Ismeri az Úr az övéit | Száz Magyar Falu

Ismeri az Úr az övéit

A XIV. század első harmadában már virágzó plébániáról tett említést a pápai tizedjegyzék Csákvárról szólva. A mohácsi ütközetet (1526) követően a település a törökök prédájává vált, majd a benépesüléssel párhuzamosan tért nyert a reformáció is. Nagyrészt annak köszönhetően, hogy a Vértesalján tett igehirdető körutakat a tekintélyes hitvitázó prédikátor, Dévai Bíró Mátyás.

A református egyházközség létrejötte a XVI. század derekára tehető, amikor a római katolikus templomot a helvét hitvallású gyülekezet 1566-ban újjáépítette, kijavította, majd használatba vette. Az eklézsia XVI. századi létrejöttét bizonyítja az 1721-ben lefolytatott, a templom eredetére vonatkozó vizsgálat is. A vármegyei küldöttség előtt a tanúkihallgatások során Fehér György azt vallotta, hogy „a templomot kicsoda építette, bizonyosan nem tudja, hanem jelekből gondolja valaha katholikusokénak lenni, mivel belől a falára képek vagynak festve és mintha oltár hely volna, olyan forma kőrakása is vagyon”. Az 1566. évi török adólajstrom szerint a falu lakosságának túlnyomó része az úgynevezett magyar vallást, azaz a Kálvin-féle irányzatot, a későbbi református rítust követte.

Az 1629. évi protestáns kerületi jegyzőkönyv már szervezett egyházat sejtet, amelynek temploma, lelkészlakja és iskolája is van, első ismert lelkipásztora Pátkai György (1629–1630). (Lásd Függelék IX.) A gyülekezet csekély lélekszámát tekintve – a kor szokásai szerint – Pátkai egy személyben a falu tanítója (rektor) is lehetett. Barsi György (1630–1652) szolgálata idején – 1650-ben – a Győr vármegyei Szapáryak a falu határában portyázás közben megütköztek a törökökkel, s a heves harcokban a templom is leégett. 1721-ben erre utalhattak a tanúk is, amikor kijelentették: „elégettetvén a templom porig, melynek lehet immár hetven esztendeje”. Nem sokkal később azonban a „csákvári helvétusok felépítették maguk költségén, nyolcadfélszáz (750) forintokat expendáltak”. A jegyzőkönyv szerint ekkor már kálvinista tanítómesterek is „szolgáltak az egyház veteményes kertjében”, hiszen „a maguk prédikátorain és oskolamesterein kívül senki másnak soha nem fizettek” (értsd: egyházi adót).

A törökök 1683. évi bécsi hadjáratát követően a lerombolt templom felújíttatása kétszáz forintba került. Acsády Ádám veszprémi püspök 1733. február 23-án kelt levelében a többségükben református vallású helységek közt említette Csákvárt, amelyben a római katolikus plébánoson kívül kálvinista lelkész is működött. 1721-ben a Fornapusztáról áttelepült Fornai Német Péter, András és Gergely a csákvári egyháznak ajándékozták harangjukat.

A XVII. század végétől a lelkipásztoroknak az Esterházyak kétszáz pozsonyi mérő földet juttattak, amelyet a reformátusok műveltek meg. 1764-től a lelkipásztornak kilencven, a tanítónak harminc mérő javadalmas földje volt, művelésük alól a kálvinista hívek 1791-ben mentesültek.

Az ellenreformáció térhódításával gróf Esterházy Ferenc a csákvári református templomot 1748. november 12-én „törvényes okokból és örökös földesúri jussunkból” visszavette, a hívek „ezután sövényből font színbe jártak”. A templom bejárata az uradalmi tiszttartó által „bezáratni rendeltetett, az istentisztelet tartása pedig megtiltatott”. Az indoklás szerint az épület a római katolikus gyülekezet számára, földesúri funduson épült, a kálvinisták „sok időn át csak bitorolták” azt. Helyette a földesúr az úgynevezett Várdombon templomépítésre alkalmas telket jelölt ki, s biztosította református jobbágyainak a szabad vallásgyakorlatot. Megengedte, hogy új, kőből épített templomot emelhessenek, prédikátort és iskolamestert tartsanak. Kiváltságlevelében ugyanakkor kikötötte: „fönntartván egyedül Földesúri jussunkat, hogy az új prédikátort mindenkor nekünk előbb praesentálni és rendelésünktől várni tartozzanak”.

Az iskolával egybeépült lelkészház felépítéséhez a gróf területet biztosított, s az építkezést 465 forinttal támogatta. Az egykori református templomból a berendezési tárgyakat (karzat, székek, asztal, „karácsonyi réz gyertyatartó” és más „appertinentiálék”) magukkal vihették, elvett harangjuk (mert Szűz Mária-ábrázolás volt rajta) helyett másikat önthettek. Templomtorony építését és a mennyezet bevakolását ugyanakkor megtiltotta a gróf.

Tornyos István, Fodor János, Járó Mihály, Kondor János, Borsos István és Bihari Sámuel egyháztagok vezetésével megkezdődött az építkezéshez az adományok gyűjtése. Közben „összetákoltak karóból, sövényből, deszkából egy félszert, és ott tartották istentiszteletüket”. A helyiek ötszázötven, a testvéregyházak négyszázötven forintot adtak össze, amelyből megvásárolhatták az építőanyagokat. Komáromból, Győrből, Mórról és Lovasberényből mesterembereket fogadtak. A gróf előírása szerint a „Csákvárott építendő oratóriumnak hosszúsága tizenöt ölnyi, szélessége hét ölnyi, magassága negyedfél ölnyi légyen”.

A háromezer lélek befogadására alkalmas imaház végül is száz négyszögölnyi térfogattal épült meg, kő és tégla felhasználásával, deszkagerendázattal és nádtetővel. A haranglábra felkerült a Kenesei István és hitvese, Szondi Zsuzsanna csabdi földbirtokosok által öntetett harang is. Ekkor a csákváriak által napjainkban is templomépítő lelkésznek nevezett Soós István (1748–1753) állt a gyülekezet élén, aki mellett tanító is működött. Tanítómester működése 1723-tól igazolható. 1753-ban elkészült a lelkészlak és az iskolaépület is. A torony 1786-ban épült meg, hálából felkerült rá a birodalmi kétfejű sas, 1836-ban, a templom kibővítésével egy időben, cseréppel fedték.

A XVIII. század alkonyán a II. József által kibocsátott türelmi rendelet (1781) biztosította első ízben a protestáns lelkiismereti szabadságot. Eredményeként – ha legalább száz család kérte, s a költségek az állami adóalapot nem terhelték – a helytartótanács a birtokos hozzájárulása nélkül is engedélyezhette templom építését és felújítását. Ugyan utcára nem nyílhatott, tornyot és harangot nem kaphatott, de a protestánsok – földesuruk álláspontjától függetlenül – prédikátort és iskolamestert tarthattak. Vallásgyakorlatuk nem függött többé a birtokos beleegyezésétől, ráadásul templom építéséhez telket is biztosítania kellett. A római katolikus püspök nem ellenőrizhette a protestáns egyházak működését.

Veszprémi János lelkészsége (1758–1801) idején a gyülekezet lélekszáma jelentősen szaporodott, anyagiakban gyarapodott. Az egyházközséghez – amelynek anyakönyvezése 1722-ben kezdődött – 1721-ben 117 család, 1753-ban 186 család tartozott. 1782-ben – 139 római katolikus és 24 evangélikus házaspár mellett – 239 református családot, 1788-ban és 1801-ben 1111 hívet tartottak nyilván. A parókiát, az iskolát és a haranglábat az 1760-as években és 1783-ban felújították, a templomtetőt 1770-ben javították ki, 1772-ben új tanterem készült. Két évvel később a lelkészlak udvarán díszkutat építettek, 1775-ben a tanító udvarában pincét ástak, 1784-ben a templom járószintjét téglázták ki.

A toleranciapátens rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva – vélhetően a gróf támogatásával – 1786-ban másfélezer forintos költséggel elkészült a templom napjainkban is álló kőtornya. Az iskola tetőszerkezetét 1789-ben, a templom fedélszékét 1791-ben újították fel. 1794-ben – közelebbről nem ismert – „nagy építkezések” kezdődtek, 1799-ben új iskolapadokat készíttettek, majd 1800-ban „egy új ház” is felépült. „Mindezek az egyház erősödését, az egyháztagok kifogyhatatlan buzgóságát mutatják” – fogalmazott Biczó Pál a XIX. század végén közzétett monográfiájában.

