A barokk Egervár
A barokk Egervár
Gróf Széchényi Zsigmond 1738. október 14-én elhunyt anélkül, hogy végrendelet maradt volna utána. Négy fiúgyermeke úgy döntött, hogy nem hagyják meg a legidősebb fiú kezében a vagyont, azt 1741 februárjában felosztották maguk közt. Ezzel végleg megszűnt a Széchényi-birtokok egységes birtoklása és kormányzása. Az osztozkodás során a gróf fiai közül Antal Nagycenket, László Horpácsot, Zsigmond Széplakot, Ignác Egervárt kapta huszonkét faluval együtt.
Széchényi Ignác az egervári birtokkal a család adósságainak negyedrészét (mintegy húszezer forintot) is át kellett hogy vegye. Ez még nem jelentett volna komolyabb gondot, de – mint azt a család történetírója, Bártfai Szabó László is megjegyezte – Ignác gróf nem tudott a pénzzel bánni, s gazdálkodni sem. Szerette a pompát, családi élete, háztartása előkelő külsőségek között zajlik. Keveset foglalkozott a birtok gazdasági ügyeivel, sokkal többet a testvéreivel való viszálykodással. 1773-ig sikerült 84 000 forint adósságot felhalmoznia, s miután annak fedezésére hiába próbálta a birtokot eladni, testvérei azt – adósságával együtt – átvették tőle. Egerváron ezután is rendszeresen – főleg nyáron – megfordult, de földesúri jogokat többé nem gyakorolt.
A gróf nemcsak testvéreivel keveredett vitába, hanem jobbágyaival is. Ellentétben apjával és nagyapjával, nem tartotta tiszteletben a mezőváros, illetve a hegy lakóival kötött egyezségeket, azok jogait. Hatalmaskodásáról számos panaszos levél tanúskodik. 1746-ban még megerősítette, később visszavonta az egervári szőlőhegy Széchényi Zsigmond által kibocsátott articulusait. 1762-ben – majd a későbbi években is – a hegybéliek kétségbeesett és kemény szavakkal fordultak hozzá: „Szívünk fájdalmával tapasztaltuk: Hogh hazánk számos Törvényei, ugy ezeknek értelmek szerint egész hazánkban regulált és általunk is mind addigh migh nagyságodtul megh háboríttatni és rontatni nem kezdettünk, huzamosan általunk observált Hegybéli Igasságaink ellen...”
A hegybélieknek az igazságtalansággal szemben egyetlen érve lehetett: ha ez így marad, elköltöznek. (1767-ben a szőlőhegyben 126 szőlőbirtokost írtak össze.)
Az egervári uradalom 1750. évi összeírásakor tizenegy negyedtelkes jobbágyot, két puszta (negyed) jobbágyhelyet továbbá két bérbe adott (a kanásznak és az erdésznek) negyed jobbágytelket, harminc jobbágyfiút és egy inscriptionalistát (aki a földesúrnak adott készpénz, kölcsön ellenében mintegy bérbe kapta a jobbágytelket) írtak össze. Minden jobbágy 132 napot robotolt, ezen kívül művelték a földesúr ötvenkapásnyi szőlőjét Gősfán, amelyhez a trágyát és karókat is „meghordták”. A szőlőhegyről hegyvámmal tartoztak, amely összesen 114 pozsonyi akó és 53,5 icce volt (azaz öszszesen 6234,8 liter). Az erdőben szabadon faizhattak, de a makkoltatásért az uraságnak makkbért fizettek. Igásállattal tíz jobbágy rendelkezett. Az 1760. évi összeírás az egervári uradalomban nyolc féltelkes, két negyedtelkes jobbágyot és egy zsellért jegyzett fel. (A telkek méretének növekedése a forrásokból nem tisztázható.)
Széchényi Ignácot Egerváron két dolog foglalkoztatta: a lakóhelyéül szolgáló kastély és a templom. Amikor átvette a birtokot, a vár még nem volt teljesen felújítva. A Széchényi Zsigmond idején zajló átépítés és felújítás, úgy tűnik, csak a déli és nyugati szárnyat érintette, hiszen egy 1740-ben készült leírás még arról tudósít, hogy a keleti szárny romos állapotban van, bár az egész épület tetőzetét „nemrég” bezsindelyezték (fazsindellyel). A nyugati szárnyban, „a kapu fölött” két szoba és egy „bolt” (azaz boltozott helyiség, valószínűleg a lovagtermet értik rajta) ép állapotú, a déli szárnyban (két szinten) a folyosó és az arról nyíló nyolc szoba „újonnan építtetett”, de azok közül öt szoba még sok munkát és költséget kíván. A leírás tehát ekkor már a várkastély három szintjéről szól, ahol a harmadik szint még nem egészen befejezett, a déli és a nyugati szárny harmadik szintje „pusztaságban vagyon”. Az alsó szinten van a konyha, mellette kis szobával, három pince, két tömlöc a hajdú szobájával. Ez utóbbiak mind bolthajtásosak és jó állapotban vannak.
1741 és 1745 közt Széchényi Ignác csak keveset foglalkozhatott Egervárral, mert előbb a birtok különböző részeinek átvétele, majd katonáskodása, illetve a testvéreivel folytatott pereskedés erre nem sok időt hagyott. 1744-ben mint a zalai insurgens sereg ezredese részt vett az osztrák örökösödési háborúban, ahonnan sebesülten tért vissza 1745-ben. Megnősült, feleségül vette Viczay Anna Mária grófnőt (nyolcezer forint hozománnyal). Végleges letelepedése Egerváron csak ettől kezdve számítható. A következő években a várkastély felújítása befejeződött, a keleti szárnyban kápolna létesült.
Széchényi Ignác lakhelye egy, a főúri igényeknek megfelelően berendezett, kialakított épületté alakult át, külön zeneszobával, tornyában toronyórával, harangokkal. Ezek az építkezések azonban még nem alakították ki a várkastély végső képét, arra csak az 1754. december 10-én a kastély zeneszobájában kiütött tűz után került sor. A lángok elpusztították az egész tetőzetet, és a berendezést is alig sikerült kimenteni. Erről a következőképpen tudósít 1754. december 15-én kelt levelében az éppen ott vendégeskedő gróf Sigray Károly somogyi főispán: „Ezelőtt ötödnappal gróf Ignácz úrnál lévén, odaérkezésünk után két órával, estve nyolc óra tájban az újonnan épített és czenki Lusthausz formájára csinált zenéllőjében az födélfa is tüzet kapván, az várnak egész födele elégett, úgy annyira, hogy az toronyban lévő óra és harangok is elolvadtak, és az egyik szobában is az stokator általégvén, az házi mobiliákat nehezen lehetett kihordani és tűztül őrizni.”
Az 1767. évi összeírás szerint azonban a várkastély rövidesen nemcsak hogy a régi állapotába került újra, de megszépült, gyarapodott: „Magát a háromszögletű várat ízléses tornyokkal, három szintre tisztességesen megépítették, minden szükséges dologgal, kényelemmel, éléskamrákkal ellátták… a néhány év előtti végzetes tűzvészben a tetőzet elpusztult, ezután a fentemlített gróf úr által újjáépíttetett és a legjobb állapotba hozatott. Van ezen kívül a várban kápolna, vagy inkább családi templom… újjáépítve, megnagyobbítva és magasítva…Van továbbá a vár körül, déli és nyugati részén előkelő kert… a keleti részén híddal és remetelakkal díszítve. Ugyancsak mindkét felől két úri téglaépület áll… egy észak felé, a hivatalnokoknak és mesterembereknek, a másik délre, az istállók számára.”
A kastély tetőzetének újjáépítésekor kerülhettek a négy toronyra a korábbi, buzogány alakú csúcsdíszek helyére a betűket formázó szélkakasok.
A négy betű, az S, a P, a Q és az R sok találgatásra adott okot. Még ma is van, aki a vár római eredetének bizonyítékát látja benne, de ismeretesek humoros magyarázatok is.
Az ötletes, de alaptalan magyarázatokkal szemben a rejtélyre egy latin nyelvű, barokk hangulatú fohász adja meg a választ. Akár a latin nyelvet jól ismerő, a jezsuita rendben közel egy évtizedet eltöltött Széchényi Ignác is lehetett a szerzője a hat sornak, amit a Solymosyak tiszttartója, Makray Sándor jegyzett fel egy régi olajfestményről, amikor 1873-ban átvette a várat: Salvator, Populi Que Redemptor / Sacello Praesente Querintibus Relicto / Summis Persecutionibus Quodammodo Restaurato / Sis Propitius Quaesumus Relapsis / Suffragare Pacem, Quietemque Reipublicae / Salva Populum, Quem Redemisti. Magyar fordításban:
Üdvözítő és a nép megváltója / E kápolnában, mely megmaradt a könyörgőknek / a legnagyobb üldöztetések idején, / és valamelyest helyreállíttatott, / Kegyelmezz, kérünk az elesetteknek, / Szerezz békét és nyugalmat az országnak, / Üdvözítsd a népet, melyet megváltottál. (A hajdani feljegyzés eredetiségét igazolja a Vasmegyei Lapok 1868. május 13-i számában megjelent cikk is, mely arról tudósít, hogy a fenti latin szöveget a Galambosteleki névvel jelzett szerző saját szemével látta a várban.)
Bár a kastélyban volt Széchényi Ignácnak saját kápolnája, az egervári plébániatemplom felújítását mégis egyik legfőbb feladatának tekintette. Romjaiból Széchényi György hozta használható állapotba, majd fia, Zsigmond is tatarozta, de teljes felújítása egészen a XVIII. század közepéig nem történt meg.
Széchényi Ignác, aki egyházi célokra jelentős adományokat juttatott, 1749-ben kezdett hozzá a munkához. Az 1757-ig tartó akció során teljes egészében barokk stílusban építtette át. A korábban szerény berendezésű és felszereltségű templom belső berendezése is megújult. Ekkor készült barokk főoltára és szószéke a magyarországi barokk művészet élvonalbeli alkotásai. Mellékoltára Szent Vince tiszteletére készült. A templom új orgonát is kapott. Tornyában két harang volt.
Széchényi Ignác a templomot családi temetkezési helyül is szánta. Önmaga és felesége számára a szentélyben sírboltot alakíttatott ki. Az 1777-ben elhunyt grófot, majd tizenkilenc évvel később feleségét ide temették. Földi maradványaikat 1910-ben szállították át Nagycenkre, a családi sírboltba.
Védőszentjének képét a főoltárképen (Szent Katalin megdicsőülése) kívül a homlokzaton elhelyezett, egyes feljegyzések szerint Mária Terézia arcvonásait rögzítő, márványból faragott Szent Katalin-szobor őrzi. Az aranyozott kelyhek, textiliák, zászlók mellett a templomot a kegyúr gazdagítani óhajtotta ereklyével is: megszerezte és díszes kazettában az oltárra helyeztette Szent Benedek vértanú földi maradványait. (Kutatók véleménye szerint az ereklye – hasonlóképpen más hasonló ereklyék esetéhez – nem lehet azonos a nevet viselő vértanú csontjaival.)
Azt, hogy mennyire fontos is volt számára a templom, mutatja egy rendelkezése is: a kihágások után a bírónak járó, öt forintot meg nem haladó bírságokról úgy rendelkezett, hogy azok nem a község első emberét, hanem a templomot illetik meg – megsértve ezzel a mezőváros szabályozott jogrendjét.
Széchényi, szinte egyidőben a templom átépítésével, a várkápolnát is fényűzően átalakíttatta. Az 1758-as canonica visitatio jegyzőkönyve két kórussal és egy oratóriummal ellátott, háromoltáros építményről számol be, amelynek napi egy mise mondására vonatkozó engedélye és saját káplánja is van. (A kápolna gondozásáról és a káplán ellátásáról a gróf akkor is rendelkezett, amikor a birtokot a várral és a benne lévő kápolnával együtt átadta testvéreinek. Erre a célra bizonyos pénzalapot is letétbe helyezett.)
Az összeírásokból úgy tűnik, hogy Széchényi Ignác tevékenysége – bármennyire is nem tartotta tiszteletben a mezőváros jogait – mégis ösztönzőleg hatott a település fejlődésére. A díszes templom és a fényűzően berendezett várkastély mellett épülhetett fából a plébánia és az iskolaház, de mégis volt! A jobbágyokkal szembeni megnövekedett követelmények pedig csak átmenetileg okoztak csökkenést a népességben: az 1775. évi összeírás már tizenöt jobbágy- és tizenkét zsellércsaládot regisztrált.
Gróf Széchényi Ignác
A várkastély udvarának barokk árkádjai
A templom nyugati barokk homlokzata
A főoltár
