Szenvedélyes jószágszerzők
Szenvedélyes jószágszerzők
Bodok hegy tövétől (Csókakő, Söréd és Csákberény közti hegyfok) azon hegy hosszában, mely Csákberénytől Csákvár felé vezet, vonult aztán Árpád Tata felé.” A krónika szerint, amelyből idéztünk, az Árpád-ház és a Csák nemzetség közös őstől, Elődtől sarjadt. Bizonyság erre Anonymus okfejtésében, hogy a Csákok szállásterülete Fejér vármegye, amely a hercegek szállásterületével határos. P. mester az 1200 körüli időkből ismert birtoklásnak megfelelően a Vértest és az alatta fekvő Csákvárt tartotta első szerzeményüknek. A törzs két legősibb – az elődök nevét fenntartó – szállásbirtoka, Csákvár és Szabolcs határolták Fehérvárt, a Csák-uradalom határa jelentette egyben a vármegye peremét is.
A család oklevelekből ismert első tagja Pál, aki II. Gézától (1141–1162) nyerte a Temes vidékét. Egy tagja, Ugrin 1146-ban comes (ispán), a század végén – Anonymus kortársaként – egy másik Ugrin zágrábi és győri püspök (1185–1204).
A Csák nembeliek jelentékeny szerepet játszottak a kései Árpád-korban. 1275 után már a legfontosabb kormányzati tisztségek birtokosai: a nemzetség törzsfészke melletti Boglárpusztát 1221-ben Dobokától megszerző Demeter „magister” két ízben országbíró (1233–1234, 1242–1245), Ugrin országbíró (1275–1276), közben kétszer (1275 és 1276) erdélyi vajda, utóbb macsói bán. Péter nádor (1275–1278 között háromszor), majd soproni főispán és a kunok bírája, Máté tárnokmester, erdélyi vajda (1270–1277 között négyszer), ez alatt 1273-ban országbíró, majd nádor (1278–1297 között háromszor), István étekfogómester, Domokos a királyné udvarbírája.
A korszak uralkodói, IV. László (1272–1290) és III. András (1290– 1301) a hagyományoknak megfelelően a Csákok hűségét további birtokadományokkal jutalmazták, ezzel a Vértes lábánál elterülő uradalom a legkiterjedtebb világi magánbirtokká lett a század végén. A nemzetség címerállata – amint az Demeter, Ugrin és Péter pecsétjein is megfigyelhető – az oroszlán. Kun László 1274-ből datált oklevele szerint Péter „halálmegvetéssel küzdött a bolgárok ellen, mint hatalmas oroszlán, melynek jelvényét zászlóján viselte”, háromszögpajzs alakú pecsétje (1278) bal hátsó lábán ágaskodó, jobbra forduló stilizált oroszlánt mutat. Demeter XIII. századi pecsétjének kerek mezejét hátsó lábain ágaskodó, balra fordult stilizált oroszlán tölti ki, körirata: „S. DEMETRI MAGISTRI”. Ugrin 1304-ből származó háromszögpajzs alakú pecsétjének mezejében ugyancsak bal hátsó lábán ágaskodó, jobbra fordult, koronás, stilizált oroszlán látható, a koronán Mihály arkangyal kiterjesztett szárnyakkal áll, jobbjában emelt pallossal. „SIGILLUM UGRINI FILII POS” körirata arra utal, hogy Ugrin Po(u)s fia.
A vár a Szent István halálát követő trónviszályok során elpusztult, majd a krónikák szerint I. András (1046–1060) csapatai rombolták le véglegesen, talán mert „a Csákok a pogánysággal, Vattával és társaival tartottak” – véli Károly, utalva az 1046. évi Vata-féle pogánylázadásra.
A földbirtok jelentősebb falvai a korai Árpád-korban Csákvár, Berény (Csákberény), Keresztúr (Sárkeresztúr), Boglárpuszta határában, Csákvártól észak–északkeletre elterülő Árpád-kori település, Kér, s önálló birtoktestként Szabolcs. Az uralkodó dinasztia kihaltáig (1301) mintegy ötven lakott helyet birtokolt a Csák família. A XIV. század kezdetéig megvetik alapjait a csókakői és gesztesi uradalomnak, az egyházalapításból is kivették részüket. Átépítették a vérteskeresztúri bencés apátságot (a Csák nem Szentkeresztről vértesszentkeresztesinek is nevezett, „Ugrin comes monostorának” első írásos feljegyzése 1146-ból származik), majd megalapították a majki premontrei prépostságot, amelyet „Moye” monostor elnevezéssel 1235-ben mint a váradelőhegyi (pécsváradi) claustrum filiáját tartották számon. A XIII. század végén tulajdonosai lettek a rokon Dudariak által építtetett Csókakő várának, majd felépült Gesztes vára is, amelynek uradalmához 1453-ban Csákvár is került.
Kereskedelmi jelentőségét garantálta – mindamellett, hogy 1302-től vásáros hely – a római nyomvonalon (Aquincum–Floriana–Savaria) húzódó, a középkorban is működő és élénk kereskedést biztosító útvonal. 1193-ban Fehérvár–Esztergom között, Barc (Sárkeresztes) határán át Csákvárt érintve vezetett Bicskén, Mányon keresztül Esztergomba. Ezt a nagy utat Bicskénél keresztezte a Tata–Buda közötti kereskedelmi útvonal. A XV. században már nagy forgalmú település.
Behich comes 1220-ban Csákváron végrendelkezett. Legkorábbi okleveles említései 1228-ból (terra in Chakvara) és 1231-ből származnak. II. András (1205–1235) kiváltságlevele szerint (1231, Szécsényi Frank országbíró által 1398. április 21-én átírva) Csák nembeli Ugrin korábbi esztergomi érsek (1204) testvére, Miklós comes végrendeleti rendelkezéseit erősítette meg, ami alapján „atyai örökségem elosztásával” „terra in silva Wertus” (Vértes-erdőben) negyedszer „Chakuara” helyen levő földjeit (birtokait) Lőrinc és Izsák nevű fiaira hagyta közös birtokul. A következő, ugyancsak végrendeletben történt említés ideje 1237, amikor „Chak Vara villát” (falut) a fehérvári káptalan előtt ugyanazon Miklós comes most már Lőrinc és János utódjára hagyományozta, majd miután megszületett negyedik fia, Márk, 1239-ben készíttetett új végrendeletében ismét hivatkoztak Csákvárra.
1302. február 18-án a fehérvári székeskáptalan előtt Mihály comes fia, István halálával annak csákvári jószágait vagy birtokrészeit („possessionibus seu terra in Chakuara in comitatus Pesthiensi”) a rokon Dudar, Protas és Herbon családdal felosztották az ott lévő cselédekkel együtt.
1326-ban István fiai, Péter és István, az örökösök átadták az uralkodónak, I. Károlynak (1307–1342). Ekkor már egyházzal is rendelkezett: a feljegyzés szerint papja, Márton 1334–1335-ben négy-négy garas pápai tizedet fizetett. 1433-ban Payor János fehérvári polgár és Bathyani Albert a székesfehérvári keresztes konventtel szembeni perében az itteni vásáron idézte perbe Saroli Pál királyi ember a konventet két ízben. A perbe hívás második, július 15-i színhelye „comprovinc. in Chakwar”.
V. László (1453–1457) uralkodásának első esztendejében kelt adománylevele Csákvárt Újlaki Miklós erdélyi vajdának (1441–1458) juttatta. Az oklevél szövegezője szerint a helység, helytelenül megjelölve a szerény státusú oppidum, Fornapusztával Gesztes várának tartozéka: „Gesztes vára cum oppido Chakuar,…Forna Szent Miklós”. Hunyadi Mátyás (1458– 1490) 1473-ban enyingi Török Ambrusnak és hitvesének, devecseri Choron Katalinnak fiú- és – ennek kihaltával – leányági örökösödéssel adományozta többek között Gesztes várát annak tartozékaival.
Később Csákvár a Török családtól – rokonsági kötelékek révén – ismét az Újlakiakra szállt, ám 1495-ben és 1497-ben, II. Ulászló (1490–1506) alatt a későbbi országbíró (1518–1524) Újlaki Lőrinc hűtlensége folytán a kincstáré lett, s Gesztest Csákvárral együtt Somi Józsa temesi gróf nyerte el. A fehérvári keresztes konvent 1498-ban tett jelentése szerint Somi „Gesztes várába és hozzá tartozó összes javakba ellentmondás nélkül beiktattatott.”
1519-ben II. Lajos (1516–1526) adománylevelében „királyi jogon” enyingi Török Imrének adományozta érdemeiért az „in castro Gesztes et Possessionibus Chakuar” lévő birtokait. Feltehetőleg ekkor még ténylegesen nem birtokolta, csupán 1528-ban bizonyítják forrásaink, hogy a család valóban kezében tartotta a fontos erősséget. Krasztina szerint Török Imrétől leányára, Zsuzsára, Nyáry Pál asszonyára szállt. Ezzel került a Nyáry család birtokába, s 1636-ban már Nyáry István javai között írták össze a falut. Korábban, II. Lajos 1526. évi adománylevele alapján az akkoriban – a tényleges hatalmat jelentő kormányzati funkciókat tekintve – már leszálló ágba került Újlaki család egy tagja, Miklós lett Gesztes (és vele Csákvár) tulajdonosa rövid időre, majd 1638–1639-ben a terület földesura a Csáky család. Valószínűleg ez is csak átmeneti állapotot tükröző adat a település életében, hiszen utóbb – e helyütt csak utalunk rá – nem a Csákyak, hanem a Nyáryakkal rokonságba került Esterházyak szerezték meg a birtokot.
A XVII. századtól kezdve több mint három évszázadon át Csákvár – s vele több uradalom – tulajdonosa az Esterházy nemzetség. Életében különösen lényeges szerep jutott a grófi, később hercegi dinasztiának, ugyanis Gesztes vára ekkorra használhatatlanná vált, s a domíniumnak itt volt a központja. A kiterjedt birtoktest megalapozója a „szenvedélyes jószágszerző” Esterházy Miklós nádor (1625–1645), aki gazdag özvegyekkel kötött házasságai révén sorolhatta jószágai közé.
A család sorsának alakulásával változott az is, hogy egyedül a gesztesi vagy mellette más uradalmakat (Tata, Pápa) is birtokolt-e Csákvár földesura. Az Esterházyak a történelem folyamán elsősorban feltétlen császárhűségükkel (ehhez kapcsolódva kérlelhetetlen katolicizmusukkal) tűntek ki, hatalmas vagyonukat is ennek a körülménynek köszönhették. Kivételt csupán az az Antal jelentett, aki a nagybirtokosok közül egymagában csatlakozott II. Rákóczi Ferenchez. A XIX. század elejéig a család vezetéknevét Esterházy alakban használta, a későbbiekben azonban az Eszterházy formát, tekintettel a tatai ág egykorú gyakorlatára.
A Csák nemzetség címere
Csák Péter nádor pecsétje (1278)
Csák Demeter országbíró pecsétje (XIII. század első fele)
Csák Ugrin országbíró pecsétje (1304)