A XIX. század a csákvári reformátusság szempontjából „az életrevalóságnak, fejlődésnek, gyarapodásnak” az időszaka. Veszprémi halála után a „buzgó literátor”, Kováts Sámuel (1801–1829) került a gyülekezet élére. Mint költő, először öntötte versbe a festői fekvésű települést Csákvárnak rövid rajza című költeményében: Ritka mező Város vághat Csákvárnak elébe / Széllyel az országban, mondani ’s hinni lehet. / Fekvését ennek ha tekintém, Péts lehet illyen, / Mellyet Kis-Bétsnek hiva vala Jósef’ Urunk. / Itt a természet számos szépségeit öszve / Rakta pazér kézzel, bár kiki nézze körül / A’ Vértes hegyeit szemlélteti nyúlni ki hosszan / Mórnak tartanak ezek, ’s jó bora hirre kapott. / A’ legszebb részénn fekszik Csákvárom ezeknek / Délről – a’ mellyben lakni valóba derék. (Részlet)

„A 19. század első évtizedeiben minden irodalmi kezdeményezés lelkes támogatója, maga is egyszerű, de serény munkása volt” – vezeti be Kováts sokrétű munkásságát taglaló tanulmányát Péterffy Ida. Iskoláit Sárospatakon és Debrecenben végezte, majd 1796–1799 között Bicskén működött mint rektor. Két esztendeig Veszprémi mellett segédlelkész, annak halála után mezővárosunk prédikátora.

Irodalmi munkássága históriás énekekkel és verses elbeszélésekkel kezdődött. 1805-ben jelent meg kortörténeti értékű Levelek ’s más versek című kötete. „Háládatos tiszteletének zálogául” Esterházy Miklósnak ajánlotta a német eredetiből fordított és 1806-ban napvilágot látott, Példákba foglalt erkölcsi tanítások című művét. Ugyancsak erkölcsi tanításokról írt a német eredetiből átvett nagy hatású vallástörténeti munkájában, az 1811- ben kiadásra került Mohammed élete és Históriájában. Költői műveit, fordításait és tudományos ismeretterjesztő munkáit egészítették ki a korszak nagy irodalmi egyéniségeivel (Virág Benedek, Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Pálóczi Horváth Ádám) váltott – prózában vagy verses formában megírt – levelei.

Beiktatásának harmadik esztendejében kétszáznyolcvan forintért öntettek harangot, 1806-ban gazdasági épület létesült a lelkész udvarán, 1811-ben kőfallal övezték a papi és tanítói kerteket. 1813-ban a templom zsindelytetőzetét kilencszáz forintért felújíttatták, 1816-ban az iskolaépület új, náddal fedett fedélszéket nyert, 1820-ban a harangtornyot bádoggal borították, valamint toronyórát építettek be, együttesen 4235 forint költséggel. 1824-ben építették fel a templom mellett a földszintes, két szélső homlokzatrészén dór falpillérekkel ellátott, L alakú klasszicista stílusú iskolát. A gyülekezet lélekszáma 1810-ben 1378, Báthory Gábor református püspök 1816. évi látogatásakor 1647, 1820-ban 1862, 1880-ban 2144, 1896-ban 2090, öt évvel később pedig 1940.

Maller Ferenc korábbi gárdonyi és baracskai lelkipásztor 1830–1867 között látta el a csákvári szolgálatot. 1834–1836-ban a templomot három öllel meghosszabbították, falait körben fél öllel megemelték és újrastukatúrozták. A szószéket kőből, a két karzatot téglából újrarakták, amelyhez a gróf hatvanezer téglát adott féláron. A gyülekezet a templom 1836. augusztusi felszentelését követően még három esztendeig törlesztette adósságait.

Nyolc évvel később háromezer-ötszáz forintos költséggel új parókiát építettek. 1846-ban a meghasadt harang helyett kétezer-kétszáz forintért újat öntettek. 1869-ben 4534 forintért rézzel fedték a tornyot, 1887-ben teljes körűen felújították a templomot. Famennyezete gyengülni kezdett, amelyet 1893–1894 között elbontottak, s vasoszlopokon, vasgerendázaton nyugvó téglaboltozatot, új padokat és cementburkolatot készítettek 6683 forintos költséggel, majd Angster József műhelyéből kétezer-kétszáz forintért új orgonát állítottak be.

A két világháború során a harangokat rekvirálták. Az istentiszteletekre napjainkban is hívogató harangokat Szlezák László, a két világháború közötti időszak legtöbbet foglalkoztatott, aranykoszorús harangöntő mestere készítette: a negyedmázsást 1923-ban, a hatszáz kilogrammosat három évvel később. Az egyházi épületeken 1922-ben és 1936-ban nagyobb javításokat végeztek. A felekezet lélekszáma 1911-ben 1934, 1925-ben 1755, 1935-ben 1578.

A háborús események következtében a templom berendezése a század közepére teljesen elpusztult, de az iskola és a parókia is súlyosan megsérült. A helyreállítási munkákat követően – jórészt a hívek adakozásából – 1959-ben felújították az orgonát, 1965-ben pedig gyülekezeti termet alakítottak ki. A templomot legutóbb 1985–1986 között újították fel teljesen. Kis Boáz (1955–1988) után napjainkban fia, Kis Boáz a gyülekezet lelkipásztora. Az egyházközség szórványtelepülései: Fornapuszta, Gánt, Gánt-Bányatelep, Móricmajor és Vérteskozma.

A Kálvin utcai kései klasszicista stílusú református istenháza a kertben szabadon álló, kelet–nyugati tengelyben épült teremtemplom. Homlokzata harminc méter magas, a hozzákapcsolódó háromszintes harangtorony kőkeretes főbejárata felett klasszicista timpanon egy-egy kisméretű szegmensíves és ovális ablakkal. A déli oldal közepéhez (a torony alatt) bemeneti oldalcsarnok illeszkedik kőkeretes, záróköves bejáróval, felette az évszám: 1786. Az épülettel egyidős, részben kőből épített illetve falazott szószék az északi fal közepén kapott helyet, felette szolid fa hangvető, alatta a mózesszék. Középen áll az 1824-ben vörös márványból készített úrasztala és az ugyanilyen anyagú, 1938-ból való keresztelőmedence.

A római katolikus Szent Péter-plébániatemplomról kútfőink 1333-ból tesznek első ízben említést. A középkortól kezdve, a török hódoltság időszakán át a hívek számának „csökkentével az isteni tisztelet csak egy egyszerű házban tartatott”. Középkori eredetű templomát 1748-ig – mint az imént tárgyaltuk – a református gyülekezet használta. 1717-ben egy magánházból kialakított, fából készült „templomocskát” emeltek. Tíz esztendővel később alakult meg a helyi plébánia, amelynek filiája lett Zámoly és Csákberény. (Lásd Függelék X.) A XVIII. század első évtizedeiben „már 150–200 kath. lélek lakhatott itt, akiknek – számolt be Krasztina – istentiszteleti helyiségük egy kis faházikóba[n] vala, de sem harangjuk, sem isteni tiszteleti szerelvényeik nem voltak, csupán egy »licentiátussal« bírtak, aki olykor-olykor misét szolgáltatott”.

A régi templom visszavételét követő esztendőben a gróf uradalmi költségen új harangtoronnyal építtette újjá, s Szent Mihály tiszteletére szentelték fel. „Miután a mindinkább elszaporodó híveknek ezen templom kicsiny lett”, 1788-ban Esterházy János a barokk eredetű szentély mellett kétoldalt bővíttette.

A gróf által építtetett templomot sem hagyta érintetlenül a móri földrengés, annak helyén a birtokos 1818-ban egy nagyobb, kéttornyú templomot emeltetett. A napjainkban is látható formájában, a Szent Mihály téren álló egyhajós, kéttornyú, neoreneszánsz ihletésű, késő klasszicista homlokzatú Szent Mihály-templomot – a régi templom szentélyének megtartásával – Esterházy Miklós építtette 1851 és 1854 között. A végső munkálatokat öt évvel később, Esterházy Móric áldozatkészségéből fejezhették be, felszentelését 1859. szeptember 29-én Farkas Imre székesfehérvári püspök végezte. Főbejárata felett gróf Esterházy Miklós címere látható 1852-es évszámmal, oromzatában a Patrona Hungariae alakja, amelyet 1855-ben Georg Herzog osztrák szobrász formált meg.

1883-ban a Páli Szent Vince szerzet leányait – közismertebb néven irgalmas nővérek – telepítették a községbe, akiknek egyszintes zárdát is építtettek. A kolostor kisdedóvót, elemi iskolát, kórházat, szegényházat és népkonyhát működtetett, az első világháború kitöréséig öt társadalmi egyesületet tartott fenn. A fiatalság erkölcsös nevelését manapság a templom védőszentjéről elnevezett cserkészcsapat, valamint a Katolikus Ifjúsági Kör szolgálja. A fővárosi Egyházi Szeretszolgálat otthont működtet a Szent Vince utcában.

A római katolikus egyházközség (keresztelői és házassági anyakönyve 1727-től, halotti anyakönyve 1732-től kezdődik) lélekszáma: 1721-ben 28, 1753-ban 113 családfő, 1769-ben a gyónásképes hét éven felüliek száma 771, 1818-ban 1305 magyar és ötszázhúsz német ajkú, 1828-ban 1999, 1877-ben 2388 (ekkor már a római katolikus felekezet túlsúlyba került), 1977-ben 3350.

Fiókegyháza volt Kőhányáspuszta, amelynek iskoláját és kápolnáját 1832- ben építtette az Esterházy család a Győzelmes Boldogasszony tiszteletére. Titulusát 1925-ben Kis Szent Terézre változtatták, de hívei a számukra ismertebb Nagy Szent Teréz napján (október 15.) tartották a kápolna búcsúját. Híveinek csekély száma miatt (1995-ben kilenc lélek) szentmisét itt csupán ekkor, karácsonykor és húsvétkor tartottak. Napjainkban Csákvár látja el Gánt és Vértesboglár szolgálatát is.

Horváth József, helyi plébánost 2001. szeptember 1-jei hatállyal felmentette Takács Nándor megyés püspök Szigetcsép plébánosi és Szigetújfalu adminisztrátori beosztása alól. Egyúttal Csákvár plébánosává, Gánt és filiái, valamint misézőhelyei, továbbá Vértesboglár és misézőhelye adminisztrátorává, egyidejűleg a Szent Mór püspökről nevezett csákvári esperesi kerület esperesévé nevezte ki.

A település lélekszámában harmadik felekezete az evangélikus. Krasztina szerint „az evangélikusok egyházát 1600 körül a községbe jött fazekasok és edénykereskedők állították fel, mely 1788-ig mint Oroszlán (helyesen Oroszlány) község filiálisa szerepelt”. Az ágostai hitvallású egyházközség ténylegesen 1760-ban alakult, amikor imaházat emeltek. Tagjai helybeli kézművesek és kereskedők voltak. 1792-ben megkezdődtek a templom körüli építkezések, 1808-ban önálló anyaegyházat hoztak létre. Templomukat az 1810–1812. évi móri földrengések megrongálták, felépítéséhez segítségért folyamodtak.

Az 1745. esztendei összeírás szerint 21 luteránus élt a faluban, 1753-ban 37 családfőt, 1782-ben 24 házaspárt rögzítettek. A protestáns hitközséget ugyancsak kötelezték a plébánosnak és a tanítónak végzett szolgáltatásokra, amelyeknek eltörlését ők is kérvényezték. Kútfőink már a XVIII. század derekán és 1841-ben is evangélikus iskoláról tesznek említést.

A XIX. század végéig ágostai hitvallású lelkésze volt Csákvárnak Liptay András, Bedászi András, Eszhard Pál, Ruzinger Pál, Holéky Mihály, Karsai János, Tóth Sándor, Fadgyas József, Csenyei Vilmos, Zsakó János, Balogh János, Madár Rezső, Kövessy Béla, Csengődi Lajos, Korin Péter, Csőváry Dezső és Furia Zoltán.

A két világháború során egyik harangjukat beöntötték. Trianon után két újat kaptak, az egyiket Benedek István gazdálkodó jóvoltából, a másikat közadakozásból. 1830-ban az eklézsia lélekszáma 372, 1851-ben négyszáz, 1900-ban 226, 1925-ben 215, 1941-ben 229. Napjainkban a társult csákvár-csabdi-bicskei evangélikus egyházközség helyettes lelkésze Szebik Károly. Társegyháza Csabdi, szórványai: Alcsútdoboz, Bicske, Bodmér, Csabdi, Csákberény, Felcsút, Gánt, Mány, Söréd, Tabajd, Újbarok, Vértesacsa, Vértesboglár és Zámoly. Felettes hatósága a fejér-komáromi egyházmegye.

A Luther utcai evangélikus templom napjainkban látható formájában 1869–1870-ben épült. Szabadon álló, egyhajós, puritán épület, homlokzati tornyán hegyes gúlasisak. Bejárata felett vörösmárvány-táblán az évszám az építkezés befejezésére utal. Belseje síkmennyezetes, torony felőli oldalán kapott helyet az öntöttvas oszlopú fából készült karzat. XIX. század végi szószékoltára historizáló, előtte öntöttvas korlát áll.