Dudar Összefoglaló
Dudar
Összefoglaló
Összefoglaló
Az Öreg-Bakony és a Keleti-Bakony határán található kis település természeti környezetét két, egymástól jól elkülönülő domborzati forma uralja. A dudari Sűrű-hegycsoport csúcsai által közrefogott fennsík ma is erdőt hordoz a hátán. Sok-sok évszázadon át az itt élőket szolgálta, akik használták fáját szénégetéshez, mészégetéshez, járomfaragáshoz, épületeikhez.
A vidék rendkívüli szépségét a fennsík határait élesen lezáró törésvonalak rajzolják meg. A vidékét, ahol gyakran találtak szálláshelyet vagy menedéket különböző korok népei az Ördög-árok és a Magos-hegy sziklafalait megnyitó barlangokban. A dudari erdőben még ma is előforduló nagyvadakra a Nádasdyak – a határ első jelentős birtokoscsaládja – és elődeik is bizonyára szívesen vadásztak.
A régi falu a fennsík alá, a Dudari-medence lankáira, pontosabban egy, a Borda-hegy és a Magos-hegy közti kisebb magaslat köré épült. Szántóföldi művelésbe bevont határa északkeletről délnyugat felé, a Gelegenyéstől a Cserig terjedt. E terület keleti oldalába ékelődött a XVIII. század végétől kezdve a földesúr majorsága, Kisdudarpuszta. Közigazgatásilag ugyan Dudarhoz tartozott ezután is, de mint a földesúri majorság központja – és az ide betelepített katolikus németek lakhelye – különálló egységet képezett. Az uradalom területe a XIX. század második felétől folyamatosan zsugorodott, mígnem Kisdudart 1949-ben Dudar község teljesen bekebelezte.
A falu a XIII. század második felétől a Vértes hegység környékéről érkezett Csák nemzetség Dudary ágának birtoka volt. A XIV. század végén a Halápiaké lett. 1430-ban Rozgonyi István nyerte el a települést Csókakő várának tartozékaként. Szemet vetett Dudarra Újlaki Miklós macsói bán is: a falu 1459-től a mohácsi vészig az Újlakiak kezén volt.
A középkor világához köthetjük a legenda szerint a Bödön-kút környékén egykor létező falu, (Nemes)Darna emlékét. Okleveles adatok és régészeti ásatások nyújtotta megerősítésre vár még, hogy valóban létezett-e ez az „ősfalu”. Mint ahogy az is, hogy a Dudar népességének eredetét firtató kérdésre adott hipotetikus válasz beigazolódjon. Úgy látjuk: a régi dudari családok keleti eredete nehezen vonható kétségbe az antropológiai vizsgálatok eddigi eredményeinek fényében. A magunk részéről a település népességének egy, a középkorban itt letelepedő kun csoporttól való leszármazását tartjuk a legvalószínűbbnek.
A falu lakosságának élete az 1543–45. évi magyarországi török hadjárat után változott meg gyökeresen. Két birodalom érintkezési vonalát képező végvidék területére került, egyszerre adóztatta magyar és török földesura. A korabeli összeírások szerint 1594-ig folyamatosan Palota várának tartozéka, majd adomány útján Huszár Péter és öröklés révén a Botka család tulajdonába került. A török közigazgatási rendszerben Dudar a székesfehérvári szandzsák területéhez tartozott.
Az állandó élet- és vagyonveszély ellenére megmaradt a település folytonossága a török megszállás másfél évszázadában, noha Dudarnak is jócskán kijutott a pusztításból, ami a török hadak járását kísérte. A megmaradt lakosság a kis területre korlátozódó szántóföldi gazdálkodás mellett az erdő haszonvételeiből (bőven termő vadgyümölcsös és vadászat) élt. Rendszeres jövedelmet a makkos erdeikben felhizlalt sertések és lábasjószágok, valamint a speciális faeszközök (járom, hidas) készítése és eladása jelentett számukra.
A XVIII. század békés évtizedei alatt regenerálódott a lakosság, de élettere jelentősen összeszűkült. A falu új földesura a Nádasdy család lepsényi, majd bakonynánai helyi központtal majorságot hozott létre, amelynek munkaerejét a területén megmaradt örökös jobbágyok jelentették. A gazdaság beindítása érdekében az uraság visszaállította a dudari jobbágyok régi szolgáltatásait, korlátozta gazdálkodásukat, elsősorban az állattartást, azzal, hogy a község addig szabadon használt erdő- és legelőterületeiről kiszorította a helybelieket, s ezerszámra hajtatta birkáit a dudari szántókra és legelőkre. Hogy mennyire elevenébe vágott ez a dudari közösségnek, mutatja, hogy az 1848 tavaszi hónapjaiban kitört parasztmozgalmak fő oka éppen a lakosság földigénye volt, ami a szántóra, rétre, erdőre, legelőre irányuló követelésekben és tettleges foglalásaiban jelentkezett.
A magyar függetlenségért vívott szabadságharc leverését követő osztrák önkényuralom meghagyta a volt jobbágyoknak a forradalom alatt elnyert szabadságot. A dudariak már 1850-ben megkötötték az erdő- és legelőelkülönítési szerződést földesurukkal. A falubeli telkes gazdák többsége néhány holdas kisbirtokokon gazdálkodott, ráadásul sokaknak a határban húsz–huszonöt különböző helyen terültek el földjei. De ahogyan a jobbágysorból való felszabadulás nem váltotta be a reményeket, úgy a tagosításról is elmondhatjuk ugyanezt.
Eközben a dudariak amúgy is nehéz időket éltek. Az 1860-as években természeti csapások következtében éhínség ütötte fel a fejét a környéken, majd hatalmas tűzvész pusztította el a fél falut. A „boldog békeidőket” – az ország látványos gyarapodásának 1867 és 1900 között számított korszakát – az ipari forradalomból mit sem tapasztaló, elszigetelten élő kis település nem igazán érzékelhette. (A lovakkal és ökrökkel vontatott első cséplőgép 1912-ben érkezik meg Dudarra.) A századfordulón még megdöbbentően nagyarányú volt a községben a gyermekhalandóság. A legkevésbé sem meglepő, hogy az itt élők közül is sokan álmodoztak szebb jövőről, és aki tehette, a boldogulását a tengerentúlon kereste, csatlakozva ahhoz a kivándorlási hullámhoz, amely sok százezer magyart sodort Amerikába.
A környező német telepítésű, katolikus falvak gyűrűjében sajátos, zárt közösséget hozott létre a református lakosság, megőrizve archaikus szokásait és kultúráját. Ezt felismerve választotta Dudart 1937-ben egy magyar és neves külföldi szakemberekből álló tudóscsoport falukutatásának tárgyául, helyszínéül.
A huszadik század nagy háborúi próbára tették a dudari családokat. A megpróbáltatások mementójaként ma is áll a falu közepén az első világháborús emlékoszlop, a templomban pedig emléktábla figyelmeztet a második világháború szörnyű áldozataira. A földosztások ellenére továbbra is fennálló földhiány szűk keretek közé szorította a mindennapokat.
Hogy a falu elszigetelt világa lassan kinyílt, abban igen nagy szerepet játszott a Dudar alatt rejtőző szénvagyon kutatása, feltárása, majd a szénbánya megnyitása. A fejlődés, amit az ipar megjelenése indukált, új munkalehetőségeket, kedvezőbb életkörülményeket jelentett a falunak, emellett eltörpülnek a falu aláfejtése miatt előállt gondok.
Munkánkban e református magyar népességű település históriájának azon epizódjait szerettük volna bemutatni, amelyek a látszólag eseménytelen, a hétköznapokat élő és az ország történetéhez nagy tettekkel hozzá nem járuló falvak sorából Dudart kiemelik, történetét érdemessé teszik a megismerésre.
