Élet a félhold árnyékában
Élet a félhold árnyékában
A török végvárrendszer fenntartása, ellátása, a katonaság és a hivatalnokok fizetése jelentős összeget emésztett fel. A megszállás ráfizetést jelentett az Oszmán Birodalom számára. Pozícióik védelme mellett a hódítók legfontosabb feladata volt, hogy a tartomány költségeinek fedezésére minél nagyobb helyi bevételt biztosítsanak. A meghódított területet feltérképezve, a városok, mezővárosok és falvak lakóit számba véve, az adóztató szervezet – a hódítás után azonnal – működésbe lépett. Lajstromba vették a településeken a családfők, nagykorú testvéreik és fiaik nevét, terményeik várható tizedét és adóik összegét.
A keresztény lakosságot többféle fizetség kötelezettsége terhelte. Évente ötven akcse állami adót követelt a kincstár. Ez volt a dzsizje, ami a magyar nyelvben haradzs néven honosodott meg, és amit a hódoltság népe csak „császár adaja” néven emlegetett. Török földesurának évi ötven akcse kapuadó járt, ami egy magyar forinttal volt egyenlő. Ezen kívül a termény és az állatállomány után kellett tizedet adniuk. Gabonából és egyéb terményekből – széna, káposzta, zöldség, gyümölcs – a tized összegét az előző három év termésátlaga alapján állapították meg.
Drégely XVI. századi lakosságának, gazdaságának megismeréséhez felbecsülhetetlen értékű adatbázissal szolgálnak a török adóösszeírások. 1570-ből és 1579-ből ismerjük jelenleg Drégely felnőtt férfi adózóinak névsorát. A nógrádi szandzsák adóösszeírása szerint ők a következők: Orosz Pál és fiai, András és Balázs, Orosz János, Kozma Demeter és fia, Együd, Fekete György, Fekete István és testvére, János, Dankó Péter, Fazekas Benedek, Fazekas Balázs és fia, Tamás, Borla Sebestyén, Borla Tamás és fia, Fülöp, Kovács Antal, Máté Jakab és testvére, Pál, Kovács István, Petrus Pál és fia, György, Szanyi János és fia, Balázs, Bozman Gergely és fia, István, Diger István, Dankó István és fiai, Benedek és Mihály, Boncz Zsigmond és fia, Ambrus, Simonyi Mihály és fiai, Ambrus és István, Isztovity János és fia Ambrus, Botka István és fiai, Imre és Gergely, Nagy Miklós János, György István bíró, Basa Tamás, Kapás János, Hoza Tamás és fia, Pál, Varga Miklós és fia, András, Antal kovács és fia, András, György Antal bíró és fiai, Goroz Bálint és György Balázs, Mészáros Balázs és fia, Jakab, Fazekas Gáspár, Fazekas Farkas és fia, Tamás, Figas Pál és fiai Mátyás és János, Kerékgyártó Tamás, Bodka István, Bodka Fülöp, Nagykovács György, Nagykovács Benedek, Jinka Máté. Jinka Orbán, Gyenös Péter és testvére, Benedek, Tot Alberd, Tot Lőrinc, Sikla Tamás és fiai, János és Lőrinc, Tot János, Pásztor Balázs és testvére, András, Bán Miklós, Orbán Mátyás, Kapás Máté és fia, Sebestyén, Kis János, György Antal, Fazekas Bálint, Együd István.
Az összeírásból megállapítható, hogy Drégelyben 61 olyan felnőtt nős és nőtlen férfi élt, aki a házán, földjén, szőlőjén kívül állataiban és egyéb ingóságaiban valamint hordóiban levő borában háromszáz akcse értékkel rendelkezett. Az adózásra vonatkozó törvények szerint, ha egy házban három-négy testvér vagy ennél több lakott, és ha vagyonuk elérte a háromszáz akcsét, külön-külön fizették az ötven akcse harácsot, vagyis állami adót. A dzsizje adót a papoknak és a bíráknak nem kellett megfizetniük.
A nógrádi szandzsák deftere szerint a földesúri jövedelmek első tételét, a kapuadót két egyenlő részletben egyenlítették ki, Szent György (április 24.) és Szent Demeter (október 26.) napján. A részletes jegyzék következő adótétele a búzaadó. A termény háromévi átlaga alapján 286 kile búza után kellett a tizedet fizetni (egy kile = 25,65 kilogramm), ami pénzértékben 3332 akcsének felelt meg. Tehát egy kile búza tizenkét akcsét ért. Vegyes gabonából százötven kile volt előírva, kilencszáz akcse értékben.
A szőlőtermelés jelentőségét jelzi, hogy a legnagyobb jövedelem a mustból származott. Három év termésátlaga alapján kétezer pint (egy pint = 1,69 liter) mustra vetették ki az adót, nyolcezer akcse értékben.
Az összeírásból megtudjuk, hogy termesztettek hüvelyeseket, lencsét, babot, és hogy a településnek káposztáskertjei is voltak. A lakosság foglalkozott méhészettel. A gabonatermelés mellett jelentős volt az állattenyésztés. A háromévi állattartás átlagából megállapított sertésadó 533 akcsére rúgott, és mivel minden sertés után két akcsét kellett fizetni, ebből az adódik, hogy 266 sertést tartottak Drégelyen.
