Cibakháza Összefoglaló
Cibakháza
Összefoglaló
Összefoglaló
A falu Jász-Nagykun-Szolnok megye délnyugati peremén található. A Tisza bal partján fekszik, a Tisza és a Körös alsó folyása által közrezárt sajátos kistáj, a Tiszazug északi részén.
A település határa a folyóvíz közelsége ellenére hazánk egyik legszárazabb területe. Három nagy részre osztható. A nyugati fele a Sárszög, mely a Holt-Tisza által övezett, jó talajú egykori ártér. A középső rész, a mai belterület egy kiemelkedés, kisebb-nagyobb homokos és szikes foltokkal. A keleti határrész egy enyhén a Körös völgye felé laposodó terület. Az alföldi környezethez képest meglehetősen szűkös területén nem alakult ki számottevő tanyarendszer. Vasútvonal nem érinti, az autóbuszjáratok sűrűsége ellenére a helység megközelíthetősége nem a legjobb. A falut nyugatról határoló Tisza elválasztja túlparti szomszédaitól.
A település személynévhez kötődő névalakja arra utalhat, hogy a falu már az Árpád-korban lakott volt. Írott források a XV. század második felétől említik, akkor Külső-Szolnok vármegyéhez tartozott.
A település Szolnok eleste után lett a török hódoltság része. A tizenöt éves háború következményeként lakossága megfogyatkozott, sőt a XVII. században időnként el is néptelenedett. Cibakházát a török elleni felszabadító háború alatt török-tatár csapatok égették fel, a menekülő lakosság jelentős részét megölték. A magyar függetlenségért folyó Rákóczi-szabadságharc idején lakói ismét elhagyják, s csak 1717 táján népesedett be újra.
A jobbágyfalut a XVII. század első felében a Földváry család szerezte meg több környező település és puszta területével együtt. A Földváryak nem hoztak létre robotmunkán alapuló majorságokat, egyszerű bérleti rendszert alakítottak ki. A közösség egy összegben bérelte a falu határát és a környező pusztákat. Cibakháza közelében fontos tiszai átkelőhely volt, majd a XIX. század első felében híd is épült. Jórészt ezzel magyarázható, hogy 1832-ben a helység mezővárosi kiváltságot szerzett. Hadászati jelentőségére utal, hogy az 1848–49. évi nemzeti szabadságharc egyik jelentős csatája zajlott a mezőváros hídjánál, amit a Habsburg-haderő többször is megpróbált elfoglalni, de a magyar csapatok mindig visszaverték támadásaikat.
A mezőváros fejlődését a Tisza szabályozása vetette vissza. Ennek során a sárszögi kanyart levágták, s ezzel a híd és az átkelőhely is elvesztette jelentőségét. A jobbágyfelszabadítást követően 1873-ra a Földváryak felszámolták a közös birtoklást, nagy területket vásároltak meg tőlük új földesurak. Saját uradalmakat hoztak létre, és önálló gazdálkodásba kezdtek. Ezzel a lakosok számára megszűnt a nagy föld-, illetve pusztabérletek lehetősége: a jobbágyok által korábban használt földek területe az előzőek negyedére csökkent. Az önállóan gazdálkodó parasztság zöme fokozatosan uradalmi cseléddé vált, ami egyértelmű süllyedést jelentett korábbi társadalmi helyzetükhöz képest. Ez a XIX. század végén komoly társadalmi feszültségeket okozott.
A lakosság számára a töredék földeken a szőlő- és gyümölcskultúrák elterjedése teremtett új megélhetési lehetőséget. A gyümölcsöt, a bort, a pálinkát főképp Békés megye tájaira, illetve a Nagykunság felé szállították. A kedvezőtlen birtokviszonyokat jelentősebben az egyik földbirtokos – a Sváb család – Sváb Alapítványa módosította. Támogatásával 1941-ben közel másfél ezer katasztrális hold területen vált lehetővé a kishaszonbérleti rendszer meghonosodása. Az 1940-es évek elején épült fel a kendergyár is – munkaalkalmat teremtve –, amely később hadiüzemként működött.
A szocialista kor erőszakos szövetkezetesítése a faluban igen komoly ellenállásba ütközött. Az időszak első felében a mezőgazdaság (termelőszövetkezet) mellett az ipari termelés jelentős (Kenderfeldolgozó, Kisipari Szövetkezet, Gépállomás, majd Mezőgép-üzemegység). Később a Kenderfeldolgozó megszűnt, a megmaradt gazdasági egységek termelése visszaesett, különösen 1990, a rendszerváltás után.
Cibakházát a XIX. század második felétől rendkívül élénk kulturális élet jellemezte. Valószínűnek tűnik, hogy ebben az egykori mezővárosi múltnak s a parasztpolgári fejlődés helyi eredményeinek is szerepe volt. A faluban 1883–1951 között huszonöt különféle egyesület és kör működött, ezek a kisközösségek aktívan tevékenykedtek, 1945-ig rendkívül sok önképző, oktatási és kulturális programot szerveztek. Az amatőr színjátszásnak, a kórusmozgalomnak és a sportolásnak igen komoly hagyományai voltak. Ez a tradíció a szocializmus időszakának az első felében a helyi üzemekben is újraéledt ugyan, de később fokozatosan elhalványodott.
A falu népessége az 1717 körüli újratelepülés nyomán szerveződött saját arculatú paraszti közösséggé. Nagyarányú beköltözés jellemezte a népesedési folyamatokat 1785 tájáig, majd a polgári átalakulás és az uradalmak kialakulása idején. Az emlékezet német, osztrák, szlovák, majd orosz és bolgár jövevényekről is tud, a betelepülők egy-két generációnyi idő alatt elmagyarosodtak.
A katolikus Cibakháza sajátos helyet foglalt el a zömmel reformátusok által lakott Tiszazugban. Népe mélyen vallásos volt, a helyi plébánosok fontos szerepet játszottak a falu életében. Az egykori mezőváros barokk stílusú temploma a XVIII. század közepén, temetői kápolnája 1860 körül épült: mindkettő műemlék jellegű, műemléki védelemre érdemes épület. Helyi védelemre méltó a történelmi emlékű, régi Csuhaj csárda és a Kossuth-ház (a mai Tűzoltólaktanya).
Cibakháza néprajzi szempontból alig kutatott település. A gazdálkodáson belül a meghatározó szőlő- és gyümölcstermesztés eszközkészlete, módszerei más tiszazugiakkal döntően azonosak. A termelt bor és a pálinka legfőbb piacát Békés megye, valamint a Körösök vidékének települései jelentették. Számos régi vadon termő, illetve nemesített szőlő- és gyümölcsfajta található meg határában a mai napig. Ezeket részben a hazai piac ma is igényelné, míg Nyugat-Európa számára mint génbank lehetne fontos. A szőlő, a kukorica köztes növényei között főleg a zöldbab volt híres, később bolgárkertészetek is alakultak. Az istállózó állattartás a puszták elvesztése miatt korán általánossá vált.
A népi emlékezet főképp a téli ünnepkör december elejétől húsvétig tartó jeles napjairól őrzött meg adatokat. A lakosság eltérő eredete folytán a felvidéki palóc, nagykunsági, jászsági, csongrádi területek népi kultúrájával egyaránt kimutathatók kapcsolatok, hasonlóságok. A szomszédos tájegységek összetett, együttes hatása figyelhető meg a népi táplálkozásban.
