az első hat osztályt, majd ehhez az ismétlő iskolát. A megvalósításhoz – főként az új iskoláknál – államsegélyt biztosítottak, ha a községi pótadó nem fedezte a költségeket. A kisebb falvakban a tanítói létszám emelésének költségeit nem tudták előteremteni, itt továbbra is egy-két tanító összevontan oktatta az elemistákat. Ezek voltak az osztatlan iskolák. A törvény a tanítók fizetését is rendezte, majd 1893-ban az egyházi népiskolákra is kiterjesztette hatályát. Három évvel később bevezették – legalábbis papíron – a gazdasági ismétlő iskolát.
Az 1880-as évek közepén Feldebrőn 147 fiú és 156 leány volt tanköteles a hat–tizenkét éves korcsoportban, míg a tizenhárom–tizenöt évesek közt 56 fiú és 65 leány. A mindennapi iskolába azonban csak 251 fő, ismétlőbe pedig 41 fő járt. A majdnem háromszáz diákot a kántortanítónak és két segédtanítónak kellett tanítani. Ténylegesen a kántor betegsége miatt csak ketten oktattak.
A vármegye – felmérve a helyzetet – felszólította a községet a tantermek és a tanítói állások bővítésére. A falu vezetése úgy ítélte, hogy önerőből nem tud építkezni, a két tantermet is elegendőnek tartották. A hatalmas létszámot nem vélték valósnak, mert – mint beadványukban írták – jelentős számmal költöznek kora tavasszal a dohányosok családostul az Alföldre.
A vármegye közigazgatási bizottsága az érvelés ellenére 1891-ben elrendelte, hogy a község egy új tantermet és tanítói lakást építsen, valamint létesítsen egy új tanítói állást. Végül a falu áthidaló javaslata valósult meg: a községházát alakították át tanteremmé és lakássá, a község vezetése pedig az uradalmi tiszti lakba költözött. A megye elfogadta a javaslatot, és a kegyúr is engedélyezte a tisztilak megvásárlását a magtáralap terhére. A költségeket a község fedezte.
Az átalakításokat Staud János egri építőmesterrel végeztették el, három év múlva elkészültek az épületek. A tanfelügyelői jelentés szerint az új tantermet tisztességesen felszerelték. A teremhez előszoba vezetett, belőle nyílt a tanítói lakás. A dobogó felett feszület és tábla, húsz padot, különböző térképeket, természettani és rajzi tablókat, földgömböt, mérőeszközöket helyeztek el a teremben. A leltár szerint a 143 kötetes iskolai könyvtár is ide került, azt a negyedik– hatodik osztályosok használták. Időközben új tanítói állást is létesítettek, hatvan forint államsegéllyel növelve az illetményt. A század végén nyílt meg a gazdasági ismétlőiskola. Ott Révész Róbert tanított.
Beiratkozott tanulók és tanítóik az 1918–19-es tanévben
Tanító
Osztály
Fiú
Lány
Összesen
Erdős József kántortanító
I.
34
34
68
Németh Anna
II.
27
27
54
Németh Anna
III.
27
31
58
Heil Sándor
IV.
23
26
49
Heil Sándor
V.
23
26
49
Heil Sándor
VI.
7
10
17
Összesen
 
 
 
295 tanuló
 
Az első világháború időszakában került az első tanítónő a községbe, 1918-ban, helyettesként, Németh Anna. A tanulói létszám folyamatosan nőtt az első világháborúig, a tanítók száma viszont nem. Az előírt négy helyett továbbra is csak hárman tanítottak.
A háború és a forradalmak hatása erősen érződött még az 1920-as évek első felében is a község oktatásügyében. A kis fizetés és az elcsatolt országrészekből – Feldebrőre főként a Felvidékről – beköltözők miatt nagyon erős volt a tanítók mobilitása. A község folyamatosan kért államsegélyt nekik azzal az indoklással, hogy a helyi egyház nem tudja eltartani őket.
A kántortanítók járandóságát a háború előtti canonica visitatiók alapján állapították meg, de a gyorsan romló koronában kapták a fizetésüket. A harminchat évi szolgálat után nyugdíjba vonuló Erdős József utóda, Kaszap Béla panaszának helyt is adnak 1923-ban. Ezentúl a helyi járandóságát természetben adták ki, továbbá államsegély, háborús segély, kedvezményes ellátás és a felesége után családi pótlék járt neki. Miután a községnek nem felelt meg ez a fizetési mód, végül is csak a párbérként járó 430 véka rozst fizették ki piaci értékén. A következő években folyamatosan problémát jelentett a javadalom aranykoronára történő átszámítása és a leromlott állapotú tanítói lakások javítási költségeinek fedezése.
A háború után, 1923-ban feldebrői születésű tanító került a községbe. Bognár József Egerben végzett a tanítóképzőn, 1916-ban. Számos közéleti funkció betöltése mellett novellákat is írt a Vasárnap című hetilapba és vidéki lapokba. Két pályamunkáját első díjjal jutalmazták.
Miután szükségessé vált nyaranta az óvoda működtetése (nyári menedékház), ezért 1930-tól az egyik tanítói állásra meghívták Bauer M. Auguszta szervita nővért. A nővér az óvodai munkája mellett rendes tanítóként az iskolában is oktatott.
Időközben felmerült, hogy két újabb tantermet és három új tanítói lakást kellene építeni. A község vezetése a jegyzői lakás és a községháza aktuális építése miatt ezt önerőből nem tudta vállalni, legfeljebb a telket és a munkaerőt ígérte.
A gazdasági válság tett pontot a tervek végére. Szükségmegoldásként 1930-ban a régi községháza tanácstermét engedték át az iskolának. A tanítói lakásokban a legszükségesebb javításokat (padlózás, fűtés) elvégezték, de másra már nem jutott pénz.
A helyzet olyannyira súlyossá vált, hogy 1935-re a Bognár-féle iskola (ekkoriban a hivatakos neve Szent Imre volt) összedőléssel fenyegetett. Hiába próbálkoztak szinte mindennel, a szükséges fedezetet nem sikerült előteremteni. A tanfelügyeleti jegyzőkönyv 1941-ben a három épület közül kettőt düledezőnek és tanításra alkalmatlannak mondott. A háború azután már végképp megakadályozta a felújítást.
1940-ben elrendelték a hatosztályos népiskolák nyolcosztályossá alakítását, a tankötelezettséget a tizennegyedik életévig kiterjesztve. A háborús körülmények ellenére az 1942–43-as tanévben megszervezték az új osztályokat, továbbra is osztatlan formában. A megnövekedett feladatok és a behívások miatt egy újabb szervita nővér – Kulhanek M. Johanna – érkezett az iskolába. A plébános már csak az iskolaszék elnöke volt, az iskolaigazgatói teendőket Inczédy Endre látta el.
A korábban elindított mezőgazdasági szakirányú gazdasági ismétlő iskola megszűnt, de gyakorlóterületét, faiskoláját továbbra is használták. Az új oktatási rendet a szűkös feltételek között nagyon nehéz volt kialakítani. A nyolc évfolyamra négy tanterem és elvben öt tanító – a behívások miatt gyakran csak három – jutott. Az osztályok az alsó évfolyamokban vegyesek, ötödiktől azonban osztottak.
A háború egyébként is hátráltatta a tanítást: 1943 telén nem volt elegendő fa a fűtéshez, 1944 tavaszán az épületeket katonai alakulatok elszállásolására jelölték ki. A hadműveletek alatt az iskola és a tanítói lakások ablakai kitörtek, még 1946 őszén is üveg nélkül álltak. A zagyvapálfalvai üveggyár segítségét kérték, hogy a tanítást ne kelljen szüneteltetni.
Annak ellenére, hogy a község tanítóinak szociális helyzete jóval rosszabb volt – országosan is – az állami népiskolában tanítóknál, mind a közéletben, mind a kulturális életben jelentős szerepet vállaltak. Színielőadásokat szerveztek, előadásokat tartottak az iskolán kívüli oktatás keretében, vezették az iskolai és a községi könyvtárat. Feldebrőn a leventeoktatás és az Ifjúsági Vöröskereszt gondját is ők viselték.
A háború után a szervita nővérek távoztak a községből. A tanítóknak átképző tanfolyamokat szerveztek Egerben. A tanítóhiány csökkentésére Kozma Ilona menekült állami tanítónőt osztották be Feldebrőre. Inczédy Endre helyett Koltai (Kréth) Gyula lett az igazgató. Az iskolát, mint az országban az összes felekezeti népiskolát, 1948-ban államosították. A kisajátítás során felvett leltár szerint az iskolai vagyon ekkor három épületből (tantermek és lakás) és a Kígyós-dülőben, valamint a Cser alja-dűlőben mintegy tizennyolc katasztrális holdnyi területből állt. A legrégebbi – Bognár-féle – iskolát nemsokára újjáépítették.
Már közvetlenül a háború után a helybeli származású, feleségével nemrég érkezett Mitterhuber Rudolf rendezte az első színielőadásokat. Az előadásokon tanárok, gyerekek egyformán szerepeltek. Később Kretz Lajosné citerazenekart, míg Morvai András néptánccsoportot szervezett a tanulók körében. Ezt a hagyományt folytatja az 1995-ben létrejött Sárivirág együttes. A magas szintű oktatói munkát dicséri, hogy például az 1971–72-es tanévben minden jelentkezőt felvettek a megjelölt középiskolába. Ez az oktatási minőség jellemzi ma is az iskolát.

A népiskola pecsétje, 1904

A régi iskola épülete

Az 1958-ban a IV. osztályt elvégzett diákok

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages