Határjárás az ősök nyomán | Száz Magyar Falu

Határjárás az ősök nyomán

Cibakházával kapcsolatban régi helynévi gyűjtésekkel nem rendelkezünk, Pesty Frigyes munkájának településünkre vonatkozó adatai nem maradtak meg. Az egyházi anyakönyvek ugyan a XIX. század elejétől több határnevet is feltüntettek, de nem mind azonosítható. S bár a vidék már a XVIII. századtól szerepel térképszelvényeken, az első átfogó cibaki térkép (Jenőpusztával) 1853-ból, az első kataszteri térkép 1881-ből ismert. A kettő között csekély eltérés van. 1881-ben a cibakházi határban és a gyügéri pusztán 32 határrészt különítettek el, emellett még néhány más földrajzi név is szerepel. A felosztás tekintetében egyezik ezzel az 1904-es kataszteri rajz is.

A XIX. század végén cibaki határ – az akkor még hozzátartozó Gyügérpusztával együtt – a Tiszától a Körösig elhúzódó keskeny földsávon helyezkedett el. Ekkor nyugatról a Tisza másik oldalán a Pest-Pilis-Solt megyéhez tartozó Jászkarajenő, délkeleten pedig a Szelevényhez kapcsolt Gyalupuszta határolta. Keleten, a Körösön túl Öcsöd nagyközség feküdt, akkor még Békés megyében. A belterület körüli számos kisebb, nyolcvan–kétszáz katasztrális hold területű határrészen a kisbirtok volt a meghatározó. Ennél nagyobb területű birtokokkal nyugaton, a sárszögi pusztán találkozunk: a Sváb-féle uradalommal. A keleti részt kisebb uradalmak foglalták el.

Cibakháza településszerkezetét a XIX. század közepéig a kertesség jellemezte, ennek maradványai elvétve még az 1930-as években is felismerhetők voltak. A kertes településeken a belsőség jellegzetesen megosztott. Cibakon a Holt-Tisza kanyarulatában, árvízmentes térszínen, a templom körül épült ki maga a falu, a lakóházak szoros egymás melletti együttese. Ettől elkülönülve, külön tagot alkotva helyezkedtek el az istállós kertek, a gazdasági élet, a munka fő színterei. A kertekben magtárak és istállók álltak, itt tartották az állatokat, itt tárolták a szemes terményt, takarmányt, de a tűzrevalót is innen vitték be az öreg házhoz, a faluba. Volt még itt gémeskút, nyári menedékhely a jószágok számára.

A kertek falunkban a belterülettől jórészt délre helyezkedtek el. Ennek a résznek Kert, Kertek, Szérűs-kert volt a neve. A XIX. század végére a tagosítások után a kertség felbomlott, és néhány évtized alatt a régi telkeken is lakóházak jelentek meg. Az új kimérésű utcákhoz gyakran a meglévő épületeket is „igazítani” kellett. Ekkor született a mondás: megfordult, mint a Benséék istállója. Néhány nagyobb külterületei lakott hely és így jelentős külterületi népesség is kialakult. Tanyák is létrejöttek ugyan, de nem váltak általánossá, mivel a falu határa kis területi kiterjedésű volt. Az alábbiakban az 1881-es térkép alapján tekintjük át Cibakháza korabeli határrészeit.

A belterület a sárszögi holtág jobb oldalán, középtájon helyezkedik el. Eredetileg elkülönítették a Tisza felé eső nyugati Tisza-oldalt, a Sulymos-tó és Madaras-tó felé eső keleti Tó-oldalt, a Templom melletti részt és a Kerteket (Kertekalja). A Tó-oldalon régen a gazdák laktak, ők rendelkeztek szérűskerttel is. A Tisza-oldalon a szegényebbek éltek. Az épületeket az 1881-es térképen még nem tüntették fel, de később a belterület növekedésével módosult a kép. 1904-ben már érzékelhetőek ezek a változások: a térképen már több belterületi épületet is felismerhetünk. Ilyen a templom vagy a Tisza felé vezető út bal oldalán az iskola két háza. Átellenben, a jobb oldalon helyezkedett el a plébánia, feljebb a községháza, majd a millennium évkörében épített Erzsébet-liget (ez a rész a XVIII. században Kiserdő néven szerepelt), végül pedig az Ármentesítő Társulat épülete. Azonosítható még a másik iskola és az óvoda, a régi Vásártéren (ma Czibak Imre tér) a Cédulaház, továbbá a temető. A sírkertnek a kápolnát is magába foglaló új része 1860 táján létesült. A temető déli csücskében néhány sír alkotta az izraelita vallásúak végső nyughelyét.

