Ritka város vághat elébe | Száz Magyar Falu

Ritka város vághat elébe

Fekszik Fejér megye északi felső részén, a vértesi hegyláncolat tövében, messze szétnyúló kies vidékén.” Szalagtelkes, terekkel szabdalt többutcás település a Vértes hegység délkeleti peremén. Mintegy 470 hektáros belterülete tölcsérszerűen kiszélesedő völgynyílásban épült 157 méter tengerszint feletti magasságban. Külterülete 11 876 hektár. A Vértes déli lába előtt, árkos vetődés mentén keletkezett óholocénkori süllyedékterület a Zámolyi-medence ártérre néző mezsgyéjén. A hegységből időnként levonuló vízfolyások a magaslat lankás déli lejtőin és a széles völgynyílásokban nagy kiterjedésű törmelékkúpot építettek, amely nagyságának és vastagságának maximumát a magaslat Csákberény–Csákvár közti lejtőin éri el.

Területe aprólékosan szabdalt, a dombsági és alacsony, tagolatlan felszínek váltakozása figyelhető meg rajta. A községhatárt a Vértes töréses röghegysége alkotja, földtani felépítése egyszerű, szerkezete durva szemcséjű kristályos, összetétele alapján normál (tengeri üledékes) dolomit kőzet, pannóniai üledékek (homok, agyag, kavicsos agyag) és homokos törmelékes képződmények.

Határát kelet felől würm jégkorszaki löszös dombság övezi, amely meredek lejtővel emelkedik ki a Zámolyi-medence hordalékos felszínéből. Magaslatait kisebb táblák, vetődésekkel kialakított aszimetrikus rögök, sziklafalak, tanúhegyek (Nagy-Bükk 446, Vásár-hegy 399, Kotló-hegy 390 méter), feldarabolódott tönklépcsők (Hosszú-hegy 331, Karszt-hegy 345, Róka-hegy 356, Gém-hegy 315, Öreg-hegy 291, Vaskapu-hegy 251 méter), valamint meredek lejtők, dolomitkopárok jellemzik.

A terület vízmegtartó képessége csekély. A csapadékvíz számottevő menynyiségben elszivárog, s viszonylag nagy mennyiségben karsztvízként tározódik. Ez a magyarázata annak, hogy vízfolyásai időszakosak. Felszíni vizeinek összegyűjtője és központi levezetője a Császár-víz, amely számos időszakos forrásból táplálkozik.

Határait korai kútfőink általában termékeny talajúnak írják le. Bél Mátyás szerint „szőlei és szántóföldjei sem hitványabbak”, a „termékeny és kellemes” határú Zámolyénál, három emberöltő múltával Fényes Elek összegzése: „határa délre gazdag rónaság, rétjei kövérek”. Újabb mezőgazdasági leírások szerint viszont – tágabb környezetével – termőterületeinek többsége cserepesedésre hajlamos, vízgazdálkodása rossz, csapadékmegtartó képessége szerény.

A Vértes hegység szegélyén fakadó források közül a csákvári Gurdimajor és a Kaszap-kút forrása említendő. A nem számottevő talajvíz összefüggő szintje kettő–négy méterre helyezkedik el a földfelszín alatt.

A Zámolyi-medencében többnyire réti talajok és réti öntéstalajok, a dombsági felszíneken mezőségi talajok (barna erdőtalaj) terjedtek el. A község erdőtakarója erősen megfogyatkozott, a hegyvidéki területek helyi lomboserdő-társulása zárt gyertyános-tölgyes, illetve cseres-tölgyes öv. A változatos földrajzi viszonyok mellett éghajlatilag sem egységes, területének nagyobb része a Vértes borultabb tájaihoz tartozik. Kelet–délkeleti része a szomszédos területek melegebb klímájához hasonlítható, nyugat–északnyugat felé pedig a középhegységi éghajlattal mutat rokon vonásokat.

A XIX. század derekán született leírásában a Vértes oldalával összekötött hullámos térségen elterülő Csákvárt nyugatról és északról szép szálas erdők koszorúzták: „…melyekben a nagy vad ritka bőségben s gyönyörű példányokban fordul elő. Erdei a vadakban bővelkedő csákberényi erdőnek a folytatásai. A városban sok iparos van, kik közül a ritka jó minőségű cserépedényt gyártó fazekasok nagy hírre tettek szert. Különben lakóinak legnagyobb része mezőgazdasággal foglalkozik. A gyönyörű urasági kastély az azt környező s párját ritkító szép park kétszáz magyar holdat meghaladó művelt területtel, szebbnél szebb növényzetével, a kertészet minden ágát felölelő változataival, tavaival, a középkori épületek maradványaiból készült emlékeivel meglepő hatást tesz, s az ahhoz tartozó számos tiszti lak s egyéb uradalmi épület kellemes külsőt kölcsönöznek az egész helységnek. Nagyban emeli a hatást a gróf Esterházy Károly egri püspök által épített barokk stylű, római kath. plebánia-templom.”

1976-tól a Vértesi Tájvédelmi Körzet védett botanikai–geológiai tanösvényén és parkjában (a község fölé magasló Haraszt-hegy és környéke szigorúan védetté nyilvánított) tanulmányozható a vidék kivételes értékű flórája és faunája. A hegyvonulat – mély völgyekkel, éles gerincekkel tagolt – déli oldalának dolomitlejtőin változatos, szubmediterrán növényekben különösen gazdag erdős-sztyepp növénytakaró található. A domborzati és talajviszonyoktól függően nyílt dolomitos sziklagyepek, sziklafüves lejtősztyeppek, karsztbokorerdők és mészkedvelő tölgyesek váltják egymást. Elsőrendű növénytani értéke a keleti gyertyán, amelynek Csákvár az egyetlen magyarországi természetes előfordulási helye. A sziklagyepek jellemző fajai a kövirózsa, a sulyoktáska, az ezüstvirág, valamint az őshonos István király szegfű és a magyar gurgolya. A lágyszárú fajok közül a borzas szulák és a sziklai üröm itt éri el elterjedésének északi határát.

A mélyebb talajú hegyoldalakon karsztbokorerdők találhatók, a virágos kőris és molyhos tölgy foltjait cserszömörcebokrok szegélyezik. Jellegzetes fái a tölgy, bükk, gyertyán, hegyi juhar és a nagylevelű hárs. A sziklagörgeteges lejtőkön kiemelkedő nagyobb dolomittömbök ritka vegetációja a gímpáfrány. A hasonlóan meredek oldalú völgyek eszményi élőhelyet nyújtanak a hegylánc ritka ragadozóinak: a parlagi sas, kígyászölyv, kerecsensólyom és vadmacska populációinak.

Csákvár az oszmán-török hódoltság után visszaállított Fejér vármegye közigazgatási rendjében – a vármegye északi részén – az alsó, későbbi nevén Vértesaljai járáshoz tartozott. A csaknem egy évszázadon át érvényben lévő járási beosztást az 1767. évi vármegyei közgyűlés változtatta meg oly módon, hogy a vármegye déli részén húzódó közigazgatási egység – ugyan területe némiképp csonkult – maradt sármelléki, a Vértesalja elnevezés megszűnt, helyette létrehozták a vármegye középső részén húzódó Csákvári és Bicskei járást.

1792. június 20-án I. Ferenc (1792–1835) gróf Esterházy János kérelmére privilégiumlevelet adott a – korai forrásaink által villának, praediumnak vagy possessiónak nevezett – településnek, amellyel az oppidum rangjára, azaz mezővárosi rangra emelte. Ennek a körülménynek a gyakorlati jelentőségét az adta, hogy vásártartási jogot is kapott a település. Az évenkénti négy nyilvános vásárt engedélyező kiváltságot az 1793. évi augusztus 8–9. közt megtartott vármegyei nemesi közgyűlésen tették közzé.

