A felmagasztalt szent kereszt

Teljes szövegű keresés

A felmagasztalt szent kereszt
Bükkszentkereszt lakossága a település kialakulásától 1945-ig szinte teljes egészében római katolikus volt. A különböző időszakok összeírásaiban csak néha-néha fordulnak elő más vallásúak. A vallási homogenitás a kincstári telepítéseknek is köszönhető, mivel az állam politikai érdekeinek megfelelően – ha tehették – elsősorban katolikusok költözését segítették elő.
Az 1755 után kialakult hutatelepülés kezdetben a diósgyőri plébániához tartozott. A faluban nem volt templom, így a lakosság a diósgyőri római katolikus templomba járt lelkigyakorlatra. A két település közötti távolság miatt, különösen ősszel és télen a hutások nem nagyon jártak át Diósgyőrbe istentiszteletre, mint erről a plébános is panaszkodott. Miután a falu lakossága az 1760-as évekre megsokszorozódott, szükségessé vált helyben gondoskodni a vallási élet gyakorlására szolgáló épületről. Újhuta kegyura a diósgyőri koronauradalom volt. Az uradalom azonban megtagadta a segítséget a templomépítésben. Arra hivatkozott, hogy az üvegesek a hutabérlő alkalmazottai és ennek következtében az ő kötelessége a templomépítés. Simonides János anyagi helyzete azonban nem engedte meg ezt.
Miután az üveggyártás feltételei kedvezőbbre fordultak, már vállalkozhatott egy kisebb kápolna építésére. Simonides János és felesége, Schályi (Sályi) Katalin anyagi támogatásával 1777-re épült fel a falu első temploma, amely lényegében egy gerendafalú, zsindelytetős kápolna volt. Szomszédságában alakították ki a temetőt. Diósgyőrből csak nagyon ritkán, többnyire temetéskor járt ki pap a faluba, így ünnepnapokon maga a hutásmester olvasta fel az Evangéliumot. A biblia cseh nyelvű volt, „Biblia sacra bohemico idiomate”, vagyis az a szentkönyv, amelyet ebben az időszakban egész Szlovákiában használtak. A kápolna felszentelése után egy évvel állandó káplánt kapott a falu. Hazucha Mátyásnak a hutabérlő adott lakást és ellátást. Hazucha káplán – mint neve is mutatja – a Felvidékről származott, tehát kiválóan értette a hutások nyelvét és a lakosság nagy megelégedésére végezte tevékenységét. Hazucha Mátyás már Újhutára kerülésekor is nagyon idős és beteges volt. Négyévi szolgálat után, 1782-ben elhunyt. Egy év múlva – Pozseharszky Maximilián személyében – egy miskolci minorita szerzetest jelöltek ki pótlására, aki maga is felvidéki származású volt, és jól beszélte a helyi lakosság nyelvét. Ő is négy évet töltött el Újhután. Ebben az időszakban épült fel a kápolna szomszédságában a paplak, melynek egyik szobáját a szerzetes, míg a másikat a kántor – aki egyben a tanító is volt – használt. A kántor szobája volt egyben az iskola is, amelyet csak téli időszakokban vettek igénybe, máskor a szabadban folyt a kisiskolások tanítása.
Az egyháztörténeti feljegyzések szerint, II. József uralkodása idején átnevezték a diósgyőri egyházi kerületet és Újhután önálló káplánságot (localis copollania) alakítottak ki, melynek Óhuta filiáléja lett; majd később Répáshuta is. 1787-ben Nepomemus Sztankovics lett az új káplán. Felvidéki származású volt, mint elődei. Korábban Homonnán tevékenykedett, mint a rendház vezetője. Ő kezdte el az újhutai anyakönyvek vezetését. A homonnai származású káplán elődeinél jóval több időt töltött el a faluban. Sztankovics Újhutára kerülésének az volt az oka, hogy II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, és a szerzetesek egy részének a plébániákon kellett feladatot vállalni. Ebben az időben oszlatták fel a miskolci minorita rendházat is, és a rendház könyvtárából sok könyv került Újhutára is.
1796-ban Tóth Pál személyében új pap került Újhutára. Származási helyéről és korábbi tevékenységéről semmit sem tudunk. Bár nevében szlovák származásúnak tűnik, ennek ellenére valószínű, hogy vagy nagyon rosszul, vagy egyáltalán nem beszélte a szlovák nyelvet. Tóth első ismert újhutai ténykedése egy felsőbb egyházi szervhez és Borsod vármegyéhez intézett 17 oldalas kérvénye volt, amelyben szerepel ez a szlovák mondat: „Csudobna fara, sam farar zvoni”. Ezzel azt akarta kifejezni a lakosság és maga helyzetének ecsetelését színesebbé téve, hogy „Szegények vagyunk, mint a templom egere”. A nyelvészeti elemzés szerint a csudobna szó soha nem jelentett szegényt. Szlovákul a chudobna szó volt használatban a XVIII. század végén és a XIX. század elején. A Tóth Pál által leírt kifejezés semmilyen variációban és a népnyelvben sem fordul elő. Erre alapozza a nyelvészet állítását, hogy a pap nem ismerhette az újhutai lakosság nyelvét, és éppen ezért nem nagyon felelhetett meg elvárásaiknak.
Tóth Pál kérvényében elsírja, hogy a falu egyszerű, de mélyen vallásos népe üveghutában dolgozott, de azóta keserves erdei munkával biztosítja megélhetését. Termőföld híján sokszor nagy az éhínség. Házaik – köztük a plébános háza is, amelyet ráadásul a kántorral kell megosztania –, alacsonyak, fából épültek, nedvesek és igen szellősek. Ha erősebb szél fúj, úgy átjárja a házakat, hogy a „mécsest is elfújja”. A fából épült kápolna is a lakóházakhoz hasonló, beázik és összedőléssel fenyeget. Hozzá tartozik a 12 kilométerre lévő Répáshuta is, ezért sokat kell gyalogolnia. A kérvényben a plébános életkörülményei javításához kért segítséget, és a falu 187 gyóntatott és száz nem gyóntatott lakosa számára új templomot, mert a lakosság negyede se fér be a régi kápolnába. A kérvény nem maradt hatástalan, mert a kincstár 18 holdnyi földet jelölt ki az egyháznak, és egy korabeli igényeknek megfelelő paplakot. A vármegye Óhuta és Újhuta lakosságával szerződést kötött egy kántor és egy tanító közös javadalmazására. A szerződést 1807-ben megújították és az aláírók között ekkor már a répáshutaiak is szerepeltek. A kántornak és a tanítónak mindkét, majd mindhárom faluban el kellett látni a hivatalukkal járó teendőket.
1799-ben egy vasárnapi szentmise után, mikor a hívek kijöttek a kápolnából, az épület a szemük láttára összeomlott. A kincstár anyagi támogatásával és a három hutatelepülés közmunkájával elkezdődött az új templom építése. 1800. március 3-án rakták le a templom alapját, és egy év múlva, 1801 húsvétvasárnapján került sor a mintegy 19 méter hosszúságú és 9 méter szélességű, egyhajós templom felszentelésére. A templom falait freskók díszítették. A szentélyt elválasztó boltívre két feltámadást hírül adó angyalt festettek, mely azóta elpusztult. A templom ablakai is színes üvegből készültek, amelyek a második világháború idején kitörtek, és a mai fehér ornamens üveggel pótolták helyüket. Az új templom felépítését a régi kápolna építtetője, Simonides János már nem élhette meg, mert a kápolna pusztulása után néhány hónappal elhunyt. Az egykori kápolna melletti temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírhelye is azt bizonyítja, hogy az új kőtemplom a régi kápolna helyén épült fel.
Az újhutai késő barokk templomot a diósgyőri pálos rendház templomának berendezési tárgyaival szerelték fel. II. József 1786-ban oszlatta fel a pálos rendet és a koronauradalom – mint tulajdonos – adományozta a diósgyőri templom berendezésének egy részét az újhutai templomnak, amelynek megmaradt kegytárgyait, így a fakápolna oltárát a répáshutai kápolnában helyezték el. Az újhutai templom dúsan faragott Mária-oltárát és a csodálatos kivitelű barokk szószéket minden bizonnyal a sajóládi pálos szerzetesek készítették. A faragott díszítésű szószék különös érdekessége, hogy a négy evangélista domborműves alakja – eredeti ruházatuktól eltérően – pálos szerzetesrendi viseletben jelenik meg, mintegy utalásképpen a készítőkre. A diósgyőri pálosok templomából került Újhutára az orgona és a csodálatos kőből faragott keresztelő kút is. A sekrestye bejárata fölötti kovácsoltvas csengőállvány feltehetően hámori vasmíves munka.
Az újhutai templomot Szent Kereszt Felmagasztalására szentelték fel. A Diósgyőrből Újhutára került Mária-oltár nyilvánvalóan – mint napjainkban is – mellékoltárként kapott szerepet. A templom főoltárának képe azt a jelenetet örökíti meg, amikor a perzsák által 614-ben zsákmányolt jeruzsálemi Szent Kereszt ereklyét Heraklius császár 628-ban visszaszerezte és visszahelyezte eredeti helyére, vagyis a Szent Kereszt Felmagasztalását. Az oltárkép és kerete jellemző stílusjegyei alapján csak a templom felszentelése után két-három évtizeddel később készült el. A felszentelés utáni évben hitelesített ereklye a templom egyik legértékesebb kegytárgya. Az ereklye nem más, mint Krisztus keresztjének szilánkjai, amelyet csodálatosan cizellált, aranyozott ezüst ereklyetartóba foglaltak. Az ereklyét 1804. május 1-jén hitelesítették először Bécsben. A templom felszentelésétől kezdve megváltozott a helyi búcsútartás ideje. A korábbi húsvéti búcsú helyett Szent Kereszt Felmagasztalása napján tartották és tartják a helyiek egyre ismertebbé és híressé vált búcsúját. A Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe összefügg azzal, hogy Jeruzsálemben 335. szeptember 13-án szentelték fel a Szentsír Bazilikát. Ez a nap a Szent Kereszt megtalálásának napja is. Másnap, szeptember 14-én mutatták be a népnek a Szent Keresztet és magasztalták fel. A bükkszentkereszti búcsút így mindig a szeptember 14-i hét vasárnapján tartják.
Ipartörténeti különlegesség a templom nagyméretű, csiszolt üveglapokból álló csillárja, amely a XIX. század második felében a Répáshuta melletti gyertyánvölgyi üveggyárban készült. Művészi kivitele, az anyag színtelen áttetszősége a bükki üveggyártás magas szintre jutásának bizonyítéka. A hagyomány szerint a csillárt az üveggyár tulajdonosa, a sokat kártyázó és mulatozó, ennek következtében vagyona jelentős részét elherdáló Schusselka Gusztáv adományozta bűneinek bocsánatáért, és leánya esküvője alkalmából. Az üveggyáros leánya, Schusselka Gizella 1887. október 10-én fogadott az újhutai templomban örök hűséget Szalay Pál kácsi földbirtokosnak.
A templom jelenlegi harangtornya 1906-ban épült téglából, a födémszerkezetet, a karzat mennyezetét alapként használva. A kőtemplom építésekor, vagyis az 1801-ben emelt torony fából készült és jóval magasabb és karcsúbb volt. A toronyban lévő két rézharangot az első világháború idején ágyúöntésre beolvasztották. A fatorony egy villámcsapás következtében súlyosan megsérült és így vált szükségessé egy új, tartósabb anyagú torony emelése, amelyben már statikai okok miatt nem helyeztek el harangot. E célra a templom mellett különálló fa harangtornyot emeltek, amelyben a népi hagyomány szerint a gyertyánvölgyi gyártelep harangját is elhelyezték, s ünnepi alkalmakkor megszólaltatták. Sajnos ma már ez a harang nem létezik.
A templom első jelentős felújítására 1896-ban került sor, és valószínű, hogy a freskókat ekkor meszelték le, a berendezésben is átalakítások történtek. 1993-ban, tehát majdnem száz év múlva – újból némi felújítás zajlott a templomban, s ekkor a padlózat alól egy kis üvegecske, s benne egy irat került elő, mely a millenniumi felújítást dokumentálja, de egyben a lelkész vígkedélyűségére is utal: „Bizonyára megörültél, mikor a kék üveget a deszka alatt megleled, azt hitted ugy-e, hogy valami finom tokaji vagy egri vörös lesz benne, de fájdalom csalatkoznod kellet, mert hát nekünk régieknek is volt annyi eszünk, hogy a tokajit magunk is megittuk volna, ha lett volna. Az üveget csak e sorok megőrzése végett rejtettük a deszka alá, hogy megtudhassátok miszerint e padimentum az Úr 1896-ik a Drága Magyar Hazának dicsőséges fennállásának Ezredik évében újíttatottmeg a magyar Királyi Koronauradalom költségein, Pálfi János és Daróczi Lajos újhuttai vállalkozó iparosok által, Pogonyi Bernát lelkészsége idejében. Hogy mégis legyen valami hasznod a találmányból, ez üveg alatt egy bádogba burkolva találsz egy mostani divatban levő 20 fillérest és egy 10 fillérest és egy két fillérest, igyál meg rajta egy pár porció gyomorerősítőt, ha ugyan kapsz érte.”
Újhutát – a templom felépülte után rövidesen – plébániává nyilvánították, s 1945-ig a bükki hutatelepülések anyaegyháza volt. Az első kinevezett plébános, Tóth Pál 1807-ben hagyta el Újhutát. Ekkor megszakadt a folyamatosan vezetett Historia domus, s ennek következtében az egyház történetének mindennapi eseményei feledésbe merültek. Csak a település képviselő-testületének jegyzőkönyvei és az élő hagyomány örökítik meg számunkra legfontosabb epizódjait. A XVIII. század utolsó éveiben létesült paplak egyes részleteinek felhasználásával 1888-ban emeltek új plébániaépületet és a templomkertet teljesen körbekerítették. A falu történetének kezdeti szakaszában a lakosság a fakápolna körül, majd pedig a templomkertben temetkezett. A kolerajárvány idején, 1831-ben új temetőt kellett nyitni, hiszen a falunak több mint 50 halottja volt, s ezek eltemetésére a kis temető alkalmatlannak bizonyult. Az új temetőt a mai szomszédságában nyitották meg. A lakosság növekedése és az ezzel járó nagyobb halálozás miatt a megnyitott falusi temető mellett alig három évtized múltán újat kellett kialakítani. A faluban élt egy Matiscsák famíliából származó házaspár, amelynek igen sok gyermeke volt, s a nagy gyermekhalandóság miatt sok halottja is. A boráči – vagyis a gyorsan szaporodó tök – előnevű család 1863-ban saját földjét ajánlotta fel temetőnek, mint erről az ott található egyik kereszt is tanúskodik. Néhány évtized múlva, 1888-ban újabb temetőrészt kellett kihasítani a község földterületéből, s e tényt újabb temetőkereszt örökíti meg az utókor számára.

A templom a régi harangtoronnyal (1930)

A templom belseje (Kulcsár Géza felvétele)

A barokk szószék (Kulcsár Géza felvétele)

Ereklyetartó Krisztus keresztjének szilánkjaival (Kulcsár Géza felvétele)

A templom üvegcsillárja (Kulcsár Géza felvétele)

Búcsúsok a templomkertben (1942)

Feszület a határban (Gunda Béla felvétele, 1954)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT