Államalkotó népből kisebbség
Államalkotó népből kisebbség
Az első világháború nemcsak hősi halottakat követelt a falutól, hanem Deáki gazdasági és társadalmi fejlődését is derékba törte. A színmagyar falu történetének különösen tragikus korszaka az az időszak, amikor a világégés végét követően egy minden előzmény nélküli, újonnan alakult idegen állam, a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került.
A Prágában 1918. október 28-án kikiáltott első csehszlovák kormány a párizsi béketárgyalások megkezdéséig kész tények elé akarta állítani a nagyhatalmakat, és mindent megtett céljának elérésére. Az antant erőteljes támogatásával 1918 novemberében legionárius katonai alakulataival betört Magyarország Felvidéknek nevezett északi területére. Az idegen katonai megszállás híre Deákiban – miként a környező falvakban – teljes zűrzavarral járt. A feszültségek rablásokhoz, fosztogatásokhoz vezettek, és sok kárt okoztak számos parasztgazdának és az uradalomnak. Növelték a lakosok körében az elkeseredést a csehszlovák fegyveres erők előretöréséről szóló hírek. A közeli járási székhelyen, Vágsellyén – mely Nyitra vármegyéhez tartozott – Magyar Nemzeti Tanács alakult, és a következő határozatot hozta: a környékről küldöttséget indítanak Budapestre, Károlyi Mihály miniszterelnökhöz. Utasítást kérnek, hogy milyen intézkedéseket tegyenek az ország és szülőföldjük védelmére. A delegáció tagja volt Szabó Károly deáki lakos is.
A küldöttség azzal tért a hírrel haza Károlyi Mihálytól, hogy a Felvidék csehszlovák katonai megszállása az antant beleegyezése alapján történik, és rövid időn belül befejeződik. Mátyusföldet és a Csallóközt 1919 január első napjaiban foglalták el prágai kormány alakulatai. Egyes források szerint a deáki jegyző, Varga Ernő százötven fős önkéntes csapatot – miként magukra mondták, nemzetőröket – szervezett, amely Galánta irányában nyomult előre, hogy megállítsa a csehszlovák katonákat, akiket francia és olasz tisztek vezettek. A túlerővel szemben azonban nem tudták sikeresen felvenni a harcot, ezért visszavonultak Deákiba. A faluba visszavont nemzetőrség 1919. január 7-én a jegyző kertjében megfigyelőállást épített ki, és egy hátrahagyott gépfegyverrel igyekezett megállítani a benyomulókat. A tűzpárbajban Kurucz Ernő életét vesztette, Csimma Elek pedig súlyosan megsebesült. Szintén életét áldozta Varga István községi mezőőr, akit zöld egyenruhája miatt az ellenség magyar katonának hitt, és agyonlőtt.
Deákit 1919. január 7-én szállták meg a prágai kormány csapatai, ezzel új korszak kezdődött a falu életében. A község hivatalos nevét Deákiról Diakovcére változtatták. A bevonuló katonák nyomban akciót indítottak a a helyi fegyveres ellenállók letartóztatására. Varga Ernő jegyzőt kis híján a helyszínen agyonlőtték, és csak a lakása udvarán lévő kútba dobott géppuska átadása után kegyelmeztek meg neki és családjának. A Felvidéken a fegyveres és részben a polgári ellenállás csak az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum után szűnt meg, amely végérvényesen Csehszlovákiához csatolta a hajdani, egy ezredéven át Magyarországhoz tartozó területeket.
A falu lakói nehezen fogadták el az impériumváltozást. A döntés ellen 1920. június 14-én a deákiak tiltakozó gyűlést tartottak, amiről a község petíciót küldött a teljhatalmú szlovák miniszterhez, Vavró Šrobárhoz. Protestáltak a köztiszteletben álló Márkly István uradalmi tiszttartónak az országból való kiutasítása ellen is. A petíciót aláíró deákiak a termés felgyújtásával fenyegetőztek, de a tiszttartó és családja eltávolítását, valamint a főapátsági uradalom állami kisajátítását nem sikerült megakadályozniuk. A növekvő hatósági nyomás ellenére – számos cseh és szlovák tisztviselő érkezett a falu vezetésére – a lakosság hű maradt magyarságához. A helyzet később valamelyest javult, mert az új hatalom engedményeket tett. Így például 1930-ban Deáki vásártartási jogot kapott – ezt a falu már az 1920-as évek elején kérte –, amit előzően a vágsellyei járási tanács jelentése azzal indokolt, hogy megadásával a csehszlovákellenes település lakosságát meg lehetne nyerni a köztársaság támogatására.