Az 1849. május havi kimutatás szerint a Csákvári járás első kerületébe tartozott. A Bach-korszak neoabszolutista rendszerében a települést a Sármelléki és a Csákvári járásból kialakított székesfehérvári járáshoz sorolták. 1862-ben szolgabírói járási székhely, hozzá tartozott Acsa (Vértesacsa), Boglár (Vértesboglár), Csákberény, Gánt, Kozma (Vérteskozma), Lovasberény, Pátka és Zámoly, majd a kiegyezést követően az 1868-tól életbe lépő kerületi beosztás szerint járásának főszolgabírói kerületi székhelye.

1878-tól a Móri járás nagyközsége, 1950-ben a Bicskei járás önálló tanácsú községe, napjainkban nagyközség.

Nevezetesebb tájegységei az Arany-, a Haraszt-, a Malac- és a Nagy-hegy. A történelem folyamán a település közigazgatási határain belüli, de külterületi lakott helyként tartották számon Fornapusztát, Harasztosi bányát, Dobogó-hegyet, valamint Badacsony-, Gurdi- (korábban Esterházy-), Miklós-, Móricz- (azelőtt Új-), Rovákja-, Szunyog- és Ürgemajort.

A Csákvár kifejezés előtagja valószínűleg a középkori Csák (Chaak, Chak, Sac, Kaak) személy-, illetőleg nemzetségnévből eredeztethető. Vár utótagja, a főnév, erősség, erődítmény jelentésű, együtt a két szó a középkori Csák törzs egyik legősibb várbirtokát, a Csák nemzetség várát identifikálja. Magának a Csák személynévnek az etimológiája mindmáig nem tisztázott, hitelesnek elfogadott források szerint ősmagyar személynév.

Feltételezve, hogy a honfoglaló nemzetségeinknél jobbára kazár, bolgár, kun és más török eredetű személynevek voltak használatosak, a Csák is török-tatár eredetűnek tekinthető. Mint ilyen, megfelel a csak – vagyis üt, vág, metsz – tőből képzett csaki, csaku szónak és a hasonló eredetű csákánnak. Jelentése az oszmán és közép-ázsiai törökségnél: vágó, metsző eszköz. Más vélemények szerint szláv eredeztetését, jellegét bizonyíthatja a cseh Căk vagy a lengyel Czak személynévre utaló hangalakja.

A település címere heraldikai kellékeivel (címerpajzs, sisak, sisakkorona, sisakdísz és sisaktartók) csücskös talpú pajzsban világoskék alapon reneszánsz jellegű tárcsapajzs, benne élével balra fordított ezüstszínű lebegő aszimmetrikus ekevas, amelynek két oldalán egy-egy lebegő fekete szárú, négy vörös bimbós virág látható. A pajzsfőn ezüstszínű sisak négy vörös színű rostélynyílással, a sisakon háromágú, aranyszínű nyitott korona. Az arany-zöld-vörös színű sisaktakarók stilizált növényi ornamentikát ábrázolnak, s a sisaktól kiindulva lecsüngnek a pajzs két oldalán.

A XVII. század alkonyától – 1692-től biztosan – okleveleken használt hivatalos községi pecsét „CAKVAR FALV PECETI” köriratának gyűrűjében, a gyűrűre állított reneszánsz jellegű tárcsapajzson is az imént leírt címerábra látható, a pajzsfő kiegészítve három tolldísszel. A pecsét régiségére utal annak egysége is, a kompozíció minden címeralkotó elemet heraldikailag szabályosan tartalmaz (pajzsban címerkép, pajzson nyugvó sisak, sisakkorona, a korona felett sisakdísz), a pajzs rajzolata reneszánsz hatású. Összességében és színvonalával kiemelkedik a korabeli községi és mezővárosi sigillumok köréből.

A XIX. század első felében – a magyar nyelv hivatalossá tételének folyamatával (1844. évi II. törvénycikk) párhuzamosan – eredményes mozgalom indult a címeres pecsétek addigi latin köriratának magyar nyelvűre változtatásáért. Ennek köszönhetően a pecsét felirata módosult: „CSÁKVÁR MEZŐVÁROS PECSÉTJE 1834”. A pecsétképbe a lebegő ekevas mellé középre háromkalászú búzacsokor, baloldalt lebegő stilizált szőlőfürt ábrázolása került.