Múltunk élő öröksége

Teljes szövegű keresés

Múltunk élő öröksége
Egervár eseményekben gazdag múltjának jeleként több értékes építészeti alkotás maradt fenn.
Két kiemelkedő jelentőségű épület, a várkastély és a templom az országos műemléklista előkelő helyén áll. Védelmet élvez a Pince-domb oldalában található XVIII. századi uradalmi borospince. Helyi védelemben részesítette az önkormányzat a faluközpont melletti volt uradalmi major egy barokk istállóját, a dénesfai iskolaépületet, a templommal szembeni dombtetőn álló XVIII. századi rom felújításával kialakított hegyi kápolnát, két század eleji lakóházat, valamint a település kül- és belterületén található összes kőkeresztet.
A várkastély a falu legrégebbi építészeti emléke. Műemléki védettséget élvez. Történetéből korábban már érintettünk néhány mozzanatot, most összefoglaljuk históriáját.
Írott forrásaink először 1288-ban említik, de a településnév első írásos megjelenése (Egurwar) már annak korábbi meglétére utal. Az első erőd itt feltehetően a tatárjárás után épülhetett. Ez a cölöpsorral megerősített földvár azonban a belháborúk során elpusztult. 1325-ben már nem említik. A mai változat ősét Egervári László építtette, aki 1476-ban kapott erre engedélyt Mátyás királytól. 1477–1489 között épült fel. Gótikus stílusú, nemcsak falai, hanem minden eleme (köztük a díszítő elemek, mennyezeti bordák, mérművek) is téglából készült.
1535-ben került a Nádasdy család tulajdonába. Az időközben romossá váló épületet Nádasdy Kristóf újította fel. Az átépítés 1569-re fejeződött be, ennek emlékét őrzi a délkeleti saroktoronyra elhelyezett Nádasdy-Choron-címer. A várkastély ma álló épülettömbje jellegét ennek a reneszánsz stílusú átépítésnek köszönheti. A közel szabályos négyszög alaprajzú, minden oldalról zárt, sarkain deltoid alakú, úgynevezett óolasz bástyát idéző tornyokkal körülvett épület a belső várat alkotta, melyet egy külső, cölöpsorból, vesszőfonatokból és földből épített erődítmény valamint vizesárok vett körül. Egy mocsár szigetén így komoly erősség lehetett. Katonai jelentősége 1600, Kanizsa várának török kézre kerülésével nőtt meg, 1602 és 1690 (Kanizsa visszafoglalása) közt törvénycikkek egész sora rendelkezik megerősítéséről.
1676-ban a várat a hozzá tartozó birtokokkal együtt Széchényi György kalocsai érsek vásárolta meg, ettől kezdődően 1873-ig a Széchényi család tagjai birtokolják. Újabb nagy felújítása és mai arculatának kialakítása Széchényi Zsigmond nevéhez fűződik. Az elbukott Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke után a vár erődítmény jellegét meg kellett szüntetni. 1712–13-ban a külső várat és a belső vár épületének északi szárnyát lebontják, így alakul ki a mai kastély U alakú épülettömbje. Ennek az átépítésnek köszönhetők a déli és nyugati szárny barokk árkádfolyosói, valamint a várkastély belső beosztása, kétemeletes kialakítása. A keleti szárny belső kialakítása az 1750-es évekre tehető, amikor Széchényi Ignác itt pompás kápolnát alakított ki, két kórussal, egy oratóriummal, három oltárral. Ugyancsak ebben az időszakban kerültek a saroktornyokra az S, P, Q, R betűt formázó szélkakasok.
A XIX. század vége és XX. század első fele (különösen az 1945 utáni időszak) a várkastély pusztulásának időszaka. Helyreállítására 1960–65 között került sor. A helyreállítás előtt elvégezték a legalapvetőbb régészeti és levéltári kutatási, tervezési munkákat. 1961-ben elkezdődhetett az építészeti helyreállítás. A facölöpökre épített, rossz állapotú, megsüllyedt falakat vasbeton cölöpökkel alapozták újra, majd a déli szárny kifelé dőlő falait és a befelé dőlő belső árkádsort húzták vissza eredeti helyükre. A déli szárny falainak stabilizálása lehetővé tette a falat megtámasztó, ormótlan pillérek eltávolítását. Kibontották a befalazott udvari barokk árkádíveket is. A belső boltozatok egy részét azonban statikai okokból vasbeton síkfödémekkel helyettesítették.
