Mindenszentek oltalmában
Mindenszentek oltalmában
A falunak a mohácsi csatavesztés korszakában már bizonnyal temploma volt, bár ezt 1571-es defter nem említi. Nem lehetetlen, hogy ennek kőanyagát 1550 táján a szolnoki várba építették be. Később újra templomos helyként említik. Máig bizonytalan, hogy a reformációnak volt-e itt valamiféle időleges hatása.
A XVII. század végén a katolikus falu, és plébánosa, Kanyó György is áldozatul esett egy tatár betörésnek. A temploma is ekkor pusztulhatott el. Ezt követően licenciátusként öt évig Kenderes János, majd tizenkét esztendeig Bujáki Miklós szolgált Cibakházán. Őket újabb öt évre Kiss András követte.
Az újratelepülés után a váci püspök 1723-ban Suslay Mihály újmisés papot nevezte ki Cibakháza plébánosának. Hatásköre a szomszédos Nagyrévre és Tiszainokára is kiterjedt. Suslay a régi templom romja mellett nádból építtetett egy kis templomot. Kérdéses, hogy ez azonos-e azzal, ami 1733-ban épült fel a lelkészi lakkal együtt. 1745-ben a püspöki látogatás idején vályogból készült, náddal fedett templomát említik, melynek titulusa (templomcíme) Mindenszentek volt.
A ma is álló templom 1756–1760 között épült fel közadakozásból. A protestáns Földváryak is segítették megszületését, egyebek mellett százötvenezer téglát adományozva. Toronyra azonban már nem futotta. Ez csak 1840-ben készült el, és – mint utólag kiderült – túl magasra sikeredett.
A templombelsőnek a mai sekrestyeajtó melletti képe a templom régi Mindenszentek-oltárképe, a mellékoltár Szent Mihályt és Nepomuki Szent Jánost ábrázoló festménye az 1800-as évek elejéről valók. A jelenlegi plébánia 1858–59-ben épült.
Stéger István plébános 1875-ben két oldalhajóval bővítette a templomot, és a temetőben máig meglévő kápolnát építtette. A használható harangokat 1917-ben leszedték ágyúöntéshez, csak egy kis, 31 kilogrammos repedt harang maradt a helyén. Ezt 1919-ben Májer László esperes saját költségén öntette újra, de a templom és a paplak felújítására már nem jutott pénz. 1922-ben a váci püspök a felújítás elvégzésére az idős Majer esperes mellé rendelte Szirmák Gyula káplánt. Ő a zsindelytetőt cserépre cserélte le, mivel az épület folyamatosan beázott. Az 1925-ben a faluba kerülő Révész István plébános indította el a haranggyűjtési akciót, ez azonban csak a hatszáz kilogrammos nagyharang árát fedezte. Végül Sváb Gyula egy 350 kilogrammos harangot ajándékozott a templomnak. Az új harangok szentelésére 1925. június 14-én került sor. A plébánia épületét 1926-ban renoválták, ekkor nyerte el jelenlegi formáját.
Egy vihar 1927-ben a templom tetőzetét megbontotta, sok ezer cserepet összetört. A plébános 1928 októberében a cseréptetőt palára cseréltette, majd hasonló tetőcserét hajtott végre 1930-ban a temetői kápolnánál is. Ekkor került sor a templom külső tatarozására, és új ajtókat is készítettek. 1935-ben vezették be a templomba a villanyt, Sváb Gyula támogatásával. Ekkor kerültek a templomba a mai keresztúti képek is, Hegedűs Sándor és neje Kollár Anna adományaként. 1938-ban, az eucharisztikus kongresszus alkalmából festették ki a templombelsőt. A freskók Márton Lajos (1891– 1953) festőművész alkotásai, míg a díszítőmunka Zsadányi János iparművész vezetésével készült el. Megnagyobbították a kórust is a Sváb Gyula segítségével vásárolt új orgona részére. A Szent Antal-, a Kis Szent Teréz- és a Jézus Szíve-szobrot 1940-ben, a Szent Józsefet 1942-ben vásárolták meg.
A toronnyal két alkalommal is komolyabb problémák voltak. 1946. március 9-én egy nagy vihar rádöntötte a templom tetőzetére, és a leomlás átszakította egyúttal a kupolát is. A toronyfalat évekig csak lejtős deszkatető védte a beázások ellen. Utóbb építették meg a ma is látható toronyformát, majd 1962-ben készült el a bejáratnál a Lourdes-i barlang. Ezt követően a templomot még kétszer tatarozták. A templom és a temetői kápolna a falu két műemlék jellegű épülete.
Egyházi anyakönyveket 1723-tól vezettek a faluban, de ennek első kötetei feltehetően 1944-ben megsemmisültek. Így azok csak 1745-től folyamatosak. Ebben az évben 73 kereszteltet jegyeztek fel, közülük 55 cibakházi, hét csépai, öt gyalui, két inokai, míg egy-egy tiszaföldvári, tiszakürti és martfűi. A döntően református Tiszazugban Cibakháza és Csépa volt a két katolikus település, ami érthetővé teszi a falu fontosságát a terület népi vallásosságában. A XVIII. században a szomszédos Nagyrév és Tiszainoka a cibaki plébánosok alá tartozott, de a helyi plébánia leányegyháza volt még Martfű, Tiszaföldvár, Mezőhék, Kungyalu, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt és Csépa is. Közülük előbb Csépa kapott papot 1756-ban. 1900-ban lett önálló egyházközség Tiszaföldvár, 1929-ben Tiszakürt, majd 1947-ben Homok. Kungyalu később átkerült a szomszéd egri egyházmegyébe, míg a váci egyházmegyén belül az utóbbi ötven évben történtek átszervezések.
A plébánosok közül az 1723-ban kinevezett Suslay Andrást Berki András, majd Pethes István követte. 1745-ben említik Odri Andrást, majd 1748-ig Ferenczfi Ferencet, utána pedig 1747–1753 között Füleki Imrét.
1759-től 1762-ig működött Cibakházán Fábián István, a templom építtetője. 1762-től több mint három évtizedig szolgált a faluban Matekovics Mihály, akit 1798-tól 1806-ig Szabados József, majd rövid időre Sándor József követett. Az 1807–1858 között a plébánosi tisztet betöltő Schidlik Mihály különösen sokat tett a szentegyhátért. Ő építtette a két templomi oldalhajót, majd 1810-ben elkészíttette a szószéket, és a ma is használatos keresztelőkutat. 1812-ben fejeződött be a plébániaépület építése, 1815-ben a kántorlakás épült fel. 1837-ben Fekete Mihály készíttette el a templom előtti téren a Szentháromság-szobrot. Az 1858–1864 között plébánosként említett Horváth István működése idején zajlott le az Egyes-halmon Őze István és a Kettes-halmon Kulik Ádám által állított kereszt rendbetétele. Ezt 1859-ben a két család örökösei végezték el; ma egyik kereszt sincs meg.
A település plébánosa 1864–1873 között Szekeres Imre volt, akit közel négy évtizedre Stéger István követett. 1912-ben rövid időre Sztriha Kálmán, a később Kiskundorozsma történetét megíró tudós pap is megfordult itt. Utóda még abban az évben Majer László lett, aki 1924-ig maradt tisztében. 1924-ben került a faluba az 1931-től esperes Révész István, őt 1942-ben Kőrös József váltotta fel. Később Révész István visszatért Cibakházára, és itt is halt meg. Utóda 1956–1958 között Molnár Béla, akit Dénes János követett. 1971–1979 között Schurina Endre a falu plébánosa, akit 1979-ben a jelenleg is itt szolgáló Szarvas András plébános (1988-tól esperes) váltott fel a gyülekezet élén.
A cibaki katolikus lakosságot évszázadokon át a mély vallásosság jellemezte. Az egyházi ünnepek megtartása mellett ez a templomba járás rendszerességében, valamint a búcsúk gyakori látogatásában is megmutatkozott. A két világháború között elsősorban Tiszaföldvár, Jászkarajenő, Csongrád, Kunszentmárton, Mesterszállás és Törökszentmiklós közeli búcsúit látogatták, de a távoli Mátraverebélyt is rendszeresen felkeresték. Ugyanakkor sajátos módon a helyi búcsú nem vonzott tömegeket, mivel a mindenszentek (november 1.) napja már régtől a halottak napjához (október 31.) kapcsolódott. Emiatt a közelmúltban a cibakházi búcsú napját a felsőbb egyházi szervek engedélyével október 7-re (Rózsafüzér királynője), pontosabban a hónap első vasárnapjára tették át. Azóta a környező katolikus településekről is szép számmal látogatják. Korábban a faluban két szerzetesi közösség működik, az Úr Szent Testének Társulata, valamint a Sacratissimae Eucharistae Sacramenti (Legszentségesebb Oltáriszentség Társulat).
A belterületen és a határban épített kőkeresztek zöme nem maradt meg. A régi temetőben, 1837-ben Holyba András által építtetett keresztnek mára csak az alapzata látható, mivel nem a legjobb minőségű kőből készült. A bánomi keresztet 1913 táján Pintér Albert halála emlékére neje, Major Vilma emeltette, miután férjét egy hordó halálra zúzta. A megmaradt határbeli, külterületi keresztek már fából készültek.
A katolikus lakosság egykor szorgos templomba járó volt. A templomban a lányok elöl álltak, az oltár és a padsor között, illetve végig a két oldalon. Középen, a padsorok közötti rész a legényeké. A házas férfiak a jobb, az asszonyok a bal oldalon ültek, a fiatalok elöl, az idősebbek hátul. Vasárnaponként délelőtt misére, délután litániára kellett menni. A helyi mindenszenteki búcsús körmenetben elöl ment az előénekes, utána vitték a keresztet. Ezt a férfiak követték, majd a plébános az oltáriszentséggel, melyet baldachin alatt hordoztak. A menetet az asszonyok és a lányok zárták. Egykor hasonló körmenettel köszöntötték a három határbeli keresztet is, ezt nevezték határkerülésnek. Ekkor általában reggel hatra mentek a templomba, és a szentbeszéd után indultak el. Miután visszatértek a határból, újabb szentbeszéd és imák következtek.
A két világháború között a környező búcsúkra gyalog, illetve később hajóval mentek. A csongrádira szombat hajnali ötkor indultak a templomtól a harangszó után. Három virággal díszített sátoros kocsi vitte a bőröndöket, takarókat, mivel rendre négy-ötszáz cibakival is lehetett számolni. A nagyon idősek fel is ülhettek a kocsikra. Az otthon maradók a búcsúsokat rendszerint a határig kísérték. Elöl két fiatal vitte a kereszteket vagy lobogókat, amelyek virággal voltak díszítve. Az egyik zászlón Mária, a másikon Jézus szíve festett képe. A búcsúsok Tiszaug táján reggeliztek, majd Csépán tíz óra tájban misét mondattak, ott is ebédeltek. Csongrádra este értek be, ahol mindig megvárták őket a misekezdettel. Előbb csak akkor pihentek, ha túl korán értek volna be Csongrádra vagy ha kereszteknél megálltak imádkozni.
A mise után este nyolckor gyertyás körmenet volt, majd a templom melletti iskolában szálltak meg. A faluért és az otthon maradottakért külön miséket is mondattak. Másnap mentek a reggeli misére, majd a tíz órakor kezdődő nagymisére, melyet körmenet követett. Ezen valamennyi búcsús csapat a saját lobogója alatt vonult fel. Délután lehetett búcsúfiát vásárolni. Rendszerint hétfő hajnalban indultak vissza, de nemritkán este hatra tértek csak haza a búcsújárók. Az otthon maradottak várták őket, és ekkor sokszor misét is tartottak. Csépára jövet-menet térden mentek be, Krisztus szenvedései emlékére. Emiatt egyesek csúfolták is őket.
A törökszentmiklósi búcsúra utóbb már gyakran autóbusszal mentek. Este értek oda, majd az egész éjszaka imádkozással, szentségimádással, szentbeszéddel telt. Ezt reggel ötkor mise követte. Általában saját misét is rendeltek, sőt ha már előzőleg összegyűlt a pénz, akkor Cibakházáról is misével indultak el.
Szeptemberben a rákóczifalvi Mária-búcsúkat is gyakran keresték fel gyalog, míg Mátraverebélybe vonattal utaztak. A búcsújárást szervező Mária-társulati tagoknak fehér ruhájuk volt, szoknya blúzzal, fehér hímzett köténnyel és fehér kendővel. Egyébként mindenki olyan ruhát vitt, amilyenre futotta, fekete, sötétkék, fehér színűt. Sokszor az útra másik ruhát vettek fel, mivel a por meglepte az embereket. Ismertebb templomi énekes volt a faluban H. Tóth László, Liszkai József és Marton István.
A katolikus templom 1946 előtt a régi toronnyal
A katolikus templom az új toronnyal
A templombelső napjainkban
