Rajtunk török dúl… | Száz Magyar Falu

Rajtunk török dúl…

A Tiszazug a Mohácsot követő másfél évtizedben Szapolyai János uralma alá tartozott, török portyák csak elvétve érintették. A helyzet Buda eleste és a hódoltság intézményrendszerének kiépülése nyomán változott meg. 1546-ban, a budai szandzsákban a Tisza túlpartján számos falut összeírtak, közte Sárszöget is. Ez utóbb is oda tartozott, bár 1548-ban még a szegedi szandzsák adóösszeírásában (defter) is Szolnokig szerepeltek a jobb parti falvak. A bal partot, a Tiszazugot és vele Cibakházát viszont a török még nem mérte fel.

A szolnoki vár 1550-es felépítése Habsburg Ferdinánd pozícióit erősítette a vidéken, ám két év múlva az erősséget a törökök elfoglalták. A hódítók hamar palánkvárat emeltek Törökszentmiklóson is. Ezzel megerősítették helyzetüket az újonnan szervezett szolnoki szandzsákban, melyhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye tiszántúli területe és a Tiszazug is tartozott. Az elveszett Szolnok szerepét a távolabbi Eger és Gyula várai csak részben tudták átvenni, így a védelem helyett az adóztatására helyeződött a hangsúly. Főképp Bornemissza Benedek gyulai kapitány neve vált hírhedtté, aki 1559 táján a környező falvakat is keményen sarcolta, adóztatta. Emiatt a lakosok talán könnyebbségnek is érezték a török terjeszkedése nyomán Gyula 1566-ban, majd Eger 1596-ban bekövetkezett elestét.

A Mohács utáni hatalmi harcokban a Cibakon birtokos Vassok kezdetben az esélyesebb Habsburgok oldalára álltak. 1526 után Gyalui Vass Mihály I. Ferdinándtól kapott adománylevelet. Amikor azonban 1529-től Szapolyai török segítséggel megszilárdította hatalmát az ország középső és keleti részein, a Vassok a „nemzeti” királyra esküdtek fel. 1537 körül Szapolyai a magvaszakadt Bancsay András birtokait Vass Mihály Külső-Szolnok vármegyei főispánnak és Bajoni Benedeknek adta. Buda eleste után Izabella királyné 1541-ben Erdély felé menet érintette Gyalut is, alighanem itteni s pártján álló nemesei kedvéért. Az ország három részre szakadása nyomán Külső-Szolnok újra Habsburg-hűségre tért.

1545-ben Gyalui Vass Mihály ítélt Kunhegyessel kapcsolatban, bizonnyal még mint külső-szolnoki főispán. Mivel 1552-ben ebbe a tisztségbe Csemeri Zay Ferencet nevezték ki, Gyalui Vass halála talán még ezt megelőzően bekövetkezett. Rokona, Vass László 1553-ban a gyulai vár udvarbírója volt, akinek 1558 előtti halálával a család férfiága kihalt. 1558. március 10-én Miksa főherceg Istvánházát, Nagyrévet és Cibakházát – amelyek így gazdátlanul maradtak – a kiváló katonának, diplomatának és írónak, a Szolnok várát felépítő Zay Ferencnek adományozta. Zayt azonban ismeretlen okból – talán a Jenői rokonság ellenkezése miatt – ezekbe a javakba mégsem iktatták be. Így ismét a Jenőiek, pontosabban oldalági rokonaik pozíciói erősödtek meg a vidéken.

A Gyalui Vassok átmeneti előretörése ellenére a Jenőiek továbbra is bírhattak kisebb részeket Cibakházán, illetve a Jenői-Bessenyei-féle ingatlanokban. A Jenőiek ugyan fiúágon a század első felében szintén kihaltak, de a Jenői László és Bessenyei Benedek lánya Katalin házasságából származó Jenői Anna mégis meghatározó szerepet játszott Cibakháza történetében. Ő Bernátfy Bernáttal kötött házasságot, így újabb család lépett be a cibaki birtokosok sorába.

Az Abaúj megyei Bernátfalváról magát Bernátfynak nevező köznemesi család története, leszármazása a XVI. század elejétől ismert. Ekkorra már teljesen elkülönültek a velük egy tőből fakadó Bernáthoktól. A Bernátfyak sokáig a Báthory család szolgálatában álltak. Bernátfy Bernát Szapolyait támogatta 1526 után, és így több Heves megyei adományban is részesült. Valamikor 1530 táján vehette el Jenői Annát, a cibakházi és jenői javak egyik örökösét. Anna ugyan korán elhalt, ám javait, jószágát kiskorú fia, István örökölte. A helyzetet bonyolította, hogy az özvegy férj másodszor is megnősült, és új nejével a Tetétleni család javainak is egyik örököse lett. Ebből a második frigyből Bernátfy Bernátnak egy fia (György) és két lánya (Borbála és Zsófia) született.

Mindennek bizonnyal szerepe lehet abban, hogy 1558. április 26-án Bécsben Miksa főherceg – alig másfél hónappal a Zaynak adott adomány után – a magtalanul elhalt Komlóssy Péter fia László birtokait, Tápiószentmártont Pest, továbbá Cibakházát Szolnok megyében Bernátfy Farkasnak (Bernát unokaöccsének), valamint sógorának, Sukán Ferencnek adta.

A Pest megyei birtokos Komlóssy László talán az egri vár hasonló nevű vitézével volt azonos, aki pár évvel korábban nyerhette el e falvakat. Bár inkább csak részbirtokok adományozásáról lehetett szó, mivel az 1561-es Külső-Szolnok megyei adóösszeírás Cibakházán még több más földesurat is felsorolt. Ebben az időben a falu hét és fél portája és egy zsellérje hat birtokos között oszlott meg. Bernátfy Farkasnak három jobbágytelke volt, Görcse Jánosnak, Puskás Gergelynek, valamint Gyalui Vass Mihály főispán özvegyének egy-egy, Czibak Györgynek fél, míg Gyalui Vass László özvegyének egy-egy telke és zsellérje. Ez a helyzet azonban gyorsan változott. 1563-ban Jenői Anna fia Bernátfy István részeket kapott unokatestvére, Farkas, és annak sógora, Sukán István birtokaiból, közte Cibakházából és Tápiószentmártonból. Ő 1561-ben Gyügér birtokosa is, tehát terjeszkedése a Jenői-javakban igen tudatos lehetett.

Az 1561-ben feltűnő birtokosok közül Görcse és Puskás Inokán, Istvánházán és Nagyréven bírt még ingatlant, míg Czibakról semmit sem tudunk. Lehet, hogy régtől itt élő, egytelkes kisnemesek vagy zsoldhátralék miatt birtokadományt kapó végvári katonák voltak. A Sukán család azonban náluk jelentősebb szerepet játszott. Az 1558-ban adományt nyert Ferenc egri végvári tiszt, felesége pedig Bernátfy Katalin, az adományostárs Farkas testvére. Vitéz katona lehetett, mert utóbb még más birtokokat is szerzett. Sukán és leszármazottai közel két évtizedig bírták az itteni javakat. Ekkor a család kihalt, birtokaik a koronára szálltak.

1588. január 13-án Prágában II. Rudolf király Kubinyi László kamarai tanácsosnak adta Sukán István javait. Ehhez tartozott egy ház és két szőlő Egerben, Vatán birtok, a felsőnemesi kúria, Kócs Borsod megyében, Külső-Szolnokban Cibakháza, Szentkirály, Kereki, Szentmárton, Istvánháza és Ecser, Csongrádban Félegyházapuszta, Pest megyében Nagykőrös, Tápiószentmárton, Kóka és Almás, a solti székben Barabásszállása és a szabadszállási kúria, továbbá egyéb Szabolcs, Zemplén, Abaúj, Gömör és Nógrád megyei ingatlanok, egy kassai ház, kert és három szőlő. Kubinyi Lászlót és leszármazottait azonban később nem említik Cibakháza és környéke kapcsán. Valószínű, hogy a Bernátfyak – a Jenői rokonság és a Sukánokkal történt együttes birtoknyerés alapján – sikerrel megvédték itteni birtokukat.

A Bernátfy család István és féltesvére, György gyermekeivel férfiágon 1621 táján kihalt. Az örökös így István másik féltestvére, Zsófia lett. Ő Földváry Mihály felesége lett, a házaspárnak több gyermeke is született. György fiuk fokozatosan szerezte meg a Jenői–Bernátfy-javakat. Utódai a birtokokat közel két és fél évszázadig meg is tartották.

A XVI. században a török a hódoltság adminisztrációja alá tartozó lakosságot, adóalapját többször is számba vette. A cibaki határ települései közül Sárszeg és Cibakháza összeírásai egyaránt megmaradtak, de Sárszögé részletesebbek. A falu 1546-tól a budai szandzsák kecskeméti kerületének (nahije) lett a része. A településen 1546-ban tizennégy, 1562-ben kilenc családfő lakott, akik két, illetve kilenc nőtlen fiúgyermekkel éltek egy háztartásban. A családfőkkel együtt összeírt nőtlen testvérek száma 1546-ban négy, 1562-ben két fő volt. Fejadót (dzsizje) tíz, majd kilenc személy fizetett. Az előforduló Milos, Marko, Pincere, Varga, Husvend, Tar, Gál, Huszár családnevek egy része délszláv beköltözőkre utal.

Ismeretlen okból 1562-ben a sárszögiek Tiszajenő lakosaival laktak együtt. A fentiek alapján Sárszög lakóinak számát 1546-ban hetven–nyolcvan, később negyven–ötven főre becsülhetjük.

Sárszög lakói 1546-ban 156 kile (egy kile = 25,6 kilogramm) búza- és hatvan kile keverttizedet (vegyes búza és rozs), száz akcse széna-, háromszáz akcse haltizedet és tíz akcse (egy akcse = két dénár) bírságpénzt fizettek. Volt tizennyolc méhkasuk, huszonöt egy év feletti sertésük. A báránytized húsz darabot tett ki. 1562-re csökkent a gabonatermesztés, már csak ötven kile búza- és nyolcvan kile keverttizedet vettek számba. Ekkor a tűzifaadó száznyolcvan, a büntetéspénz harminc akcse. A huszonöt méhkas és az adóztatott hatvan sertés növekedést mutat, a báránytized négy juha viszont a juhtartás visszaesését jelzi. A falu 1546-ban 2755, 1559-ben 1041, 1562-ben kétezer akcsét jövedelmezett. 1559-ben Mehmed bin Szinán, 1562-ben pedig Mehmed bég a török földesúr. Ők a budai tartomány (vilajet) katonái.

Sárszög népessége 1580-ra kevesebb mint a felére csökkent. Ekkor négy családfőt vettek számba, akik mind adót fizettek. 1590-ig a népesség szerény mértékben nőtt (öt családfő és egy nőtlen fiú), de közülük csak három volt képes fejadó fizetésére. A lélekszám harminc fő körüli lehetett. E népességcsökkenés 1580-ban még nem okozott nagy termeléscsökkenést. A keverttized ugyan huszadára (négy kile) esett, ám a nyolcvankilés búzatized jelentős emelkedést mutatott. negyvenre nőtt a méhkasok száma, hatra pedig a báránytizedé, noha a sertéseké tizenötre csökkent. Emellett négyszáz akcse tűzifa és szénaadót, valamint a férjhezmenetel és földesúri csapszék után 125 akcse menyasszony- és hordóadót fizettek.

A bajok 1590-re jelentkeztek. A keverttized még elérte a száz kilét, de a búzatized már csak öt kilét tett ki. Ez így még a gabonatermesztés fejlődését bizonyítaná, ám az állattartás eltűnt a faluból. A tíz méhkas mellett csak százötven akcse tűzifa- és szénaadót, valamint 125 akcse menyasszony- és hordóadót vettek számba. 1580-ban Sárszög jövedelme 2195, 1590-ben kétezer akcse volt, s ez 1580-ban Kászim mütefferikát illette.

Cibakházát 1571-ben a szolnoki szandzsák csongrádi körzetében írták össze, de csak a lakosok névsora ismert. Ekkor 21 háza volt, templomát nem említik. A felsoroltak: Farkas Ferenc, Csordás Gergely, Tót András, Fias Márton, Fias Ozsvát, Faragó Benedek, Faragó Péter, Kis Gergely, Bosnyák Gergely, Veres Balázs, Kis Iliás, Salorom (?) Bertalan, Ódalas Albert, Tenkei Ambrus, Fórus Ferenc, Tót Jakab, Kósa Petri, Kecskés János, Faragó Márton, Tenkei Gergely, valamint Márkus diák. Ez a névsor magyar neveket tartalmaz.

Az 1591–92-es defter 17 családot és 21 házat említett Cibakházán. Az összeírt személyek: Csárki Mihály, nős, fia, Gáspár nőtlen; Kósa Péter, nős, fia, Boldizsár nőtlen, fia, Benedek, nőtlen, fia, Albert, nőtlen; Veres Tamás, nős, fia, Pál, nőtlen; Faragó István, nős, Bálint szolga, nőtlen; Faragó Gáspár, nős, Tót László, nős, fia, Lukács, nőtlen, Faragó Mihály, nős; Somogyi László, nős, fia, János, nőtlen; Faragó Máté, fia, Imál (?), nőtlen; Oroszi Balázs, nős; Nagy Mátyás, nős, Kis Ambrus, nős, testvére, Balázs, nőtlen; Bongyi Gáspár, nős, fia, Mihály, nőtlen, testvére, Bálint, nőtlen; Boldizsár Péter, nős, testvére, Gergely, nőtlen; Karancsi János, nős; Kis István, nős, fia, Gáspár, nőtlen; Fóris Ferenc, nős, fia, János, nőtlen; Patkó László, nős; Kis Éliás, nős. Két évtized alatt a népesség alig változott, száz–százötven fő között lehetett. A törzslakosságot a Faragó, Kis, Tót, Kósa, Veres família képviselte, és az újonnan feltűnő családok is magyarok lehettek.

A falu földesúri haszna ekkor tízezer akcse volt. A huszonegy kapu után 1050, a büntetéspénzekből ezer, a vándoroktól 180 akcsét szedtek be. A tized búzából 250, árpából ötven, kevert gabonából huszonöt kile, 3500, négyszáz, valamint kétszáz akcse értékben. A méhkasadó 350, a menyaszszonyadó százötven, a hordóadó kilencven, a sertésadó 350, a bosztánkert adója 58, a fokhagyma és vereshagymatized 32, a káposzta- és kendertized harminc, míg a tűzifa- és szénaadó 1320 akcsét tett ki.

Jövedelme alapján Cibakháza Tiszazug tehetősebb falvai közé tartozott, bár csak átlagos nagyságú volt. Három dolog mindazonáltal feltűnő. A jövedelem tételei közül hiányzik a juhtized, és a falunak nincs malma, noha a legtöbb helyen ezek megtalálhatók. Nem sorolták fel továbbá a halászati és révjövedelmet sem; bár ez szultáni bevétel is lehetett.

Kevés adatunk van ekkoriban Gyügérre. 1561-ben már puszta, a defterek sem sorolják fel. Nem tudható, hogy a török pusztítás, vagy egyéb okok miatt hagyták-e el lakói. Állítólag 1591 táján Ali pasa birtoka hatezer, míg mások szerint csak ötszáz akcse jövedelemmel. Később nem említik a források.

A Habsburg-uralkodók török jóváhagyással adóztatták a hódoltságot, bár itt a rendes adónak csak felét szedték be. Cibakházát 1561-ben kétszer is összeírták, előbb hét és fél portával, majd tizenkilenc házzal. 1563-ban is tizenkilenc háztartása volt, ami csaknem egyezik az 1571-es török adatokkal. Ekkor tizennégy család 15850 kéve őszi, valamint egy hold tavaszi gabonáját (317 és 6,4 métermázsa) vették számba, ami a tiszazugi átlagnál kisebb termést jelentett. Utóbb az 1569-ben Heveshez kapcsolt Külső-Szolnok megye 1588-as összeírása említi. Ez Cibakon már csak hat és fél adóportát említett, míg a szomszéd Jenőnél és Istvánházánál kilenc és felet, Földvárnál tizenhat és felet, Nagyrévnél ötöt. Feltehetően erre az időszakra vonatkozik az egri püspökség Szent János-könyve is, mely itt kilenc és fél portát említ, valamint tizenkét forint egyházi tizedet.

A török hódoltság a XVI. század végéig a közvélekedéssel ellentétben nem csak károkat okozott. A tizenöt éves háború veszteségei nyomán azonban a hódoltság gazdasági szerkezete összeomlott, és csak részben szerveződött újjá. Az életet nehezítették a magyar és török őrségek portyázásai, zsarolásai. A bizonytalan közállapotok miatt a megélhetés alapja a könnyen menekíthető állatvagyon lett, a földművelés mindinkább visszaesett.

Cibakházánál ennek a folyamatnak az illusztrálására egyetlen adatunk van. 1650-ben Földváry János Heves megyei szolgabíró jobbágyaitól, az istvánházi Bory Mihálytól és Lázártól százötven birodalmi tallért vett kölcsön, és cserébe zálogként adta istvánházi lakhelyüket és egy másik telket. Mivel azonban Istvánháza elpusztult, Földváry szavát adta, hogy címeres levelet szerez nekik, szabadon költözhetnek, és a cibaki határban marháikat szabadon legeltethetik.

A XVII. században Heves megye adóösszeírásai Cibakházát csak 1635-ben említik fél portával, míg a váci püspökség 1614-ben, 1629-ben, 1643-ban, 1654-ben és 1656-ban is lakottnak mondja. Bizonnyal kevés népességgel rendelkezett. 1658-ban Heves és Külső-Szolnok vármegye összeírása szerint néptelen, mivel lakói szétfutottak, ami a II. Rákóczi György balsikerű lengyel hadjáratát követő erdélyi-török háború következménye lehetett. Ebben az évben Szejdi Ahmed pasa hadai egy hónapig ezen a vidéken gyülekeztek, ezért néptelenedett el Tiszaföldvár, és bizonnyal Cibakháza is. A lakosság azonban visszatért, mivel a falut 1660-ban, 1666-ban, 1676-ban és 1680-ban püspöki összeírások újra említik.

A lakosság vándorlása nem járt felekezetváltással, a falu római katolikus maradt. A református Földváryak sem próbálkoztak áttérítéssel, bár Tiszajenő esetében 1653 táján panaszolják, hogy az új lakosság zömmel már katolikus. A magyar földesúr a távolság miatt sokszor ajándékot kapott adó címén. 1679-ben a szomszédos Istvánháza a Földváryaknak egy pár csizmát adott, valamint hat sing patyolatot. A török és magyar állami és földesúri adóztatáshoz a XVII. század első felében Erdély is csatlakozott, főleg Bethlen Gábor és a Rákócziak korában. Ezt állami szerződések a külső-szolnoki részeken 1637-ig engedélyezték.

A török elleni felszabadító háború során a Tiszazug és a Tiszántúl Szolnok 1685-ös elfoglalásával jó egy évtizedre a senki földje lett. A Habsburg-fennhatóság valós határát Várad és Gyula elestéig a Tisza képezte. A keletre fekvő részeket mindkét fél dúlta, adóztatta. A vidék népe nem pusztult el teljesen, elköltözött, elbújt a Tisza nádasaiban, ám a normális életre a karlócai békéig nem volt mód. A legutolsó csapás 1697 táján érte a falut, mikor tatárok, törökök dúlták végig a Tiszántúlt. A cibaki lakosok úszva, nádkévékbe kapaszkodva próbálták elérni a Tisza túlpartját, de a nyílzáporban 175 személy – köztük Kanyó György plébános – életét vesztette.

Heves és Külső-Szolnok nemesi összeírása épp visszatérő lakosságot mutatott ki 1699-ben e vidéken, csekély terhelhetőséggel. Cibakházának 1703-ban tizenkét jobbágy családja volt, amikor kitört a Rákóczi-szabadságharc. Ez a lakosok számára újra a futások időszakát hozta el. A határőr rácok portyáit a kurucok a szolnoki várra támaszkodva igyekeztek meghiúsítani, kevés sikerrel. 1709 tájára a falu elnéptelenedett, a megye tiszántúli részeivel együtt. Csak Tiszakürt, valamint Tiszaderzs és Tiszafüred maradt lakott hely, így szinte újra kellett kezdeni a telepítést.

A XVIII. században a Mohács előtti településeknek csak egy része éled újjá. Cibakháza fejlődése szempontjából lényeges Tiszavarsány mezőváros, keleten Gyalu, Istvánháza, délen Sáp pusztulása. Jenő, Sárszeg és Gyügér sem telepedett újjá, és ezek Cibakháza pusztái lettek. Mindez végül is kedvező lehetőségeket teremtett a későbbiekre nézve. Cibakházát 1717-ben telepítették újra, bár vannak vitatott momentumok. Ekkor talán a falusi igazgatás újraszervezése történt meg, ez további családokat vonzott ide. A lakosok egy része korábban a szomszéd Tiszajenőn lakott, és ezek 1720-ban is sok jenői földet bírtak.

Az újratelepülést, a népesség, a gazdaság gyarapodását elősegítette történelmünk 1711-től kezdődő békés időszaka. Idegen haderő 1849-ig, sőt 1919-ig nem vonult át a területen. Katonai akció is csak egy zajlott le itt: 1742. augusztus 2-án a Mezőtúron áthaladó Haller gyalogezred egyik zászlóalja fellázadt tisztjei ellen. A szomszéd megyék és a Jászkunság nemesi felkelői 5-én a Cibakházára vonult alakulatot megtámadták, majd a falut körülzárva fegyverletételre kényszerítették.