Oskolából iskolába

Teljes szövegű keresés

Oskolából iskolába
A középkori falu plébániás hely volt ugyan, de arról semmiféle adatunk nincs, hogy a reformáció előtt működött-e iskola a településen. A reformáció tanainak fontos része volt ugyan az anyanyelvű oktatás, ám a hódoltság idején – különösen a XVI. században – aligha működhetett folyamatosan ilyen intézmény Vecsén. Erre majd csak a tizenöt éves háborút követően váltak alkalmasabbá a körülmények. Ekkor erősödhettek meg úgy a nagyobb helyek protestáns iskolái, hogy némelyikükben már magasabb szintű, latin nyelvű képzés is folyhatott.
A latin nyelvtan alapjait is oktató iskola működött valószínűleg Vecsén is a XVII. század közepén. Az 1635-ös dunavecsei zsinaton fogadták el az egyházkerület schola reformatáinak, magyarul a református iskoláiknak a rendszabályait és a fizetendő tandíjakat. A korabeli állapotokra világít rá az a paragrafus, amely megtiltotta, hogy a lakosok az iskolákban italozzanak. Bizonyára azoknak a mestereknek szólt a tilalom, akiknek a kihívó, költekező viselkedését, öltözetét több cikkely is tilalmazta, és akik alighanem szívesen látták vendégül néha az iskolában falubeli cimboráikat. Tiltotta a rendszabás továbbá az oskolamestereknek a csákósüveg meg a veres vagy sárga csizma viselését, nyilván szívesen viseltek (vagy viseltek volna) efféle divatos, világias holmikat tanító uraimék.
Középszintű tanulmányaikat Halason, Nagykőrösön vagy Kecskeméten végezték a vecsei református ifjak, miként a Duna–Tisza köze többi református településének tanulni kívánó fiai is, a legjobbjaik eljutottak a debreceni akadémiára. Vecsei diákok a XVII. század közepén bukkantak föl először a kollégium tanulói névsoraiban. Ekkoriban a „Vecsei” előnevűek között kereshetők az onnan származók, mert a korabeli lajstromokban a latinos formájú keresztnév után a származás helyét jegyezték be vezetéknévként. (Például a Valentinus Wetsei név Vecséről érkezett Bálint nevű ifjút jelentett.)
A következő században váltak csak pontosabbakká a debreceni bejegyzések: ekkor már valós vezetéknevükön szerepeltek az ifjak. Külön jelölték az iskolát, ahonnan jöttek, meg a települést, ahonnan származtak. A Vecséről jött tanulók Kecskemét meg Halas mellett a kunszentmiklósi iskolából érkeztek. Sajátos módon azonban a kabai származású Bányai Mihály közvetlenül a vecsei iskolából érkezett Debrecenbe 1755-ben. Ugyancsak a vecsei iskola létezéséről adott hírt 1758-ban Salamon Pál, aki debreceni beiratkozása előtt Vecsén volt preceptor (a tanítót segítő nagydiák, a kisebbek oktatója). 1761-ben a tótvázsonyi Mészöly István a karcagi iskolából érkezett a kollégiumba, majd falunkban lett rektor (vezető tanító). Még a XVIII. században több rektor is jött Debrecenből Vecsére. Ez a tény azt jelzi, hogy az itteni „schola reformata” (református iskola) a debreceni kollégium partikulája volt, vagyis onnan jöttek a tanítói, és az ottani tanítási módszereket alkalmazták itt.
Az elemi oktatás a három- vagy négy évfolyamos „nemzeti iskolákban” folyt. Ezekben elemi ismereteket tanítottak magyar nyelven. Tananyaguk a hittan, olvasás, írás, számolás alapjaira terjedt ki. Eredményük, teljesítményük alapján csoportosították a tanulókat, nem osztályok szerint: külön csoportjuk volt a jól olvasóknak, a nehezen olvasóknak és a „betűzgetőknek”. Külön iskolába jártak a lányok és a fiúk.
Az iskola eleinte szegényes szalmafedésű viskó volt, a XIX. század elejétől emeltek nagyobb, tágasabb, világosabb épületeket. Az iskolai munka a téli hónapokra korlátozódott, leginkább november elsejétől Szent Györgyig (április 24-ig) látogatták az intézményt a kisdiákok.
Vecsén a latin nyelv elemeit is tanították a mezővárosi cím elnyerése után, alighanem a XIX. század közepéig. Báthory Gábor püspök 1819-es látogatásakor (canonica visitatio) a vecsei lelkész azt jelentette írásban, hogy „…a nagyobb tehetségüek tanulják a Deák nyelv elementumait is a szerint a mint több vagy kevesebb ideig járnak oskolába.” Ekkoriban már tartott a gyülekezet egy rektort (egyúttal kántort) a nagyobb fiúkhoz, egy tanítót (egyúttal káplánt, a lelkész segítőjét) a lányokhoz, két preceptort (segédtanítót) a kisebb fiúkhoz.
1690-től ismert a névsora a vecsei fiúk tanítóinak, a rektoroknak. Jobbára három évre szegődtek el a debreceni kollégiumból, s a keresményükből mentek külhoni akadémiákra, hogy hazatérvén pappá szenteljék őket s egy parókiához juthassanak. Szigorú iskolai felügyelet mellett dolgoztak az ifjú rektorok: ellenőrizhették a munkájukat a lelkészen kívül a bíró, a jegyző, de különösen a presbiterek közül megbízott iskola inspektorok.
A rektorok képessége, szorgalma változó, eltérő volt. Gyakran bizony rosszul sikerült a választás, s ilyesmiket jegyeztek fel róluk a krónikák, hogy „a város kocsiján hozták, de ezt csak egy esztendeig szenvedték”, a másik „miután a bort nagyon szerette, egy év múlva elbocsájtatott”, a harmadik meg „kitöltött három esztendőt, többet is akart, de nem kellett”.
1815-ben – a fenti okok miatt is - megszüntette Vecsén az egyház a rektóriát, átszervezték az iskolát. Ezután professzori címmel tanított Gyivicska Sámuel, aki 1816-tól tizennyolc évet töltött itt a katedrán. A közszeretetnek örvendő, példás erkölcsű tanár eredményesen dolgozott korai haláláig. Ezután újra a rektóriát állította vissza az egyház. 1840-től Kecskemétről hozták a rektorokat, mert ekkor már ott is volt akadémia. 1843-ban így érkezett Szűcs János, aki a szabadságharc idején jegyző volt a városban.
1849 májusában fegyveresen, lóháton vonult be Vecsére a szabadságharc egyik katonai táborából az új rektor, Bernolák Soma. Tanított már itt korábban is, ő volt a negyvenes években a preceptor Szűcs János mellett. Második belépése után 1892-ig működött Vecsén. Bernolák azért taníthatott ilyen sokáig, mert 1854-ben az egyház elhatározta, hogy „a tanügyre káros voltát belátva” felhagy a rektori rendszerrel, s a két-három évenként cserélődő rektorok helyett állandó tanítót alkalmaz.
Szigorú, de igazságos, jó tanító volt Bernolák. Kortársai emlékezete szerint költőként is kitűnt. Haláláig tanított, nemzedékek sorát oktatta, nevelte. Legendás alakja volt a városnak: roppant erejű férfi, félő volt vele a kézfogás is. A vendégét nem marasztalta ugyan, de ha a vállára tette a kezét, az nem tudott az asztaltól felkelni. Kitűnő úszó volt, gyakran áttempózta a Dunát.
A lányok tanítói közül kitűnt a helybeli születésű Balla István, aki huszonkilenc évesen, 1843-ban tért haza szülőhelyére, és fél évszázadnál tovább, hetvenhat éves korában bekövetkezett haláláig volt Dunavecse tanító-káplánja. Balla 1848-ban Nagy Zsuzsikát, Petőfi korábbi vecsei ideálját vette feleségül.
A kiegyezés után a népiskolai törvény lehetőséget adott a településeknek és az egyházaknak, hogy megállapodjanak, ki tartsa fenn az elemi oktatási intézményt a jövőben. Vecsén 1870-ben kezdett tárgyalni az átadásról a két fél, majd ténylegesen 1873-ban vette át a református egyháztól a község az intézményt. Az iskolaadót ezt követően már nem csupán a reformátusok fizették, hanem a teljes lakosság. A bevételek növekedése azonban nem tartott lépést a kiadások emelkedésével. A romló anyagi helyzet is közrejátszott abban, hogy 1906-ban az állam vette át a községtől az elemi oktatást.
Az új fenntartó még abban az évben kétszintes iskolaépületet emelt Vecsén. Ez korszerű, jól felszerelt és ellátott intézmény volt, nyolc tanteremmel. Az emeletes községi iskolát egy szabadkai építész, Kladek József hozta tető alá. Ugyanekkor épült és kezdett működni az állami óvoda, ez vette át a feladatot az 1896 óta létező megyei óvodától. A belterületi iskolával egy időben építették meg – szintén államköltségen – a két tanyasi iskolát, a csanádit és a fehéregyházit.
Az állami iskola új tantervvel, osztott tanulócsoportokkal, magasabb szakmai színvonalon kezdte meg működését. Ezt akasztotta meg az első világháború. A tanítók bevonultak, az általános szegényedés miatt az iskolába járás akadozott, a tanévek a tüzelő hiány miatt rövidültek, az iskola hol kaszárnya volt, hol kórház, hol meg raktár.
A régi kitűnő tanítók sora a népiskolai törvény bevezetése után Vecsei Imre tanítóval bővült, aki 1875-től három évtizeden át tanított a községi iskolában. 1880-tól 1920-ig, negyven éven át volt közkedvelt, népszerű tanítója, majd az állami iskola első igazgatója Kovács Bálint.
A két világháború között a vecsei oktatás rendszere az állami fenntartású óvodából, a községi elemi, illetve népiskolából és a két külterületi iskolából állt. Ezeken kívül a húszas évek második felétől működött a tanonciskola, illetve 1918-tól a református polgári iskola. A bel- és külterületi iskolák a hat osztály elvégzése után tovább nem tanulóknak továbbképző iskolát szerveztek. Az állami oktatásban folyamatosan csökkent a tanulók száma. Ez a jelenség a polgári iskola elszívó hatásán túl az egyke terjedésével is magyarázható. Nem csökkent, sőt némileg folyamatosan nőtt a tanyai iskolák lélekszáma, de az ottaniak túlnyomó többsége katolikus volt. Míg bent a köz-ségben a tanulók háromnegyede tartozott a református egyházhoz, addig a külterületi iskolákban ez az arány csak egynegyed volt.
Hosszabb ideig, évtizedekig tanított vagy igazgatott Vecsén Nemes Károly, Várady Gyula, Pápay Dezső, Dézsi István és Berde Károly. Ők a tanítói munkájukon túl aktívan és lelkesen vettek részt a falu kulturális életének, az ifjúság iskolán kívüli tevékenységének szervezésében: ki leventéket, ki cserkészetet, ki dalárdát, ki meg sportkört mozgatott, irányított, népművelő előadásokat tartott vagy más kisközösség életét szervezte. Ezek a tanítók kettős feladatvállalásuk sikeres teljesítése révén tiszteletet, elismerést vívtak ki maguknak és hivatásuknak.
A polgári iskola létesítésének gondolata az első világháború vége felé fogant meg a református egyház vezetőiben, közülük is elsősorban Lukácsy Imre lelkészben. Három évvel az indulás után, 1921-ben így emlékezett vissza a lelkész-igazgató a kezdeti nehézségekre: „Iskolánkat 1917-ben, a reformatio 400 éves fordulójának emlékére alapitottuk s nyitottuk meg. Csecsemőkora éppen a legizgalmasabb időkre esik. A kommunismus, román megszállás ijesztő rémei hajoltak vigyorgó arccal bölcsője fölé, szöges bakkancsok csattogása, otromba karok szorongatása, gépfegyverek ropogása gátolta természetes fejlődését…”
1918-ban – főleg adakozásból – megvette az egyház a Baky-féle házat, és ősszel megindult a tanítás az I. fiú és az I–II. leány osztályban. Az iskola megkapta a nyilvánossági jogot, majd 1922–23-ban teljessé vált. Húsz kilométeres körzetből járnak be a tanulók, fiúk és lányok. Többségük persze református volt, kevesebb katolikus, evangélikus és zsidó, valamint baptista. Még dunántúli, dunaföldvári és pentelei tanulója is akadt az intézménynek.
Az igazgatást az első években az alapító lelkész, Lukácsy Imre vállalta magára. Tőle 1925-ben vette át az iskola irányítását Bak Antal magyar-történelem szakos tanár. Az iskola megalakulásától kezdve adott ki évkönyvet a tanév eseményeiről és eredményeiről. Ezeket az értesítőket az első években Halason nyomták, 1921-től 1939-ig pedig a helyi Weiner nyomda készítette.
A tanári kar egy része a Trianon utáni határokon belülre menekültek közül került ki. Az iskola harminc éves fennállása során alig fordult elő a tanárok mozgása, cserélődése, kialakult egy állandó törzsgárda: Bak Antal igazgató és felesége, Bakné Kovács Ilona, Csiky Anna, Hollósné Joós Ilona, Wenglné Kiss Ilona, Dézsi István és Horváth István szinte a kezdettől az iskola megszűntéig tanítottak a vecsei polgáriban.
A megalakulástól kezdve gyarapították a három könyvtárat: a tanári és az ifjúsági könyvtár mellett működött „a szegény sorsú tanulók ellátására” a tankönyves segélykönyvtár is. Az 1948-as államosításkor a három könyvtár állománya már elérte az 1500 kötetet.
A polgáristák cserkészcsapata 1921-ben alakult meg, példájuk a pesti KIE cserkészcsapat volt, „…mely a mult nyáron az egyház Dunaszigetén sátor alatt táborozott 50 tagjával” - írta Berde Károly parancsnok az iskola 1920– 21-es értesítőjében. A csapat később Rákóczi fejedelem nevét vette föl. Szorgalmasan gyakoroltak, és dolgoztak, hogy egy-egy nyáron együtt táborozhassanak. Táboroztak a Csabonyi-erdőben, az Ordasi-szigeten, egyik legnagyobb élményük a gödöllői dzsembori volt 1933 nyarán, majd a mátrafüredi tábor 1938-ban.
A húszas évek közepén már működött a fiúk és lányok önképzőköre. A körök évről évre tartottak színpadi előadásokat is. 1931-ben például Kozák Jolán: Mi a haza? című „irredenta művét” mutatták be. Később énekkar is szerveződött, s rendszeres résztvevője lett az iskola, az egyház és a község ünnepeinek. Jeles rendezvénye volt a tanévzáró, ekkor tornaünnepélyt, meg rajz- és kézimunka kiállítást rendeztek a tanulók munkáiból.
Ugyancsak a húszas évek közepén alakult meg az iskola sportköre, majd sportpályát alakítottak ki a Duna-parton. Az első évben „füleslabda, diszkosz és gerely” szerepelt a kör programjában, később már futballoztak is. Sőt! „Szorgalom tekintetében… a tanév két utolsó hónapjában… lanyhaságot tapasztaltunk. A sportolásnak, különösen pedig a fotballozásnak túlságba vitele adja ennek magyarázatát. A sportnak túlhajtása a testi és szellemi életre egyaránt káros” – rótta meg diákjait az 1930-as évkönyvben Bak Antal igazgató. 1933-ban új sportszereket kapott az iskola a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól, s ebben a tanévben már kosárlabdáztak is a fiúk a Duna parti sportpályán.
1926-ban megszervezték a tanulók első tanulmányi kirándulását a fővárosba, odafelé vonattal, vissza hajóval. Később rendszeressé váltak ezek a kirándulások: megfordultak a diákok a Dunakanyarban, Kecskeméten, az iskola névadójának tetétleni birtokán, Pesten pedig többször is. A tananyag lehetőségeihez igazodóan falujukat és annak határát is bejárták a tanulók. Jártak többek között a közeli, gyármajori szeszgyárban, a vecsei vasútállomáson és a gőzmalomban, helybeli iparosok műhelyeiben, tanulmányozták a határ növénytakaróját és állatvilágát, megfigyelték a mezőgazdasági munkafolyamatokat.
Az iskola tízéves évfordulóján fölvették az új egyházkerületi főgondnok, tetétleni földbirtokos, gróf Teleki József nevét, „az ő nagybecsű engedé-lyével”. Ekkor elhatározta az egyház, hogy új épületet emelnek az iskolának. Török Ignác budapesti építész tervezte a négy tantermes épületet, amit aztán 1929. szeptemberében ünnepélyesen avattak föl.
A modern idők hatottak a vecsei polgárista lányokra is. 1930-ban ezt írta róluk az értesítőben az igazgató: „Több tanulónk nem akarta respektálni a fegyelmi szabályokat. A leányoknál csak a rövidre szabott ruha miatt volt baj. De végre maguk a tanulók is belátták, hogy a mai női divat ízléstelen s a tanév második felében már hosszabb ruhát viseltek.”
A harmincas évek végén a filmoktatás is megindult a polgáriban. Minisztériumi támogatásból kapott felszerelést az iskola, s jöttek a filmek is, csak éppen áram nem volt mindig. Az iskola értesítője így méltatta az új oktatási módszert: „Feltárult tanulóink szeme előtt egy olyan világ, amelybe ezelőtt csak a betűn keresztül pillanthattak be, amit pedig a tanulók közül oly sokan nem szeretnek.”
A második világháború az iskolák életét is megzavarta. Ezekben az években már nem a helybeli zsidó nyomdász műhelyében, hanem Balatonfüreden készült a polgári iskola évkönyve. Megint bevonultak, hadifoglyokká lettek a tanítók, 1944 tavaszától pedig a rendszeres légiriadók miatt nem lehetett folyamatosan tanítani, majd a német megszállás és a zsidó tanulók elhurcolása után idő előtt, áprilisban véget ért a tanév. Szeptemberben még megkezdődött ugyan a tanítás, de október 10-én újra megszűnt, mert a front szinte már a szomszédságban húzódott. A polgári iskola igazgatója és felesége a Dunántúlra menekültek az oroszok elől.
A szovjet csapatok november elején lefoglalták az iskolákat, s csak 1945. április 1-jén adták vissza. Akkor egy héten belül folytatódott a tanítás, hogy valamiképpen befejeződhessen a csonka tanév. Sor került a pedagógusok igazolására is. Csak a polgári iskola visszatért igazgatóját, Bak Antalt nem igazolták, mert az eljárás előtt néhány nappal váratlanul meghalt. A következő tanév az infláció miatt volt csonka. Nem telt tüzelőre, tanszerekre, fizetésre, ezért a téli hónapokban alig volt tanítás. Az újrakezdés lelkesedése mindkét iskolában igen erős volt. Az 1945 őszétől induló állami nyolcosztályos általános iskolában hamarosan úttörőcsapatot szerveztek, megalakult és tevékenyen működött a szülői munkaközösség. A polgáriban újraalakult az önképzőkör: a tornateremben és a községi moziban nagy sikerű nyilvános előadásokat tartottak. Működni kezdett az Ifjúsági Vöröskereszt, és újraindult a sportkör. A két utolsó iskolai értesítő, az 1944–45-ös és az 1945–46-os már csak gépiratként készült el.
Sajátos vonása volt a vecsei iskolaügynek 1945 és 1948 között az a vetélkedés, amely az általános iskola és a felekezeti polgári közt bontakozott ki. Eddig inkább kiegészítette egymást az alsó fokú és a polgári iskolázás Vecsén, most azonban a református egyház „lement” az alsó négy évfolyamra is, megszervezték az alsó tagozatot, ugyanakkor a felső tagozatban a kimenő osztályok helyén már ők is általános iskolai évfolyamokat indítottak. Ez azt jelentette, hogy a vecsei szülők választhattak: állami vagy felekezeti iskolában taníttatják-e gyermeküket. Eleinte a református általános iskola bizonyult népszerűbbnek, többen jelentkeztek oda. Az számított „elit iskolának”, az állami pedig a „szegény iskolának”.
A feszültség, a rivalizálás kiterjedt a két iskola tantestületeire is, és tartott mindaddig, míg az állam erőszakkal nem avatkozott közbe: 1948 júniusában kártérítés nélkül államosították a felekezeti iskolákat, teljes vagyonukkal együtt. A református egyház presbitériuma határozatban vette tudomásul a tényt és a megoldás módját, de kijelentette azt is, hogy amennyiben a jövőben erre adódik lehetőség, ismét vállalja iskola fenntartását Dunavecsén.
Az intézet harmincéves fennállása alatt, 1918 szeptemberétől az 1948 júniusában bekövetkezett államosításig mintegy ezer tanuló végzett a vecsei református polgári iskolában. Az utolsó években kezdő tanárként tanított a polgáriban a vecsei oktatás és népművelés későbbi két jelentős személyisége, Naszáli Sándor, aki az általános iskola igazgatója lett utóbb, és Veszeli László, a kiváló földrajztanár.
Az államosításkor mindkét iskola igazgatóját menesztették, az egyesített általános élére új igazgató került. Az eddig egymással szemben álló tanárokból nem volt könnyű egyakaratú közösséget formálni, s a feladatot tovább nehezítette, hogy nem volt hely az új iskolában minden tanár számára. A helyi MDP döntötte el, hogy ki maradjon, ki menjen máshová. Több helybeli, a településhez erősen kötődő pedagógust elhelyeztek ekkor Vecséről, miközben néhány, 1945-ben idekerült pedagógus helyben maradhatott. Később, a következő évtizedekben aztán már többségben voltak a helybeliek a tantestületben. Eleinte az is nehezítette a jól dolgozó, stabil tantestület kialakítását, hogy a helyben lévő járási adminisztráció rendre elvitte az iskolából a jobb tanárokat, a különféle (jobban fizető) politikai és kulturális irányítási állásokba. Ez a folyamat 1970-ben, a járás megszűntével fordult meg, így érthető, hogy éppen ekkor, a hetvenes évek első felében – az államosítást követően majdnem negyedszázad elteltével – dicsekedhetett újra azzal a település, hogy valamennyi pedagógusának megvan a munkájához a szükséges képesítése, miként ez a század első felében már természetes volt. Az iskola mellé a negyvenes évek végétől megszervezték a napközi otthont. Az itt újnak számító intézmény 1954-ben kapott önálló épületet, ekkor költözhettek be a napközisek a Vecsei-féle házba.
A tanyai iskolák valósággal a virágkorukat élték az 1945 és 1965 közötti két évtizedben. Fehéregyházán egyről négyre nőtt a tanulócsoportok száma az ötvenes évek közepére, és megduplázódott a tanulók száma is. 1952-ben bővítették az iskolát, a milkómajori kastélyban kaptak két tantermet a korábbi kettőhöz, s a hatvanas évek elején részben már szakos, osztályrendszerű tanítás folyt a felső tagozatban. Volt olyan év ekkoriban, hogy százötven tanuló járt a két tanyai iskolában.
A téeszesítést követően a hatvanas évek elején kezdtek elfogyni a tanyák a vecsei határból. Fogytak a gyerekek is, s egy évtized múlva bezárták az intézményeket, a tanulók pedig bekerültek az 1966 őszén megszervezett tanyai kollégiumba. Ez az intézmény a napközit szorította ki a helyéből néhány évre, de 1970-ben megkapták a volt járási pártszékházat, s a napközi visszaköltözhetett korábbi helyére. A tanyák eltűnésével azután régi szerepében már szükségtelenné vált a kollégium, és a nyolcvanas évek elejétől – bentlakásos, iskolaotthonos formában – az egész megyéből befogadta a különféle okokból hátrányos helyzetű tanulókat. Ma speciális közoktatási szolgáltató intézményként működtet kollégiumot, óvodát, általános és szakképző iskolát.
A rendszerváltást követően a legfontosabb változás a helyi oktatásban az volt, hogy a kilencvenes évek elején a református egyház a visszakapott polgári iskola épületében újraindította a felekezeti általános iskolát. Az indulás eleinte bizonyos feszültséget okozott, a helyzet hasonlított az 1945 és 1948 közötti időszakhoz. Idővel aztán megbékéltek az új helyzettel az elsősorban érintettek, a pedagógusok.
A református iskola ismét felvette gróf Teleki József nevét. Később mezőgazdasági szakiskolát is szervezett a régi-új fenntartó, miután a polgári iskola épületéhez kárpótlásként a település átadta a Vecsei-házat, a korábbi állami napközi épületét is.
Az önkormányzat elveszített tantermei helyett 2000-ben saját erejéből hat tanteremmel bővítette az általános iskolát, a régi emeletes iskola tetőterének beépítésével.

Ketten a XIX. századból: Balla István, a lányok, meg Bernolák Soma, a fiúk tanítója egymás mellett nyugszanak. Balla István másik oldalán a hitvese, Nagy Zsuzsika (Somogyi György felvétele)

Az 1906-ban épült volt községi elemi, ma általános iskola

A református polgári iskola régi épülete az udvar felől

A Berde Károly tanító vezette cserkészcsapat az 1920-as években

A református polgári 1929-ben elkészült új épülete

A volt Vecsei-ház most a református iskola egyik épülete (Somogyi György felvétele)

Testnevelésóra a sporcsarnokban (Somogyi György felvétele)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages