Drégelypalánk Összefoglaló
Drégelypalánk
Összefoglaló
Összefoglaló
Drégely – a név ismerősen cseng azok számára is, akik még sosem jártak a várban, nem sétáltak Drégelypalánk utcáin. A név megszólít, jelen van a magyarság történelmi tudatában, nemzeti kultúránk kiemelkedő fényes csúcsa búvik meg a tájban, a Börzsöny erdői között.
Drégelypalánk az Ipoly-völgyi és a börzsönyi táj találkozásánál két településből, Drégelyből és Palánkból nőtt össze. Az előbbi Árpád-kori falu, 1284-ben említi először oklevél.
Erősségét a magyar várépítés virágkorának tartott XIII. század idején 1275 és 1285 között emelte a Hont-Pázmány nemzetség Bozóky ága. Castrum Dragul néven 1285-ben jelenik meg az oklevelekben. A XIV. század elején Csák Máté, a hírhedt kiskirály, Északnyugat-Magyarország ura foglalta el. Halála után (1321) Drégely, a XIV. század közepén – az Anjou-uralkodók idején – királyi birtok lett. 1388-ban egy morva őrgróf elfoglalta, de Zsigmond király visszaszerezte tőle, és 1390-ben a Tari családnak adományozta. Nemzedéknyi időszak után, tizenöt évig újra királyi birtok, majd már Habsburg Albert az esztergomi érsekségnek adományozza.
A Budát megkaparintó, majd az 1543–1545. évi várfoglalásokkal pozícióit megerősítő oszmán sereg előnyomulása a Magyarország egész területére kiterjedő új védelmi rendszer megszervezését tette szükségessé.
Várday Pál, akkori esztergomi érsek-helytartó az 1540-es években drégelyi, sági és újvári váraiban saját költségén tartott fenn várőrséget. Drégely kulcsfontosságú szerepet kapott az alsó-magyarországi bányavárosok védelmi rendszerében.
Az 1552. évi nagy hadjárat idején Hadim Ali budai pasa tízezres seregével Veszprém bevétele után, 1552. július 6-án vette ostromzár alá a várat. Három-négy napos szüntelen ágyúzással rommá lövette, majd rohamra vezényelte az ostromlókat. A hosszú órákon át tartó ostromnak hősiesen álltak ellen Szondy György kapitány és vitézei, amíg a túlerőben levő török gyalogság le nem győzte őket. Szondy hősiesen küzdött, puskagolyótól eltalálva is sebzett oroszlánként harcolt, amíg a török túlerő le nem kaszabolta.
A rommá lőtt várat a török nem építette újjá, de kijavíttatta, és őrséget helyezett el benne. Drégely, Gyarmat, Szécsény, majd két év múlva Fülek és Salgó török kézre kerülésével északon is kiépült a törökök első végvárrendszere. 1575-ben a drégelyi templom megerődítésével felépítik Új-Drégelyt, más néven Palánkot. Az új palánkvár lett a támaszpontja a bányavárosok vidéke behódoltatására irányuló portyáknak, innen sarcolták a környék lakosságát.
A török uralom alól Pálffy Miklós dunáninneni főkapitány és serege szabadította fel a kettős települést az úgynevezett hosszú háború kezdetén, 1593 telén. Két évtizeden keresztül ismét magyar végvárakként tartja azokat számon a magyar hadvezetés.
Az 1599. évi tatárdúlás után kijavított és megerősített Palánk várát a Bocskai-szabadságharc, valamint a harmincéves háború idején az erdélyi fejedelmek hadvezérei hódoltatták. Köprülü Ahmed nagyvezír 1663. évi hadjárata során elesett Érsekújvár, Drégelypalánk őrsége felgyújtatta a várat és elmenekült. Palánk történelmi szerepe ezzel véget ért, a török nem építtette újjá.
A török uralom alóli felszabadulás után két, jogállását tekintve is különálló község kezdett új életet. A XVI–XVII. századi forrásokban mezővárosként szereplő Drégely visszasüllyedt az egyházi jobbágyközségek jogállására. A XVI. század derekán született Palánk megőrizte bizonyos végvári szabadságait. A település élén nem bíró állott, hanem hadnagy. Lakói többnyire mesteremberek lévén viszont a robot és tized alól mentesültek. Kíséretet adtak az uradalomnak, vitték a postát, beszedték, őrizték a dézsmát.
A természeti adottságoknak megfelelően Drégely és Palánk gazdasága is különbözött. Előbbi gabonatermesztéssel, állattartással is foglalkozott, bár az Ipoly áradásai a földekben és a rétekben sokszor nagy kárt okoztak, dohány- és szőlőtermelésük is jelentős volt. Palánk ellenben csak szőlő- és dohánytermesztésből tartotta fenn magát.
A középkori Drégely mezőváros lakossága valószínűleg nem érte el az ezret. Magyar anyanyelvű népessége a XVI. század elején németekkel gyarapodott, akik a török uralom idején elhagyták a települést, és védettebb helyekre húzódhattak. A hódoltság évtizedeiben délszláv népesség vándorolt be a falvakba. A XVIII. század első harmadában községgé szerveződött Drégely és Palánk benépesítésére német telepesek érkeztek.
A kiegyezés utáni közigazgatási rendezés során hivatalosan is egyesített Drégelypalánk község népessége 1870-ben megközelítette a másfélezer főt.
A középkori Drégely falut az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzék egyházas helynek tünteti fel. Drégely plébániájának azóta is Szent Erzsébet a védőszentje. A XVI. század közepétől Palánkon is megjelentek a protestánsok. A XVIII. században kialakult drégelypalánki református esperesség a török kiűzése után is fennmaradt, de Palánkon a szatmári béke után megszűnt a református egyház.
A XX. század nagy sorsfordító és sorsformáló eseményei – az első és a második világháború, Trianon – nyomán a falu elvesztette évszázados gazdasági kapcsolatait. Hont megye nagy részét Csehszlovákiához csatolták. A két világháború között a falu a nagybirtok korlátozó szorításában élte az átlagos magyar kistelepülés kilátástalan küzdelmekkel terhes életét. Kultúrájában, szokásaiban őrizve a múlt értékeit. Az 1960-as évtizedtől indult dinamikus fejlődésnek, új termelési ágakat beindító gazdálkodásával. Gazdasági fellendülése lehetőséget adott a nemzeti emlékhely idegenforgalmi értékeinek kiaknázására.
Az 1980-as években a Börzsöny Baráti Kör által kezdeményezett feltárási és helyreállítási munkák az újabb időkben vettek lendületet. Mára jelentős előrelépés történt, többek között feltárult a déli oldali sziklába vájt lépcsős kapubejárat, láthatóvá váltak a nyugati oldal kisebb falmaradványai. A Nógrád Megyei Múzeum régészeti irányításával napjainkban is végzik a nemzeti emlékhely objektumának, Drégely várának feltárását, megóvását.