Ma a várkastély állami tulajdonban van. A használati jogot Zala Megye Önkormányzata kapta meg. Üzemeltetője a Zalatour Kft. Az épületben turistaszálló üzemel, délkeleti toronyszobájában a vár történetét bemutató kiállítás kapott helyet. Az udvarán felépített szabadtéri színpad a nyári hónapokban az Egervári Esték rendezvényeinek ad otthont.
Írott forrásaink szerint Egervárnak már 1342-ben volt temploma, mely elpusztult. Pontos helyét sem ismerjük. Valószínűleg sem a falu, sem a templom helye nem esett egybe a jelenlegivel. A település ma is álló temploma a falu közepén, természetes eredetű kis homokdombon található. Históriáját – utalva a korábban már érintett részletekre – az alábbiakban foglaljuk össze. Építtetője Egervári László, aki Egervárt családja lakóhelyéül és birtokközpontjául választotta. Építése 1489-ben kezdődött el a hozzá északról kapcsolódó ferences kolostoréval együtt. 1495 végére felépült. Ide temették el az építtető Egervári Lászlót, aki 1495 végén hunyt el. A kolostor építését Egervári Bereck püspök, Egervári László unokaöccse folytatta. A munkálatok 1510-ben fejeződtek be.
Méretei, tömegformálása is mutatja, hogy nem egyszerű plébániatemplomnak épült. Hosszúsága 40,55 méter, melyből a hajó 22,9, a szentély 17,65 méter. A hajó szélessége 12,4, a szentélyé 10,6 méter. A hajó párkánymagassága 14,5 méter. Északi falához csatlakozott egykor a kolostor épülete, mely 1554-ig működött folyamatosan, majd a XVI. század végén elpusztult.
A templom és a kolostor műemléki és régészeti feltárásokból ismertté vált gótikus elemei mellett ennek az időszaknak egyetlen kiemelkedő emléke a templomban a hajdan Egervári Bereck kriptáját fedő, vörös márványból készült reneszánsz sírkő. A reneszánsz szobrászat e jelentős értéke 1515-ben készült. Jelenleg a szentély déli falába beépítve látható.
Következő kegyurai, a Kanizsaiak, majd a Nádasdyak egervári tevékenységének az épületben jelentősebb emléke nem maradt. Bár eredetileg itt temették el az 1562-ben elhunyt Nádasdy Tamás nádort. Egyetlen felirat őrzi a Nádasdy nevet a torony keleti oldalán: „Nona id est 9 Junii 1592 Nádasdy liber baro de Kabod.”
1664-ben a török a templomot felgyújtotta, a födém egésze leégett, ekkor semmisült meg gótikus hálóboltozata is. A Széchényiek előbb ideiglenesen helyreállítják, majd 1749 és 1757 között Széchényi Ignác fejezi be a munkát barokk stílusban újítva meg az ősi házat. A déli oldal gótikus ablakai felső harmadát, valamint a szentély keleti ablakait befalazták, barokk ívű ablakokat alakítottak ki. A belső boltozatot ugyancsak a barokk szabályai szerint építették újra. A torony is barokk süveget kapott. Az ekkor átépített nyugati homlokzatra kronosztichon került: „Centum aliquod anni sunt evoluti quo viribus destituta, nunc vero piis suffragiis Egervariensium innovata, plorantibus iteratas gratias largiri gaudeo.” (Azaz: Száz és egynéhány évvel a pusztulás után, most az egerváriak kegyes segítségével újjáépülve, a síróknak ismét kegyelmet nyújthatok.) A templom ekkor készült berendezése, máig fennmaradt főoltára, szószéke, barokk szobrai a magyarországi barokk szobrászat élvonalbeli alkotásai. Főoltárképe: Szent Katalin megdicsőülése.
Az oltár két nagy szerkezeti része: az apszis falára felerősített, íves kiképzésű, a boltozatig felnyúló hátfal, mely előtt téglából rakott posztamensre épített oltárasztal, valamint annak oszlopokkal és pilaszterekkel tagolt, három fülkéből álló felépítménye, a tetején angyalokkal és egy kegyképpel.
A nyolcszög három oldalával záródó apszishoz, szorosan a falhoz simulva áll a hátépítmény. Szélessége tizenkét, magassága kilenc méter. A felfelé keskenyedő, volutákkal és párkányzattal tagolt építmény posztamentumain (az evangéliumi oldalról indulva) Szent Ferenc, Szent Anna, Szent Joachim, Szent Ignác életnagyságúnál nagyobb faszobra látható.
Íves kiképzésű voluta vezet fel a főpárkányhoz. Itt kétoldalt falra erősített adoráló angyalok mutatnak a zárófejezet közepére, ahol Alexandriai Szent Katalin vászonra festett olajképe látható. A kép magassága: két méter, legnagyobb szélessége: 1,6 méter. Két virágdíszes váza, négy puttó és tíz puttófej, felhőkkel, szegélyezi. Felette a hátépítmény koronájaként Isten-szem-motívum látható dicsfénysugarakkal övezve.
A hátfaltól másfél méter távolságra helyezkedik el az előrész. A hasas kiképzésű oltárasztal három méter hosszú és 1,1 méter magas. Első felének közepén a Széchényi és Viczay család aranyozott és eredeti színekkel festett, domborművű címere látható. Az előrész mélysége az asztallal együtt 1,6 méter.
Gazdagon díszített a tabernákulum keretezése. Maga a tabernákulum hetven centiméter széles és másfél méter magas. Díszes faragású ajtaján Jézus és az emmausi tanítványok jelenete látható.
Oszlopokkal és pilaszterekkel tagolt az előreugró retabulumrész. Volutával díszített oldalánál egy felül kagylómotívumban végződő fülkében áll Szent Sebestyén egyméteres alakja. Egész alakos puttó ül egy lábazaton, a középső fülke mindkét oldalán. A tabernákulum tetején álló talpas keresztnek ad méltó hátteret. A leckeoldalon Szent Rókus szobra áll a fülkében. Az oltár barokk szobrai közül e kettőnek eredetije a Nemzeti Galériában látható, itt csak pontos másolatok helyettesítik. Hazai faszobrászati emlékeink közül a legjelentősebbek közé tartoznak.
Díszes, fogazott és profilozott, aranyozott faragások alkotják a főpárkányzatot. Ez hordozza az igen díszes zárórészt, melynek két szélén egy-egy leveles váza áll. Mellette egy-egy félköríves, belül kagylómotívumos elem alkotja egy-egy adoráló angyal posztamentumát. A két angyal egy baldachin alatti képet fog közre. A festmény a czestochowai kegykép másolata. A kép előtt egy kiugró, kagylódíszes elem látható, kétoldalt egy-egy egész alakos puttóval. Ezek kezükben gyertyatartót fognak.
Az oltár szerves részét képezte még két – puttófejes keretben lévő, 2,1 méter magas és 1,5 méter széles – vászonkép, amelyek a falon lógtak Szent Anna és Szent Joachim szobra felett. A képek Szent Gábor és Szent Rafael főangyalt ábrázolják. Állapotuk miatt helyükről ideiglenesen le kellett venni a festményeket.
A főoltár előtt található az a kripta, melyben Széchényi Ignácot és feleségét, Viczay Annát temették el, s ahonnan maradványaikat 1910-ben Nagycenkre szállították.
A templom falazatát és tetőszerkezetét a barokk átépítése után 1812-ben renoválták, belső berendezését 1827-ben restaurálták. 1918-ban villámcsapás következtében tetőszerkezete teljesen leégett, ezután kapott a fazsindely helyett cserépfedést, a torony pedig bádogsüveget. Ekkor került sor az oltár átfestésére és a fémszínezés átdolgozására is.
Barokk arculata – a nyugati homlokzat kivételével – 1970-ben kapta viszsza eredeti, késő gótikus jegyeit. Újabb külső és belső felújítása – a barokk oltár és szószék kivételével – 1994–95-ben történt meg.
A falu nyugati határában húzódó Pince-domb nyugati oldalában kis völgyből nyílik a műemléki védettséget élvező, barokk jegyeket hordozó pince. Már legkorábbi írott forrásaink is megemlékeznek a környék bortermeléséről, de az a XVIII. század elejétől vált igazán jelentőssé. Ekkor készült ez az építmény is valószínűleg Széchényi Zsigmond kezdeményezésére.
Nagyméretű présházból – melyet hajdan négy, később öt részre osztottak –, kis „kézi pincéből” és egy 44 méter hosszúságú, szellőzőkéményekkel ellátott pinceágból áll. A ma is teljesen ép járattól néhány méterre egy boltív egy korábban lefalazott, a ma is létezővel párhuzamos ág hajdani létére utal.
A pincét a Széchényiek, majd a Solymosyak használták eredeti rendeltetésének megfelelően 1945-ig. A helyi termelőszövetkezet újíttatta fel az 1970-es évek elején, s használta egy ideig rendeltetésszerűen. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1983-ban nyilvánította műemlék jellegűvé.
Az 1980-as évek végére a termelőszövetkezet felhagyott a szőlőtermeléssel, borospincének már nem kellett. Sörözőt alakítottak ki az épületben, falai közt bálokat, diszkókat rendezett a bérlője. A pince állapota egyre romlott. A termelőszövetkezet felszámolása után a helyi önkormányzat vásárolta meg.
A Derék-hegynek a templommal szembeni tetőrészén álló, kisméretű, eredetileg is csak egyetlen helyiséges kápolna a XVIII. század elején épült hegyi pihenőháznak. Építtetője gróf Széchényi György. A pihenőház már századunk közepére romos állapotba került. Csak falai álltak akkor, amikor 1991-ben a Helytörténeti és Községszépítő Egyesület kezdeményezte helyi védelem alá helyezését. Felújítása – eredeti értékei tiszteletben tartása mellett – 1992–1994-ben történt meg új funkciójának megfelelően. A kápolnát Péter-Pál tiszteletére szentelték. Minden évben e napon istentiszteletet tartanak itt.
A faluközpont keleti oldalán lévő hajdani uradalmi major épületegyüttesének napjainkra egyedüli épen maradt épülete a XVIII. században épült istálló. Megjelenése nem, de barokk belső tere, történeti értéke indokolta 1991-ben helyi védelem alá helyezését.
A falu kül- és belterületén, utak mentén, temetőkben szép számmal találunk kőkereszteket. Egy részüket a falu közössége, más részüket családok, magánszemélyek állíttatták. E keresztek a múlt történéseinek fontos emlékei is. Anyaguk főként homokkő. A művészi szempontból legértékesebbek a XVIII–XIX. században készültek. Közülük is a jelentősebbek a temetők hajdani vezérkeresztjei és a dénesfai kőkereszt. Az önkormányzat 2/1991. számú rendeletével a község területén lévő minden kőkeresztet – korára, helyére és állapotára tekintet nélkül – védelem alá helyezett.
Dénesfa egykori iskolája 1912-ben épült. Eredetileg egy tanteremmel és mellette tanítólakással. Később a lakás egyik szobájának átalakításával kéttantermessé bővítették. Védelem alá helyezését elsősorban történeti értéke indokolta. Az oktatási célra szükségtelenné vált épületben 1989 óta az Egervári Helytörténeti és Községszépítő Egyesület klubja és helytörténeti kiállítása működik.
A települések történetéről az írott és tárgyi források mellett számos adatot szolgáltat a szájhagyomány. Van olyan eset, hogy egyéb adat nem lévén csak ilyen emlékekre támaszkodhat a kutató, természetesen azokat csak kellő kritikával fogadhatja el. Dénesfa esetében a falu eredetére vonatkozó, szájhagyomány útján, évszázadokon át fennmaradt történet valóságos alapokon nyugszik, de nem teljes mértékben igazolható mégsem. A szájhagyomány útján fennmaradó emlékeknek sajátossága, hogy a szájról szájra terjedéssel egyidejűleg módosulnak, kitalált részekkel egészülnek ki, mesévé szelídülnek. Vannak azonban olyan történetek, melyek egyetlen tárgy, földrajzi hely, jelenség valóságos története híján teljes egészükben kitaláltak. A magyarországi településeken több-kevesebb monda él, nagy részüket fel sem jegyezték, őrzőjük ma is a szájhagyomány.
Egerváron a mesés történetek egy része a várhoz kötődik, másoknak az uradalmi pince, a templom, egyes romok voltak az ihletőik. A mondák egy részét a XIX. században már feljegyezték (részben a Pesty Frigyes-féle helynévgyűjtés során), némelyeket 1926-ban közölt Palkovics Sándor, az uradalom tiszttartója a Vasvári Újságban, vannak azonban még, amelyek ma is szájról szájra járnak.
A várkastély saroktornyain elhelyezett S, P, Q, R betűt formázó szélkakasok jelentésére kitalált történetek is csak a birtokos családok neveit illetően tartalmaznak valós adatokat. Palkovics Sándor a Vasvári Újságban megjelent cikkében a következőket közli: „A várat római eredetűnek mondják, s ezt abból következtetik, hogy a templom tornya, mely 28 méter magas és lőrésekkel van ellátva, őrtorony volt és itt vezetett a római sáncok mellett a vasvári határban a római katonák útja. A négy betűnek is ilyen értelemben adták magyarázatát: Senatus, Populus Que Romanus.” Ez a magyarázat minden valóságos alapot nélkülöz. A római sánc nem római eredetű, a templom tornyán nincsenek lőrések, és soha nem volt őrtorony, de időben sem hozható össze a rómaiak korával. Nemcsak a település eredetére nincsenek római korra utaló adatok, de a környéken sem ismertek ilyen emlékek.
A másik magyarázat ugyancsak Palkovics által feljegyezve: „Midőn a Széchényiek jutottak a vár birtokába, akkor a négy betű jelentősége megváltozott: Sechenyensium Potestati Quis Resistat. Magyarul: Széchényi hatalmának ki áll ellen? E főúri kevély kijelentésre az akkori egyszerű barátszerzetes azt felelte: Questionem Sola Paupertas Resolvat. Magyarul: A kérdést egyedül a szegénység oldja meg. A mi tényleg be is következett, mert a vár az egész uradalommal együtt idegen kézre került. Midőn Solymosy László (később bárói rangra emelve) 1873-ban megvette az egervári uradalmat, akkor a nép humora a négy torony négy betűjének ezt a megfejtését adta: Solymosy Pipájának Quastlija Rozsdás.”
Valóságos elemek is találhatók abban a mondában, mely szerint a győrvári csata után az elfogott Heister tábornokot évekig az egervári várban őrizték, majd a raboskodó Zrínyi Ilonával cserélték ki. Heistert valóban egy ideig fogva tartották Egerváron, de nem cserélhették ki Zrínyi Ilonával, mivel szabadon bocsátása már több mint egy évtizeddel korábban megtörtént.
A vár délkeleti toronyszobájának padlózatában lévő lyuk ihlette az akasztószoba és vérkút mondáját. A történet szerint ebben a szobában voltak az akasztások és egyéb kivégzések, amelyek után a hullákat ebbe a „vérkútba” dobták, ahonnan a víz elsodorta. Igaz, hogy Egerváron még a XVIII. században is voltak kivégzések, azok azonban nagy valószínűséggel nem a várban történtek, hanem a településtől délre lévő dombon, s ennek emlékét őrzi az Akasztói-dűlő, Akasztófai út neve. A vár délkeleti toronyszobájának padlózatában lévő lyuk magyarázatát a várkastély felújításakor végzett ásatások során talált csigalépcső-maradványok adják.
A várbeli raboskodásról szól egy másik történet, melyet Szentmihályi Imre néprajzkutató jegyzett fel: „Egy pásztorembert lopással vádoltak. Ő mindent tagadott, ezért bezárták az egervári vár pincéjébe a kígyók közé. Ő azonban erre számított, magával vitt egy tökhéjat. Másnap tárgyalásra vitték, de ő tovább tagadott. Ahogy faggatták, elővette a tökhéjat, az tele volt kígyókkal, amik ott a teremben szertemásztak. Szörnyű rémület lett, bírák, ügyvédek szétfutottak, a pásztornak nem történt semmi baja.”
Valószínűleg XVIII. századi eredetű a következő monda.
Meghalt a nagyasszony, s a toronyszobában felravatalozták. A halotti toron mindenki lerészegedett, még a ravatalt őrző alabárdosok is. Részegségükben meg akarták itatni a ravatalon fekvő nagyasszonyt, aki a szájába töltött gősfai jó bortól feltámadt, ugyanis csak tetszhalott volt, s a bor levitte azt, ami a torkában akadt. Az őrök persze ész nélkül menekültek onnan.
Az 1864. évi (Pesty Frigyes-féle) helynévgyűjtéskor jegyezték fel a várhoz vezető híd történetét. A várat, ami égerfa cölöpökre épült, víz, illetve mocsár vette körül. Odajutni csak egy hosszú hídon át lehetett, amelynek cölöpjeit bőr fedte, hogy az ellenség közeledtekor gyorsan fel lehessen szedni. A történet valóságos alapját az adja, hogy a vár ténylegesen a mocsár szigetére épült, védelmének ez volt a legfőbb erőssége.
Az elmúlt évtizedekben már csak kevesen mesélték gyerekeiknek, unokáiknak a kőkecske és az aranyhintó történetét. Egyik sem egervári jellegzetesség, sok hasonló adottságú településen él. A kőkecske mondája itt így maradt fenn: Valahol Halcsontmajor (Fancsika?) környékén az erdőben fa kivágásakor a fa gyökerei közt egy kőből készült kecskére bukkantak. (Egy másik változat szerint egy alagutat találtak, ahova néhányan bemerészkedve találták meg a kőkecskét.) Ahogy a kecske farkát meghatározott irányba elcsavarták, dőlni kezdett belőle az arany, amelyet a törökök elől ily módon rejtettek el hajdan.
Az aranyhintó történetét a völgy keleti oldalában húzódó úthoz kapcsolták. Ezen az úton haladt és süllyedt el az aranyhintó, amelyet azonban senki meg nem talált.
A fantázia szülte azokat a minden alapot nélkülöző találgatásokat is, amelyek a várból a templomhoz, a templomtól a földpincéhez vezető alagutakról szólnak. Hasonló ehhez a Pince-dombban lévő földpincében elrejtett kincs története is. (Lásd a dűlőnevekkel foglalkozó Függeléket.)
Már a XVIII. századtól kezdődően gyakran bukkan fel írott forrásokban is, de a szájhagyomány is megőrizte, hogy egykor Egerváron pálos kolostor működött. Ez nem volt azonos a templomhoz épült, a XVII. században elpusztult ferences kolostorral, bár az eltelt századok összemossák az emlékképeket. Egyes említések szerint a pálos kolostor a Pince-dombon, mások szerint a Fancsika melletti erdőben működött. Ezeknek az állításoknak valóságos alapját a kutatók a mai napig nem találták.
Nem monda, de érdekes módon csak a szájhagyomány őrizte meg az Erzsébet-kert emlékét, amelyet idősebb emberek még néhány évtizeddel ezelőtt is meséltek. Eszerint a koronázás után itt Egerváron is tisztelegtek szeretett királynénk, Erzsébet előtt, s a templom előtt, a várhoz vezető út és a falu főutcája találkozásánál lévő téren rózsákkal beültetett kis díszkert készült. Ennek az eseménynek írásos nyoma nincs, nem tudható, hogy valóban így történt-e. Az biztos, hogy a két háború közt e helyen egy fából készült építmény állt, melyről egy fotó árulkodik. Hogy ez mi volt, arra már a ma itt élők nem emlékeznek. A fotó alapján, jellegéből sejthetően a trianoni tragédia emlékműve lehetett.
Érdekes későbbi története is, melyet eddig ugyancsak nem jegyeztek fel: Az 1940-es évek végén itt kicsi, háromszög alakú, alacsony léckerítéssel körbevett, virágokkal beültetett kert volt, közepén egy lépcsős betonpiramisba épített zászlórúddal. Elérkezvén 1948-hoz, a szabadságharc százéves évfordulója alkalmával a betonpiramis oldalára egy Kossuth-címert festettek, alá évszámokat: „1848-1948". A kor hivatalos divatja szerint tehát a szabadságharc emlékműve lett. Változván az idők és szelek, 1970-ben átfestették a Kossuth-címert, és már csak két évszámot írtak helyére fel: „1945– 1970”. Nem telt el egy évtized sem, a funkció nélkül maradt, egyre rozsdásodó zászlórúdra aztán felkerült egy irányt jelző tábla: „Várkastély 600 m.”
Ezeket az emlékeket ma már sem kő, sem zászlórúd nem őrzi, az építményt 1990 és 1995 közt mint forgalmi akadályt eltávolították.

A várkastély a felújítás előtt

A felújított várkastély

A tabernákulum ajtaja

Templombelső a XIX. század végén készült orgonával

Az uradalmi pince környezetének rendezése

A hegyi kápolna

Nepomuki Szent János-szobor a plébánia előtt

A dénesfai iskola

Jellegzetes lakóház az 1930-as évekből

Lakóház (1940-es évek)

A várkastély bélyegen

Szüreti felvonulásra készülők (1930-as évek)

Szüreti felvonulás (1990-es évek)

Emlékmű a templom előtti útkereszteződésben (1950-es évek)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages