Bekeny és Hetye
Bekeny és Hetye
Kemenesalja legrégebben lakott helye minden valószínűség szerint a Ság-hegy és környéke volt. Az ötezer évvel ezelőtti emberiség igazi menedéke lehetett. Első leletei a jégkorszak idejéből származnak: mai szemmel primitív csont- és kőszerszámok. A Ság-hegy régészeti anyaga rokon a velem-szentvidi feltárásokkal. Találunk újkőkori, rézkori, bronzkori nyomokat is.
Az ősi időkben áthatolhatatlannak tűnő erdőségekbe a Marcal-medencét mint természetes útvonalat felhasználva hatoltak be a Nyugat-Balkánról érkező újkőkori közösségek. Az itt élő mezolitikus őslakossággal megismertették a maguk fejlettebb technológiáját. Megélhetésük alapját az állattenyésztés – elsősorban juhot, kecskét, szarvasmarhát, sertést tartottak – és a földművelés képezte. Velük vette kezdetét a természetes tájkép lassú átformálása.
A bronzkor korai szakaszában jelent itt meg a makói kultúra. A fő közlekedési útvonal a Rába folyó volt. A kutatások eredményei szerint részben ezen érkezett a térségbe délről a vucedoli kultúrához tartozó populáció. A középső bronzkort záró, nyugatról érkező úgynevezett halomsíros kultúra emlékei a közeli Jánosháza határából kerültek elő. A kora vaskor központi települése szintén a magasságával is tiszteletet parancsoló Ság-hegy lehetett. Erre azonban tárgyi bizonyíték nem került elő. A késő vaskort a kelták uralma jelenti a vidéken, a Krisztus előtti V. század közepe táján.
A római korban a kemenesaljai térség a Somló környékén elhelyezkedett, de az eddigi kutatások eredményei alapján még nem egészen pontosan ismert helyzetű Mogetianae település határának nyugati részét képezte. A folyók átkelőinél őrállomások épültek közelükben a kisebb településekkel, és itt helyezkedtek el a földbirtokosok birtokközpontjai is (villa rustica). A két Sitke és Miske táján nagyobb római helység létezett, a mai Alsó-Mesteri helyén volt római „villának” pedig még a nevét is tudjuk: Mestriana. A Ság-hegy tetején táborhely, castrum őrizte a táj és lakói nyugalmát. A kistérségre jellemző hagyományos szőlőművelés és évezredes borkultúra születése is erre az időszakra vezethető vissza.
Két fő útvonala volt Kemenesaljának a római időkben. A nép ajkán „hadi útnak” nevezett volt az egyik, amely a Kemeneshát alatt Vönöck, Kemenesmihályfa határában húzódott. A „város út” Egyházashetye szomszédságában, a borgátai határban vezetett Sabariából (Szombathelyről) Mestrianán (Mesterin) keresztül Aquincumba (Budára).
A népvándorlás korából először a Hun Birodalom érdemel említést, melynek emlékei szórványosan megtalálhatóak Vas megyében, erről a részről viszont nem kerültek elő leletek. Kérdés, hogy ez a fehér folt a nagyfokú erdősültségnek tudható-e be vagy csupán a régészeti kutatómunka hiányával magyarázható. Utóbbira enged következtetni, hogy a szomszédos Bakony-vidékről került elő leletanyag. A népvándorlás zivataros századaiból meglehetősen vegyes népesség maradhatott fenn: frankok, avarok és szlávok. Az avar uralom emlékei a VII. századtól ismeretesek, a közeli Izsákfa-Bokodpusztáról kerültek elő.
Kemenesalja legrégibb nemzetsége az Osli (ebből alakult ki később az Ostffy család), birtokaik a Rába mentén helyezkedtek el. Meghatározó nemzetségek voltak a középkorban a Köcskyek, Herényiek, a Héderváriak, a Mesteryek. Számos olyan nemzetséggel is találkozunk, amelyek egy-egy faluról kapták a nevüket: Bobay, Bokody, Dömölky, Kocsy, Magassy, Hetyey, Simonyi, Somlay és így tovább.
Máig homály fedi a Hetye melletti Bekenypuszta – említik Bekenként, Bekényként is – történetét. A mai Egyházashetyétől keleti irányban, a bobai közút mellett, attól légvonalban alig egy kilométernyire fekvő Bekeny a XX. század utolsó harmadáig lakott hely volt. A második világháborút követően, a téeszek szervezésekor szűnt meg a Bekenyi-dombnak nevezett határrészen a szőlő- és gyümölcskultúra. A Felsőbüki Nagy családnak is az itteni lankán (a népnyelvben máig „bekenyi kertnek” nevezik) termelt bor volt a házibora.
A bekenyi uradalom a középkorban virágzott. Sokan Árpád-kori templomos helyként ismerik, ma pusztuló, kihalt major és a Sárvári Mezőgazdasági Rt. nagyüzemi disznótelepe. Az utolsó családok a hetvenes években költöztek le a Bekenyi-dombról a faluba, Hetyére. Régészeti feltárást, ásatást (leszámítva a villany bevezetésekor talált leleteteket, amelyekről később lesz szó) az elmúlt évezredben nem végeztek.
Annyi bizonyos, hogy Bekenynek volt középkori temploma, Szent Jakab apostolnak szentelve, a mai Hetye katolikus templomának is Szent Jakab apostol a védőszentje. A Bekeny elnevezés főbb előfordulásai: Beken (1326), Buken (1393), Bekény (1692), Békény (1883–84). A szó etimológiáját a Bekeny-Bekény, Bökény török eredetű magyar személynév adja.
A győri káptalan 1326-ban kiadott oklevelével bizonyította, hogy a „Héder nembeli Miklós mester beteg testtel ugyan, mégis ép elmével az ő örökségét képező Bekeny birtokot (…) a Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt egyház kegyúri jogával együtt Intai Péternek és Lőrinc nevezetű testvérének hagyja örökül”. A vasvári káptalan irattárából tudjuk, hogy 1397. augusztus 4-én a birtokot Káldi László elzálogosította Hetyei Jánosnak, Miklósnak és Péternek. Majd II. Ulászló királyunk Hernádmestery Ferenc, Bernát, Balázs és Imre részére új adomány címén eladományozta. Ezen oklevelek alapján állíthatjuk, hogy Bekeny köznemesi, kisnemesi birtok és egyházas hely volt a középkorban, kegyúri joggal.
Az idők folyamán birtokosai voltak a Mesterházyak, a Thahy család, a Mesteriek (Mestheryek), a Zámbók, a Majtényiak (Majthényiak), majd a Békássy családhoz került. E család levéltárából ismerhetjük azt az 1722-ből származó tanúkihallgatást, amelynek során arra próbáltak fényt deríteni, hogy a kemenesaljai kerületben található Bekeny ismert erdejének mi a tulajdonképpeni neve: „Bekenyi pap erdeje” vagy a „Hetyei kis pap erdeje”, és hogy szabad volt-e itt a hetyei lakosoknak fát kivágniuk? Történetünk szempontjából nem a kérdés megválaszolása, hanem az a fontos, hogy az elnevezésekből kitűnik: ekkoriban még egymás mellett élt és virágzott mindkét település, és mindkettőnek saját papja is volt.
A XVIII. század közepéről fennmaradt, szintén a Békássy-levéltárból való irat alapján tudjuk, hogy Bekén – a mesteri kastéllyal és a Kis-Sitkén található kastélyrésszel együtt – a Dömölkiektől kerülhetett Felsőbüki Nagy Pálhoz (nem azonos a vele egyező nevű, de a család Sopron megyei ágából való nagy reformpolitikussal), „örökös csereszerződéssel”, de mindkét fél által visszaváltható módon. Több mint kétszáz évig, az államosításig bírták a Felsőbüki Nagyok, akik a XIX. század folyamán a herényi Gotthárdokkal kötött házasságnak köszönhetően Hetye legnagyobb földbirtokosai lettek. (Itt, Bekenypusztán hozta létre az egyik legnagyobb magyarországi lágerét a második világháború végén a szovjet politikai rendőrség. Erről bővebben később lesz szó.)
Mint fentebb utaltunk rá, Egyházashetye területe egyes források szerint már a római korban is lakott volt. A volt Újmajor – amely korábban Keresztmajor néven is szerepelt – helyén római castrum nyomaira bukkantak. Területéről sírok, bronzdarabok, mécsesek kerültek elő.
A település a karakói várispánsághoz tartozhatott, a falu nevét egyes szerzők az itt először letelepült Hethe törzsről eredeztetik. A legendárium szerint közülük egy Hethe nevet viselő férfi az 1090-es években ispánként szolgálta a királyt. A falu nevének főbb előfordulásai: Hetyesomlya (1309), Hetyesomlyó (1337), Hetye (1338), Somlyó-Hetye (1553), Hethye (1559), Hetye (1610, 1646, 1770 stb.). Etimológiája a fenti okfejtés ellenére bizonytalan. A Somlyó elnevezés a közeli, ma Kis-Somlyóként ismert szőlőhegyre utal. A Hetye előtag talán a hegy-hegye zöngétlen alakjaként jött létre. Az egyházas előnév tekintetében megvan az egyetértés: egyházára, templomára utal.
A karakói ispánság megalapítására az adott okot, hogy korábban is egyfajta erődvidékként szerepelt ez a térség, amely a Belső- és Nyugat-Dunántúl kulcsfontosságú vidéke a kezdetektől fekvése, természeti, terepbeli adottságai miatt. A vármegye önállóságát az Árpádok alatt végig megtartotta. Központja Karakó, szabadalma a tatárjárás előtti időkből való, s az Árpád-korban nehézfegyverzetű lovassággal rendelkezett.
Az I. István és Konrád között kitört háború ezt a vidéket csupán északi részén érintette. Első királyunk halálát követően III. Henrik seregei dúlták fel a Rába mentét, ám hogy ez a hadművelet elére-e a Kemenesalját és közelebbről Hetyét, arról nem áll rendelkezésünkre adat. Salamon és Géza herceg trónért folytatott küzdelmeinek az ikervári béke vetett véget. Egyes feltételezések szerint a szemben álló felek táboraikat ezen a környéken ütötték fel.
A XII. század végén, valamint II. András uralkodása alatt a királyi várföldeket elajándékozták, az egykori ispánságok pusztulásnak indultak, a várispánságok tekintélye alább szállt. A karakói várispánság földjeit csak IV. Béla király bírái állíttatták vissza. Batu kán hadai ezt a vidéket sem kímélték: feldúlták a karakói és a vasvári várispánságokat. A Kemenesalján élők a Marcal nádasaiba és a Cser erdeibe menekültek. A vész elmúltával IV. Béla hozzálátott a királyi birtokok újjászervezéséhez. 1254-ben Roland nádor, három évvel később pedig Pál pozsonyi prépost serénykedett a karakói ispánság birtokbavételén.
Az elkövetkező korszakot a kiskirályok egymás ellen folytatott háborúskodása jellemzi. A Németújváriak birtokai lenyúltak egészen a szomszédos Borgáta és Köcsk határáig. A másik tekintélyes vagyonos család a Héder nemzetségbeli Köcsky família, melynek birtokai egész Kemenesalját behálózták. A mai Egyházashetyét is az e családból származó Köcsky Sándor birtokaként említik. A két hatalmas család egymással rokonságban állt, ennek ellenére folytonos a villongás közöttük.
A belső harcok az Árpád-ház kihalásával újra fellángolnak. A trónért folytatott harcban a Németújváriak hol Ottót, hol Csák Mátét támogatják. A Köcskyek megmaradnak a király mellett. A vasvári káptalan irattárából tudhatjuk meg, hogy 1309-ben a vasvári káptalan előtt Hetyesomlyai Imre fiai, István és Mihály Hetyesomly, Hetye és Pereztogalya birtokot 32 márkáért eladták Köcsky Sándornak és fiának, Sándornak. 1388 januárjában Hetyei Lőrinc fia János és Mesteri István fia János vitájában a Hetye és Beken birtok között fekvő 62 holdnyi terület ügyében a bírák úgy ítéltek, Hetyei Lőrinc fia János köteles a földre esküt tenni, hogy az mindig Hetyéhez tartozott.
A bekenyi erdő a középkorban templomos hely volt, a XX. század közepén láger
)
