Vízkereszttől karácsonyig

Teljes szövegű keresés

Vízkereszttől karácsonyig
Az újhutai nép mindig mélyen vallásos volt. Mindennapi életében fontos szerepet töltött be a vallásgyakorlat és az egyházi ünnepek kötelező megtartása. A vallásgyakorlat – a rendszeres templomba járás, az áldozás, gyónás, s a hétköznapok cselekedeteiben érvényre juttatott vallási-erkölcsi szabályok mellett a leglátványosabban – az egyházi ünnepeken jutott kifejezésre.
Az egyházi ünnepek sorát minden évben a vízkereszt nyitotta meg. A lakóházak bejárati ajtajain megjelenő G. M. B. azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár feliratok, s az adott év megjelölése azt fejezte ki, hogy a pap megszentelte a házat. E napon a gazda és a gazdasszony egyaránt szenteltvizet vitt haza a templomból, amivel otthon meghintették a szobák sarkait, az istállót és a jószágokat. A megmaradt szenteltvizet az azt megillető helyre téve betegség, haldoklás, rontás esetére tartalékolták.
Gyertyaszentelőkor az asszonyok gyertyát szenteltettek a templomban, amelyet azután később akkor gyújtottak meg otthon, ha a családból valaki haldokolt vagy meghalt. Szentelt gyertyákat égettek a ravatalnál, illetve a koporsó mellett.
Februárban hamvazószerda jelentette a böjt kezdetét. A böjti időszak legjelentősebb egyházi jellegű ünnepe a virágvasárnap volt, amikor mindenki barkát vitt magával a templomba. A megszentelt barkát sokféleképpen használták. Úgy vélték, hogy minden rontástól megvéd, s ezért otthon a gerendán vagy a konyhában tartották.
A húsvéti ünnepek nagycsütörtökön kezdődtek. Ekkor délután 3 órakor harangoztak utoljára. A harang legközelebb csak a nagyszombati feltámadáskor szólalt meg újra. E napon semmiféle munkát nem végeztek és szigorú előírás volt a böjtölés. Nagyböjtön a misére menve azt mondták, hogy mennek a templomba Trojicskát csókolni. Ilyenkor vette elő a pap a templom Krisztus keresztjének szilánkjait tartalmazó ereklyét, és ehhez járultak csókra a hívők. Nagyszombat estéjén tartották a templomban a feltámadási szertartást, melynek végén a feltámadási körmenet után tűzszentelésre került sor. A templom mellett gyújtott tüzet a pap megszentelte és ebből a tűzből mindenki vitt haza, hogy otthon erről a parázsról gyújtson új tüzet.
A húsvét a tavaszi időszak legfontosabb vallási ünnepének számított. A reggeli misén mindenki megszenteltette az ünnepi ételt. Igen nagy becsben tartották a szentelt kalácsot. A templomból hazatérve a gazdasszony körbejárta a megszentelt étellel a házat, s csak ezután adott belőle a család tagjainak. Húsvét másnapja volt a locsolkodás szokásának alkalma, amikor a lányok szépen festett tojásokkal ajándékozták meg a locsolókat.
A húsvétot követően ritkultak az egyházi ünnepek, aminek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a közelgő munkás hónapok egyre kevesebb időt engedtek az ünnepeknek. A tavaszi egyházi ünnepek lezárását jelentette a búzaszentelés és a pünkösdi körmenet. Május első vasárnapján a templomból kijövet a körmenet a falu Újtelep elnevezésű részére, a szántóföldekre vonult, ahol ekkorra már kihajtott a vetés. A pap megszentelte a földeket a jó termés reményében. Pünkösd napján a körmenet a templom körül a Kossuth, a Rákóczi utcán, majd a Lapácsnak (ma Jókai utca) nevezett falurészen vonult végig és a főúton tért vissza a templomhoz.
A pünkösd a búcsújárás kezdetét jelentette, ami már nem volt mindenki számára kötelező. A falu lakosait ebben nem korlátozták a közösségi normatívák. Az újhutaiak Kácsra, Hámorba, Mezőkövesdre, Bélapátfalvára, Mátraverebélyre és Szentkútra jártak búcsúra. Többnyire gyalog, szekéren, templomi zászló alatt a hegyi utakon át jutottak el a búcsújáró helyekre. Szentkútra, a Palócföld híres búcsújáró helyére két napig tartott az út. Ezért az 1930-as évektől vonattal, vagy autóbusszal utaztak ide. A búcsújáró helyeken ismerős családoknál szálltak meg.