Az első, 1921. évi csehszlovák népszámlálási adatok szerint Deáki lakossága 3131 fő, ebből 2993 magyar, százkettő zsidó, huszonöt csehszlovák, kettő német és egy más nemzetiségű. Nyolc idegen állampolgárságú személyt vettek számba, akik nem kapták meg a csehszlovák állampolgárságot a hűségeskü megtagadása vagy egyéb ok miatt. Az 1923. január 1-jén hatályba lépett új közigazgatási törvény Deákit a vágsellyei járásba, Nyitra megyébe sorolta be. A község önálló jegyzőséget alkotott, postája, távírója és távbeszélő-állomása helyben. Közlekedési helyzete ekkor is kedvező, 1912-től – mint írtuk – vasútállomása volt, de a falu népe már kezdettől a mintegy két kilométerre, a fővonalon lévő vágsellyei indóházat is használta. A deáki csendőrőrs körzete a szomszédos Peredre is kiterjedt.
Önkormányzati jogait továbbra is a képviselő-testület gyakorolta. Már a csehszlovák megszállás kezdetén Pozsony vármegye újonnan kinevezett zsupánja, azaz megyefőnöke átmeneti jelleggel helyi irányító szerveket nevezett ki. A következő évben tartott országos és helyhatósági választáson a faluban a legtöbb szavazatot – hatszázat – az Országos Keresztényszocialista Párt szerezte, kevéssel maradt el mögötte a másik magyar tömörülés, a Magyar Kisgazdapárt 590 vokssal. A Magyar–Német Szociáldemokrata Pártra 175-en, a Zsidó Párt 68-an szavaztak. Az új elöljáróság: bíró Dora Lajos, tagok: Bús Lajos, Kurucz Elek, Csimma Elek, Szőcs István, Takács Ambrus, Beszédes József, Bábel János, a jegyző Varga Ernő.
A csehszlovák törvényeknek megfelelve az első helyhatósági választásokat 1923. szeptember 16-án tartották Deákiban. A harminctagú testületet a község két választókerületének szavazóhelyiségében – Nagy Lajos, illetve Kurucz Áron vendéglőjében – választották meg. A leadott érvényes szavazatok alapján a választásokon jelöltet állított négy párt közül az Országos Magyar Kisgazdapártnak tizennégy, a Köztársasági Magyar Kisgazdák és Földművesek Szövetségének (Republikánus Párt) három, az Országos Keresztényszocialista Pártnak (OKSZP) tizenkét, a Zsidó Pártnak egy mandátumhoz jutott. A politikai pártok helyi szervezeteinek létrejötte egybeesett a szlovákiai magyar kisebbség politikai megszerveződésével. Az ellenzéki magyar pártok mellett a helyi közéletben az 1920-as évek közepén alakult Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) mellett a kormánypárti Republikánus Párt és a Zsidó Párt is működött.
A felekezeti megosztottság a pártéletben is megmutatkozott. A református lakosság – csekély kivételtől eltekintve – a Magyar Nemzeti Pártba tömörült, a katolikusok az országos gyakorlatot követve az Országos Keresztényszocialista Párt tagjai voltak. Deákiban egyébként legelsőként, 1919. október 5-én az utóbbi párt alakult meg. 1923-ban a párt vezetősége: Beszédes József elnök, Néma Antal alelnök, Takács Ambrus titkár, Bús Rezső pénztáros és a két ellenőrző tag, Cserge János és Pataki Mihály. Önkormányzati választási eredményei alapján ekkor a község második legerősebb szervezete. A párt országos vezetésében az 1920-as évek közepén kitört válság után a Lelley-féle Nyugat-szlovenszkói Keresztényszocialista Pártot támogatták a helyi keresztényszocialisták. A későbbi személycserék után a párt helyi választmányának tagjai: Nagy Kolozs elnök, Takács Ambrus alelnök és Vágó Ferenc titkár.
A község legerősebb politikai pártja ebben az időben az Országos Magyar Kisgazda-, Földműves- és Kisiparospárt, későbbi nevén Magyar Nemzeti Párt. Az önkormányzati választásokon egyszer szorult a második helyre. Már az 1920-as parlamenti választások alatt is sok támogatója volt Deákiban, azonban helyi szervezete hivatalosan csak az 1923-as önkormányzati választások előtt alakult meg. Ekkori választmánya: Bús Lajos elnök, Szabó Károly alelnök, Szabó Sándor ügyvezető elnök, Kurucz Elek pénztáros, Markó Pál jegyző és Puskás Lajos ellenőr.
A párt 1925. évi országos fúziója során vette fel a Magyar Nemzeti Párt nevet. A 1930-as évek elején a párt helyi választmánya: Tóth István elnök, a két alelnök, Szabó Sándor és Tóth Ferenc, Pákozdi Ferenc ügyvezető elnök, Kurucz Endre pénztáros és Szabó Károly titkár. Helyi szervezetének 143 tagja volt. Az 1938. november 2-i első bécsi döntést megelőző utolsó önkormányzati választásokon a két ellenzéki magyar párt Egyesült Magyar Párt (EMP) néven indult – és győzött.
Az 1920. évi parlamenti választásokon a leadott szavazatok alapján Deákiban a harmadik tömörülés a Magyar–Német Szociáldemokrata Párt volt, de népszerűségét nem tudta kihasználni. A Varga Ráfael és Vörös Ferenc vezetésével működött helyi szervezet a párt felbomlása után megszűnt. Szerepét az 1924. január 28-án megalakult Csehszlovákia Kommunista Pártja helyi szervezete vette át. Ez utóbbi választmányának tagjai: Marczinkó János elnök, Csörge István alelnök, Hajdú Szilveszter pénztáros és Vince Éráz jegyző.
Az 1920-as évek közepén az aratómunkások járandósága miatti perben a kisgazdapárt nem tudott eredményesen fellépni az érintettek védelmében. A kommunisták kihasználták ezt a helyzetet, és az 1927. évi képviselő-testületi választáson hét mandátumot szereztek. Az 1929 és 1933 közötti gazdasági világválság idején a népszerűségük még nőtt, az évtized közepére azonban mélypontra zuhant.
A két világháború közötti Csehszlovákiában az úgynevezett Csánky-féle Köztársasági Magyar Kisgazdák és Földművesek Szövetsége volt az a párt, amely a mindenkori csehszlovák kormányt támogatta a cseh Agrárpárttal együttműködve. Ennek helyi szervezete 1923. augusztus 26-án alakult. Elnöke Nagy Béla, alelnöke Bús Rudolf, pénztárnoka Marczinkó János és titkára Nagy Antal. Elsősorban a mezőgazdasági munkásokra támaszkodott. 1928-ban Köztársasági Magyar Földműves Szövetség néven újjáalakult, és a következő választásokon két mandátumhoz jutott, gyengítve az ellenzéki magyar pártokat.. A Zsidó Párt vallási-faji alapon szerveződött, és általában egy mandátuma volt a képviselő-testületben., 1923-ban például Kolman Gyula, 1927-ben Eigner Gábor. Az 1931. évi választáskor a CSKP programja a Zsidó Párt szavazóira is hatott, ezért nem tudott képviselőt bejuttatni a deáki elöljáróságba. Az 1930-as évek legelején a Szlovák Fasiszta Párt egyik székhelyéről, a közeli Nyitráról igyekezett a párt titkára, Lúdovit Fučík híveket szerezni a mátyusföldi magyarlakta falvakba. 1935-ben Deákiban is megkísérelte létrehozni a helyi fasiszta szervezetet, de kudarcot vallott.
A felvidék csehszlovák katonai megszállásakor a deákiak fegyveres ellenállását megszervező Varga Ernő jegyzőt a hatóságok megbízhatatlannak és államellenesnek tartották. Hajdani magatartását 1923-ban torolták meg, amikor csaknem húszéves szolgálat után elbocsátották Deákiról, és helyette Šubík Juliust (Gyulát) nevezték ki. (Az utóbbi 1938 végéig viselte hivatalát, amikor a magyar hatóságok az elődjéhez hasonló okok miatt elhelyezték Deákiról.) Šubíkot a hivatali ügyek intézésében Alaksza Ferenc segítette.
Az új jogszabályok szerint a elöljáróságot községi tanács váltotta föl, személyeinek száma a képviselő-testület tagjainak egyharmada. Összetétele a választási eredményeket tükrözte, 1926-ban a tanács tagjai: Nagy Kolozs bíró, Csimma Elek helyettes bíró, Sutóczky Imre, Tóth Ferenc, Szabó Kálmán, Beszédes József, ifj. Nagy Antal, Ladányi János és Száz Ignác. Ugyanebben az évben a képviselő-testület mellett pénzügyi bizottság alakult tizenöt taggal.
A községi szabályrendelet szerint a bíró mellett fizetett tisztséget viselt a két helyettes bíró, a pénztáros és a közgyám. A falu alkalmazottja volt az írnok és a két bába. A tanács szolga-, azaz kisegítő személyzete: a kisbíró, a községi tizedes, a két éjjeliőr, a három mezőőr, valamint a katolikus, illetve a református harangozó.
Deákinak jelentős, elsősorban ingatlanokból álló vagyona volt: az úgynevezett pásztor-, a kovács-, illetve a szegényház, a jegyzői lak, a négyágyas járványkórház és a vágóhíd. Ezek közül a kovácsház és a vágóhíd anyagi hasznot is hozott, csakúgy, mint a 117 katasztrális hold szántó. A község gazdálkodásában keletkezett pénzhiányt pótadók kivetésével igyekeztek csökkenteni. Ennek mértéke 1929-től megtöbbszöröződött.
Az impériumváltozással lehetetlenné vált, hogy a faluban élők a közeli városokban, vasúttal ingázva, vagy Budapesten munkát vállaljanak. Az új állam által kínált kereseti lehetőségeket – a vasútnál vagy egyes ipari üzemeknél – csak keveseknek sikerült kihasználniuk. A lakosság túlnyomó része – néhány kisiparos és kereskedő kivételével – még ekkor is a mezőgazdaságból élt.
A község határa az 1930-as években 6089 magyar hold, amelynek több mint egyharmada a Szent Benedek-rend birtoka, de csak névlegesen. A pannonhalmi főapátság tulajdonjoga nem szűnt meg, az uradalom felügyeletét a pozsonyi Egyházi Birtokok Központi Igazgatósága vette át. Ez gazdaságilag nem jelentett kárt a községnek, mert az államnak érdeke volt a termelés folyamatossága. A papi uradalom – ekkori területe 2394 magyar hold, ebből Gelencepuszta 670 hold – termelésében továbbra is a szarvasmarha-tenyésztés és a gabonatermesztés volt a meghatározó. A gazdasági világválság évei alatt, illetve 1931-ben részben a rossz termés, valamint a szarvasmarha árának csökkenése miatt 960 ezer Kč (csehszlovák korona) veszteséggel zárta az évet. Ennek elsősorban az idénymunkások és a napszámosok látták kárát. A helyzet javítására a bencés birtokon meghonosították a dohány és a fűszerpaprika termesztését, amellyel továbbra is kereseti lehetőséget tudtak adni a deákiaknak. A fűszernövény iránti országos keresletre egy paprikaszárítót, illetve paprikaőrlő malmot létesítettek.
Deáki ez idő tájt legjelentősebb ipari létesítménye a Száz Elek-féle hengermalom, amely tíz munkást alkalmazott. Az 1933. évi társasági szerződés szerint az üzlet vezetésével ifj. Nagy Lajos, Madari Ernő, Tok Ferenc, Kurucz Áron és Nagy Miklós társasági tagokat bízták meg. A hengermalmot 1937-ben német technológiával, korszerű gépházzal bővítették, dízel- és fagázmotorokkal szerelték fel.
A kereskedelemben továbbra is eredményesen tevékenykedett a még 1909-ben alakult fogyasztási szövetkezet, amely ebben az időben az árut az 1925-ben alapított galántai Hanza Áruközponttól kapta. Kocsmát, valamint egy fő és két fióküzletet tartott fenn. A fő üzlet új épületét 1927-ben emelték Farkas János pozsonyi építész tervei alapján. 1924-ben a szövetkezet elnöke, a község bírája Nagy Kolozs. 1934-ben ünnepelte fennállásának 25 éves jubileumát, Csimma Elek igazgatósági elnök akkori beszámolója szerint ez idő alatt a forgalmuk meghaladta a 7,5 millió Kč-t. Tagjaik száma 467 fő, 716 üzletrésszel. A mozgalom másik jelentős intézménye a hitelszövetkezet, amely 1928. március 12-én tartotta alakuló ülését, és 128 tag 247 darab egyenként ötven Kč-s üzletrésszel hozta létre. A közgyűlés által megválasztott tisztségviselők: igazgatósági elnök Dora Lajos, alelnök Szabó Sándor, a felügyelő bizottság elnöke Csimma Elek, alelnöke Baranyai Mór, könyvelő Somogyi Aladár tanító. Az 1930-as évek végén a községben 72 iparos és 23 kereskedő működött.
Korszakunkban jelentősen fejlődött Deáki kereskedelme, elsősorban a vásártartási jog kiváltságával. Az elöljáróság ezt már 1923-ban kérte a prágai Ipari- és Kereskedelmi Minisztériumtól, eredetileg hat állat- és kirakodóvásárt akart tartani. A vágsellyei járási hatóságok azonban politikát vittek az ügybe, ezért a deákiak 1927-ben csak évi egy – szeptember első hetének keddjén tartható – állatpiacra kaptak engedélyt. Újabb kérelemre aztán 1930-tól évente négy – március, június, szeptember és december első hetének keddi napján – kirakodó- és állatvásárt rendezhetett a község.
A vásárteret a katolikus templomhoz közel, a Vágsellyére vezető út mentén a református és a zsidó temető által körülzárt területen alakították ki. A deáki állatpiacok a járás legnagyobb vásárai közé tartoztak, ahol az úgynevezett vándorárusok is megjelentek. Így például ősszel az északi szlovák vidékekről gyümölcsöt – leginkább almát és körtét – kínálók jöttek, akik termékeiket búzára és kukoricára cserélték itt. A Joskó néven ismert bosnyák vándorárus a háztartásban szükséges napi apróságokkal látta el a lakosságot. Zöldségféléket – káposzta, dinnye, sárgarépa, petrezselyem, fokhagyma, vöröshagyma – a szeredi bolgárkertészek, illetve vágfarkasdi és negyedi termelők szállítottak a faluba.
Az ipar és a kereskedelem fejlődését a villamos áram bevezetése is elősegítette. A képviselő-testület 1928-ban kötött szerződést a Nyugat-szlovenszkói Villamosművek Rt.-vel a hálózat létesítésére.
1929-től kiépítették a közvilágítást, ellátták árammal a középületeket és az azt igénylő magánfogyasztókat. A munkálatokat 1931 nyarán fejezték be.
Az 1918 és 1938 közötti úgynevezett első csehszlovák korszak két évtizedében Deáki jelentős változásokon ment keresztül. Az 1920–1930-as évek fordulóján emelték az új kántorlakást, az emeletes református elemi iskolát, a római katolikus plébániahivatal új épületét, az új uradalmi gazdatiszti lakást Gelencepusztán. Nagy ünnepség keretében 1933-ban avatta fel az új tűzoltószertárat a község római katolikus és református lelkésze. Jól működött a falu fogyasztási szövetkezete, amely kocsmát és három vegyesáru-kereskedést – egy nagy és két fióküzletet – üzemeltetett. 1935-ben a katolikus egyházközség – közadakozásból és közmunkával – kultúrházat épített, amelyet abban az időben a környék legnagyobb és legszebb ilyen létesítményeként tartottak számon. Az előbbi esztendő tavaszán ötvennyolc rádió-előfizető lakos élt a faluban. A templomtornyokban – a hívek anyagi áldozatvállalásának köszönhetően – ismét megszólaltak az újonnan öntött harangok.
Az első világháború négy éve alatt Deáki lakói közül – mint írtuk – 99 férfi hősi halált halt a frontokon. Az emlékmű felállítására a falu katolikusai és reformátusai között gyűjtést indítottak, amely azonban más irányt vett az ügyben kitört felekezeti viszály miatt. A hősök tisztelére emelt emlékművek felavatását ma is a község egyik legnagyobb társadalmi megmozdulásaként tartják számon; a két felekezet között húzódó személyes ellentétek miatt az egyházak végül külön-külön rótták le kegyeletüket. A katolikusok 1929. szeptember 29-én nagyszabású ünnepség keretében – melyen mintegy ezernégyszázan jelentek meg – avatták fel emléktáblájukat a Szűz Mária-templom falán. A rövid szónoklatot után a tömeg a fogyasztási szövetkezet székháza elé vonult, ahol magyar politikusok az ellenzéki Országos Keresztényszocialista Párt országos elnöke, Szüllő Géza, valamint Turcsányi Imre, Alapy Gyula, Piegler István és Mikulás Fedor részvételével tartottak nagygyűlést, este táncmulatságot rendeztek.
A református gyülekezet kezdeményezésére emelt hősi emlékmű felavatására 1931. május 17-én került sor. Az Iványi Ferenc tervei alapján, Fischer Emil vágsellyei kőfaragó kivitelezésében elkészült turulmadaras szobrot a kálvinista plébánia előtti téren állították fel az alábbi felirattal: „Messze földön a hazáért becsülettel haltatok, legyen áldott még a rög is, amely fedi hantotok!” Ez az ünnepség kevésbé volt politikai jellegű, hiszen szónokai: Balogh Elemér református püspök, Czibor József lelkész és Nagy Ferdinánd, az egyház főkurátora. A szobor felavatása és megáldása után az úgynevezett öreg iskolában az előkelőségek ünnepi ebédet fogyasztottak el, majd este két színielőadást tartottak.
A két világháború között néhány évig a faluban élt Kinga Kálmán szobrászművész. Itt született alkotásai közül a Nepomuki Szent János-szobor és a Vágó család síremléke ismert.
A kétségtelen fejlődés ellenére a statisztika szerint a falu lakóházainak száma 1919 és 1930 között 63-mal, a lakosaié 89 fővel csökkent. Ennek egyik oka az alacsony népszaporulat, a másik, hogy az államfordulat után többen kényszerből vagy önkéntesen Magyarországra költöztek. A legjelentősebb változás azonban a község nemzetiségi összetételében történt. A természetes beolvadás és a hatóságok erőszakos elnemzetlenítő törekvései folytán, valamint a szlovák és cseh hivatalnokok betelepülésével az utóbbiak száma a tízszeresére nőtt. A magyarság számát csökkentette az is, hogy az 1930. évi népszámláláskor bevezették a külön zsidó – az izraeliták többsége korábban magyarnak vallotta magát –, sőt az egyéb megjelölés alatt a cigány nemzetiség nyilvántartását is. A következő, 1932. évi összeíráskor lakóházak száma a 584.
A két világháború között a község – melynek a főutcája a XX. század elején még három részre oszlott: Al-szeg, Derék és Föl-szeg – belterülete az újabb házépítkezésekkel tovább bővült. Az előbbieken kívül a Szent Mihály utca, az Új sor, a Kálvin-tér, a Rákóczi utca, a Derékpuszta, a Rakoty-tya, a Rakottyapuszta – ez utóbbi egykor a falu beépítetlen része volt –, ahol ekkor már házak álltak, s itt épült fel katolikus kultúrház is. A Templom, a Telek és a Szél utca tartozott még a község legfontosabb településszerkezeti elemeihez.
Az 1920-as évek végén az uradalmi földekből egy részt felparcelláztak, ahol mintegy negyven házhelyet mértek ki. Itt jött létre az Új utca, amelyet később Diófa utcának neveztek. Névadójuk Tok Károly református presbiter volt, aki a feljegyzések szerint azzal tette magát emlékezetessé Deákiban, hogy fáradhatatlanul szépítette, javította, rendezte a falu utcáit. A porták tulajdonosait figyelmeztette, ha a házuk környékét, illetve az előttük húzódó utcát elhanyagolták. Egy idő után a deákiak többsége is kötelességének érezte már, hogy gondozza a portája előtti utcát, mert „az a tisztességéhez tartozik”. Az új közszellemnek hamarosan híre ment, és Deákit a legtisztább és legjobban rendezett községként emlegették a környéken.
Szabó Jenő csehszlovák katonai díszegyenruhában
Búzakalász és liliom. Deáki családi kép 1932-ből: Dóra István és Bábel Mária
A római katolikus plébánia előtt sereglő gyermekeket ábrázoló deáki képeslap. Készült a visszatérés után, 1938 őszén
A katolikus művelődési ház 1940-ben