A belterület 1920-tól a házhelyosztások eredményeképp főleg kelet, délkelet és dél felé terjeszkedett. A falu rövidesen elfoglalta a Homok nevű részt, továbbá a Székes nyugati felét, a Sáska-halom és az Árvád-part nagyobbik részét. Északon a Sulymos-part egy része is belterületté vált. 1920 után a házhelyosztások következtében délnyugaton jött létre az Újváros. 1945 után alakult ki délen az Újkiosztásnak nevezett falurész. 1930-tól jelentek meg az első, jórészt a maival is azonos utcanevek.

A XIX. század második felében Cibakon a klasszikus alföldi háromosztatú, tornác nélküli vályogházak voltak az általánosak. A nagyszoba és a pitvar mellett a harmadik helyiség kezdetben a kamra, később egy kisebb szobát alakítottak ki a helyén. A nyeregtetőt náddal fedték, vértelkét (az oromzat lezáró részét) esetenként betapasztották, de leginkább deszkával borították. Ezeket általában fakivágások díszítették, melyek keresztet formáztak. Olykor a házoromzatra is kovácsoltvas kereszt került.

A lakótér növelése végett a XX. század elejétől módosították ezt a típust. A ház udvari oldalán a tetőt megnyújtották, és oszlopokkal támasztották alá. Így nagy tornácokat, gádorokat alakítottak ki, amelyeknek az utcára néző végét befalazták. Egyes esetekben a ház kapuját is ebbe vágták bele. Sokszor a tornác egy részét teljesen lefalazták nyári konyhának. A kör alakú nagyszobai kemence mellett a konyhai beépített sparhelt is gyakran előfordul.

A dualizmus korától terjedtek el Cibakházán a tornácos téglaházak, részint kunszentmártoni hatásra. Ezek a vályogházaknál nagyobbak voltak, olykor nem vakolták be őket. Általános jellemzőjük a kontyolt nyeregtető: a tetőt az oromzatnál sátortetőszerűen levágták. A tornácos téglaház rangot jelentett a faluban, az építés költségei is magasak voltak.

A belterület déli részétől és a Holt-Tiszától északnyugat-délkelet irányban hosszan elnyúló, keskeny földsáv a Székes nevet viseli. Ennek északi és déli részét is megkülönböztették. A határrész neve a terület szikes talajára utal. 1904-ben a Székes délnyugati felén már ott volt a Kabay-féle gőzmalom, mellette a tanítói, az egyházi és a kántori földek húzódtak.

Az Öreg-hegy a belterület keleti oldalától északnyugat-délkeletnek hoszszan elnyúló, a Székestől északra fekvő kiemelkedés. Nagy része szőlővel volt betelepítve. Az első telepítések még XVIII. században történhettek.

A Homok az Öreg-hegytől és a Székestől észak-északkeletre fekvő, északnyugat-délkelet irányban hosszan húzódó sáv, mely északon már Tiszaföldvárral határos. Nevét homoktalajáról nyerte. 1881-ben kisparaszti birtokok, valamint községi földek feküdtek itt.

A Sulymos-tó a belterülettől északkeletre lévő, félhold alakú terület, amely nevét egy valamikori vízállásáról és annak jellegzetes növényéről kapta. Délről az Öreg-hegy és a Homok, keletről Tiszaföldvár határolta. A Sulymos-part a Sulymos-tótól észak-északnyugati irányban húzódó rész, a tiszaföldvári határ mentén. A Sulymos-tón és a Sulymos-parton egyaránt a kisparaszti birtokok voltak a jellemzők.

A következő három határrész nyugati határát a Holt-Tisza alkotja. A Madaras-tó a belterülettől északra fekszik. Neve egykori vízállására és annak madárvilágára utalhat. Keletről a Sulymos-tóval, északról a Sulymos-parttal szomszédos. A Madaras-partot északkeleten Tiszaföldvár határolja. A Felső-rét a holtág és a tiszaföldvári határ által övezett, közel ötszáz holdas terület. Délkeletről a Madaras-part zárta le. 1881-ben kisbirtokok jellemezték, bár Frank Sándornak és Schwartz Lőrincnek is voltak itt földjei. Az ettől délre fekvő, a Holt-Tisza és a Tisza közötti Sárszögpuszta már uradalmi birtok volt.

A Telek Sárszög legészakibb része, a Tisza új medrétől közvetlenül délre lévő terület. Mivel a Telek határnév általában elpusztult településre utalnak, ez bizonnyal Sárszeg falu egykori helyét jelöli. 1881-ben a Svábok és Baghyak osztoztak rajta, de épület ekkor itt még nem volt. 1904-ben már az egész terület Sváb-birtok, és akkorra felépült a Telekmajor, illetve néhány más épület is. A Sárszög határrész sokáig a puszta északi felét jelentette, a Telektől délre. Déli határa a belterületről a Holt-Tiszán átvivő híd útjánál volt, de Nagyrévvel is érintkezett. 1881-ben még Újhelyi-birtok volt, de 1904-re már kialakult itt a Sváb-uradalom központja.

Az út déli oldalán található a Csuhaj csárda, amely 1830 táján épülhetett. Eredetileg masszív, nyeregtetős, alápincézett téglaház volt, főhomlokzatát timpanon zárta le. 1881-ben még talán eredeti funkciójában használták. Még napjainkban is áll, erősen átalakítva.

A Káposztás-kert nevű határrész a sárszögi puszta déli fele. Neve régi hasznosítására utal. Még 1904-ben is ezen a néven szerepelt a térképen (nyugati felén jelölték be a Kis-Tátos és a Nagy-Tátos nevű vizes területeken is). Előbb Slesingerné Reich Etelka, majd 1904-ben már Sváb Gyula birtoka lett. Ennek délkeleti csücskében épült fel a Doramajor, amely nevét talán Sváb Dóráról (1888–1925) nyerte.

A Sárszög területén a XIX. század második feléig nem sok épület állt. A visszaemlékezések az északnyugati részen, a Tisza partján a Kupeczki csárdát említik, melyet főleg a tiszai hajósok és a tutajosok látogattak. A századfordulóra három uradalmi major alakult ki (a Telek-, a Belső- és a Doramajor). A Doramajor épületei napjainkra már eltűntek, a lakott hely emlékét csak egy artézi kút őrzi. A major környékén főképp dohánytermesztés folyt. Ettől északra, a jelenlegi tartósítóüzem területén, a Belső-majorban mezőgazdasági gépeket tároltak, javítottak, de istálló és malom is működött. Északabbra épült fel később a sárszögi iskola, a Telekmajor környékén pedig a Kendergyár. A Sváb-birtokon bolgárkertészet is üzemelt. A kertészet az 1950-es évek szakszerűtlen szövetkezeti gazdálkodása nyomán ment tönkre. A rendszerváltás után a Sárszög legfőbb kincse a nád lett.

A Doramajor a határ délnyugati csücske, innen kelet felé fordulunk el. A Bánom a Tisza-holtág bal partjának legdélibb része. Észak-déli irányú kis földsáv, amelyet keletről Bánom-hegy és Pipis-halom, északról az Árvád, délről Nagyrév határol. A név eredete vitatott. Elképzelhető, hogy a nem szerencsés szőlőtelepítéssel kapcsolatos, mások szerint a török előli bujdosással is összefüggésben hozható. Azt is emlegették, hogy ezen a ponton régen egy falu állott. Templomát a Tisza alámosta, és a harangja itt esett bele a folyóba. A Tisza szabályozása előtt – mondják – itt nagy folyami örvény kavargott, sokan fulladtak a vízbe, emiatt Örvény-partnak is nevezték ezt a szakaszt. Ettől északra fekszik az Árvád, amelyet nyugatról a Holt-Tisza kiöblösödő köríve határol.

Az Árvádtól keletre eső kisebb, háromszög alakú határrész a Sóska-halom. Ezt később Sáska-halomként is emlegették. Északról a Székes délnyugati oldala határolja. 1881-ben kisparasztok birtokában volt. A terület nyugati szélén feküdt a község földje és egy szélmalom is. Talán azonos lehetett az 1895-ös árvíz elmosta Masznyik-féle malommal.

A Sóska-halomtól keletre eső kisebb, ötszög alakú terület az Árvád-part, melyet északról a Székes, délnyugatról az Árvád határol. A nyugati része jegyzői és templomföld volt. Ettől délkeletre fekszik a Bánom-hegy, mely a Holt-Tisza délkeleti csücskénél lévő kisebb kiemelkedés. Nyugatról még a Bánom, északról a Szikes övezi. Szőlőként hasznosított területként vált jelentőssé.

A belterülettől délre eső, Nagyrévvel határos részek a Bánom után a Pipis-halommal folytatódnak. Ez északról a Szikes, nyugatról még a Bánom-hegy által határolt kisebb, északkelet-délnyugati irányú, hosszúkás terület. Ettől keletre fekszik a Kürti út, a Kis-halom, a Kis-székes, a Szentmártoni út és a Gyep. Valamennyi észak-déli irányban elnyúló földsáv, sorukat északon a Székes, illetve a Szarvasi út zárja le. 1853-ban ez még Sós-kút néven szerepelt. Paraszti szőlők és szántók jellemezték, de keleten már a nagyobb birtokok is megtalálhatók. Ilyen 1881-ben Katona János, Franck Sándor és Basch Emánuel gazdasága. Északi irányban a Szarvasi út aprócska terület, csaknem a régi cibaki határ mértani közepén. Északról a Homok, nyugatról a Székes, délről a Szentmártoni út és a Gyep a szomszédja.

Az északkeleti frekventum Tiszaföldvárral határos. A Butzka nyugatról a Homok és a Szarvasi út által határolt kisebb rész. 1881-ben már a kisbirtokosok szőlői voltak itt. Keletre tőle a Kis-Butzka fekszik, ez nagyjából a Szolnok–Kunszentmárton vasútvonalig terjed. Itt végződik a mostani határ, a keletre eső területek 1951-től Kungyaluhoz kerültek. 1881-ben zömmel Nagy Ferenc birtoka. Délkeleti csücskében ekkor még ott volt az 1700-as években is említett Fa csárda, mely azonban 1904-ben már nincs meg. Délről mindkét részt a Gyalai határolja, akárcsak keletebbre a Közepet. Ez már nagyobb, ötszáz katasztrális holdat meghaladó terület a határ északkeleti felén, sőt egy ponton érinti a Körös folyót is. A Baschok uradalmi központja is itt épült ki. Ettől északkeletre fekszik a Csütskő, egy kisebb terület. A Közép és a Csütskő már a legkeletibb résszel, a Nagyréttel határos. Ezek Basch és Nagy birtokok voltak, 1904-re Móczár Gyula és Kovács Ferenc is szereztek itt földet.

A Gyalai a régi Cibakháza délkeleti és egyben legnagyobb határrésze, mely a Szentmártoni úttól egészen a Körösig húzódott. A szolnok–kunszentmártoni vasút két részre osztotta. Nyugati fele 1951-ben a cibaki határ része maradt, a keletit Kungyaluhoz csatolták. A nyugati részen 1904-ben Petyus Istvánné és Sváb Gyula volt a birtokos, a keleti rész a Baschoké maradt. Ez volt a helyzet Csukattal is, a cibakházi határ délkeleti végpontjával.

Új határrészek és külterületi lakott helyek alakultak ki Cibakházán 1904 után. 1930-ban a legnépesebb külterületi hely a Bátor-szőlő volt, közel ötszáz lakossal. Az Öreg-szőlőnek 350, a Bánom-szőlőnek 326, a gyügéri Imre-tanyának 71, Zsigerpusztának 228 fő volt a népessége. Jelentősebb külterületi lakott hely volt még Kishegy-Epreskert 118, a Kis-tanya (Kispuszta) 112, az Új-szőlő 229, valamint a Sárszög három majorja együtt 405 lakossal.

A cibaki határ külterületi lakott helyei közül a Bátor-szőlő a Székes és az Öreg-hegy egykori helyén alakult ki. Korábban főleg legelőként hasznosították ezt a határrészt. Területét 1904 táján osztották ki Cibakháza, Tiszaföldvár, Öcsöd és Gyalu lakói között. Az új lakók zöme uradalmi majorokból érkezett. Az 1910-es években vette kezdetét itt a szőlőtelepítés. Mivel a lakosok nagy része egy-két hold szőlővel rendelkezett, arató- és cséplőmunkára is eljártak. Egy-egy jelentősebb aratóbanda alakult ki Szabó Mihály és Györkecz István vezetésével. A területet azonban a bor és a gyümölcs tette híressé. Szeszfőzde is létesült itt, mely Lapu János, 1925-től pedig Kalóz Benjámin tulajdonában volt. Kalóz Benjámin szikvízüzemet is épített. A területen egy vegyesbolt és két kocsma is üzemelt a két világháború között. A gyermekek sokáig az Egyes-halmi Iskolába jártak, majd később oktatásukba a Virághegyi Iskola is bekapcsolódott. A Bátor-szőlőt az 1950-es években villamosították, orvosi rendelőt is kapott.