A nyári időszak legjelentősebb egyházi ünnepe június első vasárnapján az úrnapja volt. Ilyenkor zöld gallyakból és virágokból oltárokat készítettek a település különböző részein, többnyire a stációk számának megfelelően. Az ünnepi körmenet végigjárta a falut és minden oltárnál megálltak imádkozásra.
Emberemlékezet óta minden év szeptember 14. napjához közel eső vasárnapon, Szent Kereszt Felmagasztalása napján tartják a faluban a búcsút, amikor körmeneten emlékeznek meg a templom, majd 1940 után a falu névadójáról.
Az újhutaiak egyházi ünnepeinek áttekintését lezárva az év utolsó hónapjainak legjelentősebb eseményeként mindenszentek ünnepét, a Mikulás-járást és a karácsonyt említhetjük. Mindenszentekkor a falusiak megtisztították hozzátartozóik sírját, s a sírokon gyertyát gyújtottak, majd a pap vezetésével imádkozva és énekelve vonultak végig a temetőn. A két világháború közötti években terjedt el intenzívebb formában a Mikulás-járás (Mikulaš) szokása. A faluból eljáró fuvarosok honosították meg ezt a városokban látott cselekményt. Az idősek emlékezete szerint korábban nem volt szokásban a Mikulás-napi ajándékozás. A meghonosodott szokás szerint a fiatalabb férfiak közül néhányan kifordított bundát vagy bekecset vettek magukra és kezükben bottal, vagy virgáccsal ijesztgették a gyerekeket. Régebben a rokonságon belül is több családhoz elment a Mikulás. Ilyenkor megállt az ablak előtt, megveregette az üveget, vagy az ajtót, lármázott, kiabált. Majd bement a házba, ahol diót, almát, süteményt, kalácsot osztogatott a gyermekeknek. Később az ajándékosztás formája úgy változott meg, hogy a Mikulás kosarában már a szülők által előre átadott ajándékot vitte, és az ijesztgetés helyett inkább dicsérte és jutalmazta a gyermekeket.
Az egész év legjelentősebb ünnepe a karácsony. Vigiliáján alkonyattájt kezdődik az ünnep. Legelőbb a karácsonyfát készítik el. A karácsonyfa-állítás régebben nem volt szokás, csupán fenyőágakat vittek a szobába, amelyeket gerendára akasztottak. Ezután a gazda szalmát hozott be annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. A szalmát az ünnepek végén vitték ki, és a jószág elé tették azok szaporodása reményében. Az ünnepi vacsora egy gerezd fokhagymával kezdődött, hogy egészségesek legyenek, majd gombaleves, rántott hal és mákos bobájka következett, amit burgonyából készítettek. A vacsora fontos része volt az ostya, amit mézzel fogyasztottak. Az ostyát mindig a harangozó készítette a templomban lévő ostyasütő vasak segítségével. A különböző méretű ostyák egy részét feszület vagy szentek képe díszítette. Ezeket természetesen nem fogyasztották el, hanem a karácsonyfákra akasztották. A vacsora után a család az éjféli miséig együtt maradt, s ilyenkor jártak a gyerekek kántálni. A csapatokba gyűlt gyerekek a közeli rokonok, ismerősök ablakai alatt néhány éneket eldaloltak, majd ezután a háziak behívták és megvendégelték őket. Ezen az estén jártak a Jézus születését bemutató betlehemesek is. A nap az éjféli misével zárult. Karácsony első és másodnapján a rokoncsaládok kölcsönösen meglátogatták egymást, és közösen mentek a misére.
Az újhutai vallási ünnepek legtöbbje ma már nem élő része a hagyománynak. Húsvét és karácsony mellett a vízöntő és a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepi szokásai élnek leginkább.

Temetői részlet (Kulcsár Géza felvétele)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT