Megjelölt épületek | Száz Magyar Falu

Megjelölt épületek

Az eredetileg az utcás falvak településszerkezetét mutató három Bük századokkal korábbi településképéről csak hézagos elképzeléseink lehetnek. Bizonyos, hogy a jobbágyság és a vele azonos vagy majdnem azonos színvonalon élő kisnemesség házai nem különböztek lényegesen a Dunántúl más vidékein elterjedt háztípustól. A szalmatetős, tömés- vagy boronafalú házak a magyar középkor első századaiban gyakran még egysejtűek (egyhelyiségesek) lehettek, és gyakran a földbe süllyesztett módon épülhettek. Füstelvezetésük nem volt, a füst a tűzhelyről szabadon áradt ki. Csak később vált gyakorivá és a XIX. századig lényegében jellemzővé a szoba+konyha+kamra (+istálló) beosztás, amely már a tüzeléstechnikában is magasabb szintet képviselt: a szobát cserépkályha fűtötte, ajtaja a konyhára nyílt, a sütésre-főzésre pedig a konyhai kemence szolgált, amelynek füstje a szabadkéményen át távozott a légtérbe. (Az utolsó ilyen tűzhely és kémény Tóth Sándor Gyurátz Ferenc utcai házában állt; csak nemrég, a rendszerváltozás körüli időben bontották le.) Még később, a kissé módosabbaknál megjelent a második szoba is.

Ilyen alacsony, gubbasztó, kis ablakos, fehérre meszelt házak sorozata határozta meg még a múlt századi faluképet, s egyes utcákét még a XX. század első felében is. Nem volt szokatlan a kedves, esztétikus látványt nyújtó „kontyolt” zsúptető (a községházával szemben még az 1960-as évek közepén is bókolt egy). Ugyancsak századokig hozzátartoztak Bük képéhez a „hossziudvarok”, az egy keskeny lakótelken, egymás után épült három–öt lakóházzal. A gabonatárolásra és cséplésre, később pedig takarmánytárolásra szolgált (legújabban néhol garázsként hasznosított) pajták a lakótelkek végében, azokra merőlegesen épültek, előbb sövény-, később sárfallal, a XX. században inkább deszka-, esetenként téglafallal (de legalábbis téglalábakkal), szalmatetővel. Volt L alaprajzú és kiugró középrészes (torkos) pajta is.

Az itt-ott egymás szoros szomszédságában épült zsúptetős épületek száraz időben könnyen meggyulladtak, a lángot játszva elterjesztette a szél, s így időről időre egész házsorok váltak a tűz martalékává. Különösen emlékezetes volt az 1837. évi, majd az 1929. évi nagy tűzvész.

A tűzveszélytől védett volt a lakott területen kívül emelkedő ősi templom, valamelyest a falu tartósabb anyagból épült házai, kúriái, s mindenekelőtt a felsőbüki kastély.

A faluképet évszázadok óta jellemezte a kisebb-nagyobb nemesi kúriák, úrilakok, tisztviselői villaszerűségek, gazdagparaszti házak nagy száma. Fényes Elek 1847-ben ezt írja: „Alsó-Felső- és Közép-Bükk f.(alu) ékes uri lakokkal és kastélyokkal, mellyek közül legnevezetesebb az, mellyben hazánk nagy szónoka Nagy Pál tölté csendes falusi magányban honának s a közjónak szentelt életét.”

A zsúptetős, agyagfalú parasztházak mára teljesen eltűntek vagy átalakultak. Az utolsó mohikán áll még a Torkos sor végében, nem is igazán parasztház – Koczán Ferenc cipész lakott benne. (Tájházként való hasznosítására számos javaslat született.) A répcei malmokat a hetvenes évek elején lebontották; a faluhoz távolabbról kapcsolódó (formálisan Csepreg külterületén fekvő), alkalmasint honfoglalás előtti előzményekre visszatekintő ablánci malom áll ma is az erdő közepén, funkciójában szerencsésen megújulva (panzióként).

Felsőbüki Nagy Pál egykori kúriája szintén túlélte a századokat, de számos patinás épületet halálra ítélt az elmúlt évtizedek lázas építkezése. A folyamat megállítása érdekében a nagyközségi önkormányzat rendeletet hozott az építészeti és természeti értékek helyi védelméről, amely 1994. január 1-jétől hatályos. Ennek hatodik paragrafusa szerint: „A helyi védelem sikere érdekében az önkormányzat a felújítási munkákat anyagilag is támogatja.” A rendeletalkotást módszeres építészeti felmérés előzte meg, amelyet Rónai Károly szombathelyi mérnök végzett. Munkája nyomán táblával jelölték meg a helyi védelemben részesülő épületeket. Helyszínrajz, rövid leírás és fényképek készültek róluk, a fontosabbakról alaprajz is. Felsőbükről haladva Alsóbük irányába jellemzünk közülük néhányat röviden, Rónai Károly leírásának felhasználásával:

Petőfi u. 8., Walko-kastély. A téglalap alaprajzú, középfolyosós épület a cukorgyárhoz tartozott, majd a két világháború között Walko Lajos (a húszas évek kereskedelemügyi, majd külügyminisztere) tulajdonában volt.

Petőfi u. 10–12., Riedinger-kastély. Az egykori cukorgyár híres vezetői, id. és ifj. Riedinger Károly bírták. „Parkosított környezetben álló, jól tagolt épület, változatos tetővel, gazdagon díszített eklektikus homlokzattal.”

A Szapáry-kastélyhoz tartozó majorból fennmaradt istálló kéthajós, csehsüveg-boltozatos, valószínűleg barokk eredetű épület. Lóistállónak is alkalmas.

Baross u. 11. Az egykori körorvos, dr. Takáts József háza volt, a századelőn épült szecessziós stílusban, szép vakolt növényi ornamentikával.

Alsóbükön a Kossuth utca első felén, a páros oldalon több figyelemre méltó régi épület sorakozik. Így a régi gyógyszertár és gyógyszerészlakás villaszerű épülete, az evangélikus iskola, az evangélikus ifjúsági ház, a Kossuth u. 18. szám alatti, múlt századi tornácos ház.

A Kossuth u. 20–22. számot viseli a Mankóbüki Horváth – később a Guoth, majd a Hetyéssy család egykori kúriája. 1785-ben épült, alápincézett, kéttraktusos épület. Udvari része és a pince boltozatos, homlokzata jelenleg klasszicista jellegű. „A teljes homlokzaton végigvezetett könyöklőpárkányon állnak a faltükrökben az egyenes záródású ablakok. A nagykiülésű párkány gazdagon tagozott. Az előlépcső és a bejárati ajtó kerete kőből készült. Az épület héjazata eredetileg zsindely volt, 1913-ban »tették cserép alá«.” Zoltán Zoltán szociológus 1993-ban megfogalmazott, megszívlelésre méltó javaslata szerint az évtizedek óta téeszirodának használt, elhanyagolt épület felújítva otthont adhatna a leendő város vagy akár a tágabb környék létrehozandó helytörténeti múzeumának. (Nemrég azonban magántulajdonba került.)

A Kossuth u. 37. sz. alatti lakóház 1857 előtt épült, az utca vonalában álló melléképület tartozik hozzá. „Ötnyílású kosáríves tornáca csehsüveg-boltozatos, a konyha dongaboltozatos”, a tornácra néző szoba ablakain kovácsoltvas rács van.

A Kossuth u. 36., a nemrég renovált Mogyoróssy-ház századfordulói, eklektikus stílusú épület.

A Kossuth utca fürdő felőli részének képét mára már az üzletek, kis szállodák, éttermek, egyszóval az idegenforgalom szinte teljesen átalakította, nem mindig szerves, hagyománytisztelő módon. Annál inkább értékes és megőrzésre érdemes az a néhány szép ház, amelyet viszonylag épen sikerült átmenteni a múltból (így például a Szabó, a Balogh, a Kiss család lakóháza).

A hagyományos településképet évszázadok óta meghatározó négy épületről kissé részletesebben szólunk.

A római katolikus templom értékei nagyrészt az 1970-es években végzett kutatások és helyreállítás nyomán tárultak fel. Egyes falmaradványok egy föltehetően XII. századi templom egykori létére utaltak. A kutatás során rekonstruált, a XIII. század második negyedében épült késő román kori templom jelentős értéket képvisel a magyar román kori falusi építészetben. Építészeti részleteit „gyakorlott kőfaragók készítették. Jól ismerték koruk jellemző építészeti stílusjegyeit, de ezeket szolgaian nem másolták, önálló elképzelés alapján, egyéni ízlés szerint alakították ki a részleteket” – értékel Mezősiné Kozák Éva. Az építtető, mint említettük már, minden bizonnyal a Büki család volt. A templom Isten és a vértanú Szent Kelemen pápa tiszteletét hirdeti. (Az 1697. évben még azt jegyezte föl a vizitátor, hogy a templomot Istennek és Szent Kelemennek „ajánlották”, de „nincs fölszentelve”.)

Román kori hajója téglalap formájú, kőlapokon nyugszik, falai kőből és téglából vegyesen készültek. Padozatát úgy képezték ki, hogy a hajó és a szentély között egy lépcsőfoknyi szintkülönbség legyen: a szertartás színhelye, a szentély kiemelt helyet kapott.

A ma álló – gótikus – szentély alatt a régészeti feltárás két korábbi változat maradványaira bukkant: egy félköríves és egy sokszög alaprajzúra. A gótikus szentélybe másodlagosan beépített faloszlopkötegek, illetve egy élszedett borda bizonyosan a korábbihoz tartozhatott. A terét a hajótól elválasztó diadalív oszlopkötegei és az ívek indításai a helyükön maradtak az átalakítások során. A román szentély egy csonkja is előkerült. A román kori oszlopkötegek változatos kiképzésűek; a fejezetek bordás levelekből, bimbókból épültek fel.

A szentély középső ablaka szintén a román stílust képviseli. Kőből készült kapuzatra emlékeztető kiképzést kapott. Az egyszerű lábazatról induló oszlopoknak nincs fejezetük, és így megszakítás nélkül mennek át a csúcsíves zárásba.

Az északi hajófalon eredetileg négy csúcsíves ülőfülke összefüggő sora helyezkedett el, közülük csak a két szélső maradt meg, rongált állapotban. A nyugati részen az egykori boltozott karzat lefaragott „vállai” kerültek elő.

A hajó a román korban síkmennyezetes volt, a mai boltozat a XVIII. században épült. 1697-ben ezt rögzítették: „Szentélye boltozott, romos teste padlásolt.” Kőoltárról, kőtoronyról is olvashatunk, az utóbbiban három harang volt akkortájt.

A templom északi és déli homlokzatát gondosan kifaragott faloszlopkötegek ékesítették. Ezek közül ma egy helyreállítva látható az északi homlokzaton. A déli oldalon helyenként megmaradtak a román kori kőpárkányzat elemei.

A XVIII. századi átépítésig a déli oldalon volt a templom kapuja. A nyugati káva és a boltozat helye maradt meg a kettős barokk pillér alatt. A bejárat béllete három falszögletből épült fel. Jellemző, hogy a körbefutó tagozatokat fejezetek nem állítják meg, megszakítás nélkül mennek át csúcsíves zárásba. A vájatos bélletet két jellegzetes elem övezi: egy gyémántmetszéses és egy virágmotívumos, rozettás díszítmény. A kapu és a szentély ablakának készítője ugyanaz a mester lehetett.

Még néhány más, kisebb maradvány (például konzolkövek) is őrzik a román kor nyomait.

A XV. századi támpilléres gótikus szentély vörös téglából és tört kőből épült. Legszebb részei az eredeti formájukban visszaállított ablakok, a boltozat csillag- vagy hálóboltozatos kialakítása, az északi falban előkerült, egy kőből kifaragott pasztofórium.

1658-ban az evangélikusok jelentős átalakításokat végeztek a templomon, a többi között vaskos téglatornyot építettek, kétrészes fakarzatot és táblás famennyezetet hoztak létre, a bemeszelt falakra dekoratív föliratokat festettek. E századra keltezhető a szentély alatt, illetve a déli hajórészben lévő egy-egy kripta. Ez utóbbiból többek között egy kislányruha került elő, amelyet sikerült rekonstruálni.

A XVIII–XIX. században további jelentős átalakítások folytak. A XVIII. századi barokk építkezések a Felsőbüki Nagy és a Czompó család költségén folytak. Az utóbbi kegyúri család építtette a két oldalsó kápolnát, egyikben Jézus Szíve-, a másikban Mária-oltár volt. (Ennél celebrálták a miséket a Mária-ünnepeken, és itt tartották a májusi litániákat a Szűzanya tiszteletére.) 1871-ben a déli oldalon új sekrestyét építettek (az északi oldalon lévőt lebontották), melléje zárt, elfüggönyözött oratórium került, amelyben 1945-ig a kegyúri családok tagjai foglaltak helyet a miséken, a kommunizmus idején pedig azok a vallásos pedagógusok és családjaik, akik itt nagyobb feltűnés nélkül lehettek jelen a szertartásokon. E XIX. századi hozzátoldást a templom műemléki helyreállítása során lebontották.

A helyreállításig a szentélyben volt látható a fő oltárkép, amelyet id. Storno Ferenc festett 1872-ben. A templom padjai 1874-ben készültek, az orgona pedig 1938-ban, a pécsi Angster-műhelyben. (1999-ben teljesen felújították.) Storno Ferenc 1871-ben a büki templom padlásáról egy román kori gyertyatartót vitt magával, amely ma a soproni Storno-gyűjtemény ékessége.

A büki katolikus templom a település legszebb helyén, gondozott parkban áll, északkeletről a temető csatlakozik hozzá. Déli falánál emelkedik az Immaculata-szobor oszlopa kerubfővel, szőlőindával. 1711-ben vagy 1712-ben állíttatta egy Bangóné nevű asszony. A szobor maga 1945-ben megsemmisült. A park számos dísze közé tartozik Felsőbüki Nagy Pál síremléke, az 1896-ban ültetett millenniumi emlékfák és nem utolsósorban a két világháború büki hőseinek és mártírjainak emlékműve, amelyet 1926-ban avattak fel.

Az evangélikus templomot 1785 adventjén adták át rendeltetésének. Fakarzatai révén hasonlatos a nemeskéri evangélikus műemlék templomhoz, de nem annyira változatos; három-három faoszlop tartja három karral a templom három oldalán körbefutó karzatot. A mennyezet fagerendás, az oldalfalakat kosáríves ablakok törik át. Kívül is egyszerű a templom. Mindkét homlokzatát hullámos orom zárja le. A főhomlokzat előtt áll az 1826-ban fölépült torony. Magas földszinti része után még két emelet következik. A torony sarkait legörbítették, a záró párkány középen ékben fölemelkedik, rajta csúcsos bádogsisak.

Az oltár és mögötte a szószék koronázó urnával: klasszicisztikus alkotás korinthoszi oszlopokkal. Részben egy MM monogramos asztalos készítette 1795-ben, majd 1830-ban megújították. Korábbi, az úrvacsorát ábrázoló szép oltárképét 1884-ben a mostanira cserélték. Eredeti a keresztelő kútja, hólyagos medencével; balluszteres – korlátbábos – lábakon nyugszik. A templom falait az 1880-as évekig büki evangélikus nemesi családok címerei borították; akkor ezeket, sajnos, eltávolították.

Az egyházközségnek szép fémtárgyakat adományoztak a hívők. Az egyik ónkancsó a templomépítés idejéből való, rajta mérleget vivő angyal, felirata: „F(ein) Zinn Oedenburg”. Egy újabb ónedény bécsi, mestere Heyer Károly. Az ezüstkehely egyszerű, csak fogantyúja tagolt. Városjegye nincs, mesterjegye kétszer beütve IC. Fölirata szerint Büki Horváth László és neje csináltatták 1784-ben.

A szépen felújított templom falán helyezték el Gyurátz Ferenc püspök emléktábláját.

A felsőbüki kastély országosan számon tartott barokk – részben rokokó – műemlék. Drinóczy György a múlt század első felében ezt írta róla: „Felső Büköt regényesíti egy Csinos kastély angol izlésü kerttel mellyet országszerte híres Nagy Pál alakított e század elején, mellyben különféle külföldi fák csemeték, és virágok virítanak. A kertnek díszét nagyon emeli a rajta keresztül folyó Répcze és kis mesterséggel készült halas tó. A kastély Daruvári Jankovits Isidoré, minekutánna a legközellebbi esztendőben meg vette azt az emlitett Nagy Páltul, kinek elei azt 1696an építették. Ezen kastélyban szemléletre méltó a Szép ’s domboru művel ékesített ebédlő palota.”

Ma már a kertet elkerüli a Répce, és halastó sincsen, viszont a művészettörténeti kutatás kiderítette a kastély építéstörténetét. Eszerint hajdanában vízi erőd lehetett, négy toronnyal; Voit Pál megerősített udvarházat tételez föl. A második világháború előtt két torony még használatban volt; az egyiket jégveremnek, a másikat bútorok tárolására használták a Szapáryak. Az utóbbit föld alatti átjáró kötötte össze a harmadik toronnyal. Szapáry Paula grófnő később följegyzett szavai szerint a család 1945 előtt török kori ágyúgolyókat őrzött, amelyek a kastély falából kerültek elő.

A kastély első építési periódusában – legkésőbb a XVI. században – a mai épületből először a főépülettömb északi traktusának egy része állt. A második szakaszban – a XVII. században – a régi felhasználásával új épülettömböt építettek. Így alakult ki a mai főépület. A boltozatokat föltehetően ebben a periódusban készítették. Az emeletre szabad lépcső vezetett.

Felsőbüki Nagy István XVII. század végi építkezése a harmadik építési fázis. Ez elsősorban már átalakítást, a részletek kiképzését, belső díszítést jelentett. Ekkor alakulhatott ki a főtömeg előtti középtengelyben előreugró traktus, amelynek földszintje a kastély előcsarnokául szolgált. A főhomlokzat díszes vaskapujának fölirata magyarul: „Az Istenbe vetett remény sohasem hátrált megzavarodva. Felsőbüki Nagy István, a legszentebb császári és királyi felség személyes jegyzője, nemes Sopron vármegye alispánja magának és utódainak akart lakásról gondoskodni.” Az évszám: 1696.

A díszterem stukkóit a svájci (luganói) származású soproni mester, Pietro Antonio Conti készítette. (Fia is szobrász lett, az ő nevét viselte a budapesti Conti utca.) Az építkezést irányító (tervező) szakember id. Eisenköbl Lőrinc soproni kőművesmester volt, míg a főhomlokzat szobrai a szintén soproni Unger János művei.

Részben e korból való a homlokzati architektúra is. Jóval később, a XIX. században keletkezett az előcsarnok kétoldali toldása, amelyre az architektúrát átmásolták – kőtagozatok helyett azonban mindenütt vakolatból. A kastély főhomlokzatából előreugrik egy egytengelyes középrizalit. Ennek félkörívvel záródó bejáratát kockákba feloldott pillérek szegélyezik, és ezek tartják a középen nyitott ormot. A záró orom egyenes vonalban kezdődik, majd hullámosan folytatódik, az orommezőben két egyszerű félpilléren párkány nyugszik. A szélen és középen egy-egy magasba emelkedő allegorikus női alak Unger alkotta kőszobra áll. Az oldalhomlokzatok közül csak a délkeleti maradt meg eredeti állapotában.

A díszterem hatalmas teknőboltozatán gyönyörű a stukkódíszítés. Fonatok, levélsorok, puttók, sasok, kagylók alkotta keretekben grisaille-ok (dombormű hatását keltő képek) láthatók. Szépek a tájképek, a négy évszak allegorikus ábrázolása, amelynek közepén ovális mezőben Vénusz alakja kíséretével pompázik. Egy allegorikus női alak az éjt ábrázolja, amelyet körülvesznek a sötétség jellegzetes állatai, a denevér és a béka. A festmények valószínűleg Antonio Luca Colombo művei.

Az erőt és nyugalmat sugárzó, arányosan tagolt, masszív kastélytömb XVI. századi elődjét állítólag Gregoróczy Vince győri lovaskapitány bírta. A Felsőbüki Nagyoktól a XIX. század elején a Jankovich grófok kezére került, majd nősülés révén a Markovics, 1925-ben pedig öröklés útján a gróf Szapáry családé lett. Tőlük 1949-ben vette el a kommunista hatalom. Azóta számos, rendeltetésének nem mindig megfelelő célra használták. E sorok írása idején átmenetileg használaton kívül van.

A kastély eladása után Felsőbüki Nagy Pál kisebb lakóházba költözött: a ma róla elnevezett utcában lévő nemesi kúriájába. Az épületet és a parkot az 1980-as évek Vas megyei kastélymentő programja idején állították helyre, majd panzióként és

– melléképületével együtt – étteremként hasznosították. A kúriába lépve 1987-től Lukátsy Lajos Nagy Pál-szobrát láthattuk, amely Sopron vármegye megrendelésére készült 1902-ben. A mellszobor néhány éve átkerült a Felsőbüki Nagy Pálról elnevezett iskola épületébe.

A szobornak korábban helyet adó fiókos dongaboltozatú folyosó a részben empire-kályhás, lapos menynyezetes szobák előtt húzódik. Kívül pilaszterek tagolják a falat, a négy-négy tengelyes szárnyak közt erősebb hangsúlyt kap a bejáró; az előbbre szökkenő rész sávos vakolású. Nagy sima mezőben áll az egyszerű szögletes ajtó, fölötte úgynevezett attika félkörös ablakkal és copf stílust jelző fonattal. A XVIII. században klasszicista (copf) stílusban épült ház az 1880-ban végzett felújítás során vált részben eklektikus jellegűvé.