Zsinatok faluja
Zsinatok faluja
A település lakossága vallási tekintetben a reformáció óta római katolikusokra és ágostai hitvallású evangélikusokra tagolódik. Ha előbb nem, a XVIII. század közepétől bizonyosan élt itt bizonyos számú izraelita is.
A reformációig a keresztény magyarság a hit és az egyház egységében élt. Vidékünk kereszténysége a honfoglalás előtti időkben leli meg gyökereit. (Az egykori Ablánc faluban már a frank fennhatóság idején templomot szenteltek.) Ezért is valószínű, hogy az itt megtelepedő magyarok viszonylag hamar és viszonylag zökkenőmentesen csatlakoztak Jézus Krisztus egyházához. A tájunkon hont foglaló Bulcsu horka 948-ban bizánci útján megkeresztelkedett, 954-ben Szent Wikbert apát hittérítő munkát végzett Bulcsu seregének jórészt nyugat-dunántúli katonái között. Az első büki templom építésének pontos idejét nem ismerjük, de nagyon valószínű, hogy a XII. században már állt; a régészek szerint ekkoriak lehetnek a mai műemlék templom legrégebbi részei.
A nyilvánvalóan a Büki nemzetség pártfogásával felépített templomot még Drinóczy György csornai kanonok 1830–47 közt lejegyzett munkája is a falutól kissé távol levőnek mondja. Azért épülhetett ide, hogy viszonylag jól megközelíthető legyen Vizló-, Egyházas-, Mankó- és Tivánbük s talán még néhány más falu lakói számára. Ezenkívül magasabb fekvése folytán mentes volt az árvizektől, a községtől való távolsága pedig a gyakori tűzvészek során tovaterjedő lángoktól óvta. A középkor vallási életéről maga a középkori templom beszél. „Bük keresztény életéről a XVI. századig ezenkívül semmi különöset nem tudunk – írja Csóka J. Lajos. – Forrásaink csak a XVII. századtól kezdve foglalkoznak vele; ezóta aztán annál mozgalmasabb képét szemlélhetjük.”
Luther Márton tanai környékünkön először Sopron német polgársága körében leltek szíves fogadtatásra. II. Lajos királyunk 1524. évi leirata nyomán azonban Sopronban a föllelhető „eretnek” könyveket ünnepélyesen megégették. 1526-ban aztán Mohácsnál hadba száll és elesik nemcsak a király, hanem az egyházi hierarchia jelentős része, így maga Tomori érsek és a győri püspök is. Az egyházi nagybirtok lefoglalása szintén sújtotta a korszellemtől is gyöngített katolicizmust. Csóka J. Lajos így jellemzi a helyzetet: „…a győri püspökség javait 1527-től 1533-ig a király egyik vezére, a szerb Bakics birtokolja; utána ugyan a király püspökké választatja kancellárját, Ujlakit, de a birtokot ő sem tudja visszaszerezni, de meg nem is ér rá egyházi és lelki ügyekkel foglalkozni, hisz tovább is királyi hivatalnoknak kell maradnia 1554-ig. Hogy eközben még az addigi szegényes papképzés is abbamarad, s hogy a megingott falusi papok és kath. tömegek megerősítésével és védelmezésével senki sem törődik, az ilyen viszonyok közt eléggé érthető. Pedig az ellenfél erősen támad s hatalmas szövetségesekre támaszkodik.”
Környékünkön a Nádasdy család az új hit pártfogója. Nemcsak a Nyugat-Dunántúl, hanem az egész magyar művelődéstörténet kiemelkedő eseményére kerül sor 1541-ben Sárváron, midőn a Nádasdy Tamás környezetéhez tartozó, Wittenbergből hazatért Erdősi Sylvester János kinyomatja Újtestamentum-fordítását. Sylvester 1541–43 között Nádasdy csepregi birtokán élt. „Nehezen lenne hihető – írja Faragó Sándor –, hogy a lutheranizmusnak oly lelkes harcosa, mint éppen ő, ne igyekezett volna Csepregből az igen közeli Bükre, a büki kisnemesekre is kiterjeszteni hatását.” S nemcsak a kisnemesekre, tehetjük hozzá, hanem a Nádasdyak büki birtokrészein élő – igaz: kis létszámú – jobbágyságra, amelyre vonatkozott az „akié a föld, azé a vallás” véresen komolyan vett alapelve.
