Engedelmes betűvetők
Engedelmes betűvetők
A gyerekek tanítása és iskoláztatása a XVIII. századig az egyházak feladatai közé tartozott. Eddig csupán vallásos, erkölcsös embert kívántak nevelni, és csak a XVIII. század derekától változott meg – a felvilágosodás hatására – a nevelési eszmény. Az első valódi fordulatot a Mária Terézia (1740–1780) által 1777. augusztus 22-én kiadott Ratio Educationis hozta nemcsak azzal, hogy szétválasztotta az alsó és középfokú oktatást, hanem azzal is, hogy korszerű, átfogó szabályozást tartalmazott mind a tananyag, mind a szabadidő tekintetében.
Az első olyan adat, amelyből közvetve a csákvári katolikus iskoláról értesülünk, még a felvilágosodást megelőző időből (1733-ból) való, s a tanító jövedelméről tudósít. Eszerint a tanítónak „…megfelelő háza van, de kertje, rétje nincs. Két szántóföldje van… a hívek szántják, vetik, aratják”, a párbér évente tíz forint, s emellett hat forint ára búzát is kapott.
Az első ismert tanító (1745-ben) Nagy István volt. Olvasást, írást és a hit elemeit tanította a katolikus gyermekeknek. Két és fél évtizeddel később a tanító Nemes István, akinek – a mezei munkák végeztével – ősszel 44 tanítványa volt, olvasásra, írásra, katekizmusra (tehát az akkori legelemibb ismeretekre) oktatta őket. Javadalmazása már magasabb közmegbecsülést sugall, mint korábban: 35 forintot, 35 mérő gabonát, két kocsi szénát, nyolc öl fát, húsz mérő szántót kapott az uradalomtól, utóbbit a falu katolikus lakossága művelte meg.
Ugyancsak korai források utalnak a református iskolára: arról értesülünk a fennmaradt tanúvallomási jegyzőkönyvekből, hogy a XVII. század második felétől nemcsak prédikátort, hanem tanítómestert is alkalmaztak a településen. Amikor a református hívektől 1748-ban elvették templomukat, az uradalom birtokosa, Esterházy Ferenc megengedte, hogy tanítómestert tartsanak. A református tanítónak, Csóka Andrásnak 1770-ben 157 diákja volt, mennyiségtant is oktatott nekik. (Az akkori közgondolkodásban a számtan még nem tartozott a nélkülözhetetlen tantárgyak közé.)
A tanulók száma 1783-ban Csákváron
Katolikus iskola
|
Református iskola
| ||
|---|---|---|---|
Fiú
|
Lány
|
Fiú
|
Lány
|
32
|
24
|
109
|
78
|
A Fejér népoktatását felmérő nagy megyei összeírás az 1841. és 1842. évben készült el. 166 iskoláról állítottak össze kimutatásokat. Az ekkorra már három (katolikus, református, evangélikus) felekezeti iskola fenntartásában – tudtuk meg a dokumentumból – a szülők és az eklézsia közösen vállalt szerepet, a fűtésről, írószerekről és könyvekről a szülők, a többiről a felekezet gondoskodott. Már mindhárom iskola rendelkezett saját, „jó állapotú” épülettel, csupán a református volt a tanulók magas létszáma miatt „szűk”.
A katolikus és református tanító javadalmazását a földesúr és a község közösen biztosította, evangélikus tanító „külön nincs, a helybeli tiszteletes úr teszi a tanítói hivatalt”. Az oktatott tárgyak mindhárom felekezet esetében az írás, olvasás, hittudomány, számvetés, földleírás, a református nebulóknak erkölcstudományt, míg a katolikusoknak Magyarország históriáját is oktatták.
A tanulók száma Csákváron (1842)
Katolikus
|
Református
|
Evangélikus
| ||||
|---|---|---|---|---|---|---|
Fiú
|
Lány
|
Fiú
|
Lány
|
Fiú
|
Lány
| |
iskolás korú
|
135
|
171
|
118
|
119
|
26
|
15
|
télen jár
|
126
|
107
|
104
|
110
|
26
|
15
|
nyáron jár
|
66
|
52
|
33
|
32
|
–
|
–
|
A kiegyezés idején (1867) Magyarország férfilakosságának mindössze 41 százaléka, a nők 25 százaléka tudott írni-olvasni. Nem véletlen tehát, hogy az új kormányzat legfontosabb és legsürgősebb feladatai közé az iskolaügy rendezését sorolta. 1868-ban báró Eötvös József kultuszminiszter benyújtotta népiskolai törvényjavaslatát, mely a korábbiakhoz képest jelentős fejlődést eredményezett. Kimondta a tankötelezettséget hat–tizenkét éves kor között, továbbá hogy a világos és könnyen szellőztethető tantermekben hatvannál több gyerek nem vehetett részt a foglalkozásokon. Egy esztendővel későbbi az a kimutatás, amely a csákvári viszonyokba enged bepillantást, jól jellemzi a körülményeket, hogy a közel négyezer-ötszáz fős lakossággal rendelkező mezővárosban 1546 analfabéta lakott. Olvasni tudott 275 férfi és 614 nő, írni 1244 férfi és 792 nő, analfabéta volt 687 férfi és 859 nő.
Egy 1885. évi összesítés szerint – a fornapusztaival együtt – már hat népiskola működött Csákváron: két katolikus, valamint egy-egy református, evangélikus és izraelita. Fornapusztán az 1841. évi adatok szerint húsz református és 33 katolikus gyermek tanult abban a tanteremben, amelyet a földesúr biztosított iskolai célokra.
Kisdedóvóról először 1887-ből van adatunk, de tudjuk, hogy évekkel korábban létrehozta gróf Esterházy Miklós Móric, a szülők vallás- és rangkülönbség nélkül vihették oda gyermekeiket. Gondozásukat az irgalmas nővérek látták el.
A népoktatási törvény és a központi kormányzat nagyobb figyelmet szentelt az iskolákban az orvosi vizsgálatoknak, ezekkel a különböző betegségeket állapították meg, illetve előzték meg.
A csákvári földmívesiskolát gróf Esterházy Miklós Móric alapította 1890-ben. Gurdimajorban épült fel, az első tanévre 1891-ben iskolázták be a tanulókat. A felügyeleti jog, a tantervek és a vizsgabizottságok elnökeinek kijelölése a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott, felállításának és üzemeltetésének költségeit az uradalom birtokosa vállalta magára. Az iskolában felvételre a tizenhatodik életévüket betöltött, addig is a mezőgazdaságban dolgozó, ajánlólevéllel rendelkező fiatalok jelentkezhettek. A felvétel nem volt az elemi iskola hat osztályához kötve, de az írni-olvasni tudásról, számolási készségről a felvételi vizsgán bizonyságot kellett tenni.
A tanulmányi idő kétesztendőnyi, négy félévre tagozódott. Az első osztályban hét órát fordítottak a népiskolai ismeretek felelevenítésére. A második félévben már nagyobb teret kapott a magyar nyelv oktatása és az ügyiratok kezelése. A számtant a földmérés keretében oktatták.
A tanítás hangsúlyozottan gyakorlatias volt, a gazdaság munkarendjébe ágyazottan zajlott. Az oktatás és a tanulók ellátása a szülőknek nem került semmibe, sőt a diákok az iskolától még 35 forint ruhapénzt is kaptak. A már végzett tanulókat az uradalom főleg munkavezetőnek, majorosgazdának alkalmazta, a legjobbak önálló intézők lettek.
Az 1930-as éveinek elején – a folyamatosan növekvő gyerekszám miatt – már két-két épületben folyt a katolikus és református gyermekek oktatása: a római katolikus elemi fiúiskolában két tanár, a leányiskolában az irgalmas nővérek, a református elemi fiúiskolában szintén két tanár, a leányiskolában egy tanítónő gondoskodott a megfelelő szintű nevelésről.
A római katolikus népiskola átépítését a minisztérium 1936-ban engedélyezte. A régi épület két tantermének tanítói lakássá alakításához, valamint három új tanterem építéséhez tizenötezer pengő hitelt kapott az egyházközség.
Az 1930-as évek végén személyi változásokra került sor a római katolikus leányiskola tanítói állományában. 1937-ben Gáspár Irén Ágnes távozását követően helyét Nagy Anna Lucia foglalta el. 1939. szeptember 1-jétől – Hajdu Julianna M. Rozália szerzetes tanítónő (akinek tanítási módszere „tervszerűen felépített”, tanításának eredménye „maradandó értékű”) távozását pótlandó – Fekete M. Clarissa szerzetes tanítónő érkezett Szentendréről. A leányiskolában 1938-ban megszervezett harmadik tanítónői állást Fehér Klotild töltötte be, akit később elöljárói Budapestre helyeztek át, helyét Gratzer Anna Valéria foglalta el; kezdeti gyengélkedései miatt Láng Erzsébet helyettesítette. 1942-ben Kiss Etelka Teonilla szerzetes tanítónő az iskola újonnan jött pedagógusa.
A csákvári „három tanerős” református népiskola egyik állása 1939-ben Kovácsné Szalay Mária nyugdíjazása miatt megszűnt, amit – az állás pályázat útján való betöltéséig – helyettes tanerővel pótoltak. 1941-ben már szükségessé vált – a hetedik és nyolcadik osztályok bevezetésének kötelezettségével – a negyedik tanítói állás megszervezése, amit a vértesaljai egyházmegye esperesi hivatala, valamint 1942 áprilisában a minisztérium is jóváhagyott. Az állást Somogyi Ilona nyerte el.
A legnagyobb gondokkal kétségkívül a csákvári evangélikus iskola küzdött. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez 1937. december végén íródott levélből tudjuk, hogy 1922–1923 folyamán meg is szűnt, mivel az állam a „tanítói állás kultúrpolitikai szempontból nem indokolható államsegélyét beszüntette”. Így az evangélikus vallású gyermekek „a református elemi iskolába nyertek beiskolázást”.
A községbe irányuló bevándorlás és a lakosság létszámának növekedése miatt a református és evangélikus gyermekek további oktatását a református iskola keretei között hamarosan már lehetetlennnek látszott megoldani. Ezért kérték a minisztert, járuljon hozzá egy kántortanítói állás megszervezéséhez és az államsegély megvonása miatt bezárt iskola újbóli megnyitásához. A kérelmet – „mivel a miniszteri rendeletben megkívánt létszámot az evangélikus vallású tanulók nem érik el” – elutasították. Csak 1942 februárjában került sor miniszteri rendelet alapján „az első sorszámú tanítói állás megszervezésére”. Ezt Zsurkay Klára tanítónő töltötte be. Javadalma a mindenkori kezdő tanítói illetmény harminc százaléka volt.
A római katolikus népiskola sem volt eleinte sokkal könnyebb helyzetben. Az 1942 augusztusában a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez eljuttatott kérelemben a negyedik katolikus tanítói állás megszervezését sürgették, ezt 1942 októberében jóvá is hagyták. 1946 júliusára további státusok betöltésének lehetősége teremtődött meg. Ekkor a csákvári római katolikus fiú- és leányiskola, valamint a fornapusztai iskola tanítói létszáma kilenc fő volt: Póda Béla igazgató, Póda Béláné, Giesz József, Donázy Ferenc, Köpataki Regina irgalmas nővér, Schmidt Jolán, Limpek Florina, Gratzer Valéria, Neszmélyi János dolgozott itt pedagógusként. Az adatok teljességéhez hozzátartozik, hogy Giesz József és Donázy Ferenc a kimutatás időpontjában hadifogságban sínylődtek.
A második világháború kitörése miatt a tanítás egyre többször szünetelt, a férfi pedagógusokat besorozták a magyar hadseregbe, de a tanítás huzamosabb időre csak 1944 őszén szakadt meg. Több mint fél esztendőn át, 1945 áprilisáig szünetelt. Csákvár a harcok alatt – ahogy korábban idéztük a korszak eseményeit taglalva – súlyos károkat szenvedett: a római katolikus iskola megrongálódott épületét az egyházközség 1946 nyarára részben helyreállíttatta, de ezzel anyagi ereje kimerült, s a két tanítói lakáshoz már 2178 forint segélyre volt szüksége. Az államosítás évében (1948) a vallás- és közoktatási minisztertől kapott nyolcezer forinton padokat, katedrát és tanári asztalokat, iskolai táblákat, székeket s az igazgatói irodába a felszerelést szerezték be.
Az iskolaszervezésben a háborút követően jelentkező ellentmondásos viszonyokra világít rá Kovács László Pál református igazgató-tanítónak, a székesfehérvári tanfelügyelőhöz írott és alapvető kérdéseket tisztázni szándékozó levele. Ebből arról értesülünk, hogy a református és evangélikus iskola közös vezetés és tanítás alá kerültek. Zsurkay Klára átvette az első és második vegyes osztályt 64 tanulóval, Somogyi Ilona a harmadik és negyedik osztályokat tanította 62 tanulóval, Kovács László Pál az ötödik évfolyamot 53 tanulóval és Eörsy Nagy Ferenc (aki 1944. szeptember 1-jén jött az iskolába a Baranya megyei Botykapeterdről) a hatodik és hetedik osztály 47 tanulóját oktatta.
Egy esztendővel később (1946-ban) a református elemi iskola tantestülete négy főből állt (Kovács László Pál, Eörsy Nagy Ferenc, Somogyi Ilona, Kováts Emília). A református és evangélikus „együttműködő iskolában” az 1947–48-as tanévben Zsurkay Klára, Marosi Mihály és neje, Kelemen Klára, Bagdi Ilona, Eörsy Nagy Ferenc, Kovács László Pál tanított 235 protestáns felekezetű kisdiákot.
A háború pusztításai következtében nemcsak az iskolaépületek helyreállítása, hanem a gyermekek megfelelő oktatása is fokozott erőfeszítéseket kívánt a tantestületek tagjaitól, ennek nehézségét a minden képzeletet felülmúló szegénység tovább súlyosbította. Megtörtént, hogy gyerekek padok helyett sámlin ültek és az ablakok deszkájára írtak. A naplóban nem ritka a „ruhahiány miatt hiányzik”, vagy a „sok mulasztás miatt nem osztályozható” bejegyzés. Jellemző szám a római katolikus iskola 1947–48. évi anyakönyvéből, hogy a beiratkozott tizennégy nyolcadik osztályos tanuló közül öten kaptak a tanév végén osztályzatot, kilenc diákot a tanárok a sok hiányzás miatt nem osztályozhattak.
A különösen nehéz körülmények miatt a csákvári felekezeti iskolák vezetősége 1947 és 1948 folyamán több alkalommal igényelt – és kapott – államsegélyt a tanintézmények rendbehozatalára. 1948. június 26-án aztán hatályba lépett az 1948. évi XXXIII. törvénycikk, amely a felekezeti iskolák államosításáról döntött. Csákváron közös igazgatás alá helyezték az általános iskolákat, az igazgatói feladatot Marosi Mihályra bízták.
Az államosított iskola első évében hatszáznyolcvan beiratkozott tanulót találunk, közülük 406 alsó tagozatos és 274 felső tagozatos. A felekezeti iskolák államosítása után a korábbi egyházi iskolák épületeit és felszereléseit használták. Az ingatlanokat, épületeket és telkeket a jegyzőkönyvek szerint 1950. január 30-án államosították, egy külön bizottság hajtotta ezt végre. A bizottság tagjai: Lerner Ignác tanügyi segédtitkár, Takács Sándor, a móri általános iskola igazgatója, a tankerületi főigazgató képviselője, Almási László, a helyi általános iskola igazgatója, Bárány József, községi elöljáró és Györök János helyi MDP-titkár. Az államosítási jegyzőkönyveket a fentieken kívül aláírták még: dr. Keszi József esperesplébános, Papp Ákos református lelkész és Polonyi Zoltán evangélikus lelkész.
A Csákváron államosított három felekezeti iskola méreteit és értékét az egy esztendővel későbbi jegyzőkönyvből ismerjük. Eszerint: a volt római katolikus iskola és tanítói lakások telke a hozzájuk tartozó kerttel 573 négyszögöl, a volt református iskola és tanítói lakás a kerttel 361 négyszögöl, a volt evangélikus iskola az evangélikus lelkészi lakás egyik szobájában működött. A telek nagysága 309 négyszögöl, a tanítói lakás telke az udvarral és kerttel 413 négyszögöl. Az állam kezére került a volt római katolikus iskola négy tantermével és tanítói lakásokkal, a volt református iskola három tantermével, a volt református kultúrház és tanítói lakás épülete, valamint az evangélikus lelkész lakása.
1953-ban – Almási László javaslatára, aki 1950-óta volt az iskola igazgatója – a zárda épületét (ahol korábban két tanterem működött) átadták a helyi erdészetnek, és a vételárból az iskola szomszédságában lévő pásztor- és szegényházat alakították át öt kisméretű tanteremmé. A tárgyi feltételek azt követően javultak, hogy az 1970-es évek közepén megépült az egyszintes és közel harminc osztályteremből álló új tanintézet. Napjainkban 38 pedagógus közel hatszáz diákot oktat itt.
Népszínművet előadó gyerekek (1920-as évek vége)
Kovács László Pálné és tanítványai (1927–1928)
Kovács László Pál rektortanító és tanítványai (1931–1932)
Az általános iskola VIII. osztálya (1955–1956). Középen Szabó Györgyné és Marosi Mihály
Az általános iskola III. osztálya (1950–1951) Eörsy Nagy Ferenc tanítóval