A török által meghódított terület bővelkedett malmokban. Drégely város háromkerekű malma után 75 akcsét fizetett a lakosság. A település határában Hamza aga, Drégelyvár kapitánya bérelt a kincstártól egy 15 kaszásnyi rétet szántófölddel, a Pap-féle rétet. Jelentős összeget, 3800 akcsét tettek ki a határ- és hídvámból származó jövedelmek valamint a kincstár nyilvános árveréseiből származó bevételek.
Esküvő esetén a muzulmán és nem muzulmán lakosoknak is fizetniük kellett a menyegzői díjat. Előbbiek, ha a menyasszony hajadon volt, hatvan akcsét, ha özvegyasszony, ennek a felét. Nem mohamedán hajadon menyasszonytól harminc, özvegyasszonytól tizenöt akcse díjat szedtek.
A törökök fenntartották a XV. század eleje óta Drégelynél fennálló vámhelyet, és a váci főharmincad fiókjaként működtették, az Ipoly-völgyön át a bányavárosokból a hódoltság felé szállított iparcikkek megvámoltatására.
1579-ben 47-re csökkent a török állami adóra kötelezhetők száma. A 41 családfőn kívül hat nőtlen testvére volt dzsizjefizető. Emellett az összeírók a háztartásfők 25 nőtlen fiát listázták. Az összeírás a következő neveket tartalmazta: Kapás Mátyás, Dósa Jakab és fivére, Benedek, Szakali Fábián és fiai, Benedek és Bálint, Kis Tamás és fia, Miklós, Tót Benedek, Farkas Sebestyén, Kovács Antal, György bíró Antal és fia, Lőrinc, Farkas Farkas és fiai, István és Berta, Gyenös Péter, Tót Bálint és fia, Pál, Tonka Antal, Gosuch Péter, Beke Miklós, Miklós varga és fiai, Márton és Gál, Víg András, Kató János és fia, Fábián, Szakal András, Petros György és fia, Pál, Tót Máté és fia, Pál, Víg János és fia, Tamás, Bozsán Dömötör és fia, Gyenes, valamint fivére, Pál, Bagi Gergely és fia, Ambrus, Kálnó György, Dancsó Péter és fia, Péter, Bagoly István és fia, Sebestyén, Bagó Balázs és fiai, Jakab és Pál, Bagi Jakab és fia, Márton, Tamás bíró és fia, Balázs, Vörös Kelemen Pál, Szerb Ambrus és fivére, Benedek, Kapás János és fivére, Orbán, Kovács Benedek és fia, Antal, Kovács Imre, Tonka Imre és fivérei, Gergely és János, Bag… Balázs, György Barna Tamás és fiai, Pál és Kilián, Antal János és fia, Péter, Pál Kovács György, Tonka Orbán, Mónár István.
A két összeírás névanyagát összehasonlítva az 1579-ig eltelt kilenc esztendő alatt mintha teljesen kicserélődtek volna Drégely dzsizje adót fizető lakói. Az 1579. évi összeírásban mindössze nyolcan maradtak azok közül, akiket az 1570-es összeírásban is felvettek: Dancsó Péter, Petrusz Pál fia, György, Miklós varga, aki az előzőben Varga Miklós néven szerepelt, Kapás János, Györgybíró Antal, Gyenös Péter, Hosa Jakab.
Kézenfekvő volna az a magyarázat, hogy eszerint meghaltak vagy elköltöztek más faluba. Valószínűbbnek tűnik azonban ennél okként az elszegényedés, amire az adófizetők számának csökkenése utal (61-ről 47-re esett vissza), egyre kevesebben voltak a keresztény lakosok közül, akik a törvény által megszabott háromszáz akcsényi vagyonnal rendelkeztek volna.
A családnevekből következtetni lehet a török hódítás miatti elvándorlásokra, beköltözésekre és megállapítható segítségükkel a családfő foglalkozása is. Az 1570. évi összeírás szerint az alábbi kézműves-foglalkozások művelői éltek a településen: legtalább egy-egy fazekas, varga, mészáros, kerékgyártó, kovács. Két név utal mezőgazdasági foglalkozásra: a Kapás és a Pásztor. Legkiterjedtebb volt Drégelyben a Fazekas-rokonság, akik közül hat családfőt és két fiút írtak össze. Az 1579. évi összeírásban ellenben csak varga, kovács és molnár mesterségekre utaló nevekkel, valamint a Kapás családnévvel találkozunk.
Az 1579. évi összeírás szerint Bagról, Szakalból két-két család költözött Drégelybe, Kálnóról egy.
Nemzetiségi betelepülőre utal az Orosz és a Tót családnév. Előbbit két családban viselték, a feltehetően szlovák nemzetiségű lakosokat takaró Tót nevet három családban. Az Istovity családnév délszláv eredetet sejtet. Megerősíti ezt az 1579. évi összeírás adata, amelyből a család nemzetiségére is fény derül, ahol Szerb Ambrus is szerepel, aki Istovity János fia.
A török adóbecslők 1579-ben jelentősen emelték Drégely lakosságának adóterheit. Bár az adóösszeg csak nyolcszáz akcséval nőtt, figyelembe kell vennünk, hogy mindezt az 1570. évi 61 háztartással szemben most 47-nek kellett állnia. Ez azt jelentette, hogy amíg 1570-ben egy családfőre 295 akcse adó jutott, addig 1579-ben négyszáz.
Drégely mezőgazdaságát vizsgálva az összeírásokból az derül ki, hogy a városban a szőlőművelés volt a meghatározó ágazat. Az 1579. évi összeírás által előirányzott 2200 pint (azaz 37,2 hektoliter) bor akcséban kifejezett értéke több mint a duplája a gabonából – vagyis a búzából és a kétszeresből – várható bevételnek. Búzából kétszázötven kila (64 mázsa) háromezer akcse értékben, kétszeresből kétszáz kila (51,3 mázsa) ezerkétszáz akcse értékben. A szőlőművelés és a szántóföldi művelés mellett állattenyésztés is folyt Drégelyben. Sertésadóból az összeírás ötszáz akcse várható bevételt tüntetett fel. Ebből hozzávetőlegesen meg tudjuk állapítani a sertések számát, mivel sertésadó címén – mint már említettük – éves sertésenként két akcsét kellett fizetni, összesen kétszázötven sertést tartottak a városban.
Drégelyben két egykerekű malom működött: Ferhád bég és Hamza aga malma. Érdekes, hogy az 1570. évi összeírásban feltüntetett a település tulajdonában levő háromkerekű malom itt nem szerepel. Figyelemre méltó az 1579. évi összeírásban a Drégely vára muzulmán és hitetlen lakóitól szedett kertadó.
Az összeírásban vásárból származó bevételre százötven akcsét irányoztak elő. Ez mindenesetre a kereskedelmi élet megélénkülését jelzi. Különösen Új-Drégely, vagyis Palánk várának 1575. évi felépülte után az itt állomásozó katonák száma is megszaporodott. 1577-ben a várban hetven azab, a kastélyban száznegyven lovas és 111 gyalogos állomásozott.
Az 1579. évi összeírás lajstromba veszi a vidék török hűbérurait, a szultán és a szandzsák bégek hászbirtokaitól kezdve az állami hivatalnokoknak juttatott ziámetbirtokon át a várkatonák között zsoldhűbér fejében szétosztott timárbirtokokig, a zsoldtimárokig. A hászbirtokok általában a kerület legnépesebb mezővárosi jellegű települése voltak. Nógrádban például Nagyoroszi, Diósjenő, a három Vadkert, Hontból Drégely, Nagymaros, Hídvég. Jövedelmük a szultáni kincstárat gyarapította vagy a kerület parancsnokainak, a bégeknek az eltartására szolgált.
Timárbirtokosokká többnyire a kisebb falvak lettek, de például Drégely 18 800 akcséra rúgó földesúri jövedelmein egy müsztahfiz szakasz tíz katonája osztozott. Hamza bin Mahmut Borsosberény jövedelmeiből négyezer akcse részesedést kapott. Helyettese, Saban bin Mahmut a müsztafihz szakaszparancsnokkal Kis-Túr 4800 akcsés jövedelmét birtokolta.
Drégely várából 22 müsztahfiz és 63 azab katona 18 zsoldtimár jövedelme felett rendelkezett, összesen 150 200 akcse értékben. A török uralom kezdetén településünk, mint hászbirtok, a nógrádi bég szolgálati jövedelemforrásai közé tartozott. 1562-ben Ahmed bég tizenhétezer akcse jövedelmet húzott ebből.
A lakosság, a Patak felé húzódó határrészében elterülő rétjei és szántóföldjei után ezer akcse díjat fizetett a kincstárnak. A rétek állami tulajdonban lévén, a lekaszált szénáért külön használati díjat kellett fizetni. A nem muzulmánok szekerenként tíz-húsz akcsét, a muzulmánok két akcsét róttak le.
Érdekességként megemlíthető, hogy Hamza aga, Drégely várának kapitánya Szondy Györgynek a várhoz közeli Nagyoroszi határában levő rétjét is megörökölte. A rét három kaszásra való, és száz akcse díj fizetendő érte.
A török összeírások alapján megállapíthatjuk tehát, hogy a XVI. század derekán Drégely a mezőgazdaságból élt, török hűbérurainak fizetendő adóit javarészt a bortermelésből és a szántóföldi termelésből származó bevételeiből fedezte. A hagyományos mezőgazdasági ágak mellé sertéstenyésztés társult, valamint méhészet egészítette ki. A termelt gabonát két egykerekű malomban őrölték lisztté. A település váci fő harmincadhivatal fiók vámhelyeként kisebb forgalmat bonyolított le, 1579-ben már hetivásárokat is tartott. A kereskedelmi forgalom megélénkülése főként az Ipoly-parti új erőd, Palánk megépítésével állott kapcsolatban.
Drégelypalánk Houfnagel 1617. évi rézmetszetén Hídvég felől