Biztosnak látszik tehát, hogy már a XVI. században teret nyert itt az evangélikus vallás. Az 1591. évi csepregi zsinaton azonban még nem találkozunk büki lelkész nevével. Egy adójegyzék tanúsága szerint viszont 1595-ben már evangélikus lelkész szolgált a faluban; egy forint évi adót fizetett. 1596-ban és 1603-ban evangélikus lelkészek jártak egyházlátogatáson Bükön, tehát ekkor már létezett az egyházközség.
Az új hit követői a XVII. század legelején – talán a többségi elv alapján – elfoglalták és saját használatukba vették a templomot és a paplakot a hozzá tartozó egyházi birtokkal együtt. Ekkor már kétségtelenül elkezdődött a büki evangélikus közösség szervezett élete.
A katolikusság a reformáció nyomán évtizedekre szinte eltűnt a három faluból. Az 1651-ben vizitáló katolikus esperes meg sem látogatta a falut. Nem volt miért, az evangélikusoké volt ott minden. Plébános sincs. A katolikus megújulás azonban, amelyet kezdetben Pázmány Péter nagy személyisége fémjelzett, s majd környékünkön ifj. Nádasdy Ferencnek ősei hitére való visszatérése (1643) is támogatott, fokozatosan éreztette hatását. Miként elődje a lutheranizmust, ez a Nádasdy a katolicizmust terjesztette jószágain, sorra elűzve az evangélikus lelkészeket.
Nem tudjuk pontosan, mikor került újra katolikus plébános Bükre. 1660-ban Csepregben az alábbi megállapodás köttetett: „Március 3-án Beke Rusinka »középső aliter egyházasbüki« lakos világos-hegyi szőlejét nzetes és tisztelendő Hetessy György egyházasbüki plébánosnak 21 frt-ért adja el.” Eszerint – miközben tudjuk, hogy 1660–61-ben Fisztrovics György volt a büki evangélikus lelkész – egyidejűleg „Hetessy” plébános jelenlétével is számolnunk kell. A Hetyésy család a büki evangélikusság egyik oszlopa régóta – de talán nem zárható ki, hogy a XVII. század közepén még katolikus pap is kikerült közülük… Az 1669. évi büki püspökválasztó gyűlésen Mankóbüki Horváth András pajtájában tanácskoztak a küldöttek. Ekkor már nem lett volna templomuk?
Alsószopori Nagy László plébános 1828. évi följegyzése napra pontosan tudni véli a templom visszaszerzésének dátumát: 1673. október 8. (Csóka J. Lajos is hitelesnek fogadja el az évet.) Az1681. és az 1687. évi országgyűléseken a protestáns rendek sérelmeik közt felsorolták a büki templom, iskola, paplak és birtok visszavételét. 1681-ben megjelent az a törvény, amely szerint nyilvános protestáns istentisztelet csak bizonyos (úgynevezett artikuláris) helyeken végezhető. Ilyen hely lett a közelben a Sopron megyei Nemeskér és a Vas megyei Nemescsó. Másutt csak a családban tartható vallásgyakorlat engedélyezett; lelkészt és iskolamestert a protestánsok nem tarthatnak, a keresztelést és a temetést a törvény szerint náluk is a katolikus plébános végzi a rendes stóla fejében.
Az államvallás dominanciájának érvényesítése keserű tapasztalat lehetett az 1697-ben még a büki lakosság kétharmadát kitevő lutheránusság számára. De ez az elv érvényesült – miként Csóka J. Lajos megjegyzi – „nemcsak Magyarországban, hanem pl. a protestáns Angliában s Bethlen Gábor Erdélyében is, de e helyeken a katolikusok rovására”.
A plébánia viszonyairól az 1697. évi kánoni vizitáció nyújtja az első részletes képet. Zidanicz György Szentpéterfáról való, 33 éves horvát nemzetiségű plébános szolgált akkor a faluban, aki logikát és filozófiát végzett, morális tanulmányokat két évig folytatott. Győrben szentelték föl. Büki jövedelmei alapját 53 holdnyi szántóföldje képezte. Az egyházközségbeliek megszántottak belőle húsz holdat évente háromszor, és bevetették a plébános vetőmagjával. Három, 16 szekérnyi rétet kaszáltak, gyűjtöttek és hordtak be. A három falu két-két szekér fát adott a plébánosnak. Minden háztól járt neki fél köböl búza és ugyanannyi zab. A tűzvész után újjáépített, újonnan födött plébániaháznak egy szobája, kamrája, istállója és kertje volt. A plébános keresztelésért egy kenyeret és egy tyúkot kapott. Esketésért öt garas, özvegyek házasságkötése esetén egy terítő és öt garas, ha csak egyik özvegyember vagy özvegyasszony, kisebb terítő és öt garas járt neki. Házi áldoztatásért egy garas, temetésért tizenkét dénár, szentbeszédért öt garas, szentmiséért öt garas.
A Rákóczi-szabadságharc után fokról fokra javul a katolikus egyházközség helyzete. Lelkiekben az országszerte kivirágzó barokk vallásosság segíti a konszolidációt; a tárgyi fölszereltség pedig a békés évtizedek általános, lassú gyarapodásával együtt lesz egyre jobb.
1733-ban a templomból még hiányzott a szentségtartó és a szentelt olajoknak való pikszis. 1766-ban azonban már nem talál különösebb hiányt a vizitáló esperes. 1757-ben patrónusa, a Felsőbüki Nagy család restauráltatja a templomot. A munkák egy részének költségeit Czompóék fedezik (ami, mellesleg, alkalom az egymással feszültségben élő két birtokos, Felsőbüki Nagy Lajos és Czompó Sándor újabb torzsalkodására).
A templomnak 1733-ban jámbor hagyatékból kétszáz forint tőkéje volt; 1766-ban már 398 forint a tőke, melyet hatszázalékos kamatra kiadtak kölcsönbe. A kamatból és a hívek adományaiból összeálló évi jövedelem harminc forint volt ekkor.
Ismeretes a papi jövedelem összetétele 1733-ból és 1766-ból is. Itt most csak az egyes ténykedések stóláját lássuk 1733-ból: kereszteléskor egy tyúk és egy kalács, egyházkeléskor öt dénár, esketéskor tíz dénár, temetéskor hét krajcár járt a plébánosnak. Az evangélikusoktól is. Ők ugyan gyakran Nemeskéren végeztették el a családi élet fordulóihoz kötődő egyházi feladatokat, de éppoly gyakran a büki katolikus plébánoshoz fordultak saját helyi lelkészük hiányában.
A plébános 1766-ban tömésfalú, zsúptetős házban lakott, amelyben volt két szoba, egy konyha, két kamra, tartozott hozzá egy kocsiszín, egy pajta és egy kert.
1765-ben 49 keresztelés, tíz esküvő és 36 temetés volt. A század végére megszűnt az evangélikusok számbeli túlsúlya, az 1804. évi följegyzés már katolikus többséget rögzít: 618:525 az arány.
1841-ben Kempf János plébános kitartó sürgetésére, Jankovich Izidor gróf, a templom kegyura hathatós segítségével iskolaépületet emeltek.
A cukorgyár 1869-ben történt megnyitása után – a bevándorlók révén – jelentősen növekedett a falu lakossága, s ezen belül a katolikusoké inkább, mint az evangélikusoké. Az 1906-os csúcsot csak napjainkban éri el újra az összlakosság száma, amely 3174 fő volt akkor. Ez a summa 2127 római katolikust, 1005 ágostai hitvallású evangélikust és 42 izraelitát számlál.
A vallásos közszellem kifejezői a XVIII. századtól az egyes hívek által különböző helyeken fölállított szobrok, emlékművek. A Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt kis kápolnát 1842-ben emelték. (S 1977-ben bontották le.)
A XX. század tapasztalata az, hogy Bük vallási élete némileg szürkébb s a falu szellemi légköre némileg világiasabb (volt) több környező településhez, így például Csepreghez vagy Bőhöz képest. Valószínű, hogy a korábbi korokra is igaz ez. A vallási kettősségen túl oka lehet a falu földrajzi és közigazgatási, valamint társadalmi megosztottsága, amely különösen a kapitalizmus korában, a cukorgyári munkásság megjelenésével ötlik szembe. Bükön már addig sem nagyon s ekkortól még kevésbé létezett a faluközösségnek az a természet adta meleg és naiv közege, amely a népi vallásosság igazi éltetője. A templom búcsúját, Szent Kelemen vértanú pápa november végi ünnepét – a kánoni vizitátor följegyzése szerint – már 1697-ben sem ünnepelték meg. Igaz, újabban a templomban megemlékeznek róla, és a hatvanas évektől kezdődően egyre inkább kiterebélyesedett a szintén búcsúnak nevezett vásáros-céllövöldés-körhintás forgataggal való ünneplés, de ez utóbbiban a szakralitás nem játszik szerepet.
Mindezek ellenére a katolicizmus nem kicsiny súllyal van jelen a falu történetében. A XVII. században haló poraiból éledt újjá. Fontos közösségi tényező maradt a szekularizáció két nagy államideológiája, a liberalizmus és a szocializmus uralma idején is: a kiegyezés utáni korban és a szovjet hódoltság alatt. Hogy az tudott maradni, abban nem lebecsülendő szerepet játszottak olyan emberi tényezők is, mint például a magas színvonalú kántori szolgálat s egyes bükiek áldozatos hűsége. (Egy példa: a virágvasárnapi Passióban 1942-től mindmostanáig ugyanaz a személy, Vida Mihály pékmester énekli – kiválóan és lelkesedéssel – Jézus szerepét.) Az egyházközség belső energiáit jellemezheti, hogy számos jeles papot és apácát nevelt s bocsátott ki kebeléből. (Két országosan ismert személyiség:
dr. Gyurácz Ferenc [1892–1949], a népszerű piarista paptanár és dr. Csóka J. Lajos [1904–1980], a kiváló középkorkutató bencés történész.) Újabban az állami elnyomás megszűnése egyfelől, a fürdőre érkező vallásos – részben német nyelvű – turisták jelenléte másfelől fontos ösztönzést jelentett a hitélet megerősítésére. Napirendre került egy (ökumenikus) templom építése a fürdőtelepen.
A plébánia anyakönyvei 1701-től maradtak fenn. A templom műemléki felújítása után az 1980-as években új plébániaépületet emeltek. A XVI. század eleje óta a következő, Bükön szolgált katolikus lelkipásztorokról van tudomásunk:
1515: Csepregi Pacha János, 1660: Hetessy György (?), 1673: Kondray Tamás, 1679: Lidonits Miklós, 1689: Lidonits György, 1697: Zidanicz György, 1700: Závodni Sámuel, 1704: Gráczol János, 1714: Pogány P. Pál, 1724: Partlin László, 1731: Büki Sándor, 1755: Gergelyi György, 1756: Vlasits János, 1763: Bőle Farkas, 1773–1806: Bőle Farkas, 1806–1830: Alsószopori Nagy László, 1831: Paál János, 1833–1865: Kempf János, 1865–
1893: Baur György, 1893–1944: Rozsos Ferenc, 1944–1979: Radnóczi Ernő, 1979–1997: Nagy József, 1997–: Horváth Imre.
A büki evangélikus gyülekezet első lelkészének Füzy Pétert ismerjük. Az ő 1602-ből fennmaradt írásos nyilatkozata szerint az eklézsia fő patrónusa Ebergényi Péter volt akkor. (A dokumentum érdekessége még, hogy előfordul benne a máig élő Papkuta dűlőnév.)
Az ezt követő mintegy hetven esztendő, bár igen nehéz körülmények között telt el, a gyülekezet virágkorának számít. A legtekintélyesebb evangélikus nemesi családok: a Mankóbüki Baloghok, a Mankóbüki Horváthok és a Mankóbüki Fodorok pártfogolta egyházközség a bécsi béke után majdnem teljesen szabadon alakíthatta sorsát. Erre az időre már gyakorlatilag az egész büki lakosság áttért az evangélikus hitre. Az egyházközség birtokba vette az ősi egyházasbüki templomot, a paplakot és az iskolát. Magyar nyelven folyt a vallási élet. Ezért és a szomszédos Csepregben fenntartott evangélikus felsőbb iskola és nyomda kisugárzó hatására településünkön is fejlődött az anyanyelvi műveltség.
Az 1621. évi csepregi tömeges vérengzés híre mélyen megrendítette a büki evangélikusokat, de hitéletük folyamatosságát nem tudta megtörni. (Collalto idegen zsoldosokból álló csapata szörnyű pogrommal vett bosszút a csepregieken Bethlen Gábor támogatása miatt.) Azt majd a Pázmány nevével fémjelzett katolikus visszahatás fenyegette, kivált Nádasdy Ferenc 1643. évi katolizálása után.
Az 1640–50–60-as években még számos egyházkerületi gyűlés (zsinat) helyszíne volt Bük, köztük püspökválasztó gyűléseké. Az első büki zsinat 1645. november 19-én zajlott le. A helyi gyülekezetet Mankóbüki Horváth
György képviselte, aki a következő szöveget írta be az Egyezség Könyvébe: „Én, Horváth György, tiszta és hamisság nélküli lelkiismerettel írom alá nevemet az Egyezség Könyvébe.” Nagyon jelentős egyházkerületi gyűlést tartottak Bükön 1646. augusztus 13–14-én. A meghalt Kis Bertalan helyett püspökké választották Musay Gergely nemeskéri esperest, egyszersmind tíz ifjút avattak föl lelkésszé. A népes evangélikus seregszemlén húsz tekintélyes nemesember – köztük Mankóbüki Horváth János és Mankóbüki Horváth Ferenc – jelent meg mint a gyűlés pártfogója, védnöke, a lelkészek közül pedig kilencvenöten jöttek el Sopron és Vas megye területéről, közöttük Büki Szabó Mihály helybéli lelkipásztor.
1649, 1656, 1659 és 1661 a következő zsinatok éve. Az 1656-os zsinat általános jellegű volt és három napig tartott. Az 1665. február 11-én lefolytatott büki zsinaton választották meg püspökké Fisztrovits György kőszegi lelkészt. Az öregedő, szemfájós pap nem óhajtotta a püspökséget, s megválasztásáról Szenczi Fekete István kőszegi lelkésztársa is igyekezett lebeszélni az egybegyűlteket. Mégis megválasztották, mert jó képességgel egyengette a soproni evangélikusok és az egyházkerület közötti éles ellentéteket.
1669. május 13-án aztán ismét szuperintendens- (püspök-)választásra jöttek össze Bükre a kerület lelkészei és nevesebb patrónusai, ekkor Fisztrovits György lemondása miatt. Jelölték a tisztségre Fábry Gergely büki prédikátort is, de végül Szenczi Fekete István kőszegi lelkészt választották püspökké. (Később nyilván megbánták ezt: Szenczi Fekete az 1670-es évek protestánsüldözései hatására megtört, Kollonics Lipót prímás pártfogását elfogadva 1681-ben katolizált, s utóbb az országgyűléseken harcosan támadta a protestánsokat.)
Az utolsó büki zsinat idején már valószínűleg ismét tevékenykedett katolikus plébános is Bükön. 1673 végén pedig, amikor a templom szinte bizonyosan katolikus kézen volt már, valószínűleg nem volt evangélikus papja a falunak. Az ekkor lezáruló korszak büki evangélikus lelkészei a következők voltak:
1602: Füzy Péter, 1622: Lakosi Gergely, 1628. február: Bánóczi László, 1628. május: Banovcei Hlinka László (az ekkor szlovák néven szereplő pap valószínűleg azonos Bánóczi Lászlóval), 1631: Breznóbányai Mihály, 1635: Textoris (Takács) György. (Literátus ember volt; latin nyelven ajánló epigrammákat írt Lethenyei István főesperes 1635-ben megjelent könyve elé. Később soproni lelkész lett.) 1646–1654: Büki Szabó Mihály. (Nevéből ítélve ő származásra is büki volt. Egy ideig a csepregi alsótemplomban is szolgált, ahonnan a rekatolizáció során elűzték.) 1658: Laymarius Antal, 1660–61: Fisztrovits György, 1666–1669: Fábry Gergely.
A protestánsok számára legkeservesebb éveknek vetett véget az 1681. évi soproni országgyűlés, amely olyképpen legalizálta a protestáns vallásgyakorlást a királyi Magyarországon, hogy megyénként két-két településen, az artikuláris helyeken szabaddá tette azt, míg másutt csak családi körben engedélyezte. A büki evangélikusok ezután egy évszázadig a tizenöt kilométerre lévő Nemeskér templomát látogatták, a nemeskéri lelkész szolgálataiban részesültek.
E mintegy száz év során néha (így a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc alatt) föllélegezhettek, máskor azonban komoly megszo-rítások közt éltek. A hitélet szűk korlátain kívül sújtotta őket – többek között – a katolikus plébános számára fizetendő járandóságok kötelezettsége, a katolikus Szűz Mária-tisztelet evangélikusokra is kiterjesztett kötelme vagy az, hogy a protestánsoknak sokkal nehezebb volt bekerülniük a közhivatali állásokba, mint a katolikusoknak.
A megszorítások szerepet játszottak abban, hogy az evangélikusok számaránya jelentősen csökkent a büki lakosságon belül. Akik azonban kitartottak a reformáció idején választott hitük mellett, azok számára II. József türelmi rendelete kedvező változásokat hozott. Az 1781-ben kibocsátott Edictum kimondta, hogy ahol legalább száz család kéri, és a gyülekezetre háruló költségek az állami adó megfizetését nem veszélyeztetik, lehetővé válik a templomépítés, de azzal a kikötéssel, hogy a templom csak zárt helyen, az utcától beljebb állhat, tornya és harangja nem lehet. Pap és tanító tartását, iskola építését is megengedte a rendelet, és még más engedményeket is tett.
A három Bükön lakó evangélikus családok száma nem érte el a százat, ezért összefogtak Lócs evangélikusaival. 1784. január 3-án a következő száz családfő terjesztette föl Sopron vármegye vezetőihez kérelmét, hogy vizsgálják meg, a kérelmezők vagyoni helyzete elégséges-e a templomépítéshez, prédikátor és iskolamester eltartásához:
Alsóbükiek (56 fő): Ábrahám György, Balogh György, Balogh István, Balogh János, Balogh József, Balogh József, Balogh Katalin, Balogh Mihály, Balogh Pál, Balogh Péter, Ensöl János, Fekete György, Fekete István, Fekete János, Fekete Mihály, Fekete Pál, Fodor József, Fodor László, Francsics Ferenc, Görbitz György, Görbitz János, Hajmásy István, Hetyésy Ferenc, Hetyéssy István, Hetyésy György, Hofstetter Pál, Horváth László, Horváth Sámuel, Karevits Ferenc, Kebelei Ferenc, Kebelei István, Kis Ferenc, Kisfaludy János, Koczor István, Koczor István ifjú, Kocsis György, Kotsis János, Márton István, Molnár János, Nagy István, Nagy János, Nemes Ferenc, Nemes György, Nemes Mihály, Németh István, Németh János, Németh Pál, Németh Pál, Szedenits Ferenc, Szedenits György, Takáts István, Taródy Ferenc, Tóth Ferenc, Vargyu János, Vidos Sándor, Bokor János.
Középbükiek (22 fő): Balogh János, Fejér János, Fekete János, Fodor Ferenc, Görbitz Mihály, Hencsei János, Hetyésy Pál, Horváth István, Horváth Kocsmáros Pál, Kelemen György, Kováts Ádám, Kováts Márton, Nemes János, Németh Ferenc,Németh István, Plechsmidt Gottlieb, Szabó Mihály, Szalay János, Takáts György, Tóth György, Tóth János.
Felsőbükiek (10 fő): Cséry János, Csonka István, Hetyésy Ferenc, Horváth Ábrahám Pál, Horváth Ferenc, Kotsis Ferenc, Nemes István, Répássy György, Rózsa Ferenc, Ték György.
Lócsiak (12 fő): Bokody Ferenc, Csaplovits György, Csikor Pál, Fodor István, Godácsy Ferenc, Herenkovits Ferenc, Hetyey Miklós, Horváth József, Kovács Ferenc, Nagy István, Nagy Pál, Pénzes László.
Két héttel később már meg is érkezett Bükre a nemes vármegye – négy katolikus és három evangélikus tagból álló – bizottsága, amely mindent rendben talált, jelentését a királyi helytartótanács elé terjesztette, ez pedig megadta az engedélyt az építkezésre.
1784. április 27-én az egyesült hívek gyűlést tartottak. Megválasztották a gyülekezet vezetőségét. Felügyelőnek Mankóbüki Horváth Lászlót, kurátornak (gondnoknak) Mankóbüki Fodor Ferencet, exaktoroknak pedig a bükiek közül Mankóbüki Fodor Józsefet, Fekete Pált, Balogh Jánost, Takács Györgyöt, Hetyésy Ferencet és Csonka Istvánt.
Meghatározták a templom, a lelkészlakás, az iskola és a tanítólakás helyét a Kis közben (ma Jókai utca). A paplak kertjét Mankóbüki Horváth Lászlótól, telkét Vidos Sándortól, a templom, az iskola és a tanítói lakás területét pedig Mankóbüki Fodor Ferenctől vásárolták meg. A lelkész fizetéséül megajánlottak száz forint készpénzt, 25-25 köböl búzát, illetve rozsot, öt akó bort és húsz szekér kemény tűzifát, a tanító járandóságául hatvan forintot, 23 köböl búzát, 22 köböl rozsot és tíz szekér kemény tűzifát. Szénából, káposztából és répából tehetségük szerinti javadalmazást ajánlottak fel.
Haladéktalanul hozzáfogtak az építkezéshez – fogadott mesterek és a gyülekezet tagjai. A büki evangélikusok históriájának legszebb lapjaira való a megalakulás, az alapítás e lázas cselekménysora, amelyet az egyházközség történetírói részletesebben is megírtak. (Nem teljességében, mert számos ezzel kapcsolatos följegyzés az 1837. évi tűzvész martaléka lett.)
Itt most még az első lelkész, Kis Dániel nevét citáljuk, akit a lelkes szervezők már a templom építése idején munkába hívtak. Másfél évig Fodor Ferenc pajtájában tartották az istentiszteleteket, mígnem 1785 adventjének első vasárnapján felavatták a templomot. Tornyot 1826-ban építettek hozzá, addig egy harangláb harangja hívta templomba a híveket.
A XIX. században és a XX. század első felében lelkiekben és szellemiekben gazdag, de anyagiakban is gyarapodó evangélikus gyülekezeti élet bontakozott ki Bükön. A lelkészek és a jórészt tekintélyes kisnemesi családokból és értelmiségiekből kikerülő egyházközségi tisztségviselők vezette evangélikus társadalom nagy szerepet juttatott a felekezeti oktatásnak és saját egyesületeinek (például nőegylet, temetkezési egylet), amelyek évtizedeken át szolgálták közösségüket. Az egyesületként működő evangélikus dalárda a kommunista fordulat utáni megszüntetéséig nemcsak tagjainak és az evangélikusságnak nyújtott sok szép élményt és hozott elismerést, de a falu hírnevét is öregbítette. Az 1930-as években Fülöp Dezső lelkész vezetésével ifjúsági házat építettek (jelenleg nem az egyházközség tulajdona, egy gazdasági vállalkozás működik benne).
A büki kisnemesség nagy része az evangélikus egyház tagja volt, s noha többnyire a földművesek életformáját élte, többségében azok módosabb rétegébe tartozott. Jórészt ennek köszönhetően arányszámánál nagyobb mértékben vett részt a falu vezetésében. Még a második világháború utáni évtizedekben is érezhető volt e réteg sajátos lelkülete, amelyben – nagyon mélyen –a protestánsüldözések emléke is ott kísértett, de egyfajta kemény öntudat is, amelyet származás, vagyon, hajdani vitézség és mindenkori munkateljesítmény egyaránt táplált. Az e réteg és a falu katolikussága közti feszültség ma már teljesen a múlté. Megszüntetését nagyban elősegítette a kommunista diktatúra egyneműsítő szelleme, főként az ötvenes–hatvanas évek durva elnyomása, amely vallási különbségre való tekintet nélkül, egységesen sújtotta a nép nagy részét.
Az evangélikus gyülekezet a múlt század második felében nagy erőfeszítéseket tett anyagi biztonságának megteremtésére. Evégett 1870-ben sajátos egyházi adórendszert dolgoztak ki, amelynek alapját a fizetett állami adó mértéke jelentette. Ugyanezt a célt szolgálta az 1885–1934 közt fenntartott takarékmagtáruk, amely sajátos gabonahitelbankként működött. (Egyik első kezelője Baranyay Mihály 48-as honvéd százados volt, aki egyszersmind a gyülekezet jegyzői tisztét is betöltötte.)
A gyülekezet híres szülöttei közt tartja számon – a már említettek mellett – Hetyésy Lászlót (1788–1852), a soproni evangélikus líceum igazgatóját és Gyurátz Ferenc (1841–1925) evangélikus püspököt, írót.
Végezetül álljon itt a türelmi rendelet óta Bükön szolgált evangélikus lelkészek névsora: 1784–1787: Kis Dániel, 1787–1794: Patyi Ferenc, 1794–
1808: Pottyondy László, 1808–1812: Balassa János, 1812–1861: Baranyay Ferenc, 1861–1862: Süle Sándor, 1862–1887: Zongor Endre, 1887–1931: Farkas Elemér, 1931–1959: Fülöp Dezső, 1959–1977: Komjáthy Lajos, 1977–1992: Sztehlo Mátyás, 1992–: Fatalin Helga.
Katolikus karácsonyi pásztorjáték szereplői 1930 körül
Rozsos Ferenc plébános az 1934. évi elsőáldozókkal
Büki apácák az 1930-as években. A három Csóka nővér: Róza, a még növendék Norberta (áll), Julianna és Vida Georgina
Guothfalvi Guoth Ignác földbirtokos, aki 1871–82-ig, majd 1887–1902-ig az evangélikus gyülekezet felügyelője volt
Hetyésy Lajos (1859–1944) földbirtokos, sikeres gazdálkodó. Nagy aktivitással vett részt az evangélikus gyülekezet életében
Az evangélikusok kedvelt és agilis lelkésze volt 1931 és 1959 között Fülöp Dezső